New World - a február a javítások hónapja lesz

  • Írta: gorien
  • 2022. január 22.
  • Letöltés
A New Worldből még mindig nem sikerült kigyomlálni minden hibát, ezért a fejlesztők a következő hónapban nem az új tartalmakkal, hanem a javításokkal lesznek elfoglalva – tudjuk meg egyebek mellett a friss helyzetjelentésből.

Habár az Amazon MMORPG-je látványos rajtot vett, és tavaly a Steam legkeresettebb játékai között végzett, a New World a fennállása óta szenved komoly hibáktól és a szerverek sincsenek mindig a helyzet magaslatán. A fejlesztők épp ezért a februárt annak szentelik, hogy új tartalmak helyett a fennálló technikai hiányosságokkal foglalkozzanak.

A stúdió friss helyzetjelentéséből kiderül, hogy a hibajavítás mellett változtatnak a publikus tesztszerverek működésén is: hogy hamarabb felfedezzék a lehetséges problémákat, a bevezetendő változtatások több időt töltenek majd a tesztelők kezei között – az eddigi hét nap helyett akár két és fél hét is lehet a tesztidőszakok hossza. Jelenleg például a Mutated Expeditions tartalmakat tesztelik, amelyek élesedése még januárban várható.

Konkrét jövőbeli tervekről sok szó nem esett most, de a fejlesztők megerősítették, hogy új fegyverként továbbra is készül a Blunderbuss, és feltérképezik annak a lehetőségét, hogyan lehetne kisebb méretű PvP-eseményeket létrehozni: akár arénaharcokat, akár az inváziók miniatűr változatait.

1.
1.
FritzVonBischof
Vicc. Szeptember vége óta nem képesek ezeket a game breaking bugokat javítani, de most majd biztosan sikerül. Fél évvel a megjelenés után már akár működhet is. Kíváncsi vagyok, hogy a Lost Arkot eltolják-e emiatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...