Xbox Series X Xbox

2020-ban vadonatúj konzollal jelentkezik a Microsoft.
1709750368

Itt nézheted vissza a márciusi Xbox Partner Preview-t!

Ma este 19 órától a külső fejlesztők játékai kapják a főszerepet az Xbox Partner Preview-ban, amit persze nálunk is élőben követhetted a kattintás után. 30 perces műsor várható az EA, a Capcom és a Nexon címeiről többek között.
1709730000

Fallout tematikájú Xbox-kontroller érkezett

A Microsoft nem tud leállni a különleges Xbox kiadásokkal, és azután, hogy bejelentették a Spongya Bob ihlette konzolt, most a Fallout-játékok előtt tisztelegnek legújabb kontroller dizájnjaikkal. Sőt, ezeket még mi is személyre szabhatjuk.
1709656200

Ezek a játékok jönnek márciusban a Game Passbe

Az Xbox szolgáltatásának következő két hete igen csak tömött lesz friss és kevésbé friss megjelenésekkel, egyelőre hat, hamarosan elérhetővé váló játékról rántották le a leplet
1709571649

A héten visszatér az Xbox Partner Preview

A Microsoft bejelentette, hogy ezen a héten szerdán lesz a következő Xbox Partner Preview. A 30 perces közvetítés során a harmadik féltől származó játékok lesznek porondon "sallangok nélkül". Pár konkrét játékról már lehullt a lepel.
1708713544

Palworld témájú Xbox-konzol készült

A Microsofttól megszokott, hogy egy-egy nagyobb játékhoz vagy esetleg filmhez külön Xbox-konzolt készítenek. Ezeket általában nyereményjáték formájában van lehetőségünk megszerezni és ez most is így van.
1708444800

Megvannak az Xbox Game Pass következő két hetének új címei

Pár címet már a mai naptól tolhatunk, míg a többire várnunk kell egy kicsit, viszont a kínálatot elnézve megéri türelmesnek lenni, ráadásul a felhozatal ezúttal is igen változatosra sikerült.
1708071148

Még nincs végleges döntés, hogy milyen játékok lesznek multiplatformok

Nem véletlen, hogy a Microsoft tegnap egyetlen Xbox-exkluzív játékról sem erősítette meg, hogy más platformokra költözik. Lapértesülések szerint a vállalaton belül sincs végleges elhatározás erre nézve.
1708070424

Júniusban tér vissza a nyári Xbox Games Showcase

Idén nyáron sem maradtunk kulcsfontosságú bejelentések nélkül, hiszen júniusban lesz a szokásosnak mondható Xbox Games Showcase, amely a 2024-ben várható új játékokra koncentrál majd. Több mint 10 fontos cím várható idén.
1708069417

Hardverbejelentést teaselt a Microsoft

Az Xbox elnöke, Sarah Bond a hivatalos podcast végén "izgalmas cuccokat" ígért hardverfronton az év végére. Lehetséges, hogy egy középgenerációs frissítést kap az Xbox Series X/S? Vagy egy handheld masináról van szó?
1708020000

"Minden kijelző egy Xbox"

Kiszivárogtak a múlt héten megtartott belsős közgyűlésen elhangzottak, amelyek alapján csak további megerősítést nyertek az Xbox multiplatform tervei.