We Love Katamari Reroll+ Royal Reverie teszt

Link másolása
Nem sieti el a Namco a Katamari sorozat remasterelését: öt évvel az első rész remastere és 18 évvel az eredeti játék után befutott a folytatás felújított változata is, melyben újra guríthatunk párat mindenki kedvenc Katamarijával

Kevés olyan széria létezik, ami egyediségével még lassan 20 évvel a megjelenése után is ugyanolyan friss és izgalmas tud maradni. Talán még a Katamari sorozat megálmodója, Keita Takahashi sem gondolta mennyire időtlen is a koncepció, amivel elkápráztatta anno a játékosokat. Nagy szerencséje van tehát Namconak, hiszen így a folytatások helyett elég csak a kultuszstátusba emelkedett eredeti játékokat remasterelni, melyek minimális változtatással és némi felbontástuninggal már mehetnek is a boltok polcaira. A We Love Katamari az első, stílusteremtő játék folytatása, melyben az emlékezetes karakterek mellett a szórakoztató játékmenet és a mai napig kiváló soundtrack is visszatért.

De miről is szól a Katamari? Tekintve, hogy az első rész remastere óta is már 5 év telt el, érdemes lehet átvenni az alapokat: a játékban a fiatal Herceget és így közvetve a Katamarit, egy gombócot irányítunk, amivel az lesz a feladatunk, hogy átgurulva a nagyjából szabadon bejárható pályákon magunkra ragasszuk a tereptárgyakat, karaktereket meg úgy általában mindent. Minél több cuccot szedünk össze a Katamarival, annál nagyobb lesz a gombóc, és annál nagyobb pályaelemeket tudunk hozzátapasztani a galacsinunkhoz. A későbbi pályákon olyan is megeshet, hogy míg a játék elején ceruzákat, meg ilyen apróságokat szedegetünk össze, a végén már házakat és hidakat ragasztunk hozzá a Katamarinkhoz.

A pályákon általában az a célunk, hogy a megadott idő alatt elérjük az elvárt gombócnagyságot, de mint az első rész esetében, itt is belefuthatunk egy-egy speciális célkitűzésbe. Van olyan, hogy bizonyos tárgyakat, mondjuk virágokat kell gyűjtenünk, más esetben pedig az égő Katamarival kell megmászni egy magasabb hegyet, hogy meggyújthassunk egy tábori tüzet. A készítők a második rész esetében annyira nem erőltették meg magukat, így picit híján van a folytatás újdonságoknak. A legnagyobb változás, hogy az anno első részből időhiány miatt kivágott osztott képernyős, versenyzős többjátékos móka bekerült a repertoárba, ami természetesen a remasterelt kiadásból sem maradt ki.  A Reroll változatba egyébként sikerült beleszuszakolni pár extra challenge pályát is, melyek megváltani nem fogják ugyan a világot, de vitathatatlanul kellemes extra az utóbbi pár Katamari mentes év után.

Leírva rendkívül blődnek és egyszerűnek tűnik a játékmenet, a koncepció azonban a stílusos és semmivel sem összetéveszthető körítéssel válik tökéletessé. Ahogy fentebb már írtam, főhősünk, a Herceg, aki a Minden Kozmosz Királyának fia. A király által tett megjegyzések és monológok egyszerre bugyuták és zavarbaejtően összetettek, miközben a magas fordulatszámon pörgő hülyeségek mellé meglepően korrekt tanmese párosul. A folytatásban ráadásul picit kibontják a karaktert, megismerhetjük, hogyan lett király, és némi magyarázatot is kapunk elvárásoktól túlfűtött apánk viselkedésére. Nem túlzás azt mondani, hogy a Minden Kozmosz Királyának szórakoztató személyisége már önmagában elviszi a játékot a hátán, és nem csoda, hogy az utóbbi években nem egyszer végzett előkelő helyen, amikor a legjobban megírt és legérdekesebb játékkaraktereket rangsorolták.

Az egészre őrületre a stílusos grafikai körítés és a fülbemászó, egyedi hangzásvilággal megáldott zene teszi rá a koronát. A Katamari erősen építkezik a japán kultúrára, így a helyszínek is természetesen a szigetország világát idézik meg. Új konzolokon akadálymentesen fut a játék, így 60 fps-sel és tűéles felbontással gyúrhatjuk a Katamarinkat, és bár látványos grafikai elemekre nem érdemes számítani, az egyedi, rajzfilmeket idéző látványvilág miatt a játék egyáltalán nem tűnik idejétmúltnak. A muzsika a második rész esetében anno komoly ráncfelvarrást kapott, így kórussal és néha zenekarral is megtámogatták a műveket. A fülbemászó és egyedi dalok így ezúttal is adottak, abszolút kitettek magukért anno a készítők.

A We Love Katamari Reroll+ Royal Reverie egy közel tökéletes játék, már-már tökéletes folytatásnak kiváló remastere. Ahogy a bevezetőben is írtam, a stílus és a koncepció annyira jól kiállta az idő próbáját, hogy igazából a technikai változtatásokon kívül második részt is egy az egyben át lehetett emelni modern konzolokra és pont ugyanolyan szórakoztató mint 18 évvel ezelőtt. Ha nem próbáltál még Katamari-játékot, mindenképpen érdemes lehet ránézni a sorozatra, hiszen olyan felhőtlen, időtlen és bugyuta szórakozást nyújt, ami igazából kevés játékról mondható el. Sajnos a második rész után megjelent folytatások már nem az eredeti gárdával készültek, így nem sikerültek annyira emlékezetesre, mint az első két felvonás, de a nagy remaster és remake őrületben igazán eszébe juthatna a Namconak a Katamari és előállhatna egy valódi, teljesértékű folytatással.

A We Love Katamari Reroll+ Royal Reverie PC-re, Nintendo Switchre, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series konzolokra jelent meg. Mi Xbox Series X-en teszteltük.

1.
1.
Sophisticated Karen
na ez jo agy gyogyszer lesz hosszu melo utan... Az elozo is jo volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...