Sony: az MS-nek tartania kell a megállapodásokat

  • Írta: Shifty
  • 2022. január 20.
  • Hír
A Sony sajtóosztálya közleményt adott ki azután, hogy kiderült, a Microsoft közel 70 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot. A megállapodás a japán cég részvényeire is kihatott, és bizony a PlayStation-ágazat jövőjét is befolyásolhatja.

Még csak január van, de a héten minden bizonnyal megtörtént az év üzlete, a Microsoft ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy közel 70 milliárd dollárért felvásárolja az Activision Blizzardot. Ha minden jól megy, akkor a felvásárlás 2023 nyarán zárulhat le.

Az ezzel méretes játékkatalógust és rengeteg stúdiót bezsebelő Microsoft olyan franchise-okat húzott be, mint a Call of Duty, az Overwatch, a World of Warcraft, a Spyro, a Crash Bandicoot, a Diablo és a Starcraft. A bejelentés után a Sony részvényárfolyama nem alakult jól, ugyanis 13 százalékos mínuszban zártak a papírok a nap végén, amivel a cég piaci kapitalizációja 20 milliárd dollárral csökkent.

A Microsoft lépése azért is érinti érzékenyen a Sonyt, mert több olyan megállapodásuk is van az Activision Blizzarddal, amelyek értelmében játékaik vagy az azokhoz készült tartalmak első körben csak a PlayStationön jelenhetnek meg. Ugyan az új tulajdonos már jelezte, hogy továbbra is az a céljuk, hogy minél több emberhez eljuthassanak majd az olyan játékok, mint például a Call of Duty, de ilyen ígéreteket akkor is hallhattunk, amikor a Bethesdát kebelezte be a Microsoft. Később mégis úgy döntöttek, hogy a The Elder Scrolls-sorozat új epizódja inkább exkluzív cím lesz.

A Sony sajtóosztálya egy közleményben jelezte, remélik, hogy a Microsoft tartja magát a korábban kötött megállapodásokhoz, és nem rúgják fel ezeket a szerződéseket, továbbá bíznak benne, hogy az Activision Blizzard játékai a jövőben is multiplatform címek maradnak, és PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön is játszhatóak lesznek.

53.
53.
NemecsekErno
#51: Nem ízlés kérdése, hogy valaki csak le akar ülni, és pár órát önfeledten játszani, nem pedig driver biz-baszokkal, videokártya upgradekkel, WASD irányításssal tökölni, ráadásul 3-4x annyiért, mint amibe egy konzol kerül...
A PC (pontosabban laptop) nálam marad munkára ezért.

A Nintendo nem is lenne gond, ha lennének rá azok a játékok, amik pedig nincsenek. Szívesebben tartanék egy akkora gépet a TV alatt én is, nem pedig a bébi elefántot.
Csak hát nincs se teljesítménye, sem az itt 10 pontos Zelda-tól nem voltam elájulva amíg volt, szóval végig sem vittem és inkább eladam, amíg pénzt ért.

Bár lehet, csak igénytelen vagyok.
52.
52.
Marcus88
#51: Még szerencse,hogy sokunknak ízlésficama van!
Akkor nem sok játék születne,ha csak pc lenne,csak erős gépet tud felmutatni a tartalom már harmat gyenge.
51.
51.
Ooorky
#48: Ha a gamer társadalomnak lenne ízlése csak PC és Nintendo létezne.
50.
50.
Ps fanboy
#49: Arról nem is beszélve, hogy amiket említettél, pl. a 16k és egyebek, a világ legegyszerűbb dolga megoldani egy mai játéknál. Csak a gép függvénye, amivel futtatod, hogy mennyit láss ezekből. Viszont a részletek mennyisége, minősége, akár animációs téren is, ezek összhatása, na az a művészi része igazán a dolgoknak. És az ilyenekért, azért nem kell a szomszédba menni a Sony stúdióinak.
49.
49.
DragonBleacPiece
Szerintem a bloodborne szebb grafikailag, mint a pc-n jelenlévő játékok kb 90%-a. Mert ha max grafikára feltolok egy cod 8-at, attólmég egy 720p tévén tolt bloodborne nekem mégis szebb marad. Hiába 16k a felbontás meg anti-aliasing meg bloom shader,attólmég nem lesz szebb a játék tartalmilag,csak a képernyőd. Szóval ebből kiindulva legalább egy olyan ps ex van, ami szebb a pc játékok zöménél.
48.
48.
Ps fanboy
Simán megfogják próbálni kivéreztetni a Sony-t. Nem jócselekedetből fektettek be ennyit. Ha egy Bethesda féle kisebb játékkal megcsinálták (Elder fasz tudja mi a címe, annyira érdekel...), akkor majd pont a Call of-al nem fogják megcsinálni, amire többek között ekkorát költöttek. Lehet nem azonnal, de meglépik nyugi. A Ms nál látják, tudják, érzik, akarják, hogy a gamepass féle szolgáltatás legyen a jövő záloga, főleg, ha azt ilyen agresszív terjeszkedéssel verik bele a gamerek tudatába, a gyakorlati oldalát nem is említve. Ezek lassan a Sony gamer részleget is felvásárolják, vagy legalábbis valami megálapodásért kell majd lassan kuncsorognia a Sony-nak, hogy ne kelljen idő előtt lehúzni a rolót. Lol
És mindez egy Call of (ami gamervilág egyik legnagyobb szégyene állítom), meg pár másik játék miatt, amivel sikerült olyan irányba billenteni a mérleg nyelvét, hogy ez a forgatókönyv akár valóságos is lehet. Xd
Ha ez bekövetkezik, az csakis a mai gamer társadalom mentalítását és értékrendjét fogja tükrözni. Tehát nem kár értük, ezt érdemlik.
47.
47.
delphijos
#36: “Nyilván azért fektetek be ennyi pénzt,hogy utána lehuzzam a vécén!”

Azért minden vita nélkül, volt már jópár eset a történelemben hogy egy cég felvásárolt valamit “nagy tervekkel” aztán nem jött össze. Vagy elbaszták, vagy más lett a prioritás, stb… nem feltétlen azért mert direkt ki akarták dobni a pénz az ablakon. Csak az MS-nél is emlékszünk ilyesmire…..
46.
46.
patka21991
45.
45.
Ooorky
#44: "De ahogy mondtam ez csak saját vélemény."

Pontosan.
Bármelyik játék kenterbe ezeket amelyikben van PC-n High vagy magasabb beállítás.
44.
44.
Marcus88
#33: .....Hát grafikában pont egyik ps ex sem jeleskedik.........
2016-ban az Uncharted 4-től én nem láttam szebb játékot
2017-ben a Horizon szintén vagy UC-Lost Legacy
2018 ha nem is ex.de Resi2,RDR2 vagy GOW
2020 TLOU2
Szerintem simán a legjobbak közt vannak.
Játssz ezekkel majd keress azonos évben ubi,ea,bethesda,activision stbb játékokat és látni fogod a különbséget.
De ahogy mondtam ez csak saját vélemény.
41.
41.
taktaharkányi
#36: Anyagi biztonság? Ugyan milyen anyagi nehézségei voltak/vannak az Activision-nek? :) Mondjál már egy olyan iparágat nekem, ahol hosszú távon bármi jóval kecsegtet az, amikor 1-2 óriás törekszik monopol vagy oligopol szerep betöltésére olyan funkciókon kívül ami mondjuk közérdeket szolgál? Vedd már le egy pillanatra legalább az anti-kék szűrős szemüveged és értsd már meg, hogy itt páran, akik hangot adunk a kételyeinknek, nem azért tesszük, mert kék vér folyik bennünk és mert százmilliós sony részvénypakkon ülünk... A világtörténelem egyik leggátlástalanabb óriásmulti cégének súlyos egész százalékokban mérhető ipari terjeszkedésének örülsz bármilyen kétség nélkül. Figyelj, nekem volt a szomszédságomban üzlet, amiből Tesco Express lett, és bár alapvetően nagyon sok mindent megkaptam olcsóbban utána, sajnos veszítettem fogasztóként egy olyan húspultot, ahol házi fekvágottakat és egyéb hústerméket tudtam venni, és maradtam az olcsó szar tesco által forgalmazott termékekkel, vagy mehettem a piacra kurva messze.
40.
40.
taktaharkányi
#25: Nagyon korrekt és szép hozzászólás, aminek 95%-val egyet is értek és maximálisan egyetértek a később vázolt esetleges következmények reális veszélyével, de... Árnyalatként:

"Amivel egyébként semmi bajom nem lenne, ha ezzel nem a többi piaci szereplőt véreztetné ki."
Szerintem ez a kétkedés része. Ezt nyilván nem lehet előre kijelenteni. Viszont annyiban maximálisan egyetértek, hogy ennek jelentős veszélye van. És nem az a "szonipóni", aki ezt így gondolja, hanem inkább borzalmasan naív az, aki ennek a veszélyét nem érzi reálisnak, főleg amikor Microsoftról van szó (de legyen az Google, Facebook/Meta, Shell, Amazon, stb.).
39.
39.
patka21991
#38: Ha te ezt látod, az nem hiszem, hogy az én elfojtott vágyaim tükrözi, de lelked rajta. Én elfogadom ezt és téged is.
38.
38.
Helium Prime
#35: Ja buliból jöttem! :)Vagyis még tart! Én nyugodt vagyok mint a műlegy!Neked mi a profilképed? Elfojtott vágyaid tükrözik talán? Lehet rosszul látom,de mintha egy ufó bukna egy brére!
36.
36.
Helium Prime
#25: Kit véreztetnének ki úr isten!Ez egy anyagi biztonság te ász! Nyilván azért fektetek be ennyi pénzt,hogy utána lehuzzam a vécén! :)
Eddig miért nem aggódtatok? Most mondhatni korlátlan penz6van a stúdiók mögött aztán itt vergődik minden exklatlon!
35.
35.
patka21991
#34: Fuuuu ember, relax, relax. Jól vagy? Nem kell ennyire belelovalnod magad, ezek csak játékok.
34.
34.
Helium Prime
#24: Tudsz olyan címet mondani amiben nincs átvezető muszáj fos?Na az a töltőképernyő!
33.
33.
Helium Prime
#24: Hát grafikában pont egyik ps ex sem jeleskedik sem játéknenetben!Persze ha neked a grafika abban nyilvánul meg hogy nézel egy átvezetőt akkor ok,bár ott is erősen mosott a háttér! Ingame meg egy ps ex sincs ami kiemelkednőbb lenne mint más,mármint,ha eléri azt a szintet!Mutass egyet ami cáfoltá ezt a tényt!
32.
32.
Helium Prime
Lehet itt magyararázkodni a tények makacs dolgok! :)
31.
31.
Helium Prime
Lehet itt magyararázkodni a tények makacs dolgok! :)
30.
30.
Helium Prime
Amiért versenyzni kell azok a vásárlók nem xy cég! Talán egyszer majd leesik! Aki egy pillanatig is elhitte hogy csak a játékosokért annak azonnal küldök egy számlaszámot mert én is!
29.
29.
crytek
#25: "A Steamnél is izzadnak már, elhiheted. Nagyon megy most nekik, de tőlük is elviszik majd a felhasználóbázis egy nagy szeletét, mert ez nem Epic Games Store szint."

Steamnél? Annál a steamnél ahol sokkal több Forza fogy pl mint a ms saját szaros storjában pc-n?? úgy is hogy van 300ft-os game pass szinte mindig??
Meg annál a steamnél ahova az activision új Codjai már ki sem jöttek a diablokat nem is említve?

Gyere le a szerről mert nem tesz jót.... A steam user ezt a felvásárlást pont leszarja
28.
28.
Helium Prime
#25: Figylej te most azért oktatsz ami miatt tapsolni szoktál másik oldalon!Innentől meg nevetséges vagy mint Vis Major Duken!
27.
27.
csoki0619
#25: Végre egy értelmes hozzászólás a témával kapcsolatban, köszönöm!
26.
26.
delphijos
#25: Pontosan így gondolom én is. És ha nincs kivel versenyezni ( tök mindegy melyik cég ) utána már kevésbé lesz “jófej”. Ez mindig így volt. Nem tudom miért gondolja bárki hogy ha holnap a Sony meg a Nintendo lehúzná a rolót , akkor az nekünk játékosoknak olyan baromi jó lenne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...