Daks

Daks

35/F
Stábtag
üzenetet írok neki

Feed the trolls

Figyi már Gamekapocs! Kurva égők vagytok, hogy 7.9 pontot adtok a játékra, nagyon ciki ez az egész. Még ti nevezitek magatokat újságírónak? Szerintem simán 8-ast ér!

Kétféle komment létezik. Az egyik a játékról szól, a másik a cikkről. Amíg ezek vegyesen foglalják el a lap alját, boldogok vagyunk, hiszen egyrészről osztozhatunk az élményen, melyet a legutóbb bemutatott játék adott nekünk, másrészről örülünk, hogy a cikk elindított egy gondolatot, mely reakciókat szül, válaszra késztet, beszélgetést generál.

Régen is voltak zűrös arcok a Gamekapcson, akik mindig mindent mindenkinél jobban tudtak, s ezt nem féltek megmondani. Nem vettük fel soha. Először is az, amit mi csinálunk, véleményújságírás, legalábbis a játékteszteknél, az meg ugye szubjektív dolog, lehet vele vagy egyetérteni, vagy nem, mi elfogadjuk, hogy más eltérő véleményen van. Másodszor, az újságírókat mindig bántják, ezért már szemrebbenés nélkül lepereg rólunk minden. Tényleg. Olyanok vagyunk, mint a politikusok, szídnak minket, de tűrjük, csináljuk a dolgunkat, és hiszünk benne, hogy amibe belefogunk, az jó.

Az utóbbi időben azonban nem volt sok okunk örülni nektek, kedves olvasók. Ha megjelenik egy cikk, akkor nem arról indul el a beszélgetés, hogy milyen király akció van benne, mennyire jó a története, meg hogyan jutok át az n-edik pályán. Nem is arról, hogy milyen hangulatos a cikk, melyhez napokat játszottunk, s melyet órákig fogalmaztunk. Gondolkoztunk egy-egy szófordulaton, igyekeztünk már-már irodalmi magasságokba emelni, hogy jó legyen olvasni, örömet szerezzünk vele tök ismeretleneknek. Hanem arról, hogy milyen balfasz a GK stáb, hogy nem tud pontozni. Merthogy 7.9 pontot adtunk rá. És az szerinte 8-at simán megér. És húzzunk a picsába, ha nem értünk az újságíráshoz. Tőmondatban kommunikáló keményfaszú megmondóemberek veszekednek 0.1 és 0.5 pontokon, miközben a legtöbbjük kommentjéből látszik, hogy bele se olvasott a három Word oldalnyi cikkbe, csak átfutotta a pozitívumokat, meg a negatívumokat, s máris felhatalmazva érzi magát, hogy kétségbe vonja a szerkesztő szakmaiságát.

A Modern Warfare is mindig visszatér. Legyen bármilyen fantasy vagy kalandjáték, biztos lesz valaki, aki beleköt, hogy ez 8.5 lett, mikor kétszer olyan hosszú, mint a Modern Warfare, ami 9 lett. Semmi köze hozzá. Értelmileg teljeesn fogyatékosnak kell lenni ahhoz, hogy egy kardozós sárkányölős fantasyjátékot összemérj egy belső nézetes lövöldével. Elvárják, hogy mentegetőzzünk, és megmagyarázzuk, miért kapott ennyi pontot, aztán verik a nyálukat, hogy válaszolni sem vagyunk hajlandóak.

Ott a cikk bazdmeg. Ha szeretnéd tudni, miért 7.5 pont az a kibaszott játék, akkor vedd a fáradtságot, és olvasd el, amit írtunk róla, meg fogsz lepődni, tetszeni fog. Mert jó cikkeket írunk. Azért írunk cikkeket, hogy szórakoztassunk téged, nem kötelességből. Nem utal át az Electronic Arts kétmilliót, ha 9 pontot adunk a FIFA-ra, pedig elfogadnánk, de nem teszi, bármennyire is hiszed. Átlagos, 20-30 év közötti gamer arcok vagyunk, akik tartalmat gyártanak, élvezzük, hogy játszhatunk, élvezzük, ha írhatunk róla, és élvezzük, ha tetszik nektek. Fizetést is kapunk érte, nyilván, de nem erről szól. Tíz éve csináljuk ezt a lapot, ennek az időnek az első felében teljesen hobbi volt az egész, de a második fele sem főállás, mellette dolgozunk rendesen. Elmegyünk reggel 8-kor, és hazaérünk 6-ra. Bekapcsoljuk az Xboxot, nyomjuk éjfélig, másnap újra, majd a harmadik nap megírjuk a játékról a véleményünket. Mert ezt szeretjük csinálni. S ha már ennyi energiát belefektetünk a dologba, bizony kurva jól esne, ha nem tipornád el egyetlen lazán odabaszott mondattal. És kímélj meg attól, hogy fél pontok miatt fröcsögsz, mint egy idióta. Meg linkeled a metacriticet. Kurvára nem érdekel az IGN meg a Gamespot véleménye, ez az én cikkem, én írom, neked írom, értékeld már egy kicsit, bazdmeg.

47.
Norbaa
Eleve nem értem, hogy lehet valaki személyes véleményét felülbírálni... sok itt a kretén... Ha másért nem, csináljátok továbbra is értünk... Talán egy maroknyian vagyunk itt az oldalon, talán tengernyien, akik valóban értékelik a munkátokat és fel is fogják, mennyi vesződéssel is jár ez... komment háborúk, trollok, kretének... mind az internet biztonságot jelentő álarca mögé bújnak, de nincs ezzel baj... Kinek így, kinek úgy jelent szórakozást az oldal. Részemről annyi: ÍGY TOVÁBB!
46.
ZotyaFace89
Nagyon jó írás,megmondom őszintén annyira nem látom át ezt a helyzetet még,mivel nem rég regisztráltam az oldalra. Meg nem mondom neked,hogy melyik oldalon(talán a Gamespoton) van olyan opció,hogy a userek is lepontozhatják a gammákat. Egy ilyen dolognak a bevezetése itt se lenne rossz,valamelyest biztosan csökkenne a vérpistik száma :) Respect
45.
Hmmm. Érdekes, megértem a kirohanást, bár azért ezt több iróniával és kevesebb dühvel és trágársággal sokkal frappánsabban meg lehetett volna oldani. Picit ez olyan, mintha lesüllyednél arra a bizonyos szintre ami szerintem nem feltétlenül jó. Az értékelés szempontjából a "kiváló, jó, közepes, semmi különös rossz és botrányos" kategória talán sokkal emészthetőbb lenne. Nyilván elveszik az olyan árnyalati különbség, hogy mi is a 7.9 illetve a 8.5-es játék (bár, ügye ezek szubjektív megítélés tárgyát képezik, ennek következtében nem is biztos, hogy van értelme). Viszont jól kiegészíthető a szöveges "jó / rossz" felsorolással.
Másfelől ajánlanám, hogy vezessetek be egy felhasználói értékelést. Ami ott látszana a ti pontszámotok / minősítésetek mellett így aki szeretne különvéleménnyel élni az megteheti és így senki nem panaszkodhat, hogy most miért is ennyi az annyi, hiszen ott lenne mellette egy felhasználói átlag. (A nagyon lehúzós (l)usereket, meg el lehetne küldeni farmolni Kínába pár hétre :)

Még pár apróság: a politikus hasonlat szerintem nagyon rosszul sikeredett, sajnos smile-t sem láttam a mondat végén :) ha csak a gk "hanyatlását" nem saját hibátoknak tekintitek és iróniába fojtva próbáltok vezekelni bűneitek okán... :) Másfelől továbbra is állítom: értem a felindulást, de azt, hogy ki milyen újságíró, majd az olvasók eldöntik, ezzel első szám első személyben dobálózni eléggé visszaható és illúzió romboló tud lenni (független attól, hogy jogos-e vagy sem)... A visszajelzésekből következtetve erre semmi szükség nem volt... :)

Végül egy jó tanács: a troll mindig is troll marad, csak a napfény képes "jótékony" hatással lenni rá :)
44.
fojesz
#39: Rendben fater, akkor légy szíves, menj, és olvass valami normális újságot.
Úgy látom, mindenkinek jobb lesz.
43.
McDuff
#42: b.szki megnéztem és tényleg,beszarásXD
42.
McDuff
#39: te gondolom pont 1 olyan 1 napja beregisztrált oltári király arc lehetsz,mert nagyon magadra vetted...gondolom illik rád a leírás.
41.
McDuff
kár hogy ez lett már itt is a színvonal:/
anno a GS-t ezért hagytam ott,szörnyű,hogy ott is mi megy,de úgy látom mások is ide jönnek át onnan:D
én már úgy vok vele,hogy a kommenteket el se olvasom...elolvasom a cikket,hírt,ha látom értelmét,kommentelek 1-et vagy 2-t,de nem idegesítem magam feleslegesen mások ergya megnyilvánulásán.MERT ma már NEM lehet egy jót társalogni,vitatkozni vkivel egy játékról!ez tény és 1ben szomorú.
régen még a vitatkozásban is érezni lehetett a másik iránti tiszteletet...
40.
biohazard rex
#39: hallod!? elolvastad a szöveget? Te is csak egy retardált Troll vagy, minek írsz ide ha akkora az IQ-d mint 1 domb trágya, meg még 1 marék kaki. De ebben az a szomorú hogy azt mondtuk nem fogják elolvasni post-ot, de rosszabb! mert elolvassák és nagy ívbe lekukázzák! :S
39.
Gamer
na hát ez kész! komolytalan! ennyi nyálat rég nem láttam! úgy látom aki nem GK fan az retaldált! most komolyan normális újságíró csinál ilyet? Sírtok itt egész nap mint az oviban!
38.
hedzsooo
Huhh, ez de rossz, ha mar ilyen blog is kellett..., ettol fuggetlenul a cikkek es a pontozasok is tobbnyire korrektek, teljesen jok szoktak lenni szerintem, ami a PC jatekokat illeti, mert engem csak azok erdekelnek. ^^ ;-)

Nekem csak a Mafia 2 ertekelese volt dobbenetes anno ezen az oldalon, de hat ugye szubjektiv ertekeles volt na, el kell fogadni es kesz. Azert a blogomat meghagytam ezzel kapcsban. ^^ :-)
37.
Daks
Köszi a válaszokat, jó látni, hogy sokan egyetértetek. Azt hiszem, a trollokat nem elűzni kell, nem is bannolni, hanem átalakítani, rávezetni őket, hogy normálisan viselkedjenek. De ehhez az kell, hogy lássanak értelmes beszélgetéseket is. Remélem, lesz még ilyen.
35.
K/G.
Én nem számítok itt annyira régi motorosnak, de ha emlékeim nem csalnak idestova 4 éve vagyok rendszeres olvasó és rendszertelen kommentelő. (egy újraregisztrálással, mert váltáskor a régi nicekemet nem fogadta az oldal)
Ennek ellenére is egyértelműen látom a különbséget a régi és az új oldal között. Régebben egy szűkebb, idősebb réteghez jutottatok el, nem csoda, hogy magasabb színvonalú volt a fórum, a kommentelés. Azzal, hogy megjött a váltás, és így egy tágabb társadalmi csoport figyelt fel rátok, (de ezt is akartátok) szükségszerűen jöttek vele a hülyék is és a fiatalok, vagy a kettő csoport szerelemgyerekei. Persze értelmes emberek is idetévedtek, de az ő arányuk elenyésző, és a negatív "IQ robbanás" sok régi, aktív kommentelőt elriasztott. Ezért tűník úgy, hogy más nincs, csak az elégedetlenkedés. Pedig van már is, csak az nem látszik ki a flametengerből, Nem tisztem megmondani a szerkesztőknek, hogy mit csináljanak, de megváltoztatni nem tudjátok az embereket, még ilyen blogbejegyzésekkel sem. Szóval el kell döntetni, hogy továbbra is a szélesebb rétegek-e a cél, mert akkor marad minden az eddigiben, vagy hatalmas bannhullámokat vezettek be, megtépázva a trollok sorait. Persze ez időigényes és esik a klikkszám.
34.
NECROSMOKE
Én ebbe egyetértek, de ez erről egyébként.Véleményt lehet nyilvánitani és ezt meg is teszik(teszem) ha úgy hozza az a bizonyos hír vagy cikk.Ezt nevezik hideg-melegnek, is-is.A komenteknek 2 arca van(pozitiív és negativ)De ezen nem kell úgy berágni...semmi kötekedés.Részemről PÍSZ
33.
kukac450
áldjon az Isten, Daks! Azt hozzáteszem, hogy én mint olvasó egyre gyérebben látogatom az oldalt, és nem azért, mert rosszak a cikkek (netalán tesztek), hanem mert a kommentelőktől rossz lesz a szájízem. végre megmondtad. ++ :)
32.
p.balou
Igazából azt kéne a sok gyerökkel, hogy leültetni őket pár órára egy játék elé, és fogalmazzanak meg egy értékelést, tesztet, 25-30 mondatban. Lemerem fogadni az 5. mondat után már csak faszságokat tudnának írni...
Respect Daks.
31.
drakecsaj
Csesszétek meg, nekem ég a pofám szégyenemben egy ilyen írástól, pedig én normálisan szoktam kommentelni, már amikor van kedvem felvenni a sok vérpistike közé a kesztyűt (inkább használom a moderálás gombot, vagy rájuk hagyom a dolgot). A legborzasztóbb az egészben hogy a sok gyökér akiknek ez a poszt szólna, sajnos nem fogják elolvasni :/

És ne feledjétek Daks: mi szeretünk ám titeket, nem véletlenül járunk az oldalra naponta többször is :) .A vérpistikék meg trollok le vannak szarva, nekik soha semmi sem lesz jó.
30.
mamgu
29.
LiMiT
#28: Persze de szerintem annyira nem lehet elrontani a karaktereket vagy a történetet hogy az egész játékot hazavágja és játszhatatlanul szar legyen. Vagy ha igen, akkor az csakis ilyen Mesterlövész színvonalú játék lehet...azzal meg ki akar játszani? :D Az ok hogy neked fontos, de most megint azon vitázunk hogy kinek mi számít jobban. Mint ahogy Daks is leírta, ezek a tesztek az Ő véleményük az adott játékról, épp most írtad te is hogy NEKED ezek a fontosabbak. Ha egy játékban ez rossz akkor SZÁMODRA mondjuk 10ből 3as játék lesz csak, viszont Daksék nem állhatnak hozzá így mert ők nekünk írják a cikkeket és próbálják megmutatni a játék igazi arcát.
28.
biohazard rex
#24: "De attól még hogy a történet meg a karakterek bénák, még lehet jó játék mivel lehet hogy a többi dolog ellensúlyozza." persze az lehet de a történet és a karakter számít a legtöbbet, mert most gondolj bele lenne egy AC fos karakterrel+fos történettel vagy halo vagy akármi. Nekem ezek fontosabbak mint akármi 1 játékban.
27.
LiMiT
#26: Én pont emiatt hagytam abba a kommentelgetést. Ráuntam arra hogy az egész oldal tele van velük. De ettől függetlenül minden nap jövök és olvasok, időnként írok is. :)
26.
The Lone Drow
Elég érdekes mostanában a helyzet itt. Habár a változás szerintem az új GK bevezetésétől kezdődött. A változást a kommentekre értem. Amikor én regisztráltam, volt egy teszt, hír, akármi, akkor általánosságban ismerős nevek kommentelték ezeket, és nem ebben a formában. Én sem vagyok egy nagyon régi tag, de a mostani helyzet miatt hanyagolom a kommenteket általánosságban. Ránézek a hozzászólásokra és ehh, néhány ismerős néven kívül szinte az össze olyan, akit még sosem láttam itt. Ez sem lenne baj, ha nem trollkodnának. Minden esetre kitartást a staffnak!
25.
SWBF2
Sajnos az oldal közönsége elég nagyot süllyedt... ezt nagyon jól mutatja ez az írás is. Nagy kár érte, mert ez az oldal nem ezt érdemli.
24.
LiMiT
#23: Nem játszottam még az LA Noireral, de azért a nehézségnek ugyan olyannak kéne lennie. Ha egyszer piszok nehéz, egyszer piszok könnyű, aztán előlről, az negatívumnak vehető. Fokozatosan növekedhet persze, de semmiképp sem így. (ismét mondom h nem játszottam a játékkal és nem is emlékszek a tesztre! csak a te kommented meg a saját elképzelésem alapján írtam)
A panda az egy kicsit viccesebb teszt volt, úgy hogy azért lássa az ember hogy tényleg gagyi lett a játék. Azért lett úgy írva ahogy.
Huntedről meg nincs véleményem. :P De attól még hogy a történet meg a karakterek bénák, még lehet jó játék mivel lehet hogy a többi dolog ellensúlyozza.

Az a baj hogy mindenki úgy veszi a negatívumokat/pozitívumokat, hogy mindegyik ér valamennyi pontot. Teszem azt béna graf: -3 pont. Jó zene: +1.5 pont. Attól mert felsorolják a rosszat meg a jót de a negatívumból több van vagy rosszabbnak hangzik mint a felsorolt pozitív dolgok, még az összhatás(a pontszám, maga a játék) lehet jó.
23.
biohazard rex
Nah jó ha már elolvastam had trollkodjak 1 picit :)
a pontozással soha nincs bajom de pozitívumok és a negatívumok leírásánál már igen, mondok nem régiből 3 példát LA noire negatívum "Néha bitang nehéz"
probléma: ez miért baj? más játékokban csak a reflexedet kell használni az jobb?
kungfu panda 2 negatívum "minden"...
ok hogy fos játék de azért kifejthetted volna néhány példába
Hunted: The Demon's Forge "Nagyon gyenge történet, sokszor idegesítő karakterekkel" akkor miért kapott 6.8-at? kicsit felülpontoztatok!
lehet velem kötekedni ez az ÉN véleményem. Ne értsetek félre ettől én még birom a GK-t :D
22.
hakydakillah
Pont a napokban írtam erről Ca$h-nek... Ha moderálnom kellene a sok rinyálót a DNF és Infamous tesztnél, akkor szinte semmi se maradna, mert abból a legtöbb HSZ arról szól, hogy miért csak ennyit kapott, vagy miért kapott ilyen sokat...

Én bevezetnék egy egyedi pontozási rendszert, aminél nem tudják idézni a többi cég pontozását, pl: gamespot 8,5 adott, ti miért 7,5?
Már az előbb említett 1-5-ig rendszer se rossz, de én még egyszerűbbre dobnám, például:
kiváló

közepes
gyenge
borzalmas

Ebben az esetben nem rinyálhatnának, hogy a gamespot 8,5 pontot adott, mi meg JÓ-t :-)

A másik dolog, hogy megbeszélhetnénk egy limitet, például 30 kimoderált HSZ után lezárni a hírt, és ne lehessen hozzászólni...

Én a főoldalra is tennék egy állandóan frissülő bejegyzést, melyet minden staff tag szerkeszteni tud. Ebben rendszeres infók, szabályok lehetnének + troll userek listája. Képtelenség fejben tartani a sok user nevet, de ha ezen a listán többször szerepelne egy illető neve(vagy nevük mellé számmal jelezni, hogy hányszor szarakodott), akkor bannt neki...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...