Szeptember 1.

Izgatottan ülök be az iskolapadba. Persze nem az imádott közoktatásért vagyok annyira oda.

Ma jelent meg az a játék amire már majdnem 3 éve várok!

Valahogy - nagy nehezen - kibírom az unalmas évnyitót és a többi fellengős szarságot.

Tudom, hogy ennél jobb dolgom is van és azt is tudom, hogy már 4 órája tudnék játszani ha nem fárasztanának pont ma, pont itt.

De kit érdekel? Ha ki tudtam bírni több mint 1000 napon át, akkor ez a pár órácska is menni fog.

Vége a sulinak. Lekéstem a buszt. Ezt hívják szopásnak...

De engem ez se tántorít el. Beugrok a McDonaldsba, szétrúgni néhány segget mindig jobb tele hassal.

Végre otthon. És már látom is. A család valamelyik tagja mintha motyogott volna valamit. Ez persze engem nem érdekel nagyon. Felkapom az asztalról, benyögök egy köszönömöt, amiért átvették, és már viharzok is be a szobába.

Furcsa nyugodtság költözik be a testembe. Tudom, hogy már nem veheti el tőlem senki.

Kinyitom a tokot, egy Blu-Ray Disc lapul benne a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain felirattal. Gyorsan behelyezem a lemezt, és el is kezdődik a kaland... Kár hogy az egésznek csalódás a vége.

Még mielőtt bárminemű következtetést vonnátok le eme (,,túljátszott”) bevezető elolvasása után,egy valamit le kell szögezzek: Ez a játék rohadt jó! Megkockáztatom, hogy az év játéka díjért is magabiztosan indulhatna, ha nem lettek volna ebben az évben olyan játékok, mint a The Witcher III, Bloodborne, vagy éppen a hamarosan megjelenő Fallout. (Lassú vagyok, már megjelent :/)

A következő kis szösszenetbe kifejteném az én személyes véleményem a játékról és az azt övező kisebb botrányról.

Az iromány első fele teljesen Spoiler mentes, azok után viszont csak azok folytassák az olvasást, akik végigvitték a játékot, vagy pedig nem zavarja őket a ,,poén” lelövése.

Na, akkor vágjunk is bele!

Ha valamilyen érthetetlen okból kifolyólag eddig nem esett le, hogy mekkora MGS fan vagyok és hogy mennyire vártam ezt a játékot (bár ezt kétlem), akkor most mindkettőt tisztáznám nektek.

Tény hogy alig 2 éve ástam bele magam a sorozatba, de rögtön a rabja lettem. Az átvezető videók, a történet, a karakterek mind-mind megragadtak, és a kanapéhoz kötöztek. Ekkora katartikus élményt nem nyújthat bármelyik produktum. Pont ezért is vártam, valami elképesztő, földöntúli módon a méltán híres széria következő részét. És itt nem csak arról van szó, hogy a naptárba véstem a megjelenési dátumot, hanem arról, hogy szó szerint több órás trailer analíziseket és teóriákat néztem végig csak a játék kedvéért. És akkor még nem is beszéltem azokról az álmatlan éjszakákról, amikor is fáradtságot nem tűrve beleástam magam az internet legmélyebb bugyraiba, hogy apró infó morzsákat szedjek össze a játékról, aminek csak akkor van haszna, ha MGS fanatikusok elrabolnak, és arra kényszerítenek, hogy életre-halálra játsszak egy másik szerencsétlen alannyal egy kvíz játékot. Büszkén állíthatom, hogy nyertem volna.

És akkor most képzeljétek el, hogy hogy érezhettem magam amikor is befejeztem a játékot.

De még mielőtt Usain Bolt-ként előre rohannánk, beszéljünk arról, hogy mit csinál jól a Phantom Pain.

Majdnem mindent. Nem viccelek!

Ennél jobb lopakodós harcrendszerrel még nem találkoztam, mondom ezt hardcore Splinter Cell fanként! A lehetőségek tárháza majdhogynem végtelen. Egy küldetést annyi féleképpen meg tudunk csinálni, hogy az még 20 000 karakterbe se tudnám betuszkolni. A fegyverrepertoár elképesztően sokszínű és könnyen variálható. Plusz ráadásként még ott van a fegyverek testreszabhatósága.

Az átvezető videók (már amikor van olyan) elképesztőek. A hosszú egy snittes jelenetek pedig az operatőri munka csúcsa! (Bár az az átkozott kamerarázkódás néha idegesítő lehet) A grafika, még ha nem is csodálatos, de összességében (a pályadizájn, effektek stb.) nagyon egybe van! Igaz, hogy a Witcher után a szakáll nem az igazi, Snake hajszálai se poligon-tengerből állnak, de még a ruhákon se látszanak az utolsó mosás után ott maradt szappan-molekulák, viszont mindezek ellenére a játék pazarul fest. A látványvilág nagyon realisztikus, a víz gyönyörű (már közelről, távolról inkább tűnik valami űrbéli organizmusnak, mint víznek), az állatok szépen kidolgozottak, a lens flare annyira túlvan tolva, hogy már idegesítően szép és még a dinamikus időjárás sem az utolsó...

Ehhez társul rohadt sok tartalom, jó szinkron munka, kifejezetten élvezhető bázismenedzselés és a sztori.

Utolsó persze Metal Gear téren ritka gyenge, de erről majd később...

Az is tetszett, hogy a küldetés végi elszámolásnál nem volt annyira szigorú a játék, mint a Ground Zeroes esetében. Itt a játékállás visszatöltése helyett inkább a lassúságot büntette, ami számomra sokkal jobban elfogadható.

A soundtrack elvileg jó, gyakorlatilag alig halljuk. A zenék nagy részét a kazettákon található 80'-as évekbeli számok teszik ki. Azt viszont kétlem, hogy azok valaha is menők lettek volna. Az egyetlen szívemhez közel álló szám a Final Countdown, arra viszont élvezet aprítani.

Viszont elfogadtam volna egy-két komolyabb rock számot.

Azt pedig megkockáztatom Sins of The Father pedig az egyik legjobb betétdal, amit valaha hallottam.

És akkor mi a rossz?

Bármilyen sok lehetőségünk is van játékmechanikailag, a nagy részét sose fogjuk használni.

És nem, nem a sznobizmusom miatt nem vettem igénybe olyan kisegítő lehetőségeket, mint a prostetic arm különböző fajtái, stealth camo, célzást segítő pirula és a társai, mert olyan hyper-szuper-jó vagyok. (Bár a legtöbb bázist a végére, már csukott szemel is elfoglaljuk.) Csak azért nem használtam ezeket, mert nincs rájuk szükség, mellesleg a jól bevált módszereimen minek változtassak?

A Side Ops pedig nagy valószínűséggel csak a játékidő kitolására szolgált.

Pont az előzőekből következik, hogy bármilyen sokszínű is a játékmenet, ha ennek sok hasznát nem vesszük, nem sokat ér, és ennek a levét a küldetések isszák meg.

Kojima papa úgy gondolta, hogy elég ha ledob egy nagy térképre és magadra utal, mert hát azt ki nem szereti?

A missziók a játék 1/3-nál szabályosan unalomba fulladnak, és amikor az alagút végén már látom a reményként pislákoló fényt, akkor rádob még egy lapáttal, azzal hogy az játék első részében található küldetéseket kell újra elvégezzük, csak nehezítve.

És akkor el is érkeztünk a számomra legjobban fájó ponthoz, az átvezetőkhöz.

Megkockáztatom, hogy az NBA 2k16-ba több cutscene van, mint ebbe! Pedig bőven lehetett volna a Cassett tapeket átvezető formájába önteni.

Ez már csak azért is óriási érvágás, mert a Metal Gear Solid mindig is a történetre épült, ezt pedig nagyon nehéz átvezető videók nélkül elmesélni. A kazetták, amiket megszerzünk a küldetések alatt, rengeteg információt tartalmaznak, és inkább ezen keresztül bonyolódik a történet, ezzel azt teljesen opcionálissá téve. A japánok nagy valószínűséggel így akartak kedveskedni az újoncoknak. Ezzel az az egyetlen (de orbitális) hiba, hogy így a story legfeljebb másodhegedűsként van jelen a játékba. Ez egy MGS esetében elfogadhatatlan.

De erre majd visszatérek a spoileres részben.

Emellett ott van a játék Online szegmense is, az FOB invasion és az MGO (utóbbihoz még nem volt szerencsém, az elvileg nem is olyan rossz... )

Magával a multival nincs kifejezetten baj, ha az ember ráérez kifejezetten szórakoztató tud lenni.

A toborzással (ami elengedhetetlen a multiplayerhez) és a furcsa értékelési rendszerrel már annál több.

A katonák képességei (Combat, R&D, Support, Base Developement, Intel, Medical) osztályozva vannak az amerikai rendszer szerint (pl. A++, B+ stb). Minden elszállított katonát beosztanak egy csapatba az 5 (késöbb 6) közül. A csapatok pedig szintet lépnek. Minden unitnak meg van a maga létszám maximuma, amit a Mother Base (a saját kis bázisunk) fejlesztésével tolhatunk ki.

A katonákat akció közbe tudjuk toborozni egy kiadós kis fejbekólintás és egy ballon segítségével. Minél nagyobb a heroism-unk (ezt küldetések elvégzéséért kapjuk főleg) annál valószínűbb, hogy egy képzettebb katona jön velünk szembe. Az egyetlen probléma, hogy a szerény kis 600 ezres hősiességemmel (150 ezerért jár a trófea) is csak ritkán látok S értékelésű bakát. És még egyszer nem találkoztam igazi (azért mondom, hogy igazi, mert vannak olyan katonák, akik magasabb rangúnak tűnnek, a boaster skill miatt) S+ vagy S++ értékelésű csávóval. Ezért is egy idő után lelassul a MB fejlődése, és a dispatch mission (a combat unit tagjait ezekre a küldetésekre küldhetjük) majdnem, hogy lehetetlenné válnak.

Az FOB missziók végrehajtása után pedig valami elképesztően érhetetlen rendszer fogad minket.

Nem is nagyon értettem, ha akár egy küldetést is elbukunk, jelentősen hátraeshetünk a ranglétrán.

(Tegnap 1000 pont körül jártam, ma meg van vagy 50)

Az utazás szintén problémás dolog, a helikopter a bázison belül kisseb „városnézést” tart. Szabályosan 3(!) kört megtesz a leszállópálya körül, mire rászánja magát a leszállásra.

A járművek sebessége pedig egy éti csigáéval vetekszik. Ha egy picit rákészülök, még én is lehagyom őket. Kézen állva!

Szintén a játék problémásabb részét képezi a térkép. A játék vége felé egy picit kevésnek éreztem azt a két területet. Ezt persze még megspékeli az egyhangú terep és a kevés bázis is.

Ez persze nem volt elég Kojimáéknak, én úgy képzelem, hogy ezek után rögtön össze is hívtak egy csapat megbeszélést, ahol azt tárgyalták, hogy lehet még ennél is irrelevánsabb fejlesztői döntésekkel elrontani a játékot.

Példának okáért ott van a teljesen felesleges kuka, öltözőszekrény és a többi csodálatos bújó alkalmatosság... Ezeknek egyszerűen nincs értelme, pont a fulton system miatt. A kiütött embereket amúgy is rögtön elszállítjuk. Persze, legalább a lehetőség meg van...

Aztán ott van a már emlegetett FOB. Már nagyban fenyegettem Yanezt, hogy mennyire szétszedem a bázisát, ezek után pedig szomorúan konstatáltam, hogy nincs lehetőség a barátok bázisának megtámadására! Hol élünk mi, hogy szeretett elvtársainkat nem cincálhatjuk szét? Such a shame...

A mesterséges intelligencia, pedig a legbravúrosabb segg hülyeség, amit valaha láttam! Az esetek nagy részében supermenként átlátnak a falon, Einsteinként gondolkodnak, viszont van, amikor 5(!) méterről nem szúrnak ki!

A már említett recruite system se úgy működik, ahogy kéne.

Úgy tűnik, hogy meghoztak egy nagyon furcsa döntést: S++ és S+ értékelésű katonákat csak egymástól rabolhatunk. A játék közepén és végén kapunk egy maréknyi S-nél jobb értékelésű katonát, és nekünk ezzel kell boldogulnunk...

Az egyetlen esélyűnk magas képzettségű soldier szerzésére, az hogy mások bázisára törünk be és annak katonáit raboljuk el.

Ebből adódik, hogy csak limitált számú Legendary Soldier van az internet berkein belül. Az is valószínűleg pár ember kezébe csoportosul. (élettelen kockál, túlfejlett barmok stb.)

Amit viszont szerintem jól kezeltek (annak ellenére, hogy rossz hogy belerakták) az a fizetős tartalom. Ugyanis valós pénzért vehetünk MB Coinsokat, ami az FOB bázisunk fejlesztésének felgyorsítását segíti. Ez teljesen rendben van, nem nyomják az arcunkba, hogy vegyünk, magunktól is könnyen szerezhetünk, és még nem is létfontosságú.

Sőt, a játék folyamán egy Metal Gear szerű gépre, a Battle Gear-re is szert teszünk. Ez szép és jó, viszont semmit nem lehet vele kezdeni. Ha akarjuk, megnézhetjük, de ezen kívül maximum dispatch mission alatt használhatják bajtársaink. Elvileg először játszhatóvá akarták tenni, de túl OP volt.

Még ide beszúrnám a nagyon lassú nyersanyag feldolgozást is, ami szintén egy olcsó módszer a játékidő kitöltésére.

Sajnos rá kellett jöjjek, hogy ez a játék közel sem olyan mint amire számítottam.

Én naiv elsőnek rögtön a Konamira gyanakodtam, de be kell vallani: Ez bizony Kojima hibája (is).

Először is szögezzünk le két dolgot: a Konami nem egy élő-lélegző cég, pont ezért nem is ruházhatjuk fel emberi tulajdonságokkal. Nekik a céljuk, hogy maximalizáljál a profitot.

Másodszorra meg Kojima nem egy istenség. Minden tiszteletem az övé, de most bizony ő is hibázott.

Ne felejtsük el, Kojima-sannak fix bére van. Ő nem a játékai után kapja a pénzét. Pont ezért is megtehette, hogy 7 évet dolgozott egy játékon! A Konami döntését ilyen szempontból meg lehet érteni. Folyamatosan invesztálták a projektbe a pénzt, de ők ebből semmit nem láttak viszont.

Kojima maximalizmusa miatt a játék többször is vakvágányra került, ami miatt sokszor kezdhettek majdnem mindent elölről. A széria egyik zeneszerzője mesélte, hogy hány megrendelt zeneszámot dobott vissza, mert neki az nem tetszett.

Még abba se vagyok biztos, hogy a story ez lett volna.

Pont ezért is egy idő után a Konami megvonhatta a támogatást, és követelte a játék kiadását, ami egy komolyabb összetűzéshez vezetett.

Én teljesen megértem a Konami döntését. 7 évvel és több millió dollárral a játéknak nem ilyennek kellene lennie. Ennyi időt és anyagi javakat beleölni egy címbe, ami még nem készült el... Ez engem is felidegesített volna. Viszont a Konami átlépett egy határt. Túlzásokba estek a vezetőségnél. Szvsz mind a két fél nagyot hibázott.

Sőt, tudjátok mit? Kojima volt itt, aki igazán félrelőtt. Ennyi pénzel és idővel ennél sokkal jobb játékot KELLETT volna létrehoznia. (Csak hogy ismételjem magam.)

Ezért is érződik, hogy a játék félkész. Egyszerűen nem tudták befejezni.

Itt viszont már elérkeztünk a Spoileres részhez szóval öveket bekapcsolni!

Enyhe előismeret szükséges, mert fogok előre illetve vissza felé utalni a történetbe. Azért próbálok érthető maradni.

Ennek ellenére a történet megértéséhez nem kell ismerni az előző részek eseményeit!

(A Medical Platformos storylinet nem említem!)

A Peace Walker végen derült ki, hogy Paz igazából egy hármas ügynök, aki a CIA, a KGB és Cipher alkalmazottja. Zero (Snake volt felettese, barátja és a patrióták alapító tagja) azért küldte a nyakunkba, hogy megbosszulja azt, hogy cserbenhagytuk. (Ami mellékesen barátunk megalomániája és a Les Enfants Terribles projekt elindítása miatt történt)

Paz átalakította saját Metal Gear-ünk, és ellenünk használta. Izzadságos küzdelem után (nem túlzok, nekem egy túlfejlett japánra volt szükségem) sikerült hatástalanítanunk a monstrumot, ami ezután az óceánba zuhant.

Paz túléli az esetet, Cipher karmaiba kerül, aki Camp Omega-ba, egy államilag el nem ismert börtön létesítménybe küldi, Kolumbia partjaihoz.

Itt Skull Face veszi kezelésbe, aki nem más, mint Major Zero terror-elhárító alakulatának, az XOF-nek a vezetője. Chico az MSF fiatal katonája szerelme, Paz nyomába ered, de gyerek lévén elég gyorsan elkapják, és Pazzal együtt megkínozzák.

Bővebben az előző posztomba.

Big Boss nemes egyszerűséggel kimenti őket, de Pazba (még)egy bomba van, ami fel is robban a helikopterben. (peches nap... Pont ez előtt szedték szét a Mother Baset...)

Big Boss túléli, de kómába esik.

9 év múlva ébredünk fel egy Ciprusi kórházban. Megtudjuk, hogy elvesztettük bal karunk, emellett 108 idegen objektum volt a testünkben. (helikopter maradvány, fog, csont stb.)

 2 fontosabb azért bennünk maradt. Egy a koponyánkból kiálló roncsdarab és egy szilánk a szívünk közelébe (tiszta Iron Man).

Orvosunk azt is elmondja, hogy minket számtalan ember meg akar ölni, nem meglepő módon, méghozzá még nem is vagyunk olyan állapotba, hogy ezt megakadályozzuk, ezért is takarják el az arcunk.

Sokáig viszont nem pihenhetünk, elkezdik a terápiánkat, és még az arcunkat is át tervezik műteni (ez fontos, jegyezzétek meg), hogy ne ismerjenek fel. Még meg is tervezhetjük! Ez azonban nem sikerül, mert rajta ütnek a kórházon, és többek között az orvosunk is megölik. Egy rejtélyes nő próbál meg minket eltenni láb alól, aki elől egy még rejtélyesebb férfi, Ishmael ment meg. (Mellesleg a mellettünk lévő ágy betege, akinek a hangja eléggé hasonló, arcát pedig kötések fedik.)

Ő szépen bedrogoz minket, azután pedig egy izgalmas, ízig-vérig MGS élményben lehet részünk!

Ugyanis kiderül, hogy nem csak a katonák, de még egy furcsa repülő fiú (az MGS1-ben megismert Psycho Mantis) és a Snake Eater főgonosza, Volgin (ez később derül ki, itt még csak Man on Fire) is az életünket akarja.

Ishmael segítségével könnyen kijutunk a kórházból, ahonnan egy ellopott mentőautóval menekülünk. Autónk felborul, mi ellábolunk, és mire felkelünk társunknak nyoma veszett.

Aggódni azonban nem kell! Rögtön meg is jelenik még egy visszatérő karakter, Revolver Ocelot, akit a Metal Gear Solid 3-ból ismerhetünk. (Orgánumát Troy Baker kölcsönzi, tudod a pasas minden egyes játékból!)

Ő kezünkbe is nyom egy shotgunt, és felültet egy ló hátsóféltekére, hogy lőjük az ellenséget. (Ebben az esetben azt a lángoló pacákot)

Mert ugye Cipruson ez a leggyakoribb közlekedési módszer...

Miután lerázzuk egy folyó segítségével, jön egy kis alibi duma, hogy azért a szinkron színészek is csináljanak valamit, azután pedig el is megyünk a játék egyik helyszínére, Afghanisztánba.

Itt rögtön meg is kapjuk az alap felszerelést, iDroidot, meg persze hozzá még egy-kettő kazettát (aminek rossz szokása, hogy rohadt halk).

Itt megtudhatjuk, hogy mi történt az utolsó 9 évben a világgal és ismerőseinkkel.

Egy gyors útbaigazítás után meg mehetünk, amerre látunk. Tutorial? Minek az? A GZ-ba volt, ha nem játszottál vele, akkor az a te bajod! Nekem speciel tetszett ez a hozzáállás. És nem feltétlenül azért, mert egy órája nem történt semmi, és végre akarnék játszani (na jó, részben), hanem mert így te fedezheted föl a játékot, és nem rángatnak egy zsinóron. Persze apróság, de igazi élmény volt, főleg amikor egy félmosoly és egy „jé, ilyet is lehet” mondatocskával nyugtázod gyönyörű manővereidet, amivel kihúztad magad a csávából.

Első feladatunk, hogy kiszabadítsuk a fogságba esett barátunk és jobb kezünk (na azt pont nem..), Kazuhira Millert.

Persze ő sem ült tétlenül, főmunkaidejében lázadó (vagy szabadságharcos) arab dzsihadistákat, mudzsahadinokat képzett ki, szabadidejében pedig az MSF hamvait kapargatta, amiből létrejött a Diamon Dog zsoldos szervezet.

Persze mi túlképzettek vagyunk, elég könnyen is ment. Kiszabadítjuk az oroszok által megtört, karját-lábát vesztett Millert. (Bár felbukkan a Parasite unit, azaz a Skullok, de nekünk ez nem kihívás.)

Itt ki is emelném Robin Atkin Downest, aki remekül hozza az enyhén kattant, megtört Kazt.

Gyorsan hazaugrunk a már korábban említett új Mother Basere. Megismerkedünk vele, megszeretgetjük és mehetünk is a dolgunkra.

Innen azt csinálunk, és úgy csinálunk mindent, ahogy mi látjuk jónak. A küldetéseket (valamilyen szinten) bármilyen sorrendbe elvégezhetjük, a felszereléseinket testre szabhatjuk, és a bázisunkat is szabadon menedzselhetjük.

Mi persze bosszút esküdünk Cipher, Skullface és spontán az egész világ ellen, mert há' mé’ ne?

Komolyan mondom, herótom lett a sokszor ismételt Revenge, vengeance szavaktól. Felfogtam, hogy pipák vagytok, ok? Nem kell ehhez ennyit ismételgetni.

Szépen lassan, ahogy nő a bázis, jönnek is be a küldetések, amiknek látszólag semmi közük nincs a storyhoz. Sőt igazából nincs is. Persze, valahogy mindig megtudunk valami plusz infót. Én el nem tudom képzelni, hogy miután egy állatvédelmi szervezet felkér minket, hogy lehetünk annyira szerencsések, hogy pont Skull Face bagázsához legyen köze. De komolyan, ehhez valami földöntúli mázli kell.

Minden, látszólag érdektelen küldetés valamilyen módon kapcsolódik a sztorihoz, sőt nagyon sok opcionális rész van. Ha például a célszemélyt elszállítjuk eliminálás helyett, akkor elég sok dologra fény derül. Persze itt apróságokra kell gondolni, de a történethez mindenképp hozzáad.

Egyik küldetésbe egy fegyvert kell visszaszereznünk az araboknak, aztán Skull Face láthatóan a nagy büdös semmiért oda terem egy Metal Gear izé kíséretében, csak hogy ránk eressze a Skullokat

Néhány ilyen alibi küldetés után, végre megtudjuk, hogy hol bujkál Huey. Őt még a PW-ben ismerhettük meg, mint a Metal Gearek atyját (bár az ötlet nem tőle származik), mellesleg Otacon apja is.

Miközben felé tartunk ránk támad egy alulöltözött hallgatag női sniper, Quiet.

Mr. Kojima azt mondta, hogy meg lesz az oka, hogy miért szaladgál bikinibe a harctéren, én viszont ezt nem nagyon találtam meg. Illetve mégis! A nyáladzó-élettelen sztereo tipikus gémerek igényeit kellet, hogy kielégítse. Kár hogy ilyenből nincs sok...

(Na jó, igazából ő az a nő, aki megtámadott minket még a kórházba. Azért ennyire alulöltözött, mert miután halálos sérüléseket szenvedett, ő is keresztülment a parazitás kezelésen, ennek következtében a bőrén keresztül lélegzik.)

Szintén opcionálisan haza is vihetjük a kicsikét, miután a játék első (és egyetlen) igazi boss-harcát követően elagyabuláltuk. Ez plusz egy küldetést, sztori elemeket és átvezető videókat, plusz egy buddyt is ad nekünk a későbbiek folyamán. Szóval ne öljétek meg, még ha mellei nem is de a háttértörténete mindenkinek érdekes lehet. Mellestül... Akarom mondani mellesleg ő a legjobb buddy is!

Rejtélyes okból kifolyólag nem beszél, de erről majd később...

Miután elszállítottuk, egy igen érdekes átvezető videót nézhetnünk meg, ami sokadjára is izgalmas.

Röviden és tömören: Quiet megment minket, lenyom egy kis erődremonstrálást, végighallgatjuk Miller nyafogását, és Venom Snake a játék folyamán talán másodszorra megszólal, egy jó kis egy soros kíséretében.

Ezután ismét Emmerich nyomába eredünk, akit mellékesen azzal vádolunk, hogy még a GZ eseményei alatt segített az XOF-nek beszivárogni a Mother Basera.

Ezt támasztja alá, hogy rajtunk kívűl ő az egyetlen túlélő, aki ott volt a támadás alatt, mégis ép bőrrel megúszta. Nem sokkal azelőtt pedig Strangelove, Huey szeretője is elhagyta főhadiszállásunkat.

Nem is kell hozzá sok idő, hogy rátaláljunk a célszemélyre egy hangárba. Itt pillanthatjuk meg immár másodszorra az új Metal Geart, leánykori nevén a Sahelanthropust. Skull Face is ott van, és éppen egy kisebb csetepaté közepére toppanunk be. A vita éppen arról folyik, hogy a MG még nem üzemképes, ezért még nem szabadna (és elméletben nem is lehetne) bevetni. Ez már azért is sántít nekünk, mert mi már láttuk ezt a monstrumot pár küldetéssel ezelőtt.

Skull Face kap egy fülest arról, hogy Emmerich kapcsolatba lépett velünk. Lelöki a lépcsőről, amin még az új elektro-, biomechanikus lábai sem segíthetnek (Ha esetleg nem tudnátok, akkor ő mozgássérült csípőtől lefelé), ezután pedig elszállítják a központi bázisba, hogy tovább folytathassa dolgát.

Mi persze követjük őket egészen az említett helyig. Ott belopakodunk és kapcsolatba lépünk volt társunkkal. Ő meglepetten konstatálja a tényt, hogy még életben vagyunk. El is kezd mentegetőzni. Miller egy csoppert rendelt a bázishoz közel, mi ezt két féle képpen közelíthetjük meg: lábon, vagy pedig az egyik mini Metal Gearrel, az úgynevezett Walker Gearek egyikével. Utóbbi méretéből adódóan egy picit véresebb, de gyorsabb útnak tűnik.

Miután megérkeztünk a Landing Zone-hoz Skull Face rajtunk üt... A működő Sahelanthropusszal!

Persze nincs sok időnk tátani a szánkat, ugyanis iszkiri el fele, már ha nem akarunk gyorsan elhalálozni.

Talán már említettem, hogy a küldetés területét kétféleképpen lehet elhagyni: helikopterrel, vagy földön.

Az ember itt természetesnek venné, hogy nem szál fel egy robbanékony gépezetre, miközben egy kishazánk katonai erejének 2-szeresével rendelkező önműködő, rakétával bélelt robot üldözi. Persze ez csak a normális embereknek ésszerű. Mi ugyanis csak repülve hagyhatjuk el a terepet. Ha esetleg máshogy próbálnánk, és véletlenül kimennénk a mission zone-ból akkor a küldetés szimplán megszakad. Nem halunk meg, nem ám! Egész egyszerűen átlépünk free roam módba! Ezzel az az egyetlen kib@szott hiba, hogy az egész küldetést kezdhetjük elölről egy kis hiba miatt!

Hála az égnek talán ez az egyetlen ilyen küldetés, így csak egy kontrollert törtem össze.

Miután elszállítottuk Hueyt, Ocelot kezelésbe veszi őt. A játék következő pár órájában pedig kiderül, hogy Emmerich az egyik legnagyobb féreg, akit a föld valaha a hátán hordott.

Persze ezt a játék lassabban adagolja, küldetések között egy-egy átvezető-illetve kazetta formájában. Ebben az esetben én viszont egybe ledarálnám majdnem az egészet:

9 évvel ezelőtt Huey és Strangelove segédkezett a MB bukásában. Ezután Zeronak (még inkább specifikusan Skull Facenek) segédkeztek egy új Metal Gear fejlesztésében. Strangelove megszülte közös gyermeküket, Otacont is.

Ez eddig ok. Semmi komoly. Azonban Hal nekünk több ízben is hazudott. Mind a körülményekről, mind azok okairól. Ő váltig állítja, hogy ő tényleg csak segíteni akart Snake-éknek, tagadja hogy bármikor is látta volna gyermekét, illetve nem tud semmit Strangeloveról.

Emmerich bár megrögzött hazudozó, de mégsem valami jó benne...

Hamar kiderül, hogy a fiával együt élt, sőt még a Metal Gearrel kapcsolatos tesztekbe is bevonta őt. (A pilótafülkéba csak egy kisgyermek méretű személy fért el, ez gyermekkori traumához is vezetett, Otacon csak később tudott megbocsátani apjának, hogy tesztalanyként bánt vele.)

Az sem marad leplezetlenül, hogy megölte saját gyermeke anyját, Strangelove-ot.

Persze ezt se magától köhögi fel, először el kell szállítanunk egy Side Op alkalmával a doktor laborjába talált Mammal Pod-ot. Kellemetlen meglepetésként ér minket, hogy ajándékba még egy hulla is jár az AI komponenshez, Strangelove hullája.

Természetesen Emmerichnek is van néhány „teljes mértékben elfogadható” magyarázata, mint az hogy Skull Face tette, öngyilkos lett, azt hitte megszökött stb.

A valóság azonban az - ahogy azt egy casset tape-ről megtudhatjuk -, hogy Huey egy hosszas veszekedés után zárta be a gépbe feleségét bosszúból, miután az elküldte férje elől a fiukat Amerikába, ezzel megvédve őt.

Strangeloveról még tudni kell, hogy a MB lerombolása után eltűnt a térképről, és újra csatlakozott a DARPA-hoz, hogy kifejlessze a későbbiekben megismert AI Systemet, amit a patrióták az MGS2-ben és 4-ben is használnak. Ezután Zero áthelyezte az XOF-hez, hogy az új MG-hez fejlesszen mesterséges intelligenciát. Ezt azonban nem tudta bevejezni lévén, hogy férje megölte. (Meg SF tervei is változtak.)

Egyelőre Huey-ról elég ennyit tudni, még visszatérünk hozzá a későbbiek folyamán.

Szóval, amíg mi folytattuk gerilla tevékenységeinket Afganisztánba, addig szépen folytak az események máshol is. Kapunk is egy fülest, hogy Afrikába (még specifikusabban az Angola-Zaire határvidéken) valami készülődik. Erről tesz tanúbizonyságot az a sok zsoldos csapat és a nem épp az afrikai szavannákon őshonos walker gearek.

Első küldetésünk egy olajfinomító elpusztítása, ami valamilyen módon kapcsolódik Cipher egyik (fantom)cégéhez. Miután leeresztettük a vizet, meglepetten konstatáljuk, hogy abban fura hullák vannak. Ekkor még nem is tudjuk ezt mire vélni, de az biztosra vesszük, hogy azokat a tetemeket valaki el akarta tüntetni.

Eme küldetés után bevallom, hogy izgatott lettem. Kezd beindulni a játék?! Talán majd most megmutatja milyen is egy igazi MGS? Vajon mit tud még felmutatni, ami megmentheti ezt a halál unalmas alkotást? Pár küldetés után megtaláltam a választ: bizony semmit... Ettől a ponttól csak daráltam a küldetéseket, mint egy robot, nem is nagyon volt mit nézzek. A legnagyobb adrenalin löketet is akkor kaptam, amikor megjelentek a Skullok immár harmadjára(!), hogy ugyanúgy feltöröljem velük a padlót, ahogy eddig.

Az új térkép is izgalmasnak hatott pár percig, de nem elég nagy ahhoz, hogy változatos is legyen.

A történethez visszatérve semmi se változott. A játék második fele ugyanúgy szenved a már megszokott gyermekbetegségeitől, mint az tette az előző pár órában.

A sztori továbbra is egysíkú és felületes. Az átvezető videókat még mindig mértékkel adagolják, és ami a legrosszabb, hogy még mindig nem érdekes!

Első afrikai küldetésünket követően még mindig alibi missziók fogadnak. Ezek közül van egy, amibe egy Cipherhez kapcsolható konvojt kell lekapcsolnunk. Itt azonban jönnek a pár sorral előbb említett Skullok. Szét is csapunk köztük, meg mutatjuk ki a nagy főnök (Big Boss, na senki?), majd elfultonoljuk a teherautókat. Mint az kiderül egy pár perces Codec beszélgetésből a szállítmány a szokásos utánpótláson kívül urániumot tartalmazott. Ez pont egybe vág azzal, amit Hueyból szettünk ki egy vallatás során. Ugyanis Skull Face terve egy olyan fegyvert építeni, ami mellett még egy Metal Gear is eltörpül.

Nem sokkal később még egy érdekes küldetést kapunk.

Feladatunk egy volt katona és még néhány ember likvidálása.

Információink szerint, utóbbiakat egy afrikai gyémánt bányában tartják fogva. Jól bevált módszereinkkel megközelítjük őket, majd felkészülünk a feladat végrehajtására. Azonban a célszemélyek gyerekek... Minket pedig sok mindennek el lehet hordani, de gyerekgyilkosnak nem!

Millerék támogatásával hamar ki is hozzuk a gyermekeket.

Tőlük megtudjuk, hogy a falujukban betegség tört ki, és az összes felnőttet magával ragadta. A betegeket (köztük barátjukat is) pedig elszállították.

Emellett még arról is említést tesznek, hogy falujukban a gyerekeket egy White Mamba (Kobe Bryant White Edition) nevű fiatal irányítja.

Mivel világéletükben harcra nevelték őket, és semmi máshoz nem értenek, ezért a megélhetésükhöz szükséges dolgokat a környező falvakból szerzik fosztogatás útján.

Millerrel azt a feladatot tűzzük ki, hogy felneveljük a gyerekeket. Megtanítjuk írni-olvasni és más hasznos dolgokra, hogy később teljes életük legyen a háborúktól messze.

Következő feladatunk hát az, hogy kiszabadítsuk Shabanit, az afrikai child soldierek barátját abból a kórházból.

Oda is érünk, és az első észrevételünk az, hogy itt bizony nincs senki!

Az egész hegytető (mert egy fennsíkon vagyunk) üres.

Bemegyünk az épületbe, és nem épp valami ínycsiklandó kép fogad minket.

Vér és hullák mindenhol. Nyöszörgő félig halott emberek, akik az életükért küzdenek.

Torkuk fel van metszve, és egy fülhallgató van benne. Különböző idegen nyelvű híradások és zenék mennek minden nyelven, csak angolul nem.

Hamar megtaláljuk Shabanit, aki már a végét járja. Ő is ugyanazokat a tüneteket mutatja, mint a többiek, és a hullák az olaj finomítónál.

Szeme fehér és a mellkasán ott van az a furcsa kocsonyás valami a tüdeje körül.

Rajta már mi sem segíthetünk. Épp menni készülünk, amikor a szomszédos helyiségben felbukkan Skull Face. Ő véget vet az egyik beteg szenvedésének, és kinyög 2 magyar mondatot, amit angol felirat nélkül nem értettem volna! Nem tudom, hogy hogyan lehet ilyen szörnyű akcentusa valakinek. Bár gyanítom, hogy direkt rontottak még rajta. A megfejtéseket kommentbe várom, ugyanis még mindig nem jöttem rá, mit is akart pontosan mondani... :D

Ez amúgy eszembe is juttatja, hogy mennyit vártam én ettől a karaktertől. Nem feltétlenül azért, mert magyar, hanem mert valami elképesztően morbid karakternek tűnt, és volt benne potencia rendesen! Kojima pedig nagyon ért az árnyalt, sötét karakterek megalkotásához, pont ezért is volt nagy csalódás számomra. Na mindegy.

Szóval Skull Face észrevesz minket, de mivel vele van Psycho Mantis és a Man on Fire is, ezért csak parancsba adja, hogy öljenek meg.

Nagyon örülnék, ha azt mondhatnám, hogy egy újabb izgalmas boss harcban vehetünk részt, ez azonban nem lenne igaz, ugyanis ez inkább hasonlít pancsoláshoz.

Az egész feladtunk annyi, hogy lelocsoljuk nagy mennyiségű vízzel ellenségünket, aki ettől kifekszik. Hol van ettől az MGS3 vérpisálós Boss Fight-jai? Egyszerűen kiábrándító!

Nos, miután elegánsan távozunk az égő fennsíkról, következő nagyobb feladatunk megtalálni és elszállítani a gyerek katonák vezetőjét.

Meg is érkezünk a Landing Zone-hoz, utána pedig megpillantjuk azt a kicsiny falut, ahova először vitt az utunk Afrikába. Rögtön feltűnik nekünk, amit már eddig is sejtettünk, hogy egyetlen felnőttet sincs a településen. AK-val rohangáló kisgyerekek annál többen!

Ellenük azonban nem használhatunk semmilyen halálos fegyvert, azonban ugyanúgy kihallgathatjuk őket, ahogy azt eddig megszoktuk idősebb társaiktól. Nem kell sok idő ahhoz, hogy megtaláljuk a célszemélyt, aki rejtőzködésből 5-ösre vizsgázhatott, ugyanis egy b@szott nagy csicsás hajóroncsot választott főhadiszállásként.

Mitnemondjak az említett gyermek nem épp oda illő. Ha esetleg valaki a nevéből nem következtette ki, akkor most elmondom, hogy fehér, ehhez pedig egy kiállhatatlan brit akcentus társul.

És hogy magamat ismételjem (megint), el kel hogy mondjam, hogy nagyon örültem volna ha leírhatom, hogy mennyire szuper Boss Fight volt. Sajnos ez (megint) nem történhet meg, ugyanis az egész harc abból áll, hogy 2X le CQC-zük a srácot, aztán mehetünk is.

Nos ami az élesszemű MGS-rajongóknak feltűnik, az az elképesztő hasonlóság Eli és Liquid Snake között. Ezt az is alátámasztja, hogy többször is apánknak szólít minket a játék folyamán.

(Jegyezzétek meg: Ocelot megemlíti, hogy eltűnt a Les Enfants Terribles projekt egyik alanya, ezért engedélyt is kér egy DNS teszthez, a későbbiek során azonban kiderül, hogy nem állunk vérrokonságba a fiúval.)

Ezután egy sztoriba beültetett FOB szerű küldetést kapunk, el nem tudom képzelni miért volt erre szükség, talán a későbbi Online eventek felvezetésére szolgált, vagy pedig tutorialként az FOB-hez.

Nem sokkal ezután a bázisunkon is felüt a kór. Feladatunk ennek megakadályozása bármi áron.

Első dolgunk, hogy elkaranténoljuk a fertőzötteket, illetve azokat, akiken még nem látszanak a betegség nyomai.

A játék egy idő után rávezet a megoldásra. A parazita a kikongo nyelven keresztül terjed, ezért is kell elkerülnünk, hogy a nyelvet beszélők érintkezhessenek másokkal.

(Én vagy 1,5 órát szarakodtam mire sikerült az összes kikongóit egy helyre beválogassam.)

Egyik hírszerzőnk azonban tudomást szerez egy emberről, aki megmentheti a bázisunkat, egy bizonyos Code Talkerről.

Azt is megtudjuk, hogy Skull Face egy afrikai villában tartja fogva, ahol kutatásokat végez a parazitákkal kapcsolatban.

Mikor behatolunk a házba újra elfogott az a bizonyos MGS életérzés.

A produktum, még ha nem is tudja fenn tartani ezt a játék teljes hosszáig, azért néha mégis fel-fel villan a már említett fíling.

Atmoszféra terén itt újra nagyon erős a játék. Félig megvilágított sötét folyosó és mély filozófiai vonatkoztatások. Ennél több nem is kell! Igazán kár, hogy ez csak pár percig tartott ki.

De ki is az a bizonyos orvos? Code Talker egy navajo indián, aki még a II. Vh alatt segédkezett kifejleszteni azt a kódrendszert, amit a japánok ellen használtak az amerikaiak, innen is a neve. (illetve ez az egyik magyarázat)

Ki is derül, hogy embereinket egy bizonyos parazita támadta meg, ami egy meghatározott hang (vagy egy teljes nyelv) hatására a hangszállakat veszi kezelésbe. A furcsa kocsonyás szövet pedig azok lárvája, ezért is késő, ha már megjelentek a tünetek.

Bár ellenszer nincs, és a legjobb megoldás is a hallgatás, de azért legalább a terjedését meg lehet akadályozni, mégpedig a következő módon: bármilyen meglepő (kapaszkodjatok!) a szaporodáshoz 2, különböző nemű egyed szükséges. Nos, Code Talker egész egyszerűen azt találta ki, hogy nemzésképtelenné tesszük őket, azáltan hogy egy genetikai mutáció során megváltoztatjuk a nemüket. (egyik kreálmányát használva) Ennek egyik hátránya, hogy nem csak a parazitákat, de minket is gátol a DNS-ünk továbbörökítésében.

Miután beleegyezik, hogy velünk jön, azt is megtudjuk, hogy ezeket a parazitákat ő fejlesztette tovább még Skull Face nyomására, hogy afféle etnikai tisztogatóként szolgáljon.

Nemezisünk terve pedig, hogy minden nyelvet kiirtson, az angollal együtt. (?!)

Csak a móka kedvéért megint felbukkan a parasite unit, hogy már megint Megint MEGINTMEGINTMEGINT!!!4!444!!!!!!4!4NÉGYNÉGY!4!NÉGY!!4!4!!!!

Code Talker gyorsan megment mindenkit, csak azért, hogy 400-as pulzusom legyen, mert 2(!) órán keresztül csak azokat az idióta bakákat válogattam szét, nehogy megdögöljenek!

Amivel ez az MGS V, így gyorsan vissza is térünk a megélhetési missziókhoz, amik során valami csoda által kiderül, hogy Skull Face megint Afganisztánba b@ssza a rezet.

Utána is szaladunk, beosonunk, no alert, no kill meg minden, aztán IQ ninja barátunk úgy dönt, hogy felkocog a helipadra halál lazán, csak hogy kapcsolatba léphessünk vele, mert ez természetesen rohadt fontos és lablabla.

És akkor Skull Face!

Elárulja hogy miután KGB ügynökökből csinált faliszőnyeget, Zero felfigyelt rá és recruitolta őt.

Még az is kiderül, hogy a feladata az volt, hogy feltakarítsa a ,,szemetet” küldetések után, csak úgy mint az Operation Snake Eater után tette.

Beszél egy kicsit a Boss-ról, hogy Zero félreértette az akaratát, hogy mi is a célja, meg hogy igazából nincs velünk baja stb stb stb.

Ami számunkra érdekes az az, hogy SF saját szakállán még az angol verzióját is létrehozta a vocal cord parasite-nak. (Ebből csak 3 adagnyi van elvileg)

Plusz beszél egy kicsit az atombombás terveiről.

Ezután elmegyünk a Metal Gear hangárába, ahol találkozunk a Man on Fire-rel, aki bosszút akar állni, aztán mégse, ezért elgázoltatja magát a baszott nagy lépegető tankkal. Aztán a repülő srác bevadul a durva parti után, ezért mindenkit kinyír a Sahelanthropusszal.

(És nagyon úgy tűnik, hogy ránk pályázik Eli, ugyanis Mantis segítségével ő irányítja a gépet.)

A mi dolgunk a következő küldetésen szimplán kilyuggatni a dögöt.

Bevallom őszintén, ez az egyik legélvezetesebb része volt a játéknak, de azért még itt is sántít valami.

A Sahelanthropusról tudni kell, hogy nagyjából egy Tranformers 4-ben látott Optimus szintjén van.

Kard, dínó, jetpack, robbanás, földrengés, Michael Bay...

Az egyetlen kérdésem ezzel kapcsolatba szimplán az lenne, hogy hova tünt ez a technológia a későbbiek folyamán? A Metal Gear Rex alig tudott lépni, ennek meg egy 48 ütemű gimnasztika gyakorlat meg se kottyan! És akkor még nem is említettem, hogy ez hányadik Metal Gear az első teljesmértékbeninnovatívnemkopizitt MG előtt, amit még az MSX platformon csodálhattunk.

Akkor ezt úgy állították be, hogy ez egy soha nem látott nukleáris veszélyforrás! Azt persze valahogy kihagyták, hogy már vagy ötöt kipurcantott a papi.

Szóval miután eleget tettünk kötelességeinknek, rá is kukkantunk Skull Facere, aki elég rossz passzban van... Mellette hever az angol nyelvre érzékeny parazita is, viszont az egyik hiányzik a három közül. Bosszút állunk Skull Facen úgy, hogy brutális módon megsorozzuk a végtagjait a saját kézi shotgunjával. Az utolsó golyót és a fegyvert pedig ledobjuk mellé, hogy a többit oldja meg maga. De ott is van Huey aki „bosszút” áll rajta és lelövi.

Vége, Skull Facenek annyi. Ekkora pazarlást!

Már említettem, hogy mennyire csalódtam ebbe a karakterbe, és nem véletlenül!

A céljai teljesen értelmetlenek, az okok ködösek, a személyisége pedig zavaros.

Bennem még meg sem maradt, hogy mit is akart.

Szóval, ha jól értettem SF vissza akarta taszítani az emberiséget a hidegháborúba.

Ezt úgy akarta elérni, hogy különböző országoknak, szervezeteknek nukleáris fegyvert ad el, amit még a tranzakció után is a kezelése alatt tarthat.

E mellett volt egy teljesen értelmetlen terve is a parazitákkal, amit meg akart tenni, de igazából mégse. Ennek csak nincs értelme!

A bosszúját se értettem. Miért is? Mert elvesztette az arcát, nyelvét, identitását? Nekünk ahhoz mi közünk? Mi baja van velünk? Egyszerűen nincs rá normális magyarázat.

Még ha van is valami ok erre, az mégis olyan alibi szarság volt, hogy el is felejtettem.

Egy elpazarolt lehetőség. Biztosan állíthatom, hogy ha ezt jól kidolgozzák a játék sokkal jobban sikerült volna! Az ok-okozati összefüggés olyan homályos, hogy nem tudok hasonlatot rá.

És még annyi mindent akarnék mondani a karakterről, de igazából semmi érdemlegeset nem tudnék felhozni. Szimplán csak mérges vagyok, hogy ennyire elpocsékolták ezt a remek lehetőséget.

Ezután következett még egy átvezető videó, amiből csak áradt az MGS szellemisége. Kár, hogy 5 perc az egész.

Igazából a cutsceneben annyi történik, hogy megtépázva visszatérünk a főhadiszállásra. Nem sokkal ezután helikopterekkel ideszállítják a Metal Geart, ugyanis a PW-be megtanultuk, milyen jó is ha van egy óriás robotunk.

E közbe persze hallhatjuk Kaz monológját, ami természetesen elég jóra sikeredett.

Lepörög a stáblista. A repülő kissrácot látjuk, amint átadja Eli-nak azt az üvegcsét, ami az angol nyelvre reagál.

Utána meg egy összefoglalót látunk, hogy mit is várhatunk a második fejezettől.

Szvsz senki nem volt, aki csak egy percig is azt hitte, hogy vége van. Kojima talán 3-szorra használta a fake credit-et, ami kezd elég átlátszó lenni.

Na de csak hogy ismételjem magam (40 000 karakter környékén az ember könnyen beleesik ebbe a hibába, azért még próbálkozom...) itt megint felspannolódtam.

Utána megláttam a küldetés listát és lehangolódtam, ugyanis itt kezdődnek el a már említett küldetés újrajátszós részek nehezítve.

Emellett vagy egy rakat kazettát is kapunk, ami Skull Face életét, és terveit boncolgatja.

Ezeket ajánlott meghallgatni (mind az összes többit).

Innentől csak pár normális küldetés van, és még azok között is kevés akad, amiről lehetne érdemlegesen beszélni.

Az ismételgetős missziókon kívül vannak a szokásos sztorihoz alig kapcsolódók, és néhány, ami igen érdekes.

Itt meg kell említsem, hogy több gyerek katona is megszökött, Eli pedig rohadt gyanúsan viselkedik.

Lesz néhány mellékküldetés, amiben őket kell megtalálni és visszahozni.

Azonban néhány küldetés után igen felpörögnek az események. Egy sikeres bevetés után értesítenek minket, hogy a fiúk eltűnése mögött igazából Eli áll, aki mellesleg fegyveres felkelést tervezett ellenünk.

Ocelot el is kezdi a kihallgatást, ahol a láthatóan beteg Liquid elárulja, hogy a gyerekek azért szöktek el, mert ez volt az utolsó esélyük, hogy bosszút álljanak ellenségeiken, akik rokonaikat mészárolták le. Pár másodperc múlva ki is derül, hogy miről beszél Eli, ugyanis Sahelanthropus látszólag életre kel (hála Psycho Mantistnak), a gyerekek pedig meglógnak egy helikopter segítségével. Hamar rájövünk, hogy a Metal Geart Huey javította meg titokban, és a gyerekeknek is ő árulta el, hogy működik. Persze azt állítja, hogy nem tudta miért érdekli őket, de ezek után ki hinne neki?

A következő probléma szinte rögtön jön, amikor is jelentik, hogy kitört mégy egy járvány a bázison. Azt azonban, hogy hogyan senki sem tudja. Feladatunk, hogy behatoljunk a karantén zónába, kapcsolatba lépjünk a belső csapattal és megállítsuk a terjedését a kórnak.

Sajnos hamar rá kell eszmélnünk, hogy itt már mi sem segíthetünk.

Ezek után megtaláljuk az illetőt, aki a jelet sugározta, s nem sokkal utána meg is hal.

Azonban nagy szerencsénkre hátrahagyott egy cassette tape-et, ahol is megemlíti, hogy a parazita továbbmutálódott és sokall erősebb lett, ő azonban átalakított egy éjellátót, amivel megállapíthatjuk, hogy az illető fertőzött-e.

Nem sokat pihenhetünk, ugyanis beosztottjaink el akarnak menekülni erről a halál szigetről

Nekünk ezt pedig sajnos meg kell állítsuk, ami az embereink életébe kerül.

Új feladatunk, hogy elimináljunk mindenkit, aki fertőzött, illetve akadályozzuk a kijutásba.

A katonák könyörögnek, hogy mentsük meg őket, vagy hogy vessünk véget a szenvedéseiknek. Mások pedig elátkoznak, amiért ideküldtük őket.

Így hát arra kényszerülünk, hogy fejbe lőjük mindet. Van, aki megköszöni, van aki csendesen elfogadja, hogy itt a vég, de van olyan is aki ránk támad. Öldöklés közben rátalálunk egy kisseb csoportra, akik konkrétan arra várnak, hogy döntsünk, ugyanis bíznak bennünk! Azonban egy kivételével mindet meg kell öljük. Csak egy ember maradt, akin még nem mutatkoztak a tünetek.

Vele egyűt elindulunk a kijárat felé, és már majdnem kimegyünk, de okosan vetünk még egy pillantás társunk torkára, aki máris elkapta.

Sajnos vele is végeznünk kell.

Bevallom őszintén ez volt az egyik legnyomasztóbb küldetés, amit valaha játszottam. A saját embereinket kellett meggyilkoljuk, akik bíztak bennünk!

Huey viszont nemtetszését fejezi ki ezzel kapcsolatba. Egy szörnyetegnek tart, mert elvégeztük még ezt is. Azonban hamar kiderül, hogy igazából bűntudata van, ugyanis ő volt az aki továbbfejlesztette ezt a vírust, hogy eladhassa Ciphernek a biztonságáért.

A paraziták úgy mutálódtak tovább, hogy azonos neműek is továbbörökíthessék DNS állományukat egymás között. Ez egyes gyíkoknál is előfordult.

Furcsa srác ez a Huey és egy remek karakter. Talán ő az egyetlen (esetleg még Kaz), aki érdemileg is hozzáad a játékhoz. A PW-ben egyértelműen egy Otacon pótló volt, itt viszont egy remek karakter. Elődszőr Skull Face-hez állt, utána pedig vissza hozzánk, hogy biztonságba legyen, miután meggyanúsítottuk Zeróhoz próbált beállni.

Miután az utóbbi 2 incidens és a Strange Love-os eset is kiderül, mindenki a vérét akarja.

Azonban mi ezt nem hagyjuk, inkább kirakjuk a nyílt tengerre egy kis élelemmel, mint hogy végezzünk a volt bajtársunkkal.

Utoljára még gyorsan a fejünkhöz vág pár dolgot, hogy gyilkosok, vadállatok vagyunk, még mielőtt a hajóba tuszkolnánk. Ott muszáj beledobnia a vízbe a lábát, mert a hajó majdnem elsüllyedt. A szerencsés idióta sajnos túléli, Megtalálja a fiát, újraházasodik és a felejtés boldogságában él egészen addig, amíg új felesége meg nem csalja saját fiával. Ezután egy medencébe éri a halál (öngyilkos lett), amibe majdnem magával vitte mostohalányát is.

Ha Skull Facet fele ilyen jól alkotják meg...

Nos, hál' Istennek nem követelt óriási áldozatot Eli menekülése, már ha egy szép nagy tátongó lyuk nem számít annak. Azonban Quiet eltünt.

Hogy miért, illetve hogy hol van azt nem tudjuk, bár hamar a birtokunkba kerül az információ.

A játék korábbi szakaszán kiderült, hogy Quiet az a nő, aki megtámadott még minket a kórházba, slussz poénnak meg még ott van az is, hogy egy orvosi csoda és hogy még belénk is van esve.

De nagyvalószínűséggel az áll az ügy mögött, hogy bájos társnőnk az angol parazita gazdateste.

Azért ment el, mert félt, hogy az ő parazitája is mutálódik, ami világméretű katasztrófába torkollott volna. (Ez később derül ki, de jobb, ha most elmondom)

Miután nem sikerült bevégeznie feladatát - hogy megöljön minket -. Skull Face mondhatni meghagyta őt utolsó tervének. Megfertőzte őt a Vocal Cord parasite-tal, hogy ha esetleg megkímélnénk az életét, akkor a bázisunkon terjessze el a kórt. Quiet azonban feladta a bosszúját, és némaságba burkolózott, hogy ezzel megvédjen minket, akit a legfőbben szeret.

Azonban fülünkbe jut, hogy az oroszok elfogták és kíméletlenül bánnak vele. Ha belegondolunk, meglehet érteni, ugyanis orosz KGB ügynökök és katonatisztek levadászásában lelte „örömét”.

Mi persze nem hagyhatjuk, hogy egy „védtelen” (aki pusztakézzel tucatnyi embert tesz el láb alól) nőt bántsanak, ugyanis szétrobbanunk a tesztoszterontól. Jó jó... Ebben az is közbe játszik, hogy nem tenne jót nekünk, ha kikotyogna valamit Ciphernek.

Ezek után elmegyünk egy bázisra, ahol elvileg fogva tartják Quiet-et. Itt olyan átvezetőnek lehetünk szem- és fültanúi (halleluja utóbbi nem annyira erőltetett, mint Lara Croft kisasszony esetében), ami hatására menten elaléltok! Ilyen jól megkoreografált harcjelenet ritkán van játékokba!

Maga a cutscene nem a szépirodalom csúcsa. Igazából annyi történik, hogy a hölgyemény szétrúg néhány segget, utána pedig boci szemek és mély dekoltázs.

Azonban úgy látszik, hogy az oroszoknak nagyon fontos lehet az ex-bajtársunk, ugyanis egy komplett zászlóaljat ránk uszítanak.

Itt szétlövünk néhány tankot, azonban a csatavégén megsérül. Aztán meg mi.

Na de inkább tessék megnézni az alábbi videót! Igazán csodálatos, hogy Quiet értünk még meg is szólalt angolul!

Persze mindennek vége van, így ennek a játéknak is. Bár 50 főküldetés van, én (hála a youtube kommentelőknek) előre tudtam, hogy a 46. az utolsó sztori orientál misszió.

Igazából elképzelni nem tudtam, hogy hogy is akarják lezárni a játékot. Helyesbítek: hogy mit is akarnak lezárni, ugyanis a chapter 2-be (is) nagyítóval kellett keresnem a cselekményt. Persze történtek itt fontos dolgok, de az 20 küldetés alatt!

A misszió elég szokatlanul indul, ugyanis még a legelső küldetés eseményeit kell újra élnünk minimális (de annál fontosabb) változásokkal. Ez amolyan flashback rész, amit egy bizonyos kazetta vált ki belőlünk.

Már a prológus alatt is voltak furcsaságok. Például miután megkreáltuk az arcunkat úgy tűnik, hogy csak át fognak műteni. Mi viszont látjuk a tükörbe a létrehozott avatar fejét. Azután leveszi a kötéseket és megmutatja a tükörbe, hogy eddig milyen arccal éltünk. Itt viszont a jól ismert Venom Snake arcát láthatjuk viszont. Azután pedig megölik az orvosunk.

 Azonban a Flashback részben már a műtét után veszik le a kötéseket, és azt mutatja, hogy most hogy nézünk ki. Persze itt is a játék során megismert arc köszön vissza.

Az a nagy helyzet, hogy nincsen meg a kellő írói képességem, hogy érzékeltessem, hogy nagyon át lettünk ejtve. Igazából nem mi vagyunk a hagyományos értelemben vett Big Boss alias Naked Snake. Nem tudom, hogy kit mennyire ütött szíven ennek a csavarnak a felfedezése, bevallom nekem vegyes érzéseim voltak. Először is ezt a játékot nem így reklámozták, én azt akartam tudni, hogy miért lett Big Boss olyan amilyen. E mellett szurkoltam, hogy ne legyen igazuk annak az inkompetens Grey Foxos barmoknak. Bár ez nem történt meg, azért részben igazuk volt.

Én azt vártam, hogy összeköti azt az ezernyi szálat, amit Kojima hozott létre.

Azt is hozzá kell tennem, hogy sajnos idő előtt belefutottam ordas spoilerekbe. Viszont a teóriák miatt nem is nagyon lepődtem meg!

Na de térjünk vissza a játékhoz.

Szóval igazából akkor átváltok időrendi sorrendre, mert így egyszerűbb.

Szóval miután Zero rájön mi történt (ugyanis nem ő volt a ludas) meglátogatja barátját.

Kiderül, hogy igazából Zero Pazt se azért küldte, hogy végezzen velünk, hanem azért, hogy olyan helyzetbe hozzon, hogy vissza kelljen mennyünk Cipher-hez. Ugyanis Zero soha nem bántaná a barátját.

Felveszi a kapcsolatot Kazzal és biztonságos helyre szállít minket. E mellett Ocelottal, egyik emberével is szóba elegyedik. Megbízza, hogy megvédjen minket, és hogy segítsen terveinkbe. Én itt azt nem értettem, hogy mikor lettünk ilyen öribarik.(már Ocelotta)l

Nos, aztán felébredünk. És most tényleg Big Bossról beszélünk. A GZ eseményei hatására BB kidolgozott egy tervet, hogy létrehozzon egy helyet, ahol bármikor van helye a katonáknak.

Outer Heavent.

Ehhez viszont kell egy figyelem elterelés, erre szolgáltunk mi. Valljuk be egy világméret private force elég nagy port kavar, főleg ha egy Legendás Zsoldos a vezetőjük.

Persze ehhez el kell hitetni velünk, hogy mi vagyunk az igazi Snake. Ezért emlékterápiát alkalmaztak, ami igazából csak egy befolyásolás volt. Valójában még Snake emlékeit, érzéseit is belénk ültették, hogy azért legyen fogalmunk a múltjáról. Naked Snake saját szemével bizonyosodott meg, hogy a terv sikeres lesz. Így hát ott maradt a kórházba Ishmaelként, és megvédett minket.

Sok aprósággal egészítették még ki a prológust, pl. láthatjuk, hogy mi történt Ishmaellel a baleset után (ocelot érte jött) és hogy mi történt a felébredése és a kórházi incidens között.

A játék legjobb kazettáit is ezután a küldetés után kapja meg. Az is kiderül, hogy Zeronak már semmi köze nincs a patrióták későbbi tetteihez, ugyanis Skull Face 9 évvel ezelőtt elérte a célját. Paztól megtudta a tartózkodási helyét és egy kis ajándékot hagyott neki. Megfertőzte őt is a parazitákkal. Ennek hatására több kezelésen is át ment, és vegetatív állapotba került.

Ezek után Sigint veszi át a vezetést, és létrehozza a patrióták AI rendszerét, ami a 2. és a 4. rész eseményeit.

Nos, miután megcsodáljuk az apróságokat, és megtudjuk az igazságot meghallgatjuk azt a bizonyos kazettát.

(Ez a küldetés, amúgy halál unalmas volt. Simán elég lett volna, ha csak a kis apróságokat mutatják meg. Még az átvezetőket se mertem átnyomni, hátha kihagyok valamit!)

Na szóval a kazettát maga Big Boss vette fel. Elmondja nekünk, hogy mi is Big Boss vagyunk. Hogy nélkülünk ő nem lehetett volna sikeres, s nem tudta volna nélkülünk véghezvinni a tervét.

Magyarul: a rajongóknak (AZAZ NEKÜNK) köszöni meg Kojima azt a rengeteg támogatást, amit kapott. Tényleg mi vagyunk Big Boss, hisz' mi bújtunk a bőrébe, sőt azt is nekünk köszönheti, hogy a sorozat ennyire sikeres lett.

Ez egy nagyon tisztességes kalapemelés, és még nekem is jól esett, pedig nem rég csatlakoztam be a sorozat rajongói körébe.

Ez viszont nem csak egy kedveskedés, hanem egy zseniális húzás is! Kojima lényegében pár tollvonással képes volt megmagyarázni azt a sok paradoxont, amit még pályakezdőként követett el.

Csak hogy említsek néhányat: ebben az időben kellett találkoznia Sniper Wolffal, Grey Foxszal, Liquiddel majdnem egy időbe, különböző helyen.

Sőt, még a Metal Gear 2: Solid Snake-es eseményeket is sokkal emészthetőbbé teszi az által, hogy kiderül, hogy igazából Ahab halt meg a MG 1 eseményei alatt.

Persze ezt se rágják a szánkba. Egyszerűen egy kazetta hátuljára van írva a Operation Intrude N313, ami nem más mint a MG1 küldetésének fedőneve. Jack eltervezze az egészet. Felkészült az eshetőségre, hogy egy nap majd felfigyelnek a kis ténykedésére.

Ezen kívül azt is megtudjuk, hogy Ocelot az 1984-ből ismert duplagondollal verte át magát, így egy idő után ő se tudta, hogy Venom Snake nem az igazi.

"Now do you remember? Who you are? What you were meant to do? I cheated death, thanks to you. And thanks to you I've left my mark. You have too – you've written your own history. You’re your own man. I'm Big Boss, and you are too… No… He’s the two of us. Together. Where we are today? We built it. This story – this “legend” – it’s ours. We can change the world – and with it, the future. I am you, and you are me. Carry that with you, wherever you go. Thank you... my friend. From here on out, you’re Big Boss."

―Big Boss

Plusz még gyorsan azt is megmagyarázták, hogy Miller miért utálta meg Big Bosst.

Bevallom ez picit amolyan bedurcizott kislány hatását keltette, ugyanis Kaznak szimplán az nem tetszett, hogy cserbenhagyja őt. Ezért el is határozta, hogy a klónokat erősebbé teszi, hogy túltegyenek apjukon.

És igazából vége is a történetnek. Lezárásnak nem lenne rossz, az egyetlen baj vele, hogy nincs igazából mit lezárjon. Csináltunk dolgokat, történtek dolgok és ennyi. Semmi forradalmi, semmi elképesztő történetvezetés, amit eddig megszokhattunk.

Én nem hogy azt érzem, hogy nem zárták le a sztorit, szerintem el se kezdődött igazán.

És úgy látszik, igazam van. A PS4-es gyűjtői lemezén volt megtekinthető egy utolsó, 51-es küldetés.

(Persze csak vázlatosan, de elég előrehaladott álapotban.)

A lenti videó viszont közel sem egy befejezés, sőt! Ez éppenségel egy új chapter felvezetésének néz ki. Ugyebár a linkelt médiafájl nem mást mutat be, mint hogy megtaláljuk Eli-ékat. Értük is megyünk, azonban az XOF már a nyomukban van, hogy visszaszerezzék a saját kis Metal Gearük. Még egyszer megküzdünk a Sahelanthropusszal, és megint győzedelmeskedünk.

Ezután véletlen lelőjük a kicsi Liquid Snaket, aki bár túléli, de már megfertőződött a vírussal.

(Csak fejlett hangszállakkal rendelkező egyén kaphatja el. A kikongói parazitát is a gyerek katonák hozták a bázisra, ez azonban rájuk nem jelentett veszélyt, révén hogy még csak magas hangú gyerekek.)

Mi ott hagyjuk őt, hogy végezzen magával (nehogy az apját hibáztassa), de Psycho Mantis meggyógyítja és megmentí.

Eli pedig még jobban kihangsúlyozza, hogy bosszút áll apján, amiért a nem domináns géneket kapta meg. (Ami igazából nem igaz, ugyanis Solid Snake volt az, aki mondhatni csak a „maradékot” kapta…)

Bárhogy is nézem, ez se lenne befejezés. Persze a túlbuzgó kódásók már rábukkantak a 3. felvonás jeleire is.

(Akkor már nagy baj van, ha egy komplett fejezetet kivágtak a játékból)

Ezt is alátámasztani látszik az a tény, hogy nem sztori küldetéssel ér véget a játék. A 2. chapter általában úgy volt felbontva, hogy egy rendes küldetést 3-4 nehezített követi. Az 51. pont jó helyen lett volna ehhez.

Bár tény, hogy lehet, hogy jobban járunk, hogy nem készült el a játék, ugyanis akkor csak még idegesebb lette volna, ha dettó ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint a játék többi része.

Spoiler vége!

A Metal Gear Solid V: The Phantom Pain nem egy rossz játék. Sőt, igazából remek! Az egyetlen nagyobb baj vele, hogy az MGS sorozatba született, méghozzá a legrosszabb időbe. Soha nem fogja elérni az a dicsfényt, amit nagyobbik testvérei, de Kojima papa még így is büszke szülő lehet.

További jó játékot!

U.I.:

Na először is köszönöm, hogy olvastátok. Tudom, hosszú volt, de úgy érzem csak így tudtam megfelelően megértetni nézeteimet a játékról.

Bevallom őszintén nem volt egy könnyű menet megírni ezt a „kis” szösszenetet. Nem feltétlenül azért, mert elég terjedelmesre sikeredett, hanem mert kedvenc játékszériám egyik darabját kellett szidjam.

Plusz időhiány is fenn állt. Ezért is van, hogy csak most sikerült befejeznem. Pedig esküszöm, hogy sokszor nekiugrottam, de nem sikerült szöveges formátumba foglalni a mondandómat.

Pont ezért egy picit felemás is lett (tükrözve a lelkiállapotomat), de azért remélem valamennyire élvezhetővé tudtam tenni a betűk kisilabizálását! ;)