A Sony felvásárolja a Bungie-t

  • Írta: gorien
  • 2022. január 31.
  • Biznisz
Link másolása
A Microsoft múltkori húzását valószínűleg nem übereli, de láthatóan a Sony sem akart elmaradni az akvizíciókkal. A tokióiak megkezdték a Halo- és a Destiny-játékok mögött álló Bungie felvásárlását.

Két hete a Microsoft talán az év legnagyobbat szóló üzletét kötötte azzal, hogy megkezdte az Activision Blizzard felvásárlását, de ez persze nem tántorítja el a videojátékipar többi nagyágyúját, hogy végrehajtsa a maga kis akvizícióit. A Sony Interactive Entertainment például 3,6 milliárd dolláros ajánlatot tett a Bungie-ra, az Xbox sikercímének számító Halót is összehozó stúdióra.

A Bungie 1990 óta van jelen a videojátékpiacon, kezdetben a klasszikus Mac operációs rendszerre fejlesztett játékokat, majd előállt a már PC-n is megjelenő Myth-játékokkal, és öt Halót is neki köszönhetünk, még mielőtt a 343 Industries átvette a sorozatot. Újabban a Destinyvel és a Destiny 2-vel rukkoltak elő.

Amint az adásvétel lezárul, a Bungie önálló stúdió marad a Sony ernyője alatt is, továbbra is gyárthat multiplatform címeket, és az önkiadás lehetőségét sem veszti el. Pete Parsons vezérigazgató elmondása szerint a Sonyban „egy feltételek nélkül támogató partnerre” találtak, aki hisz a víziójukban, és a kreatív szabadságukat is meghagyja – a közeljövőben ez a támogatás az új tehetségek felkutatásában fog megmutatkozni. A Bungie az erőforrásait a Destiny 2 gondozására és új címek megalkotására fogja fordítani.

56.
56.
delphijos
#53: Engem baromira nem zavar ha nem szeret egy játékot valaki, nekem nem attól tetszik / nem tetszik valami hogy MÁSNAK mi róla a véleménye. Csak nem értem hogy miért kell ennyire saját szűrőn keresztül nézni mindent. Ami nekem nem jó, az ne is legyen , ha valaki mást gondol az hülye, vagy “megvezetik”.
55.
55.
Ps fanboy
#49: Hát igen, meg az is tény, hogy ez a műfaj, ami a Silent Hill, mára az indie piacává vált, értem ezalatt a minimál action-t, a sejtelmes homogén környezetet. Ehhez már nem kell Silent Hill, mert szinte bármely indie horrortól megkapod.
54.
54.
taktaharkányi
#53: "de mostanság több a lány karakter mint a férfi"

Igen mert Soros és az LMBTQHXY lobbi így próbál meg gyermekeink tutatába beférkőzni, hogy terhes férfiakat neveljenek belőlünk akiket aztán a BMW gyárban akkumulátorként használnak majd, miközben a szabadkőművespályoban kokaincsíkokat szipogtatva állítgatják a világ potmétereit. Már csak a józan Kínában, Oroszországban, Braziliában és a türk tanácsban bízhatunk, illetve bölcs népünkben, hogy áprilisban ismét olyat vezetőt választ magának, akivel a határ a Szíriusz. Drákmen pedig a kénköves pokol bugyraiban főhet majd a levében, hogy nem sikerült neki, amit már 20 éve tervezett, hogy minden nőnek f*sza nőhessen miközben játszik a Last of Us 3-al és minden férfiank pedig melle.
53.
53.
Venator
#50: Hagyjad felesleges vitatkozni vele. Ilyen szavakat hogy felszopó stb. csak 10-12 éves hülye gyerekek használnak. Persze hogy nem vágja a tlou2-tőt. Mondjuk nekem is fényévekkel jobban tetszett az első rész de attól még nem vitatom el a második érdemet. A harcrendszer az animáciok graf stb. Bátor volt az nd-től és provokatív a sztori is. Csak én szerettem volna még Joelt irányítani vagy egy új erős férfi karaktert. Nincs gondom a csajokkal de mostanság több a lány karakter mint a férfi.
52.
52.
Pistons00
#42: Ne haragudj ember de ezek a hosszú mondatokon keresztűl átivelő böfögések -:) még ez a duma hogy nem szeretnéd ha az általad kedvelt Silent Hillt elkezdené pusztitani a HOZZÁLLÁSÁVAL -:) Meg hogy szerinted a rendező egy IDIÓTA és hogy szerinted mindig is az volt. Létrehozott egy olyan franchiset amiben olyan karaktereket alkotott akikhez emberek milliói képesek érzelmileg kötödni. Az Uncharted részeknél is igen vastagon benne van a keze hogy az a sorozat eltudjon menni a 4. Részig. És akkor az ilyen ember hozzáálásával vannak gondok ? Bár csak az olyan cégeknél mint a Ubisoft és hasonló társainál is ilyen emberek ülnének. Vele egy gond van az hogy olyan játékokat alkot ami egy valag pézbe kerül a Sony-nak. Nem véletlen hogy a Sony kiadta nekik hogy akkor áljanak neki az Uncharted felújitásának. Olcsó pénz keresés hiszen a 4 rész néz ki a legjobban. Azzal volt a legkisebb munka.
51.
51.
nemfontos
#50: Én azt arra az érvre válaszoltam, hogy "díjakat kap".
50.
50.
delphijos
#47: "A lou2 -nek nagyon jó volt a felszopócsapata, de a játék attól még nem az. De persze ha neked nincs saját véleményed, akkor megértem hogy szükséges kérned egyet valaki mástól..."

Ez akkora butaság ne is haragudj. A TE véleményed SZÁMÍT, mert te gondolkodsz, és magad alkotsz véleményt, de aki nem ért egyet veled, az vagy olyan idióta hogy a saját véleménye szar, VAGY beáll azok közé a SZINTÉN HÜLYÉK közé, akinek a véleménye ugyancsak nem egyezik a tiéddel, akik csakis vagy lefizetett ügynökök, vagy felszopók lehetnek.
49.
49.
nemfontos
#48: Még jó hogy csak hipotézis az egész, és még arról sincs szó, hogy terveznének új silent hill -t.
Mindemellett az is igaz, hogy bárki is kapja, elég kérdéses a minősége, hiszen az eredeti csapatból senki sincs már, így a zenén kívül, - amit akira bizonyára vállalna mint eddig is - semminek nem garantált a minősége. Elmúltak már azok az idők... a műfaj is leginkább csak a sony -nak fekszik, aki talán hajlandó lenne pénzt tenni ebbe.
48.
48.
nemfontos
#46: Szép szó ez az "extrém". Nekem más jutott eszembe.
És igen, én pl nem szeretem a sóskát sem, és van helyettem aki megeszi. Ez ilyen.
46.
46.
norbi27
Először is, nyugi van, nem kell idegből írni.
Másodszor, a játék minőségén nem változtat semmi, se a stúdión belüli státusza, se bármelyik itteni fórumozó véleménye. A játék minősége fix. (Hogy ezt ki és mennyire képes megítélni, az már egy más kérdés.)
Én csupán arra reagáltam, hogy szerinted "Ez a faszi annyit ártott a N.D -nak, mint soha senki más... "
Szerintem biztosan ezért léptették elő. Ha még ennél is többet ártott volna, akkor talán vice presidentből nem co-presidentté avanzsálják, hanem egyenesen presindentté. Sosem lehet eleget ártani :).

Viccet félretéve, a véleményeddel egy pici, de annál mérgesebb és az írásod alapján indulatosabb kisebbség tagja vagy. Ennyi. Nem tetszett? Van ilyen. Nem kötelező megvenni a következő játékukat. Lesz helyetted olyan, akinek meg pont ez az extrém történetvezetés tetszett. Kár ezért a hiszti.
44.
44.
nemfontos
#39: Gondolom ez ilyen kis "humoros" akart lenni, mint ha a lou2 az idióta történetével a minőséget képviselné. Hát tudod mit? Az első olyan volt mint egy cukrász műalkotás... mondjuk. A második meg olyan, mint a tesco pultos süti, miután megették, és visszaöklendezték. A csomagolás mindkét esetben nagyszerű persze... de a kutyakakit is lehet csillogós papírban szállítani.. ez van. Nekem olyan szinten negatívan rossz volt a lou2, hogy azt te el sem hiszed. Mikor várod, hogy "ócska igen... de nem igaz hogy ez ilyen lesz végig". És nem is... a második fele még rosszabb... Nem kellettek volna bele a "(alig)rejtett üzenetek" sem... egyáltalán nem. Egyetlen egy szimpatikus karakter sem volt, és az egész kapott egy végtelenül idétlen lezárást.
43.
43.
nemfontos
#38: És? Ez mit változtat a lou2 minőségén? Elárulod?
42.
42.
nemfontos
#36: Én nem mondtam hogy pokolba vele. Azt csinál amit akar. Én azt mondtam, hogy életem egyik legnagyobb kedvencét, a silent hill -t (értsd leginkább az első két részt ez alatt) nem szeretném ha elkezdené pusztítani azzal a hozzáállással, és világképpel, ami van neki. Szerintem egy igazi idióta. Az, hogy az elméje mindig is ilyen volt -e, vagy csak az utóbbi években lett ilyen, mindegy... (valószínűleg mindig is ilyen volt, csak most engedték neki hogy ennyire elvigye a lou2 -t, és teljesen tönkre is tegye)
Szóval én a magam részéről silent hill -t soha nem engednék neki.
De jellemző az itteni közösségre is, hogy nem értik hogy amit mondok, azt nem "isteni kinyilatkoztatásként" írtam, ezért harcolni sem kell ellene. Aki csípi neil -t az ezután is fogja... na és? Nekem akkor kötelező lenne így gondolni? Persze hogy nem...
Részemről a N.D kiesett abból a státuszból, hogy különösebben várjam a munkáikat. Ezek után már nagyon utána kell majd néznem, hogy bármi is kell -e nekem ami onnan jön ki.
41.
41.
nemfontos
#35: Nem vagyok "nil szakértő", és elismerem a lou2 érdemeit is, ám ezek az érdemek mind technikai téren történt elismerések részemről. Ha valaki ennyire pocsék történetet tud írni, annak a kezébe silent hill nem való.
40.
40.
Pistons00
#39: Gondolom ez poén volt -:) Ezeknél a játékoknál sajnos pont hogy a menyiség van biztosítva és nem a minőség. Viszont az eladások öket igazolják. -:)
39.
39.
taktaharkányi
Tűzre az összes kreatívval, aki mer szembemenni a hisztis gémingtársadalom elvárásaival. Még szerencse, hogy vannak COD-ok, AC-K, Watchdogsok, far cryok, így legalább biztosítva van a minóség évről-évre.
38.
38.
norbi27
#32: Annyit ártott, hogy a TLoU2 megjelenése után fél évvel előléptették alelnökből társelnökké.
37.
37.
snake85
Véleményem szerint ez egy okos húzás volt a Sony részéről. Ugyanis ami hiányzik a portfolióból az egy multi fps.
Ha teszem azt egy idő után elkopik a cod akkor Sony berendel egy cod klónt destiny minőségben.
Szerintem elég ütős húzás.
Persze ez SAJÁT vélemény.
36.
36.
delphijos
#35: Ez jellemző. Valaki csinál valamit ami valakinek nem tetszik, és rögtön elkönyveli az antikrisztusnak. Pedig rém egyszerű a dolog. Rengeteg ( főleg kreatív ) ember van a világon akik olyasmit alkotnak amik egy csomó embernek nem tetszenek. Kismillió zene, film, műalkotás, játék, stb… van ami nekem se tetszik. És ? Nem nekem készültek , nem nézem, használom, játszom velük. De akkor pokolra az alkotókkal ? Milyen ostoba hozzáállás. Egy csomó ember meg szereti őket… ez nem olyan bonyolult.
35.
35.
Pistons00
#32: Akkor szerencse hogy nem te ülsz abban a bizonyos székben aki kimondja hogy kit mikor stb.... -:) ez vicces amugy hogy többet ártott a N.D-nak mint bárki. :D hiszen ő maga a Naughty Dog egyszemélyben. -:) ő irta mind a két részt ( a másodiknál társiró ) az Uncharted 2-nél amit nagyon sokan a széria legjobbjának tartanak a mai napig ott is vezető játéktervező volt. Ezek a jétékok nem is lennének nélküle -:) ez jó loén volt amit irtál hogy ártott a N.D-nek -:)
34.
34.
Aanash
A cikk végén ott van, hogy a Bungie az erőforrásait a Destinyre és új játékok elkészítésére fogja fordítani.
Valószínű akkor hogy lesz exkluzív, van több ötletük, vagyis hosszútávon jó lesz.
Mostmár olyan stúdiót kellene bezsebeljenek, amelyik tud jó autós játékokat csinálni.
33.
33.
Ps fanboy
A Sony valami 110 milliárdot ér a Take Two pedig 20-30. Lenne rá keret, csak nem egy darab kiadóra. A Ubisoft egyébként aránylag egy áron van, mint a Bungie, vagy a Konami. Ezekből a Konami lenne a legérdekesebb az Ip ék miatt, viszont Metal Gear ide, Silent Hill oda, ezek rétegjatekok.
32.
32.
nemfontos
#23: Ez a faszi annyit ártott a N.D -nak, mint soha senki más... Soha semmilyen komoly project -nek a közelébe se engedném többet.
31.
31.
nemfontos
#22: Na azt inkább ne... Silent Hill -t Neil Druckmann kezébe? Atya úr isten... ilyeneket ki ne találj...
30.
30.
manderel
#29: Azért a Sony is több lábon áll. Elég a telefonos szenzoraikra, amik az iPhone-októl kezdve a kínai mobilokig rengeteg helyen ott figyelnek, vagy a Japánban menő Sony bankhálózatra gondolni.
Persze ettől függetlenül kishalak a Microsofthoz képest, sokkal korlátozottabb lehetőségekkel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...