A nagyon gyerekkor

Életem első csodamasinája egy Comodore 64 volt. Volt hozzá pár játék, és apával igen jókat játszottunk. Emlékszem, hogy mindig hagyott nyerni a torpedóban, és ha eleget nyavalyogtam, még a barbárja fejét is lecsaphattam egy Arnoldot megszégyenítő mozdulattal. Amikor pedig egyedül kellett mulatnom az időt a predator c. csodával bíbelődtem rengeteget, illetve egy nagyon jópofa kommandós játékkal. Sajnálatos módon olyan minimálisan emlékszem csak ezekre, hogy inkább az érzés van meg, mint tényleges emlékek.

No, de haladjuk is a tovább a életem következő lépcsőfoka, a máig imádott 8 bites csodaország felé.

8-bit Az Aranykor :)

Erről már írtam, ám akkor az érzéseim és emlékeim kerültek előtérbe (régebbi blogom), most viszont a játékoké a főszerep. Kezdjük!

Ninja Gaiden

Aki ismeri, az tudja, hogy a 8bites történelem talán legnehezebb játéksorozata. A játék önmagában is elég nehéz lenne, de ráadásul még csal is. Igen, tényleg csal. olyan lehetetlen kombinációban tud mozogni az ellenfél, hogy az valami hihetetlen. Vagy mikor véletlenül egy ellenfél helyett három jelenik meg, és mire rájössz, hogy reagálni kéne, bizony. Game Over. A széria mindhárom játékára igaz, hogy fantasztikusan jó, de rettentően nehéz.

Mindezek ellenére nagyon szeretem ezt a sorozatot a mai napig. Magával ragadó a hangulata, bitang jó zenéi vannak, izgalmas minden egyes perce (kivéve mikor a hajadat téped idegből). De összességében remek játék, nagyon tetszett, és egymásnak drukkolva, pályáról pályára előrehaladva egy örök emlék lett. Meg hát na. Ninja! :)

Super Mario Bros

Igen, mint sok más millió embert, engem is rabul ejtett a szíve hölgyét kitartóan kutató vízvezeték szerelő. Talán a legtöbb ember, ha azt a szót hallja, hogy Nintendó, ez ugrik be neki elsőre. Jópofa játék, izgalmas, szerethető és elképesztően nehéz. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy maradozik el a hibák tolerálása. Ám, a ninja Gaidennel ellentétben, itt rajtunk múlik minden. Nem igazán vannak véletlenek, itt minden a tehetségen és a véget nem érő gyakorláson múlik. Dallama pedig olyannyira magával ragadó, hogy nekem évekig volt ez a csengőhangom.

Megaman

Nekem a sorozat harmadik része volt, így én csak azzal játszottam, de mikor a többit is kipróbáltam, rájöttem, hogy a sorozat részei sokban nem térnek el. Nagyon szórakoztató és nagyon tuti hangulata van. A zenéi is szuperek és a pályák eléggé változatosak. Nagyon tetszett, hogy megkaptuk a legyőzöttek erejét. Viszont mivel nekem a mentési rendszer teljesen idegen volt,( nem tudtam mi az a sok piros golyó :) ) túl messzire sose jutottam. De nagyon szerettem vele játszani. A gyíkember volt a kedvencem. A főcímdala pedig hihetetlenül magával ragadó. Nagyon szeretem.

Little Nemo



Ez a játék hihetetlenül aranyos. Egy kisfiú álmaiban menti meg álomországot a rémálmoktól. Cukorkákkal etetjük a cukibbnál cukibb állatkákat, hogy utána beléjük... nos... bújhatunk. Nem néz ki annyira durván, mint ahogy hangzik, de elég morbid, mikor a kissrác feje figyel ki a béka szájából. Poént félretéve, jó játék, tényleg aranyos, a nehézsége is rendben van, az irányítás okozott nekem némi gondot, illetve néhány kulcs helye. De jó kis játék, gyerekkoromba nagyon szerettem.

Castlevania

Talán a 8 bitesek közül a Castlevania széria áll a legközelebb a kedvenc cím elnyeréséhez. Mindegyik része egy mestermunka. Annyira izgalmas és magával ragadó, és hihetetlen jó zenéket kapott. Egyetlen egy dolog ragadja el tőle a tökéletes játék címet. A visszadobálás. Tele az internet ezzel a problémával. Állsz a platform szélén teljes élettel, meglőnek, leesel. Kegyetlenül frusztráló, egy amúgy sem könnyű játékban. Viszont még ez sem tudja elcsorbítani a játék érdemeit. Nagyon eltalálták a hangulatot. Tényleg te vagy az, aki a megtestesült gonosz egész seregével felveszi a harcot, és végén a világot is megszabadítja tőle. A sorozat későbbi részei nekem sajnos kimaradtak, utólag pótolgattam, de azok még egészen friss emlékek. A 8-bit viszont maga a gyerekkor.

Jelenkortól napjainkig

Elhagyjuk a kontrollert és billenytűzetet ragadunk.

Doom

Ha emlékezetem nem csak, életem első PC-s játéka volt. Egy hétvégére kapott kölcsöngépen játszottam vele, és miután átéltem életem első démoncsatáját elmentem gatyát váltani. A hangok és a látvány nem kicsit taglózott le. Rendesen ijesztő volt. Miután aktiválódott a szülői támogatás (nem egész 15 másodperccel a kevésbé férfiasra sikeredett sikolyom után) rövid, ám emlékezetes találkozásom véget is ért a Doom-al. Talán ezért nem is nem vált számomra a széria annyira emlékezetessé.

Duke Nukem 3D

Túl sokat nem írok róla, életem leghatalmasabb játéka. Az egész gyerekkorom legmeghatározóbb játéka. Annyi minden köszönhetek neki. Közösen játszottuk apával. Az emlékek. Gyerekkori trauma. Felbecsülhetetlen. De erről van egy teljes írásom. Aki kedvet kapott elolvasni megteheti itt.

Hercules



Miután a Duke Nukemtől is el lettem tiltva ( igen, én ilyen félős gyerek vagyok. A mai napig kerülöm a horror műfajt) Szolidabb játékokat kellet keresnem. Így találtam rá a Hercules játékra. A mesét imádom. A játékot is. Nagyon jól visszaadja a mese hangulatát. A legtöbb helyszín benne is van a játékban. Azt már ne is említsem, hogy mekkora érzés volt gyerekként kiütni a kentaúrt.

The Neverhood



A Neverhood mellett nem tudok elmenni. Nagyon szeretem ezt a játékot. A zene, a látvány, a hangulat, minden tökéletes. Az égvilágon semmibe nem lehet belekötni. Szórakoztató, nem mindennapi fejtörők vannak benne és a zenék... Én a mai napig hallgatom őket. Fantasztikusak. Erről is írtam már régebben. A bejegyzést Itt találod.

Rogue Trooper

A képregény ihlette játék többnyire sose szül semmi jót. Esetünkben azonban szerencsénk van, ugyanis ez egy remek játék. Rambózás, lopakodás. fejlesztések. A társaik beszélgetési nagyon szórakoztatóak, illetve az egész megvalósítás magával ragadó. Nagyon tetszett az egész világ. Szinte semmit nem tudok a játék hátteréről, ezért lehet, hogy a világon semmi köze a képregényhez. De így, laikusként a játék jó.

Devil May Cry

Zárásként pedig a DMC széria. Először a harmadik résszel játszottam, szuper könnyűn sikerült is vért izzadva végigvinni. Igazán a sorozat negyedik része tetszett meg nagyon. Dante karaktere nagyon megfogott. A pörgős és hihetetlenül epikus csaták pedig rögtön megvettek. Az Anime is tetszik, sajnálom, hogy kevés része van, az is folytatás nélkül. Sokakkal ellentétben, nekem nincs bajom az új DMC-vel. Más. De nekem nagyon tetszett. Azt elismerem, hogy miután Dante már egy punkra, nem pedig Lady Gagára hasonlított könnyebben fogadtam el. Viszont annak is jó hangulata van, és szerintem hozza a szériától várható színvonalat.

Nos, ezek lettek volna a számomra emlékezetes játékok. Rengeteg sok van ami nem került fel. Olyan is amiről írtam már, olyan is amiről még nem. A jövőben lehet, hogy elkészül a folytatás, de lehet, hogy csak viszem tovább, az egy játékról szóló bejegyzéseket. Ezt csak az Istenek tudhatják. Majd kiderül. Ezzel búcsúzok, remélem tetszett.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.


Hit Counter