Nem jelenik meg idén a Syberia: The World Before

  • Írta: szlav
  • 2021. december 4.
  • Csúszás
Link másolása
A Microids eredeti tervei szerint idén decemberben került volna boltokba a Syberia-sorozat legújabb epizódja, a The World Before, a csapatnak azonban több időre van szüksége a játék befejezésére.

Sajnos a vártnál később láthatjuk az idén májusban tragikusan elhunyt Benoît Sokal utolsó munkáját. A Syberia-sorozat legújabb epizódja, az egy évvel ezelőtt bemutatott The World Before az eredeti tervek szerint idén decemberben érkezett volna meg, a legfrissebb fejlemények szerint azonban csak 2022 első negyedévében ismerhetjük meg Kate Walker és Dana Roze kettős kalandját.

A Microids csapata ugyan nem bocsátkozott mélyebb részletekbe, illetve újabb pontos dátumot sem fedtek fel, annyit azonban bevallottak, hogy szükségük van még egy kevés időre ahhoz, hogy elvégezzék az utolsó simításokat. A stúdió szerint egy kiváló epizód van készülőben - egy olyan játék, amely hű marad Benoît Sokal világához, és amellyel a sorozat legnagyobb rajongói is elégedettek lehetnek majd.

Egyelőre tehát kénytelenek vagyunk nyitva tartani a szemünket a PC-s verzió új dátuma után. Érdemes persze megemlíteni, hogy a Microids tervei szerint a Syberia: The World Before konzolokra is megjelenik majd, a portolásra azonban csak a PC-s kiadás után kerül sor.

1.
1.
DarkLord
Idén ez volt az a cím, amit még vártam, na sebaj több idő marad másra. (szerintem az öreg halála után tuti megpiszkálták a játékot egy kicsit , amire mondjuk nem bólintott volna rá vagy ilyenek, lehet ezek miatt csúszik).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...