Nem olyan régen kezdtem el játszani, bár az első pár fejezet szinte kimaradt, de a többi játékos beszámolója, meg a saját tapasztalataim alapján sokat nem vesztettem. Amikor ébren voltam vagy ettem vagy indokolatlan módon ordítottam. Innen emlékem sem nagyon van, inkább csak foszlányok meg illatok, vagy benyomások. 

Vagy velem született vagy korán kialakult, de imádom a fehér zajnak egy bizonyos formáját. Hajszárító, ventilátor, hősugárzó, klíma, gyakorlatilag ami búg, berreg, zúg az engem megnyugtat, és pillanatok alatt álomba is ringat. A fodrásztól mindig álmosan jövök ki.

A gyakorló mód feloldását követően valamivel szabadabb kezet kaptam, bár két állandó jellegű segítőm mindig velem voltak. Olykor, gondolom a változatosság kedvéért, néha szülők helyett, a nagyszülők töltötték be ezt a szerepet. Végtelen sok finom étel, megállás nélküli babusgatás, érthetetlen becenevek és elapadhatatlan csók áradatok. 

Négykézláb egészen máshogy festett a világ, és nem csak a látószög miatt. Minden új volt, mindent ki kellett próbálni, és mivel még elenyészően kevés képességpont állt rendelkezésemre, és nevetségesen satnya test, így csak korlátozottan mozoghattam, a kommunikáció pedig kimerült a barkóbában. 

Egy kicsit Dark Souls életérzés volt, amikor hirtelen kivágtak a nagyvilágba, és tudatosult bennem, hogy a játéktér nem merül ki a lakásban, és jóval több játékos van mint elsőre gondoltam volna. Én tök büszke voltam, hogy járok, meg beszélek (fogjuk rá) és meg tudom számolni a kacsákat a nagy kék borítójú könyvben.

Erre minden előjel nélkül bevágnak a többi hobbit közé, hogy "mennyé kölyök, játszál velük" Hát köszönöm. Ott is volt ilyen megfigyelő, aki nem hagyta, hogy elhagyjam a kijelölt övezetet, és jóval komorabb volt mint az otthoniak, de néha csak megpróbáltam. De ha csak elindultam a kerítés felé, már riasztott is, és vitt vissza a helyemre, hogy homokvárat építsek, vagy tésztából alkossak képeslapot színes kartonra.

Itt még nagyon barátságos volt az értékelés, irgalmatlan könnyű volt loot-olni. Mindenért csak nyulkálni kellett, és valamelyik felnőtt előbb vagy utóbb odaadta. És mindegy volt milyen minősíthetetlen vackot alkottál, mindenki körberajongott érte, és az egész csapat a tenyerén hordozott. Ez halmozottan igaz volt, mikor teljesítettem azt a kihívást, hogy egyedül végezzem a dolgom, ráadásul a támogató pelenka nélkül. Pedig biztos megvolt a varázsa, hogy bárhol, bármikor végezhettem a dolgomat. 

Ahogy haladtam előre a játékban, egyre több lehetőség és funkció nyílt meg. Kezdett szépen lassan bővülni az ismert fogalmak és emberek tárháza is, valamint meglévő ismeretek is új értelmet nyertek. Megjelent sok esetben egy szürke zóna, ami teljesen felborította az addig megismert szabályokat, kiderült, hogy a dolgok ritkán egyértelműen feketék vagy fehérek.

Az Iskola elég komoly kihívás volt, máig rossz visszagondolni az ott eltöltött rengeteg időre. Nem értettem a szabályait, sem a rendszerét, borzalmas karakterekkel volt telezsúfolva és rám is olyan kéretlen jelzők és állapotok kerültek, melyek határozottan nehézzé tették a továbbjutást. A karakterem nem rendelkezett túl sok karizma ponttal, így jellemzően egyedül ebédet és már a nap kezdete előtt várta a végét. 

Mivel sokáig voltam céltábla így úgy döntöttem ideje, hogy kicsit tápoljuk emberünket. Időt és rengeteg tapasztalati pontot felhasználva szépen megnőtt és megtanulta megvédeni magát. Az emberekkel nem igazán találta a hangot, így főleg könyveket és videójátékokat bújt. Azért ez mekkora már. Játék a játékban. 

Itt nagyon nehezen telt az idő, és nem szívesen gondolok rá vissza. Nem volt mindig rossz, de volt több kellemes hozadéka. Sok más jelző mellett ragadtak rám olyanok is amiket megszerettem, mint a medve vagy a jeti. Továbbra is úgy gondolom, hogy bizonyos szabályok furcsák, de megértem a szükségességüket. De rengeteg szituációt sokkal rövidebbre lehetett volna zárni egy jól elhelyezett pofonnal. De hát kinek hiányoznak az egész játékon átívelő negatív hatások?

Az iskola lezárásával feloldottam két nagyon érdekes dolgot. A pénzt és a felelősséget. Illetve megkaptam a teljes játékteret felügyelő nélkül. Jöhettem mehettem, amíg az erőforrásaim engedték. A pénz kezdetben nagyon jól funkcionált, szinten mindenre elég volt, futotta belőle folyékony meg szilárd kenyérre, könyvekre, játékokra. Aztán egyszer csak feltűntek azok a tényezők amik a pénzt ilyen folytonos szükséggé tették. 

Érdekes a játéknak ez a mechanikája. Kicsit fura megszokni, de egész jó opciók vannak, és egy kis belátással jól fel lehet használni. Van valami legenda egy ilyen kommunizmus nevű állapotról ahol nem kell pénz, de ezt még sehol nem tudták feloldani, és a próbálkozások is jellemzően csúnya véget értek. Bár van pár olyan zárt szerver ahol jelenleg is használnak valami ehhez hasonló modot, de mivel ezek privát szerverek így én se tudok róluk többet mint amit megosztanak. De a demók alapján nem lehet valami leányálom az sem. 

Érdekes dolog volt ez a szintlépés is. Először ilyen kis léptékekben megy, csak apránként old fel dolgokat, aztán hirtelen a bokádnál fogja behajít a mély vízbe, hogy BUMM felnőtt vagy, a következő 30-50 szintet ebben az állapotban töltöd. Érdekes megoldás, kicsit szokatlan, bár még eléggé az elején vagyok, ahhoz hogy elmondhassam hogyan néz ki a teljes kép. 

A munka furcsa, arányaiban könnyű találni, bár néha messze kell érte utazni, jót pedig kimondottan nehéz. Minden esetben van valami kis furcsaság az adott helyen, a fizetés is nagyon változó tud lenni, de ha találunk egy jó helyet, azt érdemes megtartani és ott farmolni, tápolni kis hősünket aztán később, több tapasztalattal nézni egy jobbat. 

A felnőtt lét jóval több kihívást rejt magában mint a gyerekkor, bár szórakoztatóbb de frusztrálóbb is. Változó mikor melyiket érzem jobbnak, de szerintem ez már csak az újdonság varázsa, meg a megszokás kérdése, illetve hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a játék eleje bár könnyebb, de jelentősen korlátozottabb is volt. De a délutáni pihenőket gyakran visszasírom. 

A bázisépítés egyébként egész jól működik, a munkához hasonlóan nehéz jót találni, sajátot venni pedig korai szinteken eléggé körülményes, főleg, ha bónuszok nélkül kezdtünk neki a játéknak, és nincs magasabb szintű cimboránk aki tud segíteni. 

Vannak komoly hibái, néhány játék jóval hamarabb ér véget mint kellene, és azok a játékosok nagyon hiányoznak és úgy érezzük nem töltöttünk velük elég időt. Még jó, hogy vannak a screenshotok amik emlékeztetnek rájuk, és a többi játékossal is jó felidézni a szép emlékeket.

Van akinek vírus fertőzi meg a játékét, és fájdalmasan korán csatlakoznak le minden előjel nélkül. Néha az Adminok meg tudják oldani, de gyakran ők is csak szemlélői a történteknek. 

Párban jelentősen jobb, bár gyanítom ez nagyban függ attól kivel akadunk össze a játék alatt. Én szerencsésnek mondhatom magam, jó kis co-op partnerem van, megértjük egymást és együtt tudunk haladni a célok felé. 

Összességében szerintem ez egy marhajó játék, bár még az elején járok, és sok ismeretlen kihívás vár rám, de jó pár kalandot már sikerült lezárnom, illetve sok szép és kevésbé szép emlékkel ajándékozott meg. Néha kicsit kiegyensúlyozatlan, vannak benne bosszantó bugok, meg csalók szép számmal, de a nagy egészet nézve marhajó, sok tenni, látnivaló van és mindenki megtalálja melyik az a terület amiben igazán ki tud teljesedni. 

A multiplayer élményre nagyon kíváncsi vagyok, szeretném a mi kis új játékosunkat pátyolgatni, és megajándékozni olyan csodás élményekkel mint amit én kaptam, ugyanakkor erősen tartok tőle, mert biztos vagyok benne, hogy nem könnyű felügyelőnek lenni, de remélem hamar megtapasztalom a saját bőrömön. 

A grafika gyönyörű, a zenék valami fantasztikusak és igazán hatalmas a választék. A játék abszolút támogatja a kóborlást, és igazán jól felépített szórakozási lehetőségek vannak. Olykor vannak szerver leállások, ilyenkor csak lézengsz a bázison, de előbb utóbb véget ér a karbantartás és megint bele lehet vetni magunkat ebbe az egész káoszba ami itt örvénylik körülöttünk. 

Az egyetlen bajom a mentés teljes hiánya, még csak checkpoint rendszer sincs, pedig jó pár dolgot tuti másként csinálnék, de talán pont ez a szép benne. Nem tudom meddig tart, nem tudom mit tartogat, nem tudom mi lesz a vége, de azt tudom, hogy minden percét élvezni akarom, és a legtöbbet kihozni belőle, hogy amikor eljön a szereposztás ideje, és közli velem a játék, hogy Kalandom itt véget ért,  széles mosollyal dőljek hátra, és úgy nézzem a stáblistát, hogy ez igen...

Ez kib@szott jó volt.  

Köszöntem a megtisztelő figyelmet