Nier: Automata PC, PlayStation

Folytatódik a Nier.
1493128800

Májusban jön a NieR: Automata DLC-je

Múlt héten mutatkozott be a NieR: Automata első letölthető kiegészítése, a 3C3C1D119440927, ami a friss hírek szerint már jövő héten, május első hetében elérhető lesz a rajongók számára.
1492785000

A fizetésre várnak a Nier: Automata fejlesztői

Yoko Tarót, a Nier: Automata direktorát egy interjúban kérdezték meg, hogy elkészítené-e az első Nier-játék remake-jét. Mint mondta, a csapat szívesen összehozná a feldolgozást, egyelőre azonban még a fizetésüket várják.
1492758720

Szuper hónapot zárt az amerikai játékpiac

Megérkezett az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group márciusi jelentése. Ahogy arról már beszámoltunk, a Nintendo Switch tarolt, de az egyébként is erős játékfelhozatal is segített a szép számok elérésében.
1492506000

Bemutatkozott a NieR: Automata első DLC-je

Leleplezték a NieR: Automata első DLC-jét, mely a történethez sajnos semmit nem tesz hozzá, de több kisebb-nagyobb újdonsággal is megtoldja a címet. Ráadásul melyik játék mondhatja el magáról, hogy megverhetjük benne a kiadó elnökét?
1492329600

NieR: Automata - DLC-bejelentés közeleg?

A márciusban megjelent NieR: Automata rengeteg rajongót szerzett magának, így nem is lehet kérdéses, hogy DLC is készül a játékhoz. Nemrég maga Yosuke Saito is utalt a letölhető tartalmakra.
1491386450

Már egymillió példánynál jár a NieR: Automata

A Square Enix örülhet: egymillió NieR: Automatán adtak túl a megjelenést követő négy hétben. Ebbe a számba a leszállított fizikai kópiák és a digitális eladások egyaránt beletartoznak - japán akció-RPG-től ez nagyon szép eredmény.
1490205060

NieR: Automata teszt

A PlatinumGames játékai mindig kitűntek a többi cím közül egyediségükkel, ez alól pedig a NieR: Automata sem kivétel. A robotos, posztapokaliptikus világban játszódó folytatás szerencsére csak nyomokban emlékeztet elődjére.
1489413660

Brit toplista: az év rajtját hozta össze a Ghost Recon

Egy játék sem rajtolt még olyan jól az Egyesült Királyságban idén, mint a Ghost Recon: Wildlands. A Ubisoft akciójátéka mellett a hét többi újonca sem szégyenkezhet, lássuk a legfrissebb toplistát!
1489410000

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

A héten visszatér a játékipar kedvenc koboldja, autót zúzunk, ahogy a csövön kifér, és PC-n is harcba szállunk az emberiségért a robotok ellen vívott háborúban. Nézzük a heti játékmegjelenéseket!
1488912780

Launch traileren a Nier: Automata

Amerikában már kapható, hozzánk pedig pénteken érkezik meg a Nier: Automata, ennek apropóján adta ki most a Square Enix a játék launch trailerét. Vége a Platinum Games lejtmenetének?