Hírarchívum - 2025. március

Bejelentésre került az Elusive

Visszatérnek a csenő manók, ezúttal videojáték formájában. Bár a Chibig érkező játéka, az Elusive nem konkrétan az Elvitte a manó című gyerekkönyv adaptációja, meglehetősen sokat merített Mary Norton meséjéből.

Bezárhatták az Until Dawn Remake fejlesztőjét

Meg nem erősített értesülések szerint a Ballistic Moon a tavaly őszi és téli leépítéseket követően most végleg bezárt. Vélhetően a csapat alapítói nem tudtak kellő támogatást szerezni.

Továbbra is kérdéses a Cities: Skyline II konzolos megjelenési dátuma

A hihetetlenül problémás PC-s megjelenés után a játék konzolos portja még mindig nem készült el, és nem kizárt, hogy csak a második születésnapra kaphatjuk kézhez.

Jövő héten lesz a következő Humble Games Showcase

Az indie címeket kiadó Humble Games számos érdekességgel készül a műsorra, úgy a már megjelent, mint a hamarosan érkező játékokról, sőt pár világpremierre is számíthatunk.

Rendszerfrissítést kapott a PlayStation 3

Az idén 19 éves konzol továbbra is kap frissítéseket, és bár némi teljesítményjavulást is magával hoz, ez az update leginkább azoknak szól, akik Blu-ray lejátszóként használják a matuzsálem masinát.

Karácsony körül érkezhet a Marvel 1943: Rise of Hydra

A játékbeli Fekete Párduc szinkronhangja egy interjú során árulta el, hogy a Skydance csapata nagy erőkkel dolgozik, hogy 2025 végére megjelenhessen a játék.

Kevesebb játékkal készül a következő évre a Sega

Az áprilisban induló pénzügyi évben az ideinél kevesebb teljes árú játékot adnának ki, azonban ezzel együtt nagyobb befektetéseket terveznek az olyan belsős csapatoknál, mint az Atlus, a Ryu Ga Gotoku Studio és a Sonic Team.

A Russo testvérek nyitottak egy Marvel játékra

A főként szuperhősfilmekről ismert testvérpár a Variety oldalának adott interjút, Anthony és Joe Russo a jelek szerint nem zárkóznak el attól, hogy az Avengers: Doomsday-ből vagy az Avengers: Secret Warsból saját játékot készítsenek a jövőben.

Így építhetünk saját erődöt az Assassin's Creed Shadowsban

Valahol az Izumi Settsu provincia magas hegyei és sűrű bambuszcsapásai közt egy titkos erőd rejtőzik. Ezt Naoe és Yasuke is az otthonuknak tudhatják majd - amolyan Animal Crossing-beütéssel.

Újabb karakter előzetes futott be a FragPunkhoz

Végéhez közelít a visszaszámlálás a Bad Guitar Studio holnap megjelenő hero shooteréhez, a legújabb karaktert bemutató traileren Kismet sziporkázik a rejtőzködő ellenfeleket felfedő képességével.