adikas

adikas

Ébredés

Link másolása
"Gyermekeid lelkéből már kiöltek tisztességet, Istent és Hazát. Volt kínzólegények demokráciára tanítják ma az unokát. Szabadságról rikácsol a lopó, a fosztogató igazságról fecseg, s aki kifosztott, ma igazságról kesereg."




Alex Jones filmje bemutatja Obama amerikai elnököt és a mögötte álló háttérhatalmat, valamint az elnöksége során várható eseményeket és a háttérben megbújó, rejtett motivációkat és célokat.(11 részre van bontva a video tovább részekért keres rá youtubon vagy a végén lehet bejön a választható ablak)

3.
3.
Tibor1142
A mit az első két videóban elmondtak elég érdekes volt és el is gondolkoztam rajta. Épen ezért lenne pár kérdésem. Kik csinálták a filmet? Illetve kik szerepelnek benne, mert a felirat az sajnos el takarta, hogy kiki. Ami érdekes, hogy úgy beszélnek erről mintha egy teljesen új keletű dolog lenne. Ha jól át gondoljuk mindig is voltak nagy hatalmak, kik szó szerint az egész világra befolyással voltak. Amit nem értek, hogy ez a zsidók ellen irányul? Hiszen a videó elején úgy emlegetik Izraelt mint egy felvásárolandó célpontot. Amivel pedig nem értek egyet, hogy a vezér rendszer már azóta van mióta az első családok törzseket alapítottak. Vezér egyszerűen kell különben a világban nagyobb káosz uralkodna mint a Fallout 3-ban. Ez a videó körülbelül mikor készült? Mert szidják a TV-t, de a számítógépről nem ejtenek szót pedig sokkal nagyobb az idő veszteség meg sokat tesz arról, hogy ne járjanak az emberek nagyon össze.
2.
2.
adikas
Nagyon örülök,hogy megnézte a filmet legalább egy ember.
Ami pedig Obamát illeti azt hiszem ennél jobban nem fogod megérteni:
(Összesen 11 részre van bontva)
http://www.youtube.com/watch?v=wBtrkJAPwlQ
1.
1.
SLi
Vannak benne érdekes meg elgondolkodtató dolgok, de Obama belekeverése elég erőltetett.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...