Furcsa mód az ember szeret félni. Ezért nézünk, olvasunk, játszunk ilyen témájú művekkel. Szeretünk rákészülni egy ijesztésre - lélegzet visszatart - aztán kiderül, hogy csak a nagy vihar műve néhol ki-kimaradó, villódzó lámpa. Vagy mégsem?! 

Ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt szeretjük a horrorokat, ám ez a zsáner letünőben van mind filmekben és játékokban egyaránt. Filmekben a buta ilyesztések és minél több erőszak felé kezdett fordulni a dolog, míg a videójátékok terén ez akcióorientáltságba torkollot.

A tesztalanyunk 2010-ben jelent meg Xbox 360 exkluzívként (2012-ben pedig PC-re) és a horror zsáner alapjaihoz kívánt visszanyulni. Lássuk, hogy sikerült az:

Történetünk főhőse, maga a címszereplő Alan Wake, aki feleségével érkezik egy középkelet amerikai kisvárosba Bright Fallsba. A kisvárosi idillinek hamar vége szakad, miután Alan felesége rejtélyes körülmények között eltünik. Nem könnyíti a dolgokat, hogy főhösünk furcsa rémálmoktól szenved, a valós és valótlan összemosódik. 

A történet igazán jól sikerült, az embert a tv-k/monitorok elé szegezi egészen a végéig, igazán addiktív játék. A játék sokat merít a Fincher fimjeiből és Stephen King írásaiból, ez a játékok Twin Peaks-e. A karakterek egytől egyig jól meg vannak írva, akad néhány elnagyoltabb figura (Barry, Alan menedzsere vagy Anderson testvérek), de mindegyik szerethető a maga módján. 

A grafika nagyon tetszetős, a fény-árnyék ábrázolis valami iszonyatosan jól néz ki, a hangeffektektől pedig még most is borsódzik a hátam. A hangok mindig is fontos részeit képezték a horror játékoknak és erre it nem lehet panasz. 

A legfontosabb dolog és a horrorok sikerességét a játékmenet dönti el. Főhősünk Alan Wake egyszerű író, nem szuperkatona, nem képes lekaratézni a sötétség hadának ezernyi katonáját.  Ez az amitől a játékos legjobban bele tudja élni magát, egy hétköznapi ember szerepébe. Rövid sprinttől már elfárad főhősünk, fő fegyvere pedig egy zseblámpa és egy pisztoly. Egy hatalmas erdő este, tele furcsa, megmagyarázhatatlan dologgal. Érezni a folyamatos fenyegetettséget, kiszolgáltatottságot. Egy erdő este eleve ilyesztő egy darab zseplámpával (próbáltam, alsónacim aligha úszta meg), nemhogy furcsa lényekkel, eseményekkel megspékelve.
Ez a lényege a horrornak, a kiszolgáltatottság, hiába csinál bármit is a főhősünk, szüntelenül a környező eseményeknek van kiszolgáltattva és ezt baromi jól eltalálták a készítők. 
A másik az, hogy a Remedy korábbi játékaira (Max Payne) is jellemzően megtöltötték élettel. Számos háttérinfót szerezhetünk a környezetről, városról, karakterekről a játékmenet során, segítve beleélésünket.  

Egy hibát tudnék felróni a játéknak és az a vége. Félre ne értsetek, jó volt a vége, de érződött rajta, hogy túlságosan is a következő DLC-kre hegyezték azt, ám ez semmit nem ront az összképen.

Ha tehetitek mindenképp szerezzétek be ha még nem tettétek. Ezt a játékot minenképp egyedül érdemes játszani. Sötét hely javaslott.