Dátumot is villant a Halo-sorozat új előzetese

  • Írta: gorien
  • 2022. január 31.
  • Cooltúra
Link másolása
A Paramount+ kínálatába érkező Halo-sorozat nem pont ugyanazt meséli el, mint a játékok – az új előzetesben pedig már láthatunk is néhány változtatást. Arra is fény derült, hogy mikor lesz a premier.

A 343 Industries és a Paramount néhány hónapja kezdte el teaselgetni a Halo univerzuma alapján készülő tévésorozatot. A The Game Awardson egy részletesebb betekintést is kaphattunk, majd napokkal ezelőtt kiderült, hogy eljött az ideje az első hivatalosnak titulált előzetes érkezésének is. Ez futott be tegnap.

A Pablo Schreiber főszereplésével készülő, kilencrészes széria nem pontosan ugyanazt a sztorit fogja elmesélni, amit a Halo-játékokból már megismertünk, ezt a kétperces trailer is bizonyítja – ahogy az is kiderült, hogy az adaptáció március 24-én debütál a Paramount+ kínálatában.

A sorozatban Schreiberen kívül találkozni fogunk még Natascha McElhone-nal Catherine Halsey szerepében, Jen Taylorral Cortanaként, továbbá Yerin Hával, Charlie Murphyvel, Bokeem Woodbine-nal, Kate Kennedyvel, Natasha Culzackel és Ryan McParlanddel is.

2.
2.
Zisten
Szerintem az első "film" lesz, ami jobb lesz mint a játék. :)
1.
1.
cikazz1994
Eddig ígèretesnek tűnik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...