Xbox Series X
- Xbox
Pletyka
Kiszivároghatott az új Xbox Series X
A konzol két fő feature-e igencsak szembeötlő: a megszokott monolit ezúttal hófehér, és teljes mértékben hiányzik róla az optikai meghajtó megszokott nyílása.
Hír
Megérkezett az egér és billentyűzet támogatás a XCloudba
Két évvel a bejelentés után végre elérhető a funkció, amivel PC-n a megszokott perifériákkal játszhatunk streamelés közben. Egyelőre csak pár játék esetén érhető el a feature.
Biznisz
Más digitális boltok is megjelenhetnek Xbox-on
A meghökkentő és látnoki kijelentésen felül olyan kényes témát is érintett az Xbox fejese, mint az év eleji Activison Blizzard elbocsájtás, ami 1900 munkatárs távozását eredményezte.
Hardver
Phil Spencer beszélt egy lehetséges Xbox kézikonzolról
Bár hivatalosat sem ő, sem pedig a Microsoft más vezetője nem osztott még meg, bennfentesek szerint már most is vannak konkrét elképzelések egy ilyen eszközről.
Biznisz
Több külső fejlesztő szerint nem éri meg Xboxra fejleszteni
Állítólag rengeteg külső fejlesztő és kiadó megkérdőjelezi, hogy megéri-e a többletmunka Xbox Series X/S-re portolni a játékaikat, mivel a konzol eladásai Európában nem úgy muzsikálnak, mint ahogy azt a Microsoft elképzelte.
Pletyka
Az Xbox is beléphet a kézikonzolok piacára
Egy podcastben elhangzott pletyka szerint az Xbox kézikonzol-prototípusokon dolgozhat, melyek nem felhőalapú masinák lennének, hanem natívan futtatnák a játékokat.
Hír
Ezekkel a címekkel bővül az Xbox Game Pass márciusban
A következő két hétben érkező címek listája igencsak impozánsra sikerült, és a változatosságra sem lehet panasz. Ráadásul az egyik játék egy korszak kezdetét is jelzi.
Hír
Xbox-jellegű Final Fantasy XIV műtárgyat nyerhetünk
A kiírás szerint egy darab, valóban impozáns Xbox Series X/S-t sorsolnak ki a résztvevők között, viszont a kiírás részletei szerint nem ezen a konzolon fogjuk nyúzni az MMO-t.
Rendezvény
Itt nézheted vissza a márciusi Xbox Partner Preview-t!
Ma este 19 órától a külső fejlesztők játékai kapják a főszerepet az Xbox Partner Preview-ban, amit persze nálunk is élőben követhetted a kattintás után. 30 perces műsor várható az EA, a Capcom és a Nexon címeiről többek között.
Érdekesség
Fallout tematikájú Xbox-kontroller érkezett
A Microsoft nem tud leállni a különleges Xbox kiadásokkal, és azután, hogy bejelentették a Spongya Bob ihlette konzolt, most a Fallout-játékok előtt tisztelegnek legújabb kontroller dizájnjaikkal. Sőt, ezeket még mi is személyre szabhatjuk.