Mega Man Star Force 2: Zerker x Ninja

A népszerű sorozat DS-en folytatódik, méghozzá két kiadásban is elérhető lesz az új rész - ebből az egyik a Zerker x Ninja.
1513587649

Harmincadik születésnapját ünnepli Mega Man

A Tomb Raider-sorozat után egy másik klasszikus is jubilált, az évek során közel 50 különböző epizódot, illetve kiadást megélt Mega Man-sorozat ugyanis a múlt héten harmincadik születésnapját ünnepelte.
1459684800

Jön a mobilos Mega Man és Monster Hunter

A Capcom megerősítette, hogy megalapította új, mobilos részlegét, ami a japán kiadó jövőbeli terveinek megfelelően a mobilpiacon próbál majd teret hódítani. A csapattól olyan játékok lesznek várhatóak, mint a Mega Man és a Monster Hunter.
1288357977

Keiji Inafune elhagyja a Capcomot

Huszonhárom év után elhagyja a Capcomot a Resident Evil, a Dead Rising és az Onimusha játékok szellemi atyja, Keiji Inafune. A mester lépése szinte előre megjósolható volt, elvégre már többször is szóban temetni kezdte a japán játékipart, igaz, a Capcomhoz mindvégig lojális maradt.
1284995280

Borzasztó játékokat fejlesztenek a japán stúdiók

Legalábbis ez a véleménye a Capcom egyik legjobb játéktervezőjének, Keiji Inafune mesternek. Mostanában egyre több japán játékkészítő nyilatkozza a saját országáról és honfitársairól, hogy képtelenek igazán jó játékokat készíteni, s lemaradtak a nyugathoz képest.
1214924340

Kedd délutáni galériafrissítés

Újfent jelentkezünk szokásos, heti galériafrissítésünkkel. Ezúttal inkább sportjátékokban vagyunk erősek, de akad sok más érdekesség is, érdemes meglesni.
1214235600

A héten megjelenő játékok listája

Rendkívül izgalmas hétnek nézünk elébe, becsüljük is meg jól, hiszen a szokásos nyári uborkaszezon miatt előfordulhat, hogy hosszú hetekig nem érkezik majd ennyi jó cím.