Gears of War: Ultimate Edition PC, XBOXONE

Az első Gears of War felújított változata Xbox One-ra és PC-re.
1475733600

Úgy néz ki, elkészülhet a Gears of War-film

Közel tíz éve jelentették be először, hogy filmet készítenének a Gears of War alapján, ahogy azonban a mellékelt ábra is bizonyítja, a munkálatok nem haladtak éppen zökkenőmentesen. Ezúttal maga Rod Fergusson hozta a jó híreket.
1468253100

A Splash Damage is kínai kézbe került

Ugyanaz a cég vette meg őket, amelyik a Digital Extremesbe is befektetett, és amúgy a csirkehúspiacon tevékenykedik. Nem vicc: utóbbi költségei miatt döntöttek úgy, hogy a videojátékokkal biztosítják be magukat.
1466051633

E3 2016: Jönnek a Microsoft játékai a Steamre

Az Xbox-főnök, Phil Spencer a Giant Bombnak árulta el, hogy hamarosan a Steamen is elérhetőek lesznek a cég játékai. Úgy látszik, a Microsoft nem erőlteti tovább a Windows Store-t, hiszen a Valve boltjával felesleges versenyezni.
1462964400

HWSW: Fontos frissítés érkezett az UWP-játékokhoz

Némi felháborodás övezte az első UWP-s PC-s játékok megjelenését az elmúlt hónapokban, a címek ugyanis egyértelműen korlátozottak voltak a "hagyományos" PC-s társaikhoz képest. A Microsoft elkezdte a korlátok lebontását - írja a HWSW.
1457116241

Az Epicnek nem tetszik a Microsoft PC-s politikája

Az Epic Games alapítója, Tim Sweeney szerint a Microsoft jelenleg egy zárt PC-s ökoszisztémát erőltet rá a felhasználókra, ami monopolhelyzetet teremt a cég számára. Ez szembemegy a platform nyíltságával.
1456844100

Már tölthető is a PC-s Gears of War: Ultimate Edition

Íme, egy újabb meglepetés mára: a Microsoft minden különösebb előjel nélkül elérhetővé tette a Gears of War: Ultimate Edition PC-s változatát. A játék viszonylag olcsó, azonban erős gép kell hozzá.
1456254300

Gears of War: Ultimate Edition - ilyen vas kell hozzá

Habár a megjelenéséről még mindig nem tudunk semmi konkrétat, az már kiderült, hogy milyen gép kell majd a Gears of War: Ultimate Edition PC-s változatához. (Előzetes infómorzsa: izmos!)
1451930453

Ilyen volt a Microsoft karácsonya, és ez jön idén

Az Xbox márka rekordokat döntött az ünnepi időszakban. A legfontosabb first-party címek immáron 1 millió eladott példány felett járnak, és a játékosok többet játszottak, mint egy éve. Tovább menetel a Windows 10 is.
1451499165

2015 legolvasottabb hírei a Gamekapcson

Folytatjuk az év végi összefoglalónkat, ezúttal a tíz legolvasottabb Gamekapocs-hír listáját mutatjuk meg nektek. A GTA-t ezúttal sem ússzátok meg, de színesebb a lista, mint valaha.
1450704631

GoW: Ultimate Edition - jövő év elején jön PC-re

Maga Phil Spencer erősítette meg a Twitteren, hogy az idén bemutatott, de egyelőre nagy csend közepette készített PC-s Gears of War: Ultimate Edition 2016 elején mutatkozik be.