Figyelem: A következő műsorszámban a nyugalom megzavarására alkalmas szöveg látható. Bármi hasonlóság a valósággal nem a véletlen műve:P Nyomokban reklám hírdetést és mogyorót is tartamaz fekete fehéren végig. Jó szórakozást!

Évekkel az eddig történtek elött

Villámok! Ó, hogy mennyire utálom őket... A sötét szürke, nyirkos, ódon falakon belül is hallom ahogy a földbe csapódnak ezek az égi szörnyetegek. Morajuk hangját csak az emberi férgek ordítása tőri meg ebben a pöcegödörben. Hallom a kántálást CG! CG! CG! Nekem szurkolnak. Érdekes ezeken a retkes falakon kívül a bűntársaim adták a nevet és még itt is zúg a fülemben. Csattan arcomon a bőr, ismét felreped. Egyik ütés a másik után ér. Ez a szálloda mindig is a vendégszeretetéről volt híres, és a luxuslakosztályon csak öten kell osztoznunk. Nem számít, piti senkik, nagyra nőtt, benga szájalók. Elkenem arcomon a vért, felnézek. Izzadtságom lefolyik az orromon, de még bírom fiúk. Nyújtózik felém a karja, kitértem. Ennyi elég volt a lelkesedésetekből srácok, most én jövök, ugrok fel. Könyökömmel sikerült betörnöm a fejét, összeesett. Igazán strapás gyerek vagy... még maradt négy hullajelölt. A következő fejét satuként szorítom karjaim közé, pattanásig nyomom nyakából fejébe a vért, szabad kezemmel téptem ki az egyik szemét, összenyomom a markomba. Meghátrálnak. Ezzel letettem a névjegyem, de még nem fejeztem be. Gyere! Ordítom a következőnek. Futna ha tehetné, de itt csak mi vagyunk, a gyáva tetveknél meg nem rühellek semmit jobban. Ütések, barbár morgások hangoznak a zárka falain kívülre, hörgések törik meg. A többi cella rabjai feszülten fülelnek, van aki drukkol, üvölt, van aki kussol csak a párnáját az arcára temeti. A rabok megvadulnak a zárka aljából kicsordogáló vér látványától. Fém bögréiket ritmusra a rácsok rúdjaihoz verik, kiabálnak CG! CG! CG!

Egyszer csak néma csend lesz... ez csak egyet jelenthet. Bejött az éjszakai őrcsapat a blokkunkba. Már lényegtelen, én kiszórakoztam magam. Szobatársaim foltos hulláit egy kupacba teszem, tetejére ülök. Kopognak a csizmák a vas padlón, berontanak az őrök, elborzadnak... Mi van srácok?!? Ezt meséljétek otthon el a családnak miközben a szájukba adjátok az ételt!

Utolsó dolog amit látok ebből a pillanatból ahogy a smasszer gumibotja tiszta erőből arcom felé mozdul. Fekete álom, fülzúgás marad. Érzem ahogy karjaimat két oldalról fogják, húzzák lábaim a földön és bevágnak a lyukba.

Ahogy magamhoz térek leülök a priccsem szélére. Fogom a fejem, végighúzom ujjaim a hegeken, és arra gondolok legkedvesebb, egyetlen barátom merre vagy? Kiveszlek a hajamból. Te aztán mindenhova bejutsz, és megbújsz a legkisebb zugokban. Örülök, hogy nem esett bajod. Mr Edward, ha valaki akkor te igazán élvezed ezt a vörös fürdőt. Gyere a kezembe. Nekem az is elég hogy meghallgatsz Mr Edward. Jól tudod, hogy ki kell jutnom innen, az egyetlen emberhez akit még szeretek. Csikorogva elhúzódik az ajtó rése, az őr benéz szemöldökét összehúzva, királyi fennhangon: CG! Kivel beszélsz?

-Csak a zárkatársammal Mr. Edwardal   Ki az a Mr Edward?  -Mutatkozz be neki szépen barátom. Őr:Fogoly meg ne mozdulj vagy bemegyek! Mi van a kezeden? Csak nem a csótányod?   -Nem, nem ő Mr. Edward.    Legalább van kivel beszélned és Mr Edwardnak nevezed? Nem ő volt az ügyvéded aki belebukott a tárgyalásodba?    -Közeli rokonok, látod a hasonlóságot smasszerkám? Visszahúzza a betekintő rést, egy lendületes mosollyal hagy magamra az őr. A BlackGate mindig is erről a vendégszeretetről volt híres. Nem számít miért kerültél ide, minden rabot összezárnak és mint a farkasok oldjuk meg egymás közt a bajunk. Én leszek az aki a másik lábát lerágja ha kell, nem hagyom magam megtörni, nem leszek a rendszeretek része.

Napok telnek el üresen. Napi 24 órában bezárva az elmém marad az ellenségem. A beton koporsómon túl én sem így kezdtem. De mindig is börtönben éltem. Átlagos család, unalmas élet, megmaradva az alsó osztályok nyújtotta éhezésben, hónapról hónapra nem látva szülőket. Megléptem és az utcai bandák világa hozott megváltást. Ékszerek nyűgöztek le. Apró, ékes kavicsok, és az arany, töménytelen arany. Erre most az egyetlen fény ami ér kicsi, koszos, ablak résein át jön és ekkora helyet odakint mások gardróbnak használnak. Lépteken hallok, közelednek. Elhúzódik a betekintő rés. CG! Látogatód jött! Kapd össze magad egy hölgy a vendégünk. -Egy hölgy? Csak nem? Ő lenne az? Hiszen még sohasem látogatott meg... Csoportosan tódulnak be az őrök, fejemre fekete zsákot húznak, kezeim, lábaim megbilincselik. Kirángatva elvisznek. Csempékkel kikövezett szobába löknek meztelen, megnyitják a slagot. Tódul sugárban testemre a víz. -A fülem mögött még piszkos, azt se hagyd ki! Elvezetnek, tiszta ruhát nyomnak a kezemben. Ki lehet a látogatóm? Bevisznek egy zsúfold emberekkel teli helységbe. Asztalok, székek. Mindenki ül és beszélget, családtagok ölelkeznek. Megvan már ki jött hozzám, de nem rád számítottam. CG! Szia, igazán remekül festesz. -Te jó ég, ez tényleg engem lát? Nem is várok tőle többet. Hogyan is remélhetnék megértést egy utcai prostitól, még ha a legjobb is a szakmájában. Minden szennyel összekerül, neki a magamfajta már megváltást jelent. Sikerült megtalálnom akit keresel...folytatja... De ki kell valahogy kerülnöd, mert ő nem tud bejönni hozzád hiszen még túl fiatal, gyerek a család pedig szétment! Ez most elgondolkodtat... Egy módon kerülhetek ki, ha a vizsgálati bizottság elé kerülök, bevallom, megbánom tetteim, győzködöm őket hogy többé nem fordul elő. Mérlegelhetik és óvadék ellenében, beszámítva a letöltött hosszú éveimet, talán kiengednek próbaidőre.

Egy hónap telik el...Tele megvalósult rémálmaimmal. Sikerült. Még nem hagy nyugodni ki tehette le az óvadékom? Állok a tárolónál várom, hogy az őr kiadja a holmijaimat amikkel behoztak. Öltöny, kalap, zsebóra, tiszta cipő. Minden megvan. -Te az M1es Thomsonom nem adjátok vissza? Nélküle üres a kezem. Vigyorog az őr majd felnevet. Ha visszakerülök egyesével tépem ki a fogaid, én nem vicceltem az előbb sem. Mosollyal búcsút intek, kapjátok be! Csukódik mögöttem az ajtó, fellélegzem. Friss levegő csapja meg az arcom, végre nem az állatkert szaga. Ködös éjszaka van. Ki kell várnom a nappali fényt, megkeresni azt aki a legfontosabb maradt nekem. Ha csak egy járőr megtalál nem számít mit mondok, presztízsből is azonnal visszavág a kóterba. Első ami eszembe jut egy ital. Mióta nem ittam, rám férne egy pohárral. A leggyorsabb busz be visz a városba, leszállok az első valamire is való lebuj előtt, betérek. A biztonságiak látom, hogy méregetnek. Vendégeim vagytok a halálra srácok ha csak hozzám mozdultok! A kövér csaposom kitölti a következő kört, közben csak arra gondolok, remélem az egyetlen rokonom felnőve sohasem tér be ide, jobb ízlése lesz. Előkelő ficsúrt talál és elmenekült a városból. El..messzire... Bambulok a polcon függeszkedő, szemcsés képű tévére. Manapság új műsorok mennek: Felállíthatók film, hetente zöld űrlényes adások a vásznon. Ennyi elég is volt nekem, a külvilág csak még mocsokabb hely lett mióta nem láttam. Egy kapucnis, utcai bandatag felém néz. Talán még érdekesen is alakulhat ez az estém, egy jó kis bunyó mindig felráz.

CG?!? Egy bizonyos CG-t keresnek telefonon! Töri meg csaposom a magányos csendemet. -Én vagyok! Szólok neki, de ki kereshet, ki tudhatja, hogy itt vagyok, éppen itt és most.

Áháá, megint a prostim, rögtön megismerem az első hangja alapján mielőtt elmondhatná mit akar. CG! Szia édesem, örülök, kint vagy! Rögtön van egy jó hírem. Nem kell tovább várnod a kislány itt van velem. El kellett hoznom a városból, ott már nem volt biztonságban. -Koldusok sincsenek itt jó helyen, megértem, hol vagytok? A város melletti lápos vidéken, itt áll az én lakókocsim. Nem baj, hogy ide hoztam ugye édes? -Ne mozduljatok, azonnal megyek az a hely éjjel nem gyereknek vagy könnyű kéjes nőnek való! Utolsó papírpénzem rávágtam a pultra, bedobtam italom, felvettem a kalapom és siettem ahogy tudtam. Mi lesz ha majd újra látom? Ölelem szorosan. Többé soha nem engedem el! Haladok a város melletti egyre kietlenebb vidék felé. Százával jönnek a gondolatok. Vajon megismer? Túl apró volt még mielőtt leléptem. Láttam az első lépteit és az tart embernek, hogy ezentúl újra én vigyázok majd rád szüleink helyett. Mindent megadok, nem hagyom, hogy te is egyedül maradj a világban. A fák színtelenek, a növények elhaltak az ingoványos terepen. Bugyborékoló hang, saras talaj. Még is, ki képes itt élni, vagy egy gyereket idehozni? Vaksötétben lépek, és érzem lábam alatt elsüllyed a talaj. Messziről már látok egy fényforrást. Csak a lakókocsi lehet amiről a némber is beszélt. Hevesen kalapál a szívem, még a rothadó, poshadt ingovány bűzét is elfelejtem. Berúgom a lakókocsi ajtaját, körbenézek. Ez a hely lepusztultabb belülről mint kívülről. Senkit sem látok. Átkutatom a holmikat. Egy ideje már nem lakott itt senki, mit jelentsen ez? Annak a repedtsarkúnak kitépem a nyelvét amiért átvert... Bőszülten kilépek. Már egy egész fogadóbizottság várt. Milyen megtisztelő... A régi bűntársaim mind a hárman, élükön azzal a nőcskével. Dühösen kérdem tőle, mire véljem ezt a szemtelenséged?!? A régi cimbora rágyújt egy cigarettára, és belekezd. Tartozol nekünk, kell nekünk a részed... az utolsó közös bulinkon elrejtetted az aranyad valahova erre a vidékre. Add nekünk és akkor nem esik bajod. -Képtelenség fiúk, a kis testvéremnek tettem félre. Ha felnő jobb jövőt adok neki és nem a magunkfajta söpredék sorsára fog jutni. A tiedre már biztos nem! Együtt nevetnek fel és hangzik a válaszuk. Kibiztosítva rám fogják forgótáras fegyvereik... Elsétálok velük, tudják úgy sem mutatom meg a rejtekhelyem. Megállítanak egy vastag, iszapos tócsa mellett. Felém szólnak: Cyrus! Az utolsó lehetőséged! Gondolkodás nélkül adom a választ:-Dögöljetek meg!

Ökölbe szorul a kezem. Összeszorítom a fogaim, én már tudom mi következik. Dörrennek a fegyverek, villannak a csöveik vége. Az ólomgolyók fehér ingemet vörösre szakítják fel a belém hatoló lövedékek. Hátralök a lendületük. Már nem fáj, nem érzem. Szédülve esek a mocsári víz felé és csak egyetlen dolog jut eszembe. -Sajnálom húgom, elbuktam. Minden tervem a közös jövőnkre oda lett. Nem védhetlek meg, látlak felnőni, foghatom kezed a nehéz helyzetekben. Magadra hagytalak. Életemben nem találtalak újra meg, talán majd a következőben méltó bátyád leszek... Csattanva beleesem az iszapos lébe. Elmerülök a feledésbe, a sötét mélység ellen nem tudok küzdeni. Vérem buborék nyomokat hagy a felszínen. Hínárok fonnak körbe.

A jelenben:

Szórakozóhelyről kitért fiatalok mennek a mocsárba. Sötét fellegek bontakoznak ki felettük, vihar szabadul el. Egymást biztatva az alkoholos kábulattól haladnak a sűrűbb rengeteg felé. Szúnyogok, élősködők, növényi indák szegélyezik útjukat. Szakad az eső, mennydörgés követi szavaikat. Egy saras, mély, ingoványos, befülledt, gázos rész mellett megállnak. Nem mersz belemenni? Fogadjunk, hogy nem mersz hülye gyerek! Mire a mondata végégéhez ért, villám csapott be mögéjük. Hatalmas, fehér, rothadó test ugrott ki a lábvidék vízéből. Teste az évek során, áztatva a lébe többszörösére puffadt. Hangzott egy üvöltés: Grundy Éhes! Egymás után emelte és tépte szét őket. Rothadó, fekete, lyukas fogaival habzsolta be a testüket. Beleiktől vérző nyomokat hagyva a sártengerben, csillapította a rémség az éhségét és elindult a város irányába. Elméje megfakult, üres, de egy dologra még emlékezett. A húgát meg kell keresnie. Léptei megrázzák a beton talajt, vonul a toronyházak között. A rémség üvöltése rázza meg a közeli épületek falait, betörnek ablakaik. Egy érzés keríti hatalmába, mely átjárja néma, férges szívét. Elindul a városi kórház felé.

Ééééésss Köszönöm szépen mára is a figyelmet! Az előadásnak vége:)