DarkLord

DarkLord

Woolfe - A Red Hood Diaries

Link másolása
avagy egy újabb modern mese...

 

A minap jelent meg a játék, ami magára vonta a figyelmemet és azonnal rávetettem magam, hogy kipróbáljam / végigjátszam ezt a nagyszerűnek ígérkező alkotást. A történet mely nem Tündérmese és ezt Piroska  hangoztatja többször is a játék folyamán ott kezdődik, hogy főhősünknek az apja Joseph a helyi gyárnak dolgozott a Woolfe Industries-nek és egy titokzatos munkahelyi balesetben elhunyt. Mi persze ebbe nem nyugszunk bele és azonnal kiszeretnénk deríteni, hogy vajon ki a felelős apánk haláláért. Itt vérnek kell folynia! (Nem én mondom, hanem Piroska ...) Piroska amúgy ebben a játékban egy kis morcos szexi dögnek jobban néz ki, mint egy ártatlan kislánynak.

 

 

Nagyit és a biztonságos kis kuckónkat magunk mögött hagyva, azonnal a gyár felé vesszük utunkat, amelyet Woolfe írányít, ahogy az egész várost zsarnokság alatt tartja katonaságával. Fő célunk, hogy elkapjuk és felelősségre vonjuk a bűneiért.

A játék egy 2.5 D-s akció platform játék, kis ugra-bugrával és pár kisebb logikai megoldandóval fűszerezve (ezek olyan szintűek, hogy tekerj egy kereket el, majd menj egy másikhoz etc.) A játék látványvilága viszont elég jól sikerült és a helyszínek is annak mondhatóak. Először a várost kell felfedezni, amely hemzseg a katonáktól, más egyéb veszély nem fenyeget minket, persze kalandunk során találkozunk még különös ellenfelekkel is repülő lényekkel, farkasokkal és patkányokkal. Találunk egy fejszét, amely a fő fegyverünk lesz kalandunk során , amellyel már is elkezdhetjük írtani a katonákat, hogy nekünk is könnyebb legyen az életünk itt a városban. Pár kombót tanulunk meg a játék előrehaladtával,amik egyszerűen kivitelezhetőek, de gyakorlatilag semmi értelmük, hisz a sima csapkodással is elérjük ugyanazt amit akarunk, méghozzá hogy elfeküdjön ellenfelünk.

 

 

A város után a csatorna rendszert is megjárjuk, majd egy kis menekülés következik a városból és elérjük az erdőt, amely kis ugra-bugrát tartogat nekünk mozgó helyszínekkel. Nekem ez a része tetszett a legjobban a játéknak. Az erdő után feltűnik Woolfe szekere amit gyalogosan kezdünk el üldözni, közben kiderül a nagyit is elrabolta így őt is meg kell mentenünk a végén.  3 "Boss" csata is bekerült a játékba. Azért írtam zárójelbe, mert elég szegényes csaták ezek sajnos. Egy gigantikus patkány, a Furulyás ember és a végén Woolfe.


Miután megmentjük a nagyit, több dologra is fény derül, majd hirtelen vége is a játéknak hopp ..kicsit rövidnek érezheti az ember vagyis én ezt éreztem és hiányoltam a folytatást, de szerencsére kiírták a varázsszót. "Folytatjuk" szóval egyértelműsítették, hogy várjuk csak a folytatást,de hogy mikor fene se tudja.


Értékelés.: A játék rövidsége kicsit rossz szájízt hagyott bennem, mivel nem voltam még felkészülve, hogy ilyen hirtelen végeszakad így ezt nagy negatívumként említeném meg. A harcrendszer feleslegességét szintén.


Viszont akadnak azért pozitívumok is, mint pl. a játék atmoszférája, beteg megjelenítése, a helyszínek és a grafika is azért elég szépnek mondható.


Zárszóként ez egy újabb McGee rókabőr vagy újítás? Hát sok újat nem hozott az biztos és a McGee féle játékokat sem bírja überelni, de azért kikapcsolni egy 1.5 órára nem volt azért annyira rossz.


Köszöntem figyelmeteket.: DarkLord

Web Counter
Web Counter

2.
2.
DarkLord
#1: Sajnos ilyen rövid, de szerintem lehet még annyi se volt amúgy ... Csak nekiálltam és vége is lett az ember észre se veszi. Én , pedig épp kezdtem már élvezni ezért is lepett meg, hogy abba kell hagyni, mert end :D
1.
1.
Yanez
Köszi az ajánlót! Másfél óra? Indie ide vagy oda, ezzel letaszította a trónról a The Order-t. :D Majd ha jön PS-re, akkor én is megcsinálom Pirit.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...