Rövid, rövidebb

Link másolása
Játékok hossza mennyire lényeges vagy lényegtelen?

A minap olvastam egy régi 576 Konzolban egy tesztet (5 éven át vásároltam, havonta, s a mai napig egy szekrényben őrzöm őket, nehogy sérülés érje bármelyik példányt is, s olvasom őket újra és újra :), mégpedig a Prince of Persia The Sands of Time kivesézését. Maximális pontszámot kapott, s emlékszem amikor megvettem a PS2 változatát, lehengerelt teljesen. Egy bajom volt vele. A hossza! Kb 10 órányi játékorgia után kivégeztem. El is szomorodtam, mert még annyira jó lett volna folytatni, mert persze a jóból soha sem elég. :)

Most, hogy a tesztet újból elolvastam, a szavatosságra közepest kapott, Martin pedig "beleszólt", hogy már pedig ő "elmegy"-re vagy akár "siralmas"-ra tolná le, mert annyira rövid. Rövid? 10 óra?

A lap 2003 decemberi, majd' 10 évvel ezelőtti, s akkor a 10 óra nagyon rövidnek számított. Akkor mit mondjunk manapság? A nyakunkba zúdítanak 5-6 órás játékokat? Mert ugye ilyenekből nagyon is sok van. Oké, elhiszem én, hogy ott van a multis része a játékoknak, de az olyanok, mint saját magam, aki nem szeret multizni, mi marad? Sokszor találkoztam ezzel a problémával. Újrajátszás? Nehogy már azzal kelljen érvelni egy játékfejlesztőnek, hogy akkor ez lesz benne meg az, s így hosszúra nyúlik a játékidő. Ha már újrajátszok valamit, azt azért teszem, mert annyira lenyügözött, mert annyira tetszett. Van néhány ilyen, igaz kevés, de azokban nincs is semmi újdonság, vagy extra az újbóli játszásánál.

Talán ha a jogdíjakat aszerint is osztogatnák a szerzők, készítők felé mint a zenében is, miszerint a dal hossza is meghatározó tény, lehet jobban igyekeznének? Nem tudom. Lehet pont ezért is vagyok híve az RPG-nek, mint stílusnak, mert ott valamivel hosszab a kifutási idő.

Számomra, ha egy játék elnyeri a tetszésem és élvezetes, akkor az tartson tovább, mint néhány órácska. (főleg, hogy nem kevés pénzt is adtam érte)

Ezek csak gondolatok, amik eszembe jutottak, Grath tesztjét olvasva.

ui: hiányzik az 576 Konzol!!

10.
10.
aRkye
#9: Hehehee szerintem inkább leássák azt a lécet! Néha jó mélyre! :)
9.
9.
Trapyd
#8: Nem a fejlesztő, kiadó a hibás, hanem a játékos, mert már előrendelésben megveszi a cuccot, pedig azt se tudja, mi fán terem. De, ha tisztában van vele akkor is megveszi. Akkor, minek készítsenek jobb cuccot? Sőt addig teszik le a lécet szép lassan amíg csak lehet.
8.
8.
Stranger
Gondoljunk a klasszikus Tomb Raider részekre utána az újakra... Akkor 100 óra most 10.
eeee
7.
7.
RangerFox
Ezzel teljesen egyetértek! A mai Gamer társadalmonak ez kell a fejlesztők szerint. Pedig NEM! De sajnos ezzel nem tudunk mit csinálni....... :(((
6.
6.
kopic
Teljes mertekben egyetertek veled, en is gyulolom a rovid jatekokat!
Sajnos nekem is hianyzik az 576 Konzol/Kbyte:'( Mi is hosszu eveken keresztul vasaroltuk ezt az ujsagot, es azokbol a mai napig megvan az osszes szama. Kar, hogy megszunt:(
5.
5.
aRkye
Szerintem egy rossz játék az rossz és kész. Akár rövid, akár hosszú. Ahol meg nyögvenyelős részeket tesznek időhúzásra, megint csak annak a jele, hogy nincs kidolgozva úgy ahogy kell. Tudom, hogy rohanó időt élünk, de szerintem nem ilyen mértékűt, hogy kiszúrják az ember szemét pár óráért, több ezresért cserébe.
4.
4.
Trapyd
Bizony én is szeretem, ha egy játékot minél tovább élvezhetek, legyen az bármely stílus képviselője (mindben találtam nagyszerű és emlékezetes címeket). Számomra a single és multi is nagyszerű szórakozást nyújt. Most épp a Super Mario Galaxy végén járok uszve 70 óra játékidővel, amin ha végigrohan az ember akkor is minimum 20 órát "elvesz" az ember idejéből.
20 évvel ezelőtt vásároltam az 576kbyte újságokat és nagyszerű volt hónapról hónapra olvasni a lapot. Régi szép idők :))).
3.
3.
msmester
Hát ha egy játék jó de rövid az tűrhető. Ha rosz de hoszú akkor kínlódás. Ha rövid és rosz akkor szemét. De ha hoszú és jó akkor az ember újra meg újra csak azzal akar játszani példának a gta SA tudnám felhozni vagy az általad említett RPG műfaj amit én ugyan nem nagyon kedvelek de tudom hogy jó sok időt el lehet velük tölteni.
Számomra a hoszú játékidőt és ezzel a jó ár/érték arányt hozó minőséget a Nintendo tudja hozni. Habár gondolom minden konzolnak megvannak a maga gyöngyszemei.
2.
2.
Sun9us
Ezt hívják tudatos vásárlásnak? Ár- érték aránynak? Én pl abba z állatfajba tartozom, akik szeretika jrpg-ket. Tehát ezeket a játékokat megveszem teljes áron, mert garantált a 250+ óra. Ugyan így az eldel scrolls-al, vagy a fallaut-al. Az új Bioshock nagyon érdekel, de majd 4-5 ezerért fogom megvenni, valamikor a jövőben.
1.
1.
benben10
Jó kis blog és érdekes felvetés! gratula !
Én is az igazán hosszú játékokat szeretem, viszont furcsa mód manapság úgy érzem, egy-két játék lehetne rövidebb. Főleg az olyan címeknél, ahol a játékidőt megpróbálják kitolni töltelékrészekkel. Azért az se rossz ha valami tömör és velős :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...