Claymen

Claymen

Assassin's Creed II Brotherhood

Nézzük hogyan folytatódott Ezio Kalandja



Szóval ott tartottam...



Történetünk jelenetre pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Ezio visszatér bácsikájával erődjükbe, és a rend többi tagjával karöltve megoldják, hogyan és merre is induljanak tovább. A vélemények bár erősen megoszlanak, Machievelli határozottan nehezményezi, hogy főhősünk nem végzett Rodrigo-val amikor lehetősége lett volna rá, végül úgy döntenek alszanak egyet a jövőre. Ám a jövő páros lábban rúgja be az ajtajukat hajnalban és Rodrigo fia, Cesare Borgia egy egész sereggel érkezik.





A vár elesik, hőseink pedig menekülni kényszerülnek. Ezio Róma felé veszi az irányt, hogy végezzen ellenségeivel. Róma azonban már a Borgiák játszótere, mindenről ők döntenek, és mindent a kezükben tartanak. A mi feladatunk pedig nem lesz más, mint visszaállítani a rendet és a békét, elűzni az elnyomókat és Róma meggyötört polgárainak életébe visszajuttassuk a fényes jövő lehetőségét.


Telt’s múlt az idő...


Az előző részhez képest nem sok, ám rendkívül jól működő és átgondolt változást hozták be a fejlesztők. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy minden maradt, ami jó volt az előző részben, és még pár okos megoldással is nyakon öntötték az eddigi formulát. Akinek igénye van rá itt már magával is viheti a brutális kétkezes kardokat és fejszéket, sőt, ezeket már hozzá is vághatjuk ellenségeinkhez,  valamint a mérget immáron messziről is célba juttathatjuk.

Egy igazán nagy újítás a harcrendszer finom reformálása volt. Egy jól irányzott rúgással megtörhetjük ellenfelük védelmét és bevihetünk pár találatot. Illetve már nem kell átváltanunk ha a pisztolyt szeretnénk használni, illetve Ezio már jelentősen gördülékenyebben céloz és lő. A kardot kiválasztva a támadást nyomva tartva lelőhetjük ellenfelünket, tőrrel a kezünkben pedig egyszerre három dobótőrt is gyilkos útjára indíthatunk.





Nem utolsó sorban kapunk egy számszeríjat is, ami kiváló az őrszemek és íjászok levadászására, és a dobótőrrel ellentétben egyetlen találat is azonnal átsegíti célpontunkat a túlvilágra. A fejlesztés illetve a vásárolgatás is megmaradt csak picit átalakult, de vagyonunkat ugyanúgy befektetésekkel gyarapíthatjuk a küldetések, és a kincses ládikák nyitogatása mellett. Említsük meg, hogy ha teljesítjük Leonardo küldetéseit, kapunk egy ejtőernyőt, ami nem rossz, de teljesen felesleges eleme ennek a résznek.

A fő attrakció azonban nem más, mint ahogyan a cím is sugallja, a testvériség megjelenése. Itt már ténylegesen érezni, hogy Ezio nem egy árva csepp a tengerben, hanem egy szervezet része. A társaink is nagyobb szerepet kapnak, illetve bekerült az az elem a játéknak, ami gyerekként teljesen magával ragadott, a csapatépítés. A történet egy pontján a dühös és keserű embereket magunk mellé állítjuk és aktívan részt vesznek küzdelmünkben a templomosok ellen.





Küldetésekre küldhetjük őket, ahol tapasztalatot szereznek és egyre feljebb lépnek a ranglétrán. Ami viszont egy zseniális ötlet volt, hogy aktívan használni is tudjuk tanoncainkat, mint fegyvereket. Elintéznek helyettünk egy őrszemet, vagy akár egy egész őrjáratot. Eszméletlen látvány, ahogy Ezio egyetlen intésére hirtelen megjelennek és mielőtt még a célpont feleszmélhetne, már végeztek is velük.





Ha elég tanonc áll rendezésünkre, akkor pedig egy nyílzápor segítségével akár egy tucat katonával is végezhetünk. Valami leírhatatlan az, ahogy Ezio végigsétál az utcán, és egy-egy intésére hullik le egy hallott őrszem, vagy rogy a porba egy addig felé tartó katona kivont karddal. Tökéletes fejlesztés volt ez, és valami leírhatatlan jó hangulatot teremtett az egész játék alatt.


Minden út Rómába vezet...


Az előző résszel ellentétben itt nem kell városok között utazgatnunk, amiért én személy szerint nagyon hálás voltam. Itt a teljes történet Róma utcáin zajlik, illetve a környező településeken, de egyetlen térképen. A helyszíneket fokozatosan oldja fel a játék, ahogy haladunk előre a történetben.
Ahhoz, hogy a Borgiak hatalmát megtörjük, az általuk felhúzott őrtornyokat kell elpusztítani, és az adott területen fejleszthetjük a boltokat, valamint a nevezetességeket, melyek kedvezményeket, illetve a folyamatosan csordogáló vagyonunkat gyarapítják.

A boltok itt küldetéseket is adnak, ami egy jól működő ötlet lehetett volna, de szerintem ehhez a játék viszont rövid. Ugyanis tanoncainkat olyan missziókra küldhetjük ahol különböző egzotikus tárgyakat találhatnak, és ezeket kell összegyűjteni, hogy a boltok megnyissanak bizonyos felszereléseket. Viszont maga a játék 10 -20 óra alatt végigjátszható ha az ember még a mellékküldetéseket is megcsinálja, akkor még a duplája is lehet, viszont a tárgyak véletlenszerűen érhetőek el, a jutalom pedig távolról sem olyan csábító.




Maga a város és nevezetességek tökéletesen lettek felépítve. Firezne is hangulatos volt, de eltörpül Róma mellett. (talán) Kisebb a bejárható terület, de jelentősen komplexebb. Itt érezhető, hogy nem forgácsolódott a figyelem, egy tökéletesen megálmodott Rómát kapunk ebben a részben, amiben öröm a lovaglás, mászkálás és felfedezés.



A történet valamivel csavarosabb mint korábban, de  valószínűleg senki nem fog levegő után kapkodni a cselekménytől, bár a végkifejlettel engem sikeresen megleptek a készítők. Személy szerint kicsit kapkodósnak éreztem az utolsó két fejezetet, de nem érzem úgy, hogy összecsapták volna, csak egy kicsivel lassabb vagy kevésbé heves lezárásnak jobban örültem volna. Ugyanakkor a hirtelen befejezés tökéletesen ágyaz meg a folytatásnak, ez vitathatatlan.



Összességében a Brotherhood olyan mint a második rész, csak több és jobb. Így egymás után végigjátszva őket látszik, hogy bár “kiegészítőről” beszélünk de odatették magukat, hogy egy új élményt, és pár ügyes újdonságot kínáljanak fel a játékosoknak. Számomra a széria legnagyobb hibája az volt, mikor elhagyták a háttér történetet a későbbi részekben. Itt még szerencsére jól fel volt építve a narratíva, és bár helyenként elcsépelt vagy egyenes sablonos, de összességében tökéletes társa a játékmenetnek.


Köszöntem a megtisztelő figyelmet.

4.
Claymen
#3: Ezzel nem tudok vitatkozni :D
A jelenkori idővonal gondolata tetszett, de a kivitelezés tagadhatatlanul kisiklott.
3.
maktub
#2: Én így is azt éreztem, hogy bele van kényszerítve a játékba Desmond és társainak a "kalandjai", mely vagy primitív jumping puzzle szekciókra korlátozódott vagy olyan időhúzó részekre mint mikor kapcsolótáblákat kellett keresgélni az áramellátás beindításához.
2.
Claymen
#1: szerintem a jelen még itt egész jól volt adagolva, főleg, hogy itt már nem is szakította meg a játékot, csak egy keretet adott neki.
Én bátran ajánlom a reveletaionst is végigjátszásra. A közel keleti hangulat jól átjön, van benne pár jó ötlet, és személy szerint imádtam Yusuf karakterét.
Ezio történetvonala és Altair élete kicsit összefonódik benne és kap az egész egy szép kerek történetet.
1.
maktub
Az Ezio Collection részeként végigjátszottam egymás után a II-t és a Brotherhoodot. Összességében kellemes élményt nyújtott mindkettő, bár inkább a (múltbéli) sztori jelentette a vonzerőt, nem pedig a mai szemmel csiszolatlan játékmenet. Ami meglepett, hogy milyen tartalom gazdagok a játékok. A Brotherhoodban annyi mellékes tennivaló akadt, hogy muszáj volt szelektálnom közülük. Nekem a jelenbéli szál nagyon töltelékízű volt, így semennyire se tudott izgatni a cliffhanger, amivel zárult. Azzal nagyjából nekem le is zárult a történet, hogy Ezio elintézte a Borgiákat. A Revelationst szerintem átugrom, viszont a Rogue és a III. rész beszerzésén gondolkodom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...