Így harcol Leo a Tekken 8-ban

  • Írta: osan
  • 2023. november 22.
  • Videó
Link másolása
Vészesen közeledik a legendás verekedős széria legújabb része, ezt mi sem mutatja jobban, hogy szinte már nem is maradt karakter, akiről ne láttunk volna valamiféle játékmenet-videót. Most Leóé a színpad és parádésan ki is használja azt, nézzük is meg, hogyan veri ki mindenkiből az igazságot.

A legutóbbi karakterbemutatás során Reinát láthattuk, ahogy halálos rúgásaival kivívja magának a tiszteletet az olyan őskövületek előtt is, mint Jin vagy Kazuya. A „Lila Villám” után most egy ismerős arc tért vissza, Leo, akinek ugyancsak látványos rúgásai vannak, de mégsem ez fogja meghatározni harci stílusát. Nézzük is meg, hogyan fest a harc cuki alpakák társaságában:

Leoval lezárult a Tekken 8 karakterfelhozatala, legalábbis megjelenéskor nem fogunk több harcost kapni, viszont DLC-k formájában még bármikor okozhat meglepetést a Bandai Namco. Szőke harcosunk egyébként még a Tekken 6-ban tűnt fel először, amiben üdítő frissességet jelentett stílusával - olyannyira, hogy a hetedik részben is visszatért, sőt ezt az egyik legerősebb karakterként tette. Kíváncsian várjuk, hogy a nyolcadik részben megmarad-e előnye vagy a fejlesztők kicsit igazítottak rajta.

A Tekken 8 2024.január 26-án érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...