DarkLord

DarkLord

2016 Évzáró

Link másolása
Mivel is játszottam ebben az évben?

Eljött ez is, hogy lassan 2017-et írunk a naptárban. 2016 vajon egy jó évnek számított játékos fronton? Volt egy hullámvölgy szerintem az évben, amikor úgy éreztem, hogy nem sok a minőségi játék sajnos. Mivel mostmár nemcsak PC fronton nyomulok, hanem 1 éve PS4 tulaj is vagyok, így kicsit több játékhoz jutottam ezáltal. Lássunk egy amolyan kis listát én mivel töltöttem a játékra szánt időmet.

Minden évben leírtam, hogy igen a Diablo 3 aktív részese az életemnek amióta megjelent, azonban idén nem tudom ide írni, hisz csak 3-szor léptem be egy év alatt, abból is 2-szer csak azért, hogy lefrissítsen az új patch, tehát 1 percet se játszottam, míg most a PTR-t is csak a Diablo 1 remake miatt telepítettem fel, 2 kör elég is volt belőle és töröltem. Ez semmilyen szinten nem adta vissza a  Diablo 1 feeling-jét. Szóval remélhetőleg a következő évben azért ennél többször fogok Diablozni :D Szóval egy ilyen csalódással indítottam a blogot, de ez is kell. Most , pedig a tényleges játékokról is essen pár szó, persze nem teszt meg élménybeszámoló szinten, hanem pár szó erejéig.


A 2 legjobban várt cím nálam abszolút a Dark Souls 3 és a Uncharted 4 volt! Egyikben sem kellett csalódnom hála az égnek, de ez kb. borítékolható is volt, hogy mindkét játék minőség lesz a javából! A Dark Souls 3.: nekem teljes mértékben beteljesítette azt, amit én várok egy
játéktól. Végre megjelenítésben is fejlődött a játék, bár nem ez a lényege, azért mégis számít, hogy néz ki. Kihívás megfelelő volt szerintem benne. Bár kezdő játékosoknak még így sem ajánlanám és a net is tele van olyan videókkal, amikor boldog-boldogtalan nekiállt, mert ezzel aztán neki játszani kell! Hát nem, ne játszon az vele, aki idegbeteg, aki béna vagy nem szereti a kudarcot...Nem mondom volt egy-két Boss, amikor én is a fejem fogtam, hogy ez beteg és
nemcsak a kinézete a boss-nak, hanem a legyűrése is. Volt pár kellemetlen pillanat, de mindenkinek annyi lett végül! És ugye még egy kiegészítő jön is hozzá jövőre.

Uncharted 4.: na erről a játékról már áradoztam egy külön blogban is, így itt nem tenném. Ott annyit írtam, hogy ezt mindenkinek át kell élnie, ez egy olyan élmény!
Most jött hozzá a Survival mód, aminek neki is ugrottam elég korrekt kis kiegészítés, az amúgy is tökéletes játék mellé.

Nézzük csak miben leltem még örömöm vagy miben csalódtam!

Rise of the Tomb Raider.: Lara újabb kalandját nagyon vártam, de a végén még is úgy hagytam abba, hogy nem voltam teljesen elégedett. Az első reboot 2013-as résznél semmiben se lett jobb, sőt azt kell mondanom, hogy a helyszínekben , talán még rosszabb is lett, sokszor olyan szinten untam a lövöldözős részeket, hogy kikapcsoltam inkább, minthogy folytassam. Az elsőben is sok lövöldözés volt, de itt minden 5 percben ránk szakadt egy halom ember, akik nem hagytak nyugodtan kutakodni a terepen, pedig lett volna rá igényem, hogy körülnézzek, de sokszor inkább hagytam a fenébe és mentem tovább a főszállal, ami meg egyfolytában hozta a lövölde részeket...szóval csöbörből vödörbe érzésem volt egész végig a játék alatt!
Nem mondom, alig vártam, hogy befejezzem a játékot, őszintén ennyire várt játéknál még ilyent nem éreztem, hogy minél előbb legyek túl rajta. Nekem óriási csalódás lett ez a TR rész.


Mondjuk ebben a Lara-ban tuti nem csalódnék.

A Pillars of Eternity igaz, hogy nem idei játék, viszont a kiegészítés idén érkezett hozzá, úgy hogy ezt is számba kell vennem ebben az évben, mint nagyon jó játékot! Tudom, hogy elég szűk tábora van ennek a stílusnak, viszont ez a játék bizonyította, hogy világszinten igen is van létjogosultsága, ha azt minőségi szinten tálalják, mert biza ez úgy lett összerakva!

Ugyanitt említeném meg a Baldur's Gate kiegészítését, amely a Siege of the Dragonspear névre hallgat , szintén kötelező a stílus kedvelőinek.

Mortal Kombat XL.: végre kijött a teljes karakter armada pc-re is. Megmondom őszintén, hogy nagyon bíztam benne, hogy kifogják adni, de már majdnem lemondtam róla, mikor a semmiből jött a hír és még az is, hogy teljesen átírták a játékot, hogy az normálisan működjön mindenkinél. Mondom hiszem, ha látom. Ment, mint a villámcsapás, be is zsákoltam. Nálam a MK9 volt , eddig a verhetetlen , de ez az XL sokkal jobb! Mondjuk feeling-ben még ez se tudja verni a MK1-et, amit játékteremben toltam rengeteget.

Dirt Rally.: végre egy igazinak mondható rally szimulátort dobtak össze! Inkább F1-es játékos vagyok, de minőségi rally játékokat, mindig is szerettem és mivel ezen a fronton nem voltunk igazán elkényeztetve , így nagyon örültem ennek a címnek. Kormánnyal az igazi.

Witcher 3.: szintén nem idei játék , viszont a Blood and Wine kiegészítője idén jelent meg. Ilyen minőségi játékkal ritkán játszik az ember.Ebben minden törődés benne van, amit csak rálehet fordítani egy játékra. Bárki elérhetné torrenten, de nem! Olyan szinten minőségi a produktum, hogy szerintem még a legelvakultabb torrent fanok is bezsákoltak maguknak egy eredeti példányt a polcra! Minden idők legjobb játékai közt simán ott a helye!

Obduction.: a minőségi kalandjátékokra, mindig is vevő voltam. Így nagyon örültem, mikor meghallottam a MYST készítői dobták össze a játékot. Itt nem rágja a szádba a játék, hogy mit csinálj itt neked kell megoldani mindent, aminek meg is lesz az eredménye a végigjátszás követően , méghozzá az öröm, hogy végigjátszottad és megoldottad a rejtélyeket.

NBA 2K16.: természetesen kosárlabda nélkül mit is ér az élet nem? A 2K-ben évek óta nem kellett csalódni ezen a fronton, így minőségi kikapcsolódásban volt / van részem bármikor, amikor kedvem támad pattogtatni, legyen az a Park vagy sima meccs az asszony / haverok ellen!

Battlefield 1.: a fene tudja, mikor volt az már, hogy én benevezzek valami online lövölde játékba. Idén viszont a BF1 beta olyan szinten meghozta a kedvem, hogy elő is rendeltem a játékot. Nem bántam meg, a játék nagyon tetszik. 9 pálya (nem sokára 10) , amik mind egytől-egyig érdekesek és jól felépítettek. Ha napi szinten nem is játszok vele, de heti 2-3 órát, mindig elvagyok vele. Így tuti nem unom meg soha.

MAFIA 3.: nos végigjátszottam, de ne kérdezzétek mi volt benne, mert olyan szinten rossz volt az egész, hogy nem sokra emlékszem belőle. Ha írtam a TR-nél, hogy csalódtam, hát itt szavakkal nem is lehet kifejezni mekkora csalódás ért.

Tyranny.: jelenleg is játszom a játékot, így csak azt tudom elmondani, amiket a Pillars of Eternity-nél is tettem, hogy egy minőségi termék a stílus kedvelőknek. Amiben különbözik az említett játéktól, hogy döntéseinknek jóval nagyobb súlya van a játékban.

Shadow Tactics - Blades of the Shogun.: ki ne szeretne egy régi vágású kalandjátékot, ami a régi Commandos feeling-jét hozza vissza? Hát, persze, hogy én imádom. Egy-egy pályán el lehet szórakozgatni, taktikus lopakodással, akár több órán kersztül is.

Kisebb címek is voltak, mint pl. a Candle, amely egy nagyon jó kis gondolkodtató kalandjáték, ugyanide sorolnám a most megjelent Little Acre-t, amely szintén nagyon tetszett csak túl rövidre sikerült. És nem rég zsákoltam be Yarny macsekot, ami szintén nagyon tetszett a játék címe Unravel nem Yarny természetesen csak hátha valaki nem tudta.

Mint láthatjátok nem sok játékkal játszottam idén, de azok mind minőségi címek (vagyis számomra azok voltak javarészt).

Természetesen PS4-en pótoltam illetve újra játszottam rengeteg régi játékot. (pár darab ezekre nem térek ki, hisz nem 2016-os játékok God of War 3, Uncharted collection, Last of Us, Journey,...a psplus előfizetésnek köszönhetően, pedig néha kapunk még jó játékot is, amit ide sorolnák a Tricky Towers-et, amely nagyon jó neten játszva vagy az épp most kapott Tiny Troopers, ezt baromira imádom!

2017, azért tartogat számunkra sok jó játékot, mindenki megfogja találni a neki valót. Ti mit toltatok idén?

Szép Napot.: DarkLord

6.
6.
kamgecam
Nekekem az elsõ TR nem jött be, ez a második rész viszont nagyon beszippantott. Egyébként nekem is a DS3 az idei etalon a The Last Guardian mellett.
5.
5.
RangerFox
Wow, kicsit korai lista, tekintve hogy még egy szűk fél hónap hátra van az évből. Legalábbis nekem még van pár félbemaradt játék, így listát csak azok végigjátszása után írnék.
Amúgy le a kalappal előtted, kb minden említésre méltó idei címmel játszottál, nem semmi!! Grat hozzá :)
4.
4.
DarkLord
#3: Egye fene "szódával" elmegy :D Csak átméreteztem, akkor már.
3.
3.
Yanez
#2: Még így is túl pikáns volt, mert hát na... látszott a kiscicája. Beraktam egy másikat, ha esetleg nem jó, cseréld ki, de ne megint egy nunisra. Köszi!

Bloghoz: Remek játékokat pörgettél ki idén, ez nem vitás! Ne feledd a Ratchet & Clank-ot is pótolni majd!!!
2.
2.
DarkLord
#1: Jó volt az úgy, de legyen , mert tényleg járnak erre kis srácok is, mint pl. én :DDD
1.
1.
mestermagyar
Áucs. Gyorsan cselekedj mert szerintem rövidéltű lesza cikked ha nem tünteted el laurát. :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...