Claymen

Claymen

Doom

A Doom bétáját nézve megrohant a nosztalgia. Miven az éven nekem sem a játék, sem a gépfrissítés nem fér bele, jó eséllyel csak évek múlva fogom végigvinni, de addig...

Az én generációm is azok közé tartozik, akik nem tudnak ördögi mosoly nélkül a DOOM névre gondolni. Az első beszökő gondolat az iddqd és idkfa mellett az, hogy mennyire imádtuk gyerekként a nyers erőszakot és az érzést, hogy egy elemi erőként söpörtünk végig a pályákon. Minden baráti kör más és mást tudott a játékról, akinek volt idősebb ismerőse, még akár mentéseket is tudott floppy-n szerezni.



Csak nézd meg ezt a képet. Annyira új volt, amit ez a játék nyújtott. Imádtam minden egyes percét, mikor még két ujjal ügyetlenkedve küzdöttem magam apával, vagy cimborákkal szintről szintre előre. Hogy körülbelül ugyanolyan kéjes vigyor terült el az arcomon, egy új fegyvert megszerezve, mint hősünknek. Feledhetetlen élmény volt az egész, az animációk, a hangok. Minden.



A főcím teljes egészében magával ragadott az első alkalommal. Annyira erőteljes volt, hogy rendesen dallamról dallamra pumpálta az adrenalint az emberbe. Nagy rajongója vagyok/voltam a szériának, mivel amennyire imádtam az első két részt, legalább annyira keserített el a harmadik. Tudom, hogy sokan szeretik, de az nekem nem Doom.



Aztán jött az új rész...

Mikor felkerült az első videó, ahogy a régi ismerős dallamok felerősödnek, igazi metal hangzásban, ahogy tölti a sörétest, darabokra szakadnak a démonok, veszi fel a pánélt, lyukat robbant az ellenségbe a szabadjára engedett lövedék... Na akkor, akkor éreztem azt, amit gyerekkorom óta nem. Már ezért az érzésért megérte a videó, de amit tartalmazott...



Azt hittem felüvöltök. Végre. VÉGRE! Egy olyan akciójáték amire szükség volt! Nem egy szemen át vérzős, fedezékes szuperkütyüs ökörség, hanem végre, egy igazi Oldschool FPS. Nagyon kellett már a játékiparnak egy ilyen vérfrissítés szerintem. Az életjelző elhagyását én amúgy is a játékok hanyatlásának tartottam mindig is, ezért marhára örültem, hogy itt a régi vonal mutatja meg, mire is képes.

Nincs sunyizás, lopakodás, csapattársak csak mész előre, agyatlanul, kikapcsolsz, játszol. Véres, brutális, amilyennek egy DOOM címnek lennie kell. Emberek vagyunk, igényeljük az erőszakot, a lelkünk része. Egy nehéz nap után jólesik egy kicsit ledobni a realitás gyeplőjét, és "kimészárolni" magunkból a felgyülemlett feszültséget. Egyszemélyes hadseregként megmenteni a világot, és darabokra tépni mindenkit, aki csak elénk kerül.

Nagyon nagyon várom, és őszintén remélem, hogy nagyon minimumon eldöcög majd az én kis vasparipámon, legalább egy demó erejéig. Régen vártam ennyire játékot. Utoljára a Duke Nukem Forevert. Abban nem csalódtam, remélem ebben sem fogok.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

2.
Claymen
Én nagyon évezem az esztelen erőszakot a játékokban, segít a mindennapok feszültségét úgy levezetni, hogy nem fáj senkinek :D
Én a mai napig NES emulátorral játszok szóval... :)
1.
Nothing
Az egyszerűségben rejlő nagyszerűség egyik tökéletes példája a jó öreg Doom.
Anno PC-n nem tudtam kipróbálni, de PS-en ronggyá játszottam a lemezt és a csúcs Classic Collection is ott figyel az XMB könyvtárban.
Lehet, nem tűnök igazán épeszűnek, amikor PS3-on nyomulok egy millió éves retro játékkal, de nincs mese: a Doom nagybetűs Játékélmény, abbahagyhatatlan, letehetetlen - pedig távolról sem vagyok valami vérgőzös violence-függő. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...