dante92

dante92

A Csodálatos Pókember - Élménybeszámoló

Link másolása
Kritika, kivesézés, fikázás, kinek mi.

Filmekről nem szoktam írni, mert nem tudok mit. Most viszont remélem sikerül több mint két bekezdésnyit írni.

Amikor először találkoztam Pókemberrel:
Épp óvodából ballagok, majd mikor vége lett az egésznek, nagyanyám ajándéka egy képregény volt. Már akkor is szerettem ezeket a rajzolt cuccokat. Igaz csak egy darab volt, az is Star Wars. Na mindegy. Mai napig emlékszek rá, mi volt a képregény tartalma. A borítón két Pókhaver feszített. Az egyik a normális, a másik pedig valami bőrkabátos. Akkor a főgenyó Mészárszék (kinek a neve akkoriban Vérrontó) volt. Még az is rémlik, hogy Pókember bőrdzsekis klónja beszorult egy autóba és felrobbant.
Pár évig ismét nem hallottam semmit erről a csávóról. Nem is igazán izgatott, akkoriban erősen Star Wars buzi voltam – de ez már egy másik történet.
Szüleim elrángattak valami ismerősükhöz. Persze durci voltam, hisz már akkor is eléggé otthon punnyadó típus voltam. Megérkeztünk. Van tévé. Egy kis kölök ült előtte, aki kapcsolgatta össze-vissza. Fox Kids. Ugyan az a piros ruhás faszi lengedezik a házak között, aki a képregénybe. A kis srác átkapcsolt valami másik csatornára. Gyorsan rávetődtem, majd kis bunyó után én győztem. Én birtokoltam a távkapcsolót.
Pókember maraton ment. Egész nap csak az. Szüleim mondták lassan indulás haza. „Jajj, még öt perc” (tudjátok). Már vagy másfél óra telt el azóta az öt perc óta, mikor szüleimnek elfogyott a türelmük. Kivertem a hisztit. Nagy bociszemek. Ismét én győztem. Ott éjszakáztunk.

(Valami ilyesmi volt a boritó)


Itt ismerkedtem meg Rihnóval, Skorpióval, Octopusszal és még pár gonosztevővel. Le se vettem a TV-ről a szemem, wc-re is alig akartam elmenni (kicsi voltam na, akkor még bepisilhettem, nem volt olyan nagy gáz).
Teltek a napok, az évek, végignéztem mindegyik részt. Jött a hír: lesz Pókember film. Gyíííááááűűűóóó! De nem mentem el megnézni. Akkor már áttértem a videó játékok világába. PSX-en akkor toltam a Spider Man első részét- ott mennyit szenvedtem a Mészárszék-Octopus főbossnál! Ismerőseim közül már mindenki látta, csak én nem. Az egész filmet elmagyarázták! Elmentem szüleimmel piacra. Pókemberes bábu, azta! Sajnos a bociszem + hiszti kombó már nem működött...
Ismét pár év ugrás. Mutatták a tv-be, hogyan készült a Spider Man 2. Úr Isten, hányszor néztem meg! Épp a metrós jelenetet mutatták. Új helyre költözünk, ahol a bútorok még kint voltak a teraszon. Ott volt az ágyam, na az volt a metró, én pedig ugráltam rajta, mintha én lennék Spider Man.
A Harmadik részt már moziban néztem. Mint másoknak, nekem se jött be igazán. Bár nézhető, de nem az igazi.



Játékok szempontjából az Xbox 360-as favorit a Spider Man 3. Mindenki lehúzta, de nem tudom miért. New York baszott nagy, sőt az egész metró rendszer is bejárható. A következő része, a Web of Shadows (azt hiszem) az valamiért kimaradt, elvileg az is jóféle. A Friend or Foe hidegen hagy, a Shattered Dimension 5 perc után azt mondtam csókolom, az Edge of Time-ot nem is próbáltam és nem is szeretném. A legújabb, The Amazing Spider Man-t beszeretzem. Hogy az milyen király lett!

Na de a filmről:
Öcsém is nagy Pókember őrült. Kiharcolta magának, hogy eljöjjön velem Pestre és megnézze velem a legújabb filmet. Először a Corvin mozin gondolkodtam, végül maradtam a West End megoldásnál.
Kaptunk szemüveget, amit megtarthatunk. Végre ez már a miénk, nem kell „ellopni”.
A történet egészen odáig nyúl vissza, mikor még Peter egészen kicsi volt és még a szüleivel élt. Megtudjuk hogyan keveredett Peter a nagyszüleihez. Időben ugrás, Parker már 19 éves. Próbálja túlélni a napokat a középsuliban, de mint tudjuk a gyökerek mindig a csendes kölykökbe kötnek bele. Hazaérve egyre jobban érdekli mi történt őseivel, mert nagybácsija azóta se mondott semmit se róluk. A nyomok egészen az Oscorpig vezetnek, ahol bekövetkezik a már ismerős történet.

Na, remélem semmi Spoiler nem volt benne és továbbra is próbálok poénlelövés nélkül mesélni. Térjünk ki a változásokra. Nos, ugye azt tudjuk, hogy ez a film a Pókember mozik újracsinálása. Nem negyedik rész, hanem előröl kezdés. A Metró újságban olvastam arról, miszerint 2010-ben már a mozikban lett volna a negyedik rész, viszont Sam Raimi rendezőnek nem tetszett a forgatókönyv. „Ó hát ez egy fos, inkább kezdjük el elölről a történetet”. Egyébként ezt a részt nem is ő rendezte. Na mindegy.
Peter Parkert már nem Tobey Maguire alakítja, hanem Andrew Garfield. És ez bizony nem is baj. Szerintem Andrew sokkal jobb Peter, mint Tobey. Viccesebb, bár csendes, mégis kicsit vagányabb. Tök jól csinál mindent. Tényleg látszik rajta a fájdalom, amiken keresztül megy. Nem az olyan fájdalom, mint mikor tökön rúgnak. Nem, ez lelki. Ahogy az is tök szar érzés, mikor te csak jót akarsz másnak, mégis te vagy a geci... Két szerelme (a deszkája és fényképezője) mellett becsatlakozik egy hölgy is, de nem Mary Jane. Ezúttal Gwen Stacy (Emma Stone) lesz számára a Nagy Ő. Nyilván át kellett írni a történetet, nehogy már ugyan azt adják el nekünk, csak más szereplőkkel.


A film tele van humorral, de nem azzal az erőltetett fos, szutyok poénokkal. Az egyik jelenetben például Peter nem nyit azonnal ajtót nagybácsikájának. Szinte száz százalékig biztos voltam benne, hogy jön egy „Peter, te maszturbáltál?” vicc. Hál Istennek nem ez volt. Ezek a vicces részek pedig meglepően jópofák.
Ami még nagyon bejött, mikor néha pár másodpercre átvált a kamera Pókember szemszögére, mit is lát, mikor a házak között repked. Ebből azért egy picit lehetett volna több is. Bár azt hittem, a 3D rohadt látványos lesz, főleg az ilyen belső nézetes részeknél. Hát sajnos nem. A 3D-t mintha elfelejtették volna. Nagyon ritka, mikor azt veszed észre, hogy ez most tényleg 3D, most a szemedbe megy mondjuk egy busz. Felejtős.
A film nem csak vicces, de látványos is. Oké, gondolom ez nem újdonság, de akkor is! Ez a „belső nézetbe vált a kamera, majd a daru aljából golyóként repülünk ki a vasmadárból” cucc nagyon király! Izgalomból sincs hiány, nem egyszer azt vettem észre, hogy nemsokára már nem marad bőr az ujjamon, mert mindet lerágtam. Teljesen beleéltem magam, de annyira, mikor jött egy szomorúbb rész már majdnem elkezdtem én is sírni. Körbenéztem a sötét terembe, de nem láttam mást csak 3D szemüveges embereket, hátha valaki bőg még rajtam kívül, de nem láttam könnyes arcokat, így hát én is inkább visszatartottam.


Viszont a film sajnos korántsem tökéletes. Itt is vannak apróbb hibák. Tipikus amerikai faszságok. Mint mondtam nem akarok semmit se lelőni, így hát idióta példákat hozok fel. Mondjuk a macskád bele akar nyalni a lekvárba. Már a nyelve fél centire van, mikor észreveszed, majd az utolsó pillanatban ráordítasz. Vagy mikor nézel egy filmet, majd mikor jönne a legjobb rész, pont akkor megy el az áram... Meg most komolyan, ez a Gwen Stacy 17 éves a film szerint? Nem az a baj, hogy nem annyinak néz ki. Szerintem lehetett volna Peterel egy idős. Na szőrszálhasogatás pipa.

A The Amazing Spider Man egy jó film. Szerintem. Én mind a két óráját élveztem, és hiába csak a második óránál jön Pókember meg a ruhája, egy pillanatig sem unatkoztam. A Gyíkkal (Dr. Curt Connors) – tudom róla nem sokat írtam – bajusz összeakasztós részek látványosak, a humor vicces és sok van belőle, maga az egész film hangulatos és izgalmas és kb ennyi.
Ez az én véleményem a filmmel kapcsolatban. Tudnék még mit írni róla – na jó, hazudtam, így is csoda, hogy két oldalt írtam. Szerintem egyszer mindenképp érdemes megnézni. Jobb ez, mint az előző trilógia. Szerintem.

Ami tetszett:
- Szórakoztató
- Látványos
- Vicces

Ami nem:
- Tipikus amerikai hibák, amiket már unok
- Bár tény, hogy a film nem unalmas, azért lehetne benne több akció
- Nem a film hibája, de Gwen pösze szinkron hangja nekem rohadtul nem tetszett!

8/10

Írjak a The Amazing Spider Man X360-as verziójából tesztet?
(Egyébként holnap lesz videós pofázós kritika is, csak azt most lusta vagyok megcsinálni. Ide lesz szerkeztve)

9.
9.
dante92
#5: Csak vicceltem, jó volt a Batman Begins :D!
8.
8.
sherex
én mindjárt megyek moziba :D
7.
7.
hedzsooo
...Kb. annyir irrital a srac a haloszovo szerepeben, mint a legutobbi Predator-os filmben a zongoristas srac, az az Adrien Brody. Nekem Arnold utan eleg eros valtasnak hatott, tul erosnek, meg a Predator 2-es Danny Glover-hez kepest is! :D
6.
6.
hedzsooo
Nekem a Gwen-t formalo szinesz csaj helyet a pokfejt formalo szinesz srac nagyon nem szimpi, de lehet azert megnezem moziban en is.
5.
5.
giga321
#4: Úhhh csak a túlzott batman fanok ezt meg ne lássák , azért batmanben is történik kb ugyanez csak nem megkapja az erőt hanem megküzd érte ésatöbbi. na majd időt szakítok rá akkor megnézem ezt a filmet.
4.
4.
dante92
#3: Hát én a Batman Begins-t kétszer kezdtem el nézni. Először feladtam, mert untam. Itt viszont tök laza minden. Ugye film elején bemutatják Petert kölyökként, utána megismerkedünk a középsuli rémálmaival. Belopózás az Oscorpba, majd nyakoncsíp a pók. Elvonási tünetek, ami szerintem a film legjobb része :D! Mármint hogy hirtelen túl erős lesz. Erők próbálgatása ésatöbbi ésatöbbi, szóval történik is valami abba az egy órában :D Nem úgy mint a Batmanbe...
3.
3.
giga321
Engem is érdekel a film már eléggé. Kajak csak a 2. órától lesz jó rucija? Mint a Batman Begins. Addig mit csinál?
2.
2.
krisztian66666
A teszt jöhet, amúgy most kíváncsi lettem a filmre!
1.
1.
DON GONDOCS
jöhet a teszt, a filmet meg meglesem valamelyik nap
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...