Conan

Conan-akciójáték a megboldogult StarCraft: Ghost fejlesztőitől - a játékot olyan remekművek inspirálták, mint a God of War és Ninja Gaiden.
Típus: Akció, Fantasy, Kaland

Három új Conan-játék készül a Funcomnál

Visszatér Conan, a barbár - legalábbis három videojátékban biztosan. A Funcom bejelentette, hogy megszerezte a Conanhez tartozó jogokat, és az első üdvöskét már januárban le is leplezi.

Brutális előzetesen az új Conan-film

Alkalmanként jelentkező Cooltúra-rovatunkban szeretünk néhány filmet figyelemmel kísérni, főleg azokat, melyek valamilyen szinten játékbeli vonatkozásokkal is rendelkeznek. Az új Conan, a barbár pont ilyen, a frissen kiadott vérontós előzetest pedig mi sem, így ti sem hagyhatjátok ki.

Előzetesen az új Conan, a barbár mozifilm

Alkalomadtán jelentkező Cooltúra rovatunk keretein belül ezúttal az új Conan, a barbár jelentkezik, melyből most jelent meg egy friss előzetes. Az atomikusan kemény Jason Momoa főszereplésével készülő remake idén augusztusban kerül majd a mozikba - reméljük, nem kell csalódnunk.

Játékok, amiktől óvni kell gyermekeinket

Az amerikai National Institute on Media and the Family idén is elkészítette azt a tiltólistát, melytől ajánlásuk szerint óvni kell fiatalabb korban lévő gyermekeinket.

A heti játékmegjelenések

Meglehetősen bő hét várt a játékosokra ezúttal, a kiváló felhozatalban biztos mindenki talál majd magának való játékot az elérhető hét játékplatform egyikén!

Conan és The Simpsons Game demó a LIVE-on

Az Xbox LIVE-ra ma délután felkerült a Conan, és a még megjelenés előtt álló The Simpsons Game kipróbálható demója. Have fun!

Vadi új játékok a GK SHOP-ban

Vadi új játékok érkeztek az imént a Gamekapocs internetes áruházába. A friss anyagok mellett új akciók is indultak, de előrendelés is van bőven!

Hétfő esti galériafrissítés

Nagyobb galériafrissítéssel is kedveskedünk Nektek így a hét elején, benne a legújabb játékok legújabb képeivel a létező összes platformon!

Conan

Miután a Színes RTV egyszer véletlenül „Conan, a bankárt” írt „Conan, a barbár” helyett, valahogy szívembe zártam a mogorva harcos történeteit. Láttam mindkét filmet, a Robert E. Howard fantasy író által megálmodott, és később Arnold Schwarzenegger által életre keltett Conan-nel szememben még Herkules és Xéna se tudta felvenni a küzdelmet, nem csoda hát, hogy epekedve vártam a róla készült legújabb játék megjelenését.

Még ebben a hónapban megjelenhet a Conan

Ilyenre is ritkán van példa: a THQ több hónappal hozta előre a next-gen konzolokra készülő Conan boltokba kerülési dátumát - csak nehogy rosszul süljön el a dolog!