Egy maréknyi dollárért (1964)

1961-ben Akira Kurosawa elkészítette a Yojimbo (A testőr) című filmjét, Mifune Toshiro főszereplésével. Hatalmas siker lett belőle, olyannyira, hogy Sergio Leone fogta és egy az egyben lemásolta a filmet, ezzel megteremtve egy egészen új műfajt: a spagetti western műfaját. A névtelen ember (akit amúgy Joe-nak hívnak) bemegy a városba, egymásnak uszítja az ellenséges bűnöző famíliát, majd miután kellően megfogyatkozott a győztes banda, lelövi mindet. A trilógiának ez a leggyengébb része szerintem és nem csupán azért, mert egy komplett másolat az egész, hanem azért, mert itt még hiányzik a későbbi részekre jellemző zseniális történet és a rendezés. Ennek ellenére remek hangulatú western és műfajteremtő is, de még nem az igazi. A film egyébként hatalmas siker lett és elindította Eastwood legendás filmes karrierjét.

8/10

Pár dollárral többért (1965)

Na igen, itt már más a helyzet! Kezdjük talán azzal, hogy Ennio Morricone megírta a filmtörténelem talán legszebb, legepikusabb, leglibabőrösebb filmzenéjét! Ebben a részben Lee Van Cleef a valódi főhős, Eastwood igencsak másodhegedűs szerepet tölt be, ami szerintem egyáltalán nem baj. Viszont aki a hátán viszi a filmet az nem más, mint az első rész főgonoszát is alakító Gian Maria Volontè El Indio szerepében. Egyszerűen zseniális ez a pasi és neki van a filmben a legkidolgozottabb karaktere. "Ha véget ér a zene, próbálj megölni!" A filmvégi leszámolás pedig... nem, ezt most nem fogom ellőni. Nézzétek meg ti magatok! Ez a rész tartalmazza a legnagyobb érzelmi töltetet a trilógiából és az egyik legjobb csavart a filmtörténelemben, mindössze 2 darab zenélős zsebóra segítségével. 

10/10

A jó, a rossz és a csúf (1966)

Íme minden idők egyik legmeghatározóbb filmje. A zenéje, a karakterei, a története, a jelenetek mind-mind a modern popkultúra részeivé váltak. Nem véletlenül! A rendezés és a színészi játék pompás, a zenei aláfestés maga a tökély, a befejezés pedig úgy tökéletes, ahogy van. Viszont van egy dolog, ami miatt mégse ez a trilógia legjobbja... Mégpedig az érzelmi töltet hiánya. Ennek a filmnek minden filmkockája tökéletes, magával ragad, az ember élvezi az események sodrását, viszont hiányzik az az érzelmi ráhatás, ami a Pár dollárral többértben megvolt. Ez egy kalandfilm, egy látványos, szórakoztató "popcornmozi", amit bármikor meg lehet nézni, viszont a nagy katarzis, ami az előző részben megvolt, itt elmarad. Éppen ezért a Pár dollárral többért a legerősebb a trilógiából!

9/10

Remélem tetszett az én kis "kritikám", az esetleges hibákért elnézést kérek, nem vagyok újságíró, sem Jókai Mór. :D Mindenkinek szép napot kívánok és kellemes ünnepeket!