A Strange Antiquities során ugyan abban a városban fogunk tevékenykedni, mint a fejlesztők előző címében. Úgy tűnik, hogy Undermere városa vonzza a különösebbnél különösebb figurákat, a kultistákat, és magát a természetfölöttit. Ebben a játékban is az antikváriumunk látogatói fogják - többek között - előre gördíteni a történetet. Igaz, ezek nem párbeszédek formájában jelennek meg, hanem egyoldalú monológokként, ahol is úgy tűnik, mintha anélkül eredne meg a nyelvük, hogy kérdeznénk őket.
Így maga a történet adagolásának módja nem túl izgalmas. Dramaturgiailag jól felépítették, és a játékmechanikák használata is érdekesebbé teszi az elmesélést, de összességében előre látható időpontokban kapunk újabb és újabb részleteket, amik végül egy kiismerhető élménnyé állnak össze. Fontos azonban megjegyeznem, nem a történet, a városban játszódó események válnak azzá, az önmagában figyelemfelkeltő és motiváló tud lenni, hanem a módszer az, ami hamar ,,kiüresedik” és elmúlik az előrehaladás izgalma. Így végezetül a történet nem is lesz sokkal több, mint egy kitöltő elem a játékban. Ez önmagában nem is baj, pusztán a játékos hozzáállásától függ, hogy elég-e, avagy sem.
Ha ezen túllendülünk, akkor viszont egy az egyben megkapjuk azt a misztikus és cozy hangulatot, amit az alkotók ígérnek. Audiovizuális téren és a játékmenet szempontjából összeáll az élmény. A mértani vonalakat és a kreatív dekorációkat keverő dizájn megteremt egy bizonytalan, kizökkentő világképet. Szándékosan torz rajzok nélkül is képes azt a hatást elérni, hogy a játékos szinte várja, mikor fog az egyik polc mögül kinyúlni egy csont vékony kéz, vagy pislog vissza egy, a végtelenségbe tekintő szem.
Az állandóan szóló háttérzenének hangulata pedig ismerős lesz mindenkinek, aki szereti a lassan bőr alá kúszó misztikumot. A kimért zongora a maga szépsége mellett állandó emlékeztető is, hogy a városban egyre csak gyűlnek a hollók, és bizony a transzféleségbe esett emberek is. A dallamok közé bármikor nagyszerűen passzol a macskánk dorombolása, de az üzletünk zajai is kiegészítik azt, igaz nem úgy, ahogy először várnánk. Már csak a csengőnk magas hangja, amivel behívhatjuk a következő ügyfelet, szinte kíméletlenül csattan a levegőbe, úgy is összerezzentve a játékost, hogy igazából ő kattintott rá.
Maga a játékmenet pedig majdnem végig szövegértési feladatokból fog állni. Egyre bővülő könyvünk lapjain konkrét vagy éppen nagyon absztrakt leírások szerepelnek különböző tárgyak hatásairól. Ezekkel a leírásokkal és a hozzájuk kapcsolódó képekkel kell beazonosítanunk, hogy a polcainkon lévő antikvitások közül melyik milyen erővel bírhat. Érdemes lesz megfigyelési képességeinket kreativitásunkkal és türelmünkkel ötvözni. Igazán szórakoztató rejtvények ezek, ahol gyakran kell majd az elvont gondolatokat megragadnunk. Azonban egy érdeklődő játékos se ijedjen meg, messze állnak a megoldások attól, hogy az alkotók szánt szándékkal megoldhatatlan feladatokat raknának elénk. Inkább pont, hogy sikerült végig egy, a misztikus hangulathoz passzoló logikát felépíteniük, amit követve valódi, a tiltott tudással foglalkozó kurátornak érezhetjük magunkat.
Feladataink persze nem merülnek ki a tárgyak alapos tanulmányozásával. Olykor-olykor kapni fogunk térképeket, küldetéseket, hogy látogassunk el a város, a kastély, vagy éppen a kripták egy bizonyos pontjára. Ilyenkor is csavaros leírásokból kell kikövetkeztetnünk, hogy a térképek mely pontjára kattintsunk. Ha pedig hibázunk, akkor bizony növekedni fog a félelmünk. Amennyiben túl sok hibát követtünk el, akkor egy félig-meddig szerencsejátékkal menthetjük meg elménket az emésztő sötétségtől.
Ráadásul a történetbe is lesz valamennyi beleszólásunk, pár polgár megkérdőjelezhető igényekkel fog felénk fordul. Ilyenkor mi dönthetjük el, hogy a felbukkanó opciók közül melyik relikviát adjuk neki. Egyszerű példa erre, hogy ha valaki egyértelműen ártó szándékkal kér valamit, helyette dönthetünk úgy is, hogy adunk valamit ami inkább a megbékélést segíti elő. Csak bízzunk magunkban, hogy bárhogy is döntünk, helyesen cselekszünk.
A Strange Antiquities egy már jól kitaposott ösvényen jár, de nem teszi rosszul. Ráadásul nem egy unalmas második rész, ami csak az első sikereken akarna lovagolni, hanem egy önmagában is teljes jól megálló játék, ami kiszolgálja azt a nagyon direkt ízlést, ami egyszerre szeretne cozy közegben rejtvényeket megoldani, közben kellemesen izgulni és borzongani egy túlvilági fenyegetéstől. Nem is kérdés, hogy az első rész, a Strange Holticulture rajongóinak kötelező. Az érdeklődőknek pedig ugyan olyan jó beugró mindkettő cím, a kérdés csupán az, hogy növényeken vagy ereklyéken keresztül szeretné megismerni Undermere titkait - vagy, hogy melyik bolt macskája a szimpatikusabb.
A Strange Antiquities szeptember 17-én jelent meg PC-re és Nintendo Switchre. Mi PC-n teszteltük.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.