Csak jövőre jelenhet meg a Lords of the Fallen 2

  • Írta: Shifty
  • 2022. április 11.
  • Megjelenés
Link másolása
A CI Games éves jelentésében megerősítette, hogy a 2014-ben bemutatott Lords of the Fallen 2 fejlesztése jelenleg jól halad, a régóta várt folytatás megjelenését pedig 2023-ra időzítették.

A Lords of Fallen folytatása meglehetősen döcögős fejlesztési időszakot tudhat maga mögött. A játékot még 2014 decemberében jelentették be, és akkor úgy tűnt, 2017-ben meg is jelenhet. A kiadónak azonban idővel problémái akadtak a folytatás fejlesztésével megbízott Defiant Studios leszállított anyagaival, így a Hexworks stúdiója vette át a teljes projektet.

A CI Games azonban nem mondott le a játékról, aminek a marketingkampánya 2022 harmadik negyedévében indul majd be, a megjelenésre pedig valamikor 2023-ban számíthatunk, méghozzá PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en.

18.
18.
Aanash
Az első részt megvettem akciósan, gondoltam kipróbálom a műfajt és a legelső ellenfélnél azt mondtam, hogy soha többet.
A bloodbourne ugyanez.
Nem nekem valók ezek, se idegzetem, se tehetségem nincs hozzájuk.
17.
17.
Venator
#16: most nezem a surge 2 premium editin 4800 forint psen. lehet megveszem ha tenyleg olyan jo koszi
16.
16.
nemfontos
#15: A surge tényleg igazán jó volt. Érdekes a történet és jók a harcok. Egy baj van vele, hogy ps5 ön hajlamos volt időnként kifagyni. Nem túl gyakran de pár alkalommal elofordul és egyértelműen a játék hibája. Én nagyon élveztem. A testrész darabolas és a sci-fi történet nagyon jó volt. Nagyon olcsón beszerezheto. Én négyezer parszaz forintért vettem a két részt egy pakk an. A másodikat meg csak elkezdem. Ott már semmilyen technikai probléma nincs.
15.
15.
Venator
#6: elden ring szuper jatek de a bloodborne jobb a harcrendszer a fegyverek atvaltozasa a sztorija is jobban vit elore mert nem annyira op mint az elden es én jobban szeretem a linearisabb jatekokat. A pvp resze is sokkal kiegyensulyozotabb. Az elden ring viszont nagyobb több és valtozatosabb. A souls jatekokban tenyleg a from softwere a king de nekem tetszett attol meg a Lords of the fallen nagyon alulertekelt. A surge is jo alitolag de azzal nem jatszotam a Nioh szeria viszont komoly vetelytarsa lehet a from softwerenek mert a harcrendszer sokal melyeb de kozel sem elveztem anyira mint a from soft jatekokat mert nincs anyi titok benne. De aki tisztan harcra megy hack and slashre annak jobb a nioh.
14.
14.
DragonBleacPiece
#10: Biztos vagyok benne kb 90%-ban hogy a dark souls 3 boss azert nem ment,mert nem targetoltad a bosst. Enis elso alkalommal orakat toltottem el szenvedve,aztan megneztem egy videot hogy mi a kis tokom van,es lattam nem volt target lock nalam. Utana elsore ment. Es azt irtad tetszik a lords of the fallen loreja,akkor megiscsak neked valo a jatek:P az EGIEK ne alljanak az utadba (lasd Kratos)
13.
13.
delphijos
#6: Szerintem te nem érted. Az ER egy elképesztő játék, de ő nem is erről beszélt…..
12.
12.
GemForge
Az első rész első játékom a zsánerből. Imádtam.
11.
11.
nemfontos
#6: A nioh 2 fantasztikus volt. A surge pedig jó.
10.
10.
zozo76hun
#9: Hat ez mondom en is. Fentrol szolt az ELET hogy hagyjam a francba, nem nekem valo! :D
9.
9.
Extol
#8: Szerintem meg nem neked való akkor a műfaj. Én kétszer is végigvittem
8.
8.
zozo76hun
Megvettem a Dark Souls 3-at. Az elso boss-on sem birtam tul menni. Megvettem a Lords of the Fallen-t, mert anno a TirexiHD vegignyomta es nagyon birtam a lore-t. Na ott sem birtam tulmenni az elso boss-on...

Ez egy jel volt!
Jelzes volt ez az elettol hogy SOHA A BUDOS ELETBE ne vegyek tobbet Souls Like jatekot!
7.
7.
DarkLord
#2: Volt már ps+-ban. Ne akard te ezt ps-en játszani, mert ez tényleg az a szint, ami talán 10 fps-et produkál. Én tényleg nem vagyok nagy rinya ember, mert játszottam én játékokat alacsony fps mellett, de konkrétan ez volt az a cím, amit még az én harcedzett rendszerem se bírt végigszenvedni, mert annyira játszhatatlan... pc-n kijátszottam már a ps elött, amúgy egy elég jó játék, aki szereti a stílust annak érdemes vele próbálkozni, de ezért ps-en egy fillért se adj, mert játszhatatlan!
6.
6.
Fata Morgana
#4: Látom nem érted a lényegét a souls gamek-nek, a harcrendszer az egyik legletisztultabb és kifinomultabb mint bármelyik más hack and slash.
pl. a Witcher vagy skyrim bennük csak nyomai vannak a harcrendszernek.

Játszottam a Lord of Fallen első részével bátran állítom egy harmat gyenge koppintás pár játékból ellestek ezt azt, ami nem is egészen sikerült beleintegrálni a sajátjukba és ennyi.

Lehet gúnyolódni, de az az igazság hogy a FromS. a DS-al letett egy etalont és még önmagukon kívül senkinek sem sikerült ezt túlszárnyalni csak az Elden Ring-el.
Minden mások által készített soulslike-nak titulált játék, fel sem ér egyik FromS. játékhoz sem csak gagyi félresikerült próbálkozások.
5.
5.
hedzsooo
#3: +1 Kivancsi vagyok meddig fognak az Elden Ring-fuggok minden Action RPG-s hirhez odairni, hogy ha' "de az Eden Ring-nel ugysem lesz jobb"... :)))

Ez olyan kb. (vagy meg rosszabb), mint mikor minden uj hack'n'slash jatek hirehez odairjak a Diablo-fuggok, hogy hat de a Diablonal ugy sem lesz jobb, meg ez csak 1 "Diablo-klon", mert hack'n'slash-re epul szinten a jatekmenet alapja...
4.
4.
hedzsooo
#1: Szerintem meg az Elden Ring tul van mar picit hype-olva. :)

Attol hogy jo Action RPG, Action RPG-n belul is van rengeteg stilus, van akinek pl. a picit kevesebb akcio es tobb szoveg, parbeszedek, interakciok NPC-kel, a jatek vialagaval verekedesen kivul jobban bejon.
A maga stilusaban korrekt az Elden Ring de attol meg boven van mellette rengeteg masik faxantos Action RPG-nek is, amik stilusukban es abbol eredoen pl. jatekmeneteben is elteroek lehetnek...
3.
3.
Marcus88
#1: Szerintem nem is az a célja.
2.
2.
Darksiders84
Ez az a cím amit már párszor majdnem megvettem ,ha jól rémlik volt már 1700- ért leárazva is vagy hasonló összegért ,de amilyen régi már inkább megvárom mostmár csak berakják Ps+ba ,mert amúgy egész jónak tűnik.
1.
1.
Chdz
Egy Elden Ring ellen labdába se rúg, szerintem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...