Nekünk embereknek általában van egy általános elképzelésük arról, hogy mi jó, mi rossz. Már gyerekkorunkban a fejünkbe verték az illemet. Gondoljunk csak szüleink intő szavaira: Ne beszélj csúnyán! Ne játssz az étellel! Add át a helyed az időseknek! Ám abba sosem gondoltunk bele (legalábbis ezidáig én soha), hogy ezek a dolgok miért is rosszak. Ki döntötte el, hogy az étellel nem lehet játszani? Ki rendelte el a nők elsőbbségét az ajtóknál? Tudom, szokott lenni erre egy megnyerő magyarázat, mi szerint csak ezek az erkölcsi normák különböztetnek meg bennünket az állatoktól. Szerintem viszont attól még, hogy ezeket nem tartjuk be nem leszünk állatok, sőt néhány esetben még igen szórakoztató is tud lenni egy két szabály felrúgása. Engem például sokkal inkább emlékeztetnek állati viselkedésre a háborúk, a bűnözés vagy éppen az, ha nem vagyunk képesek elengedni volt kedvesünket. Tessék elfogadni, ha már nem ránk vágyik (valószínűleg jó okkal), és nem átmenni vandálba. Sose értettem ezt a dolgot. Az idősebbek csak az  illemszabályokat tudják a fejünkbe verni. Én például egyszer se hallottam a szüleimtől, hogy a háború az rossz dolog, pedig talán alapvetően ezt kéne az ifjúságba ültetni. Lehet többen ennének kézzel, de ugyanakkor kevesebben rabolnának bankot. Elég jó üzletnek hangzik nem igaz? Én simán égetném el az illemtankönyvet, azért, hogy kevesebb bűnöző garázdálkodjon az utcákon. Meg hát véleményem szerint eme műnek több, mint a fele bődületesen elfásult és karót nyelt.

Na,de térjünk át valamivel könnyedebb témára: A szép, csúnya, illatos, bűzös, lányos és fiús dolgok ügyére. Először is kezdjük a széppel. Mit is jelent valójában ez a szó? Valami, ami katarzist vált ki az emberből? Meglehet, de mi a katarzis receptje? Hogyan alakul ki bennünk a kép egy dologról, vagy személyről? Jó, élőlénynél nyilván egyszerűbb, ott a hormonjaink és az érzelmeink dominálnak, de mondjuk egy tárgy estében mi? Mi a különbség a csúnya és a szép között? Egyáltalán van olyan dolog, ami valamit széppé tehet? Szerintem nincs. A megérzésem azt súgja, hogy sosem gondolunk át semmit, mielőtt ítéletet hozunk, legalábbis ilyen témában. Egyszerűen csak az agy, vagy elkezdi termelni a boldogsághormont, vagy nem. Szagok esetében is csak ugyanezt tudnám mondani, ezért abba ne menjünk bele, viszont a fiús-lányos kérdésről érdemes egy két szót ejteni. Mitől válik egy dolog fiússá? Miért lett a lányok színe a rózsaszín (ez már,azért kezd megváltozni)? Szerény véleményem szerint a válasz nem túl komplikált. Egyszerűen ezt sulykolták belénk. Generációról generációra öröklődtek a lányos és fiús dolgokról való elképzelések és végül ez vált mindenki számára az elfogadottá. A mai világ viszont elkezdett változni, és kezdenek összemosódni ezek a határvonalak. Ez nem feltétlenül rossz, sőt szerintem kifejezetten jó (nem kötelező egyetérteni) és csak a vaskalaposakat zavarja. Persze nem arra kell rögtön gondolni, hogy a férfiak tűsarkút kezdtek hordani, a nők meg öltönyben és nyakkendőben járnak, csupán az erősebbik nem képviselői is elkezdtek jobban odafigyelni magukra, illetve betört hozzájuk (hozzánk) a rózsaszín is. Persze a lányok szempontjából is következtek be változások (az öltözködésben, a hajviseletben, a sport iránt való érdeklődésben stb.). 

Tehát a kérdés adott: Ki dönti el? 
Vajon, ki az, aki megtudja válaszolni ezt, illetve a fent említett kérdéseket? Talán Isten? Amíg az illető nem fedi fel magát, addig sosem tudhatjuk meg. De nézzük a dolog jó oldalát,  legalább unalmas óráiban tud min elmélkedni az ember.

ha tetszett olvass tovább:http://napibenji.blogspot.hu/