Gears of War

Főhősünk, Marcus Fenix egy speciális csoport tagjaként érkezik az emberek által már kolonizálni kezdett Sera bolygóra, melyet egyelőre nem ismert okok miatt megtámadott egy Locust nevű idegen faj.
1307804784

Hackertámadás érte az Epic Games oldalait is

Oké, véletlenül jött ki így: alighogy kitettük a Codemasterst ért támadásról szóló cikket, máris jött a következő közlemény, amelyben Tim Sweeney, az Epic Games alapítótagja írja le, hogy támadás érte a cég weboldalait. A csapat már elhárította a problémákat, de jelszót mindenkinek cserélnie kell.
1306861113

Élen nyitott itthon a The Witcher 2

Nem meglepő, hogy a lengyel felebarátaink által fejlesztett The Witcher 2 szépen kezdett itthon: már az első rész is nagy népszerűségnek örvendett anno, sőt az a folytatás sikerére újból bekerült a PC-s toplistára. A felhozatal alaposan átalakult, több új cím is bekavart a szokásos slágerjátékoknak.
1303287730

Capps: félelmetes idők a játékiparban

Az Epic elnöke szerint nem csak a cége, de az egész játékipar furcsa változások előtt áll, és nem lehet tudni, melyik út lesz a nyerő. Ráadásul ebben az egész bizonytalanságban az egydolláros játékok komolyan fenyegetik a teljesárú, dobozos megjelenéseket, ami szintén nem könnyíti meg a dolgukat.
1302020512

Gears of War - csak Marcus története ér véget

Rod Fergusson, a Gears of War 3 producere árulta el a CVG stábjának, hogy bár a harmadik rész lezárja a trilógia történetét, a Gears of War univerzum nem szűnik meg létezni. A Gears 3 nem cliffhangerrel fog véget érni, de ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben ne bővülhetne a sorozat.
1299250801

GDC 2011: Pengeélen táncolt a Gears of War 1

Az idei GDC-n Mike Capps barátian sztorizgatott az Epic múltját kivesézve, sok érdekességet osztott meg a nagyközönséggel. Kissé fura, hogy a Gears of War első része könnyedén befuccsolt volna, ha nincs meg a fejlesztők tehetsége, szenvedélye és elkötelezettsége.
1299145284

GDC 2011: Az Epic bemutatta az új Unreal Engine-t

A fejlesztőcsapat minden szerénység nélkül azt állította tegnap San Franciscoban a sikeres játékmotorjuk következő változatáról, hogy "a következő generációs játékok így fognak kinézni". Az új beépített technológiák meggyőzőek, a jövő UE 3.0-s játékait nem kell félteni. Update: megérkeztek a képek!
1297256400

Gears of War Kinect a Time Crisis nyomdokain?

Csak, hogy meglegyen a napi betevő pletykaadag. Mióta elkezdett keringeni a neten, hogy valaki tudni véli, hogy készül a Kinectre átalakított Gears of War, azóta gondolkodunk rajta, hogy ez mégis hogyan fog működni? Vajon félig kontroller, félig Kinect megoldás lesz? Elképzelhető, hogy az Epic egészen másra gondolt...
1296822600

Az élen nyitott itthon a Dead Space 2

Ahogy megjelent, máris átvette a vezetést a hazai játékeladási toplistákon a Dead Space második része. Mi egyáltalán nem csodálkozunk ezen, a játék nagyon jól sikerült, azon viszont annál inkább meglepődtünk, hogy Xbox 360-on a Kinect Sportsot nem sikerült megelőznie.
1296738050

Nem lesznek Gears 3-extrák a Bulletstormban

Az Epic sajnálattal közölte, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem lesznek feloldható Gears of War 3 spéci tartalmak azon Bulletstorm tulajdonosok részére, akik valamelyik korábbi Epic Games címmel (Unreal Tournament 3, Shadow Complex) már játszottak. A bétakulcs természetesen marad.
1296486000

A legfrissebb hazai játékeladási toplisták

Befutottak a legfrissebb hazai játékeladásai toplisták, s bár a csúcstartó még mindig a World of Warcraft előfizetői kártyája, néhány érdekes változás történt az elmúlt héten: a Kinect Sports például egészen a második helyre kapaszkodott fel, ami egyúttal a Kinect hazai sikerét is kiválóan prezentálja.