Nem spórolnak a The Last of Us-sorozaton

  • Írta: gorien
  • 2021. július 19.
  • Cooltúra
Link másolása
Noha az HBO-ról senki nem feltételezné, hogy garasoskodik, ha a sorozatairól van szó, jó tudni, hogy a The Last of Ust sem fogják pénzügyileg elhanyagolni. Egy kanadai művészszakszervezet szerint jókora összeget szánnak minden epizódra.

Nemrég megkezdődött a The Last of Us sorozatadaptációjának forgatása, ezt Gabriel Luna tudatta Pedro Pascal és Nico Parker társaságában. Első körben tíz epizód készül a szériához, amit öt rendező felügyel majd, míg a forgatókönyvért a Csernobilon is dolgozó Craig Mazin felel - az HBO pedig egyáltalán nem veszi félvállról a projektet, legalábbis ami az anyagi oldalát illeti.

Az IATSE 212 (egy kanadai művészszakszervezet) adott interjút nemrég, amelyből kiderül, hogy a forgatás egy „igazi szörnyeteg”, már abban az értelemben, hogy mennyi erőforrás kell hozzá: öt művészeti rendező és több száz technikus dolgozik rajta, a munkálatokat pedig hat hónapnyi felkészülés előzte meg.

Damian Petti szakszervezeti elnök szerint ez a Kanadában jelenleg forgó legnagyobb projekt. A pontos költségvetést nem tudta megmondani, de annyit elárult, hogy epizódonként nyolc számjegyű összeget szán az HBO a sorozatra (tehát részenként legalább tízmillió dollárral számolnak). A forgatás körülbelül tizenkét hónapig tart majd, és ugyan premierdátumunk még nincs a The Last of Ushoz, de legalább azt már kizárhatjuk, hogy egy éven belül látnánk.

16.
16.
A Fénybenjáró
Egyébként olvastam valahol, hogy Joelt Viggo Mortensen karakteréről mintázták az Út című filmben, valamint hozzáadták Bruce Willis karakterének a jellemvonásait a Sin City-ből.
15.
15.
kebi90
#14: A nyílpuskás driádokat nem is említem.
14.
14.
kebi90
#9: Triss-el nem is volt baj, na de Fringilla vagy Vilgefortz.
13.
13.
delphijos
#8: Hát bakker nagyon nem vagyunk egyformák. Persze nincs ezzel gond.
12.
12.
PS4jacksony
Ha az én szemszögemből nézzük mint " néző ,, A kedvenc játékomat megfilmesítik na mi a minimum amit elvárok ? Hogy minimum hasonlítsanak a játékban megismert karakterekhez vagy azt mondom " Kik ezek ??? ,,, Persze adok 1 esélyt a produktumnak mert annyit mindenképpen megérdemel de mindenképpen hűnek kellene maradni a játékban megismert atmoszférához a filmnek is ..... Különben teljesen őnálló sorozatként lehet majd rá tekinteni aminek nem sok köze lesz a címén kívül a játékhoz.....
11.
11.
A Fénybenjáró
Az a baj a videojáték adaptációkkal, hogy a rajongók egy részének szemében eleve halálra vannak ítélve. Lehet akármilyen jó, akármilyen hangulatos, akármilyen korrekt a film, az eredeti videojáték rajongói akkor is fanyalogni fognak (egy részük). Ezért nem túl hálás dolog videojáték adaptációt készíteni és ezért gyűlölik több százezren Paul Anderson rendezőt, aki szerintem egy eléggé jó rendező. A Castlevania animációs sorozat kivételnek tekinthető, de az nem élőszereplős, ott nem kelett hasonló kinézetű szereplőket keresni.
10.
10.
delphijos
#9: Nyugodtan keresd meg a kommenteket ( elég csak itt ) hogy mit “kapott” a Witcher hogy Cavill lesz a főszereplő. Nem utólag ( így hogy jó lett ) kell megmagyarázni.
9.
9.
Straga25
#6: Nézd meg a witchert és hogy mennyit számít ha egy színész ismeri is az anyagot, szereti is és megtesznek mindent hogy hasonlítson rá.
Aztán nézd meg mennyire szeretik Triss-t, aki tipikus Netflix blackwashingot kapott(semennyire). Igenis sok embernek számit hogy pontosan, hihetően átadják amit ismernek, ha van ennyi pénzük akkor meg igazán megtehetnék hogy rendesen castolnak.
8.
8.
Ps fanboy
#6: Nekem mondjuk kellemes meglepetés volt a Monster Hunter. Sokkal gázabra számítottam. Szerintem egynek bőven elment, nemcsak mint adaptáció, hanem mint film is.
7.
7.
xanatos0911
#2: “…a forgatókönyvért pedig a Csernobilen is dolgozó Craig Mazin felel…”

El kéne olvasni a cikket, meg az előző 15-öt amiben ez a tény már meg volt említve és hónapok óta lehet tudni. Sigh..
6.
6.
delphijos
#4: Hát szerintem meg a sztori a lényeg. Ha jó a történet , szerintem nem arra kell gyúrni hogy a szereplők PONTOSAN ÚGY NÉZZENEK KI. Ha valakinek ez a lényeg, régen rossz. És a filmes adaptációk nem is ezért szoktak megbukni, hanem mert MINT FILM szarok. Azért azt se feledjük, nem csak játékosok nézik meg ezeket. Ott van az utolsó ilyen film amit láttam, a Monster Hunter, amit bármilyen más szereplőgárda se mentett volna meg, és annak ellenére hogy ott tényleges játékos karakterre senkinek se kellett hasonlítania, mégis szar lett. Emlékszem Cavill is kapta itt az ívet, és mégis jó cucc lett a Witcher.
5.
5.
cyberstaker
Akkor futja a recastingra, mert ez rajongástól függetlenül nagyon gázra sikeredett.
4.
4.
Chdz
#3: Ezért nem kellene erőltetni az élőszereplős adaptációkat, mivel nem tud hiteles lenni, a játékban látottakkal. Aminek nem áll jól, azt alapból egy cgi, vagy rajzfilmes sorozatnak csinálnám meg a helyükbe, hűek maradhatnának ilyen téren. Nem, inkább görgetik maguk előtt a ganajt.. Ők tudják.
3.
3.
csongor1996
#1: A habzó szájú rajongók már azért szétszedik, mert nem úgy néznek ki a szereplők, mint a játékban.
2.
2.
Gariss
Remélem forgatókönyvírókra is költenek majd.
1.
1.
kebi90
A habzó szájú rajongók úgyis szétszedik ahogy az szokás mostanság. Nagyon remélem, hogy pozitívan fogok csalódni, mert már nagyon kíváncsi vagyok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...