A teljes újrahasznosíthatóságra gyúr a Microsoft

  • Írta: fojesz
  • 2022. március 14.
  • Hír
Link másolása
Fenntarthatósági jelentést közölt a Microsoft, az xboxos terveit pedig külön is részletezte a cég. A legfontosabb vállalás az, hogy 2030-ig az összes Xbox-termék 100 százalékig újrahasznosítható lesz.

A Microsoft még 2020 januárjában jelentette be, hogy 2030-ig szeretne "karbonnegatívvá" válni, a minap pedig újabb fenntarthatósági jelentést közölt, amelyben újabb vállalásokat tett, továbbá részletezte, hogy mostanában hányadán áll ezzel a kérdéssel. A cég külön posztot szentelt az Xbox-részleget érintő változásoknak, mi is ebből szemezgettünk.

A legfontosabb ígéret, hogy a Microsoft 2030-ig az összes Xbox-terméket, illetve azok kiegészítőit és csomagolását is 100 százalékban újrahasznosíthatóvá tenné az OECD országaiban. Ezen a téren már elkezdődött a munka, erről árulkodik az is, hogy az Xbox Series-konzolok már 97 százalékban újrahasznosíthatók, és a redmondiak maguk is használnak újrahasznosított anyagokat például az Xbox-kontrollereknél. Ezenkívül az ajándékkártyáikat papírra cserélték, ami 500 ezer kilogrammal csökkenti műanyagfogyasztásukat évente.

A Microsoft arra is törekszik, hogy a konzoljaik minél kevesebb áramot fogyasszanak, az élesben futó gépek egy részénél folyamatosan monitorozzák, hogyan javíthatnának még ezen a téren. Az biztos, hogy a cég mindenkit buzdít arra, hogy használja az energiatakarékos módot a masináján, mert az ilyenkor hússzor kevesebbet fogyaszt, mint a mezei alvómódban, és most már a frissítéseket is le lehet tölteni vele.

Mindez persze csak egy része a teljes képnek, hiszen a Microsoft a jövőt a felhőben látja, márpedig az adatközpontok is zabálnak rendesen. A redmondiak most arra törekednek, hogy az Xbox Cloud Gaminget meghajtó szerverek 2025-re már csak és kizárólag megújuló energiát vegyenek igénybe.

8.
8.
Heldengeist
Kíváncsi vagyok, hogy hat ez majd a konzolok élettartamára és javíthatóságára. Az ólommentes forrasztóanyagok is többet ártottak, mint használtak, de legalább rá lehet nyomni a CE plecsnit.
7.
7.
Nothing
#6: Az első 2 leírt szavammal igazat adtam neked. A többit nem személyesen neked szántam. Sorry, ha úgy hangzott.
6.
6.
Kamukaze
#5: Légyszíves próbáld értelmezni amit leírtam. Mind egy mennyire képmutatás, a lényeg hogy ez irányba cselekednek.
5.
5.
Nothing
#4: Ez igaz. Csak kissé képmutató dolog a környezetvédő angyalka szerepkörében tetszelegni, miközben az egész csak marketing és üzlet. Az ilyen mamutcégeket kb. annyira érdekli a bolygó, amelyen terpeszkednek, mint engem Phil Spencer derékbősége.
4.
4.
Kamukaze
#2: Inkább legyen ez a "divat" és az "eladhatóbb", mint az olyan ipari hulladék, ami csak szennyezné a környezetet.
3.
3.
xsbrx
Ubisoft pár vagy egy évtizede újrahasznosít.
2.
2.
Csoki80
Csak azért, mert most ez a divat. Jobban hangzik eladhatóbb. :-D
1.
1.
Extol
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...