Bezárja a rendelőt a Dr. Mario World

  • Írta: Baloo
  • 2021. július 29.
  • Gyászhír
Link másolása
Hamarosan már nem praktizál többé a Dr. Mario World. Sajnos mivel a játék nem rengette meg a mobilos játékpiacot, ezért a Nintendo a napokban úgy döntött, hogy hamarosan lekapcsolja a szervereket.

Tavaly lehetett arról hallani, hogy a Nintendo a közeljövőben behúzza majd a kéziféket a mobilos címek esetében, aminek az első áldozata a 2019-ben Androidon és iOS-en debütált Dr. Mario World lett.

A logikai játék sajnos nem teljesített a kiotóiak elvárása szerint, ugyanis az életútja alatt mindössze 13 millió letöltést és 13,9 millió dolláros bevételt generált. A letöltések terén ebből az összegből ráadásul már ötmillió pácienst a premier első hetében diagnosztizált az olasz vízvezeték-szerelő. Ennek következtében a Nintendo úgy döntött, hogy idén november 1-jén lelövik a Dr. Mario World szervereit.

Nem kell azért félteni a cég többi mobilos alkotását, ugyanis az Animal Crossing: Pocket Camp, a Super Mario Run, a Mario Kart Tour és a Fire Emblem Heroes továbbra is nyomtatják a pénzt a japánoknak (via GamesIndustry.biz). A felsoroltak közül az utóbbi játék teljesít a legjobban, hiszen a Fire Emblem Heroes már több mint 891,5 millió dollárt hozott a cég konyhájára. A második helyen áll a mobilos Animal Crossing a maga 242,1 milliójával, míg végül a sort egy picivel lemaradva tőle a Mario Kart Tour zárja a 222,3 milliós bevételével.

4.
4.
Effecta
Azt a hulladék Mario Kartot kéne levenni a playből
3.
3.
Shame
Én most hallottam róla először. A többi game-t tolom. De ezt nem is tudtam, hogy van de akkor mind1 is már.
2.
2.
Gerzson95
Fillérb@szó nintendo bevágta a durcát. :D
1.
1.
Nothing
Mindig is gyanús volt, hogy egy ács/vízvezeték szerelő hipp hopp praktizálhat. Tiszta NER...XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...