Kiderült a Sony Game Pass-kihívójának árazása?

  • Írta: Shifty
  • 2022. február 25.
  • Pletyka
Link másolása
A VentureBeat szakírója, Jeff Grubb a Grubbsnax műsorának legutóbbi adásában elárulta, nagyon közel van már a Project Spartacus kódnéven futó Game Pass-kihívó bemutatkozása, ráadásul az árazásról is vannak információi.

Még tavaly decemberben számoltunk be róla, hogy a Sony állítólag gőzerővel dolgozik azon, hogy saját, a Game Pass modelljét követő szolgáltatást indítson el. A Project Spartacus kódnéven futó projekt valószínűleg egybegyúrja a PlayStation Plus és a PlayStation Now előnyeit, az előfizetők pedig különböző csomagok közül válogathatnak majd.

A VentureBeat szakírója, Jeff Grubb a Grubbsnax műsorának legutóbbi adásában újabb részleteket árult el a Game Pass-kihívóról (via VGC), amelyek közül az egyik, hogy nagyon közel van már a szolgáltatás rajtjának időpontja, ami egybecseng a korábbi szóbeszédekkel, hiszen a Bloomberg mindig jól értesült újságírója, Jason Schreier márciusra lőtte be az indulást.

Grubb azt is elmondta, hogy információi szerint három különböző csomag közül tudunk majd válogatni. Az alapcsomag, az Essential 10 dollárért lesz igénybe vehető, ami lényegében ugyanazt a szolgáltatást fogja tartalmazni, mint amit jelenleg is kínál a PlayStation Plus. Az Extra névre keresztelt előfizetés 13 dollár ellenében lesz majd használható, és az Essential kínálata mellett több mint 300 játékot tesz majd elérhetővé. Grubb úgy tudja, hogy minden játék, ami jelenleg szerepel a PlayStation Now katalógusában, az biztosan játszható lesz.

Végezetül pedig ott van a Premium csomag, amiért 16 dollárt kell havonta fizetnünk, ami ráadásként különböző felhőalapú szolgáltatásokhoz, illetve "klasszikus játékokhoz" ad majd hozzáférést. Hogy pontosan mit ért a Sony klasszikus címek alatt, az Grubb számára sem világos, de a Bloomberg korábbi beszámolója szerint PSP-s, PlayStation 1-es, PlayStation 2-es és PlayStation 3-as játékokról lehet szó.

Az árak természetesen nem véglegesek, ahogy a csomagok tartalmai is változhatnak még. De azért így is jó kiindulási alap lehet, amikor mérlegelni fogjuk, hogy előfizessünk-e majd a Sony szolgáltatására.

30.
30.
Ooorky
#28: Pedig az emberek nagy része teljes árat fizet érte, benyomja az 1€-s próbát, rányom automatikus megújításra és kész.
29.
29.
nemfontos
#28: Szerintem amúgy messze nem érne meg 4500at egy hónapban. De még a 3 át se
28.
28.
nemfontos
#26: A teljes árán jóval kevesebb ember hajlandó fizetni. Az ms egyelőre piacszerzes céljából enged egy pár szürke megoldást.
27.
27.
crytek
#26: Privátban leírtam
26.
26.
istipisti55
#20: Hali, Azt most tényleg komolyan kérdezem, hogy x game passt ennyire olcsón hogy lehet szerezni? Valószínű én vagyok a balfax mert az első 3 hónap 300huf után én csak a horribilis összegeket szoktam látni. Bár annyira még nem is kutakodtam utána..
20.
20.
crytek
#19: 3 évre volt 20 ezer a game pass ultimate.. Az a havi 556 ft az olyan mintha nem is lenne..
18.
18.
#8: Szerintem emelhetnének. Minden drágul. Ennyi nekik is jár.
14.
14.
TrishtanAG
#6: Szürkezóna, de ezek ma már egy krumplival emulálhatóak felpimpelt grafikával. Na jó, a Ps3-hoz 2 krumpli is kell.
13.
13.
crytek
#12: Abban ne reménykedj hogy majd több száz új ősrégi cuccot beraknak.. A MS is abbahagyta sajnos ezt a modit..pedig ott is sok régi király 360 cím ragadt bent az enyészetben :(
12.
12.
Ooorky
#7: Volt PS Now-m, de a jelenlegi kínálat nekem gyenge, retro ps játékok köröket vernek bármelyik tlou-ra meg gow-ra.
11.
11.
nemfontos
Amit még remélek hogy nem lesz a plus havi kínálata legagyizva a Microsoft hoz hasonlóan...
10.
10.
nemfontos
#1: El fogják hozni. Nincs igazán akadálya hogy megtegyek. A steam el esetleg de a letoltheto tartalom esetében nem lehet gond csak szándék kérdése.
9.
9.
nemfontos
Meg a végleges árakat úgysem tudjuk amíg nem jönnek de engem csak az érdekel hogy a jelenlegi ps+ mennyi lesz. A többi szint nem érdekel.
8.
8.
nemfontos
#5: Ne is legyen. Amúgy a store ban mindig van learazas. Olyankor veszem amikor van.
7.
7.
crytek
#6: Szerintem most is értelmes a felhozatal csak még nem szeretnék hogy a magyaraok is használhassák
6.
6.
Ooorky
Még a végén lesz egy ps5-öm, ha értelmes ps 1-2-3 library lesz az előfizetésben.
Meg kijön egy kevésbé hányadék design.
5.
5.
crytek
#4: Tévedtem.. Most nézem. Jelenleg is 9.99$/hó a havi előfizetés. Ez nálunk 2500-2700ft attól függ hol veszed (hivatalosan helyen)
Szóval emelésről szó se lesz :)
4.
4.
nemfontos
#3: Ha ilyen sokat akkor van vele gond.
3.
3.
crytek
#2: Emelnek gondolom, nincs ezzel semmi gond.
2.
2.
nemfontos
Ami itt érdekes hogy az alap csomag árazása furcsa. A 10 dollár az magasabb mint amibe a plus most kerül. Ezért nyilván nem járhat ugyanaz mint a mostani plusz ért
1.
1.
crytek
Az derüljön ki hogy ezt már el ohajtják majd ide is hozni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...