Sokat gondolkozom azon mostanában, hogy mitől lesz egy játék jó játék. Hogy lehet az, hogy egy azonos tipusú játéknak (legyen az FPS , TPS, autós játék, vagy bármi) szívesen neki ülők még kétszer is pedig játékmechanikában nem sokban vagy egyáltalán nem különbözik a többi játéktól. El kell fogadnunk, hogy a játékipar véges nem lehet folyton úgy újat alkotni, hogy az jó is legyen és működjön. Szívünk mélyén tudjuk, hogy szeretjük a megszokott dolgokat csak kisebb változással, amelyek újnak hatnak.

Visszagondoltam, hogy melyek azok a játékok, amelyek valóban megfogtak és akár szívesen neki ülők többször is,úgyhogy lentebb leginkább felsorolom őket egy-egy gondolattal, hogy melyik játékban mi volt az a plusz, ami valószínűleg segített abban, hogy ne unjak rá a játékra.

Az egyik nagy kedvenc a GTA San Andreas, amit többször is végigjátszottam. Számomra nagyon bejött a Ghetto stílus és nagyon átadta a hangulatát. Az elejétől kezdve megfogott a hangulat, hogy biciklizgetünk a Groove street utcáin. Beugrunk egy kis rántott csirkére, felnyírjuk a hajunkat a fodrásznál és a végén még a belenyomunk párat a súlyba a Gymben. Természetesen ott van az óriási játszótér, ami tele van mindenféle mini játékkal. Persze tudom Rockstar meg azért a Gta-k azok mindig minőségi termékek, de sajnos nekem a 4-nem jött be annyira. Számomra a 4 messze alul múlta (és ezt most teljesen a játék iránti szeretettemre értem) a San Andreast. Pedig technikailag és játékmenetben óriásit fejlődött, de messze nem váltott ki belőlem olyan érzést, mint a San Andreas-t vagy a Vice city. Először magamban kezdtem keresni a hibát, hogy már idősebb lettem nagyobbak lettek az igényeim, de NEM. Ugyanis most, hogy a GTA V-tel játszom, újból érzem azt, amit a San Andreasnál azt a különleges érzést, amikor teljesen magába szippant a játék és jobban foglalkoztat a videójátkbeli énem vitalitása, mint a sajátomé (ami azért eléggé ciki…).

It was a good day

A következő játék, ami sokunk nagy autós játék kedvence volt az a Need for Speed Underground. Pedig eszméletlen gyatra fizikával rendelkezik, ha az ember manuális váltóval játszott röhögve lehetett köröket verni az ellenfélre. Vajon mi az, ami ebben a játékban mégis megvolt? Az nem más, mint a hangulat. A játék tökéletesen meglovagolta az akkori utcai tunning mániát, ami legfőképp a Halálos Iramban című film miatt lett felkapva. Ráadásul itt jóval közelebb állt az emberhez egy-egy megfizethető autó, mint mondjuk az egzotikus olasz sportautók. Egy Peugeot 206-os már messze nem tűnt olyan elérhetetlennek, mint egy Lamborghini Diablo. Ráadásul a játék nagy részét ugye kitette a testre szabhatóság, így aztán teljesen kiélhette magát az utcai versenyző az álom autó megépítésében. Annyira magába szippantotta a város a játékost, hogy csak fel alá járkált az éjszakában és nézte, hogy csillog villog az új metal festés az autón.

Def Jam Fight For New York

Az egyik olyan verekedős játék, ami számomra a Mortal Kombat után a második helyen van. Egyszerűen ennek a játéknak óriási hangulata van. Amikor a körbeálló tömegtől kapunk egy sörös üveget ill. egy dákót és szét csapjuk a másik fején vagy hozzá vágjuk a Hummerhez és még 3-at rárúgunk. Mindezt persze haverokkal, mindenki hozza a saját kis karakterét mindenféle csilli-villi ékszerekkel meg fuxokkal, mert hát az kell egy feka verekedős játékba :D.

A második része az olyan botrányosan rossz kett, hogy az valami csapni való teljesen tönkre vágták a hangulatát.

Pedig valahova ide esett a kontaktlencsém

Még egy játékot szeretnék megemlíteni a Rockstartól az pedig a Red Dead Redemption. Szerencsémre a játékról nem sokat tudtam, amikor megkaparintottam, csak annyit, hogy valami western lövöldözős. Aztán kiderült, hogy nem is akármilyen, hanem a legjobb. Hihetetlenül jól átadja a westernfilm hangulatot, de nem azt a Disney Land-es amerikait, csilli villi ruhákkal meg szép fehér mosolyokkal, hanem vérbeli olasz fajtát, mert bizony a western olyan lehetett, mocskos poros és kíméletlen(Klasszikus Bud Spencer, Terrence Hill és Clint Eastwood filmek). Ráadásul a története is zseniális egy percig nem éreztem, hogy unatkoznék a játék során. A helyek azok pedig csodálatosak, ebben a játékban még simán csak lovagolni is lenyűgöző volt, nem hogy még a küldetéseket csinálni. Kár, hogy tönkre ment az Xbox 360-am nagyon szívesen kalandoztam volna el még párszor a vadnyugaton.

Amint lassan kiszűrhettétek számomra az a játék jó, ami képes átadni az adott kor és személy hangulatát és érzelmeit. Hiába van csilli-villi grafika vagy jó játékmenet (Crysis 2-3), ha egyszerűen nem képes átadni a hangulatot. Még egy példát, hoznék az FPS-ek világából, mert lassan kezdtem azt hinni, hogy már nem nagyon tud ez a zsáner megfogni, illetve beleuntam, de a játék, ami megint csak bebizonyította, hogy nem velem van a baj, az a Metro széria.

Bezony a Metro játékok. Zseniálisak! A játék atmoszférája teljesen átjött az a kétségbeesés, kiszolgáltatottság és a félelem, ami végig kísér minket a játékon. Kellően változékony a táj és a küldetések is. Főleg a későbbi részben, amikor egy náci koncentrációs táborban találjuk magunkat. Egyszerűen hihetetlen mennyire át tudták adni a hangulatát ennek a poszt apokaliptikus világnak. A másik nagyon jó kiemelkedő FPS a közelmúltból az a Dishonored.

Jegyeket, bérleteket

A jó játékhoz még egy dolog kell, mégpedig a motiváció. Ma már kell valami, hogy valóban motivált legyek abban, hogy végigjátsszam a játékot, míg régen a Mariónál elég volt az, hogy meghalás nélkül eljussak a pálya végére ma már ennél picivel több kell. Olyan dolog, ami valóban értelmet ad a sok öldöklésnek és ne hagyjam abba felénél, mert már amúgy is ugyanazt csinálom 4 órája csak más háttérrel. Ehhez pedig kell egy erős kezdés, és hogy folyamatosan szemem előtt legyen a cél. Az egyik legjobb példa erre a Max Payne igen már megint a Max Payne (egyszerűen imádom az első részét). Haza mész a munkából és holtan találod a feleséged és a gyerekedet. Aztán pedig már nincs veszteni valód, egyre jobban elsüllyedsz az alvilágban a bosszúhadjáratod során. Nem számít hány hullát hagysz, magad mögött nem számít, hogy a fél város téged üldöz, hogy már nincs visszaút, mert átérzed azt a mérhetetlen elkeseredettséget és dühöt, amit a család elvesztése iránt érzel. Sőt annyira áthatott a bosszú vagy, hogy még 4-szer 5-ször is végigvittem, hogy oltsam a bosszú szomjam.

Valahol itt hibázhatott a Far Cry 3 is. Rengeteg embertől halottam, hogy Vaas megölése után egyszerűen már repetitívé vált a játék, pedig azelőtt is végig ugyanazt kellett csinálni. Azonban addigra sikerül a legtöbb barátunkat kimenteni és a végén egy olyan csatához csatlakozunk, amit már nem érzünk sajátunknak. Egyszerűen elveszítettük a motivációt.  

Természetesen most leginkább azokat a játékokat emeltem ki, amelyek az érzelmeimen keresztül fogtak meg. Persze még ide tartozik a Skyrim és a Fallout is meg természetesen az új Batman Asylum részek is.

Kíváncsi vagyok, hogy vajon nektek melyek voltak azok a játékok, amik teljesen magukkal ragadtak.  

Free Hit Counter