Phil Spencer: nem törünk VR-os babérokra

  • Írta: szlav
  • 2021. október 20.
  • Hír
Link másolása
Habár a Sony, a Facebook és a Valve nagy lehetőségeket lát a VR-os hardvergyártásban, a Microsoft látványosan elkerüli ezt a versenyt. Az Xbox fejese, Phil Spencer továbbra is kitart az álláspontja mellett.

A PlayStation VR megjelenésével hamar fontos tényezővé vált a virtuális valóság, már ami a játékkonzolok versenyét illeti. Habár a VR-piac továbbra sem nevezhető óriásinak, a Sony fontosnak tartja, hogy ne maradjanak le erről az innovációról - ez nyilvánvaló, hiszen javában készül már a PS VR újgenerációs változata is. Érdekes tehát, hogy a Microsoft nem osztja ezt a filozófiát: Phil Spencer, az Xbox elnöke már évekkel ezelőtt, az Xbox Series-konzolok bejelentése előtt elárulta, hogy számukra nem prioritás a VR, így nem érdemes arra várnunk, hogy a redmondiak előrukkoljanak a saját szemüvegükkel.

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, Spencer álláspontja azonban változatlan. A Wall Street Journal Tech Live eseményén ismét szóba került a téma, de az Xbox-főnök ismét kihangsúlyozta: továbbra sem akarnak VR-headsetet készíteni. Ha a játékosok immerziójáról van szó, akkor szeretnék inkább inkább a szoftveres oldalról megközelíteni a dolgot.

Spencer hozzátette, hogy óriási elismeréssel tekint azokra a konkurensekre, akik a hardveres térben küzdenek a technológiai újításokért. Az úriember szerint fantasztikus, amit a Sony, az Oculus és a Valve csinál, a Microsoft és az Xbox azonban nem kíván részt venni ebben a versenyben. Spencer úgy gondolja, hogy jobban járnak, ha a felhasználói térben továbbra is a szoftverfejlesztésre összpontosítanak, hiszen ez üzleti szempontból is egy biztosabb lépés hosszú távon. Érdemes persze megjegyezni (ahogy ezt Spencer is megtette), hogy a VR-fejlesztők zöme jelenleg is Windowson dolgozik, illetve a Microsoftnak is megvannak a szférában a saját partnerei, így hacsak a periférián maradva is, de a redmondiak semmiképp sem maradnak ki ebből a párbeszédből.

3.
3.
crytek
#2: És úgy néz ki magyar felirat nélkül :(
2.
2.
xsbrx
Off-topic: mindeközben a God of War (2018) Steames megjelenést kapott. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...