Chrono Trigger

A Chrono Trigger első DS-es része, természetesen ismét a Square Enix fejlesztésében és kiadásában.
1709881200

Elhunyt Akira Toriyama, a Dragon Ball megálmodója

A legendás japán mangaka március 1-jén hunyt el, a halála hírét a stúdió csak a zárt körű temetés után hozta nyilvánosságra. Toriyama számos befejezetlen művet hagyott hátra.
1522764000

Chrono Trigger - visszatér a pixel art

A Chrono Trigger PC-s portja három nagyobb javítást is fog kapni a következő hónapokban, melyek nemcsak a program hibáit javítják, de elérhetővé teszik az eredeti SNES-grafikát is.
1519801254

Végre PC-n is elérhető a Chrono Trigger

Több mint két évtizeddel a SNES-megjelenés után végre számítógépeken is játszhatóvá vált minden idők egyik legjobb JRPG-je, a Chrono Trigger, aminek a mostani kiadása tartalmaz némi újdonságot is.
1317742200

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Megint sűrű hétnek nézünk elébe, több olyan cím is szerepel a felhozatalban, amivel mindenképpen érdemes lesz futni egy kört. A leginkább várt anyag természetesen nem más, mint a Rage: John Carmack és az id Software vadi új címmel és engine-nel mutatkozik be a héten, mi pedig nem győzünk várni rá.
1305545400

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

A héten legalább három tonna DLC jelenik majd meg, és a szerepjáték-rajongók is kifejezetten jó napoknak néznek elébe. Persze mindettől függetlenül az abszolút sikervárományos cím az L.A. Noire lesz, amelyhez ráadásul két DLC is elérhetővé válik közvetlenül a játék boltokba kerülése után.
1302688800

Júniusban jön a 3DS-es Zelda: Ocarina of Time

A Nintendo hosszú listát közölt, melyen azok a platformjaira készülő játékok szerepelnek, amelyek tavasszal vagy a nyár elején kerülnek boltokba. Az egyik legérdekesebb cím közöttük minden bizonnyal a 3DS-es The Legend of Zelda: Ocarina of Time, amely júniusban mutatkozhat be a nagyközönség előtt.
1278916260

Az amcsik nem szeretik a körökre osztott RPG-t

A Square Enix fejese, Yuji Horii egy nemrégiben közzé tett interjúban azt hangsúlyozta, hogy az amerikai piacon nem lehetnek sikeresek a körökre osztott RPG-ik.
1229287260

Hétvégi galériafrissítés

Rendkívül izgalmasra sikerült a ma esti felhozatal is, hiszen olyan címek teszik tiszteletüket, mint a Blitz II, a Killzone 2, a PlayStation Home vagy a Sims 3.
1227470760

A jövő heti játékmegjelenések

Sajnos egyszer minden jónak vége lesz, így idén is véget ért az év végi játéközön: azért a jövő héten is lesz egy-két jobb cím, de a pangás már érezhető.