biolencse

biolencse

GK Tali 4.0!!!

Link másolása
Next Summer!!!

Kedves Barátaim!

 

2012-ben, még a világvége előtt szűk fél évvel ismét összeröffenünk és csapunk egy nagy mulatságot. A fontos információk pedig a következők:

2012-ben az eddigiektől eltérően nem júniusban, hanem körülbelül egy hónappal később, azaz júliusban lesz a találkozó. Ennek az az oka, hogy talán többen tudnak majd jönni, és remélhetőleg meleg lesz, hogy a tökünkről is csöpögjön az izzadság ... Drakecsaj esetében pedig ... hát szóval tudjátok. (Javaslom a következő találkozón esedékes nyereményjáték egyik kérdésének a következőt: Kivel bújik ágyba Drakecsaj a találkozón? XD ... Természetesen tudjuk, hogy nem történt semmi, de talán mégis kellemesebb egy jóillatú hölgy mellett hajtani párnára fejünket és álomba szenderülni, mint mondjuk egy nagyokat horkantó gamer oldalán.) A 2012-es találkozó szintén Szolnokon lesz, a helyszín pedig változatlan lesz. A Tisza bal partján, a zöldövezetben található motelben leszünk. És ami nagy újdonság, hogy ezúttal két napos lesz a találkozó. Ezt úgy tessék elképzelni, hogy pénteken késő délután, kora este érkezünk a helyszínre és vasárnap délelőtt, délben távozunk. Első nap közös vacsora, majd este tábortűz mellett iszogatás, röhögés. Második nap közös reggeli. Délután ebéd egy a városban lévő vendéglőben. Eseteleg késő délután strandolhatunk, majd este vacsora a motelben. Vasárnap sokáig alvás, majd dél körül elindulás haza.

Nyilatkozzatok, kedves barátaim. Kinek hogy tetszik az ötlet?

39.
39.
felegyi
Már most bebunkerezem magam a motelbe :)
37.
37.
Scoo
#34: Mivel alapból lázas volt, így piszok gyorsan elégette a szervezetem az alkoholt :)
36.
36.
K2 The Highest
#35: Veled az élen XD Egyébként a 2 naposra csak elviszem a gépemet!
35.
35.
biolencse
#34: Mert Te már vén csont vagy, ezek meg még kis szaros köcsögök. XD
34.
34.
Bugrisparaszt
Ez már valami!
Jó gyorsan regenerálódott a májatok srácok.
Én még pillanatnyilag a "sohatöbbetnemiszok" stádiumban vagyok.
33.
33.
NereusLaceee
Remélem a 4.0-ra én is menni tudok, már csak a Drakecsajos nyereményjáték miatt is :D
De valami fotó dokumentációt mindenképpen várnék a 3.0-ról :)
32.
32.
NereusLaceee
31.
31.
drakecsaj
Nagyon jó volt az idei tali is! Köszönjük szépen Bio! :)
A pálinkát ( a szalonna darabbal, ami egyébként lehet hogy őszibarack :D ) is köszönöm szépen. Koleszban csücsül a drága, de sajnos nem tehetem közszemlére, mert elkobozzák. Szerencsére jól elrejtettem, így nem esik majd bántódása a drágaszágnak.
Azon röhögtem utólag, hogy sütögettem pár embernek szalonnát meg hagymát, de én semmit sem ettem belőlük vazzeg :"D
Egyébként már tegnap megmondtam neked Bio, hogy mindenképp ott leszek a 4.0án, támogatom a kétnapos találkozót, és Szolnok nagyon megtetszett, zsírlézer hely!
Júliusban felőlem lehet, akkor van a szülinapom :D
30.
30.
The Lone Drow
Jól hangzik, talán én is el tudok már végre menni :)
29.
29.
Beau
#27: Az jó! Akkor otthon fogom magam érezni. :D
28.
28.
p.balou
#25: De beteg volt az utolsó 2 mondat :D
27.
27.
kasy
Jah, és persze sima a két nap.
26.
26.
kasy
#17: Cash konkrétan húsát és vérét áldozta a mi cigiszerzésünk alatt, szóval nem. A dohányosok szerintem fejenként úgy két és fél dobozzal szívtak el arconként.
25.
25.
1.Aye
Ez a 2 napos móka izgalmasabbnak tűnik : $
Picit olyan, mint az osztálykirándulás, csak hullarészeg luvnyák ápolgatása nélkül, mert gondolom drakecsaj tudja tartani a mértéket.
A vitázoknak meg: a lányoknak 3 nyílások van, meg 2 kezük. El lehet azért osztozkodni ;DD
24.
24.
wolf15
#21: Egy Pro Evolution Soccer-esnek jobban örülnék, de egye fene, az is megtenné. :P
Amúgy az elsőről bezsebelt Pro Street-es megvan még, ugyan kicsit nagy rám, de attól még hordható. :D

#22: Köszönöm nagylelkűségedet, de majd jövőre szerzek magamnak. ;)
Viszont ha van olyan, ami kicsi rád, akkor hozhatod. :D
23.
23.
Scoo
#21: Asszony köszöni szépen mindkettőt. Főleg a Witcher 2 tetszik neki. Az xboxos mobiltartót pedig már használja is. Chun-li pedig felkerült a polcara kisjézus és Dart Vader közé.
22.
22.
K2 The Highest
#16: Én félreteszek neked egy Fifa 2011 pólót, ha kell:)
21.
21.
fojesz
#16: Pedig idén legalább 20 FIFA 11-pólót osztottunk szét, biztos örültél volna nekik. :P
20.
20.
p.balou
#15: Az kizárt. Én ugyanis a szeretője vagyok. Fanboy meg a férje. De tőle nem kell félni mert homoszexuális.
17: Én az vagyok, de nem hiszem hogy csak te lennél dohányos egyedül.
19.
19.
Scoo
Annyi építőjellegű ötletem lenne, hogy ha hosszabb időre megyünk akkor feltétlen ötletelnünk kell azon, hogy milyen egyéb programok legyenek. Doom társas vagy bármilyen szórakoztató társas, bármilyen party game, esetleg elvihetem a wii-m hadonászni, szóval valami ami marhulás, szórakoztatás és nem feltétlen kötődik az iváshoz. Mondjuk részegen zsákban futás mókás lehet. Hogy ez miért csak most jutott eszembe?! Részegen deréknál összekötve páros futóverseny!!! Részegen minden cserkészjáték mókás lesz! Erre most jöttem rá :)
18.
18.
biolencse
#10: K2!
Tudom én, tudom jól. ;) Köszönöm kedves szavaid. :)
17.
17.
Beau
Erre, ha beleroskadok is kilátogatok! :D Ugye nem vagytok dohányzás ellenesek?
16.
16.
wolf15
Nekem természetesen tetszik az ötlet, és remélhetőleg az idei pihenő után jövőre ismét részt tudok venni rajta! :D
15.
15.
K2 The Highest
#14: Engem nem zavar...Úgyis Engem Szeret a legjobban XD

ui.: Vevők lennétek egy kis videóra amiben benne van az összes kép egy kis zenével megspékelve? A Vauxtól az Are You With me-ről lenne szó. Na? Hallgassatok bele és írjatok le valamit!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...