Legendák

Link másolása
2.rész

A szellemek nem csak az elátkozott házakban, régi kastélyokban, és elátkozott emberek körül kísértenek, hanem a tengeren is. Legalábbis erre engednek következtetni a szellemhajók, közülük is a leghíresebb, a Bolygó Hollandi.

A Bolygó Hollandi története nagyjából az 1700-1800-as évekre tehető, amikor is az emberek nagy számban kezdték használni a tengereket, és csak vitorlás hajóik voltak. Sokszor történt úgy hogy a kapitány a távcsövén keresztül észre vett egy másik hajót, látta annak a kötélzetét, és a fedélzeten dolgozó matrózokat, majd hirtelen eltűnt a hajó. Különös jelenés az biztos. A Bolygó Hollandi azonban sokszor tűnt fel közvetlen közel a szemtanúk hajójához. A hajó némán, csöndben, hirtelen feltűnt, és amilyen rejtélyesen jelent meg a megdöbbent legénység előtt, olyan hamar el is tűnt. A matrózok persze kiabáltak, kapcsolatba akartak lépni a hajóval, de az némán tovább suhant, úgy mintha csak lebegne a víz fölött.

A déli bábhoz hasonló jelenség a fata morgana. Itt is a különböző hőmérsékletű levegőrétegek találkoznak, és ezáltal egy tükör jön létre. Így a távoli dolgokat magasabban, és közelebb láthatjuk. A fölmelegedett felsőbb rétegek tükrében így távoli hajókat, szigeteket láthattak a matrózok. A fata morgana, akár csak a déli báb, sok ember szemét megcsalta. A Bolygó Hollandi körül azonban vörös derengés volt, de a fata morganával ezt is meg lehet magyarázni, ugyanis a vörös sugarak törésszöge jóval nagyobb mint a többi sugáré.

De itt még közel sincs vége a dolgoknak. Egy ilyen érdekes légköri jelenséggel meg lehet oldani minden idők leglegendásabb kísértet hajójának ügyét? Nem valószínű. A Joseph Sommers hajó legénysége állítólag az 1850-es években találkozott a Bolygó Hollandival. Feltűnt egy hajó előttük, vörösen izzott, és köd vette körül. Amikor közvetlen közel ért az ő hajójukhoz, megpillantották a kapitányt. A kapitány szeme olyan volt mint két izzó széndarab, ősz haját a szél fújta, és gonosz kacaja betöltötte a levegőt. Miután eltűnt, a Joseph Sommers kigyulladt, és a legénység egy része meghalt. De ki lehet a Bolygó Hollandi elátkozott kapitánya? Az egyik történet szerint a XVII. században egy Van Straaten nevű holland kapitány megtagadta a templomot, és kihajózott. A hajója zátonyra futott, és elsüllyedt, ő pedig meghalt. Ezért az lett a büntetése hogy az idők végéig járja a tengert, és aki találkozik vele, azt szerencsétlenség éri. A másik történet szerint Bernard Fokke üzletet kötött az ördöggel. A fogadást elvesztette, és örökké kísért emiatt a tengereken. Wagner oprájában a Bolygó Hollandi kapitánya hét évenként a partra léphet, hogy elnyerje egy nő szerelmét, és így kiválthatja magát. Ez megfogta a filmkészítők fantáziáját, ugyanis a szerelem és a több évenkénti partra lépés a Karib tenger kalózaiban is megjelenik.

A Bolygó Hollandi egyre kevesebbszer tűnik fel az emberek előtt. Nem látni a tüzet a vitorlák fölött, sem az elátkozott legénységet, és kapitányuk kacaját sem. De a nem túl távoli múltban egy nagy utasszállító hajóval különös dolog történt. A semmiből egy különös évszázadokkal azelőtti hajó tűnt fel. Egyenesen a hajó oldala felé vette az ismeretlen vitorlás az irányát. Amikor a közvetlenül a hajó mellé ért, akkor láthatták az utasok, hogy ott van a másik hajón az elátkozott legénység akik kiabáltak, és láthatták a parázsló szemű elátkozott kapitányt is. Amilyen hirtelen feltűnt, olyan hamar el is tűnt a jelenés. Talán most is a tengerek hullámaival viaskodik a Bolygó Hollandi, és az elátkozott legénysége mind a mai napig keresi az örök nyugalmat.

Előző rész itt!

5.
5.
altF4
Örülök hogy tetszett nektek :) Hasfelmetsző Jack valóban érdekes téma lenne, de egyébként nem hogy a halála, de az élete, és a kiléte is rejtély mind a mai napig. Mindenesetre lehet hogy adtál egy ötletet...
4.
4.
shooter1234
Nagyon jó lett. Érdekes 1 történet ez is.
3.
3.
Elyas
nagyon jó.... ezt olvastam először és utána rögtön elolvastam az 1. részt is.
Am Hasfelmetsző Jack nem lesz?? Úgy tudom a Halála máig rejtély.
2.
2.
ReNegAdE
Tuti írás!Várjuk a következő adagot!:)
1.
1.
drakecsaj
Jó lett ez a blog is, köszi szépen! Érdekes volt :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...