Nintendo 3DS
- Nintendo
Biznisz
Eddig 22 millió Nintendo 3DS-t adtak el
Habár ezekben a napokban minden szem a Wii U-ra figyel, a japán cég nem felejtette el megosztani velünk, hogy a Nintendo 3DS eladásai újabb mérföldkőhöz érkeztek. Szeptember 30-ig világszerte 22 millió darabot adtak el a kézikonzolból, és jól fogynak a szoftverek is.
Biznisz
Szépen tejelnének a Nintendo-játékok iOS-en
Noha első blikkre lehetetlennek tűnik, hogy a címben megfogalmazott állítás valaha megvalósul, valójában a Nintendo éppen most jelenteti meg az Apple mobil operációs rendszerére az első alkalmazását, ami kapcsán felvetődhet a kérdés: mennyi pénzt hoznának a Nintendo-címek a platformon?
Biznisz
Nem úgy megy a 3DS-nek, ahogy a Nintendo várta
A Nintendo közzétette a legfrissebb pénzügyi jelentését, amiből kiderül: bár a vállalat vesztesége lényegesen kisebb, mint tavaly, az aktuális időszakot tekintve mégis alulmúlta a saját várakozásait. A japánok szerint jennek és a 3DS-nek tudható be mindez, a cég az éves előrejelzésén is változtatott.
Képek
TGS 2012: Ilyen a Circle Pad Pro a 3DS XL-hez
A Nintendo formálisan ugyan még mindig nem mutatta meg a Nintendo 3DS XL-hez szánt Circle Pad Prót, a Capcom már kiállította a második analóg kart a saját standján. Az első képek is megérkeztek róla, és ezek alapján elmondhatjuk: egyre nagyobb zsebet kell találnunk a konzolnak!
Hardver
HWSW: Végleg leáldozóban a kézikonzoloknak?
Az idei Gamescom kiállításon a kézi konzolok háza tájáról kevés igazán figyelemfelkeltő, de legfőképpen pozitív hír érkezett, nem véletlenül: az új generációs játékgépeket már szinte csak a márkafanatikusok veszik. A PlayStation Vita az eladásokat tekintve jóval a várakozások alatt teljesít, írja a HWSW.
Biznisz
Jó hétvégéje volt a Nintendo-nak Japánban
Remekül rajtolt Japánban a Nintendo 3DS újraszabott, megnövesztett változata, az XL, emellett a New Super Mario Bros. 2 is kiváló hétvégét tudhat maga mögött. Egyelőre csak a távol-keleti szigetországból vannak számaink, noha a Nintendo szempontjából a nyugati eladások érdekesebbek lennének.
Megjelenés
Boltokban a Nintendo 3DS XL
Mától kapható Európa-szerte a Nintendo 3DS átalakított változata, a 3DS XL. Ahogy a konzol neve is sejteti, az új masina lényegesen nagyobb, mint elődje, csak a felső kijelző 90 százalékkal nőtt meg. A kézikonzol eladásai elsősorban Japánban remekelnek, a Nintendo most a globális piacon is erősítene.
Biznisz
HWSW: Kifelé mászik a gödörből a Nintendo
Noha a Nintendo első pénzügyi negyedéve veszteséges volt, a fény már látszik az alagút végén. A vállalat üzemi vesztesége lényegesen kisebb mint tavaly, és a 3DS is növekedési pályára állt - már csak Japánon kívül kellene feljebb tornászni az eladásait, írja nagytestvérünk, a HWSW.
Biznisz
Nintendo: Japánon kívül gyengék a 3DS eladásai
A Nintendo befektetőinek tartott találkozón a cég elnök-vezérigazgatója, Satoru Iwata jelentette ki, hogy az Egyesült Államokban és Európában jelenleg gyengék a 3DS eladásai, ami egyes részvényeseket aggodalommal tölthet el. A 3DS XL és a New Super Mario Bros 2. megjelenése után remélhetőleg változik a helyzet.
Videó
Mozgásban a Nintendo 3DS XL
A francia Puissance Nintendo szájt csapott le elsőként a múlt héten bemutatott Nintendo 3DS XL-re és élesben kipróbálhatták a vérfrissítésen átesett kézikonzolt. A nagyobb kijelző meghálálja a beruházást - mozgás közben láthatjuk a lényeget: azaz a játékok futtatását.