FrankBlack

FrankBlack

Enigma music

Gregorian, New Age. 20 éve hallgatom Michael Cretu zenéjét

"Good evening. This is the voice of Enigma. In the next hour we will take you with us into another world, into the world of music, spirit and meditation. Turn off the light, take a deep breath and relax. Start to move slowly, very slowly. Let the rhythm be your guiding light."

Korai évek (1990-2000)

Első munkahelyemen 1999-ben a biztonsági őr mindenféle zenei cd-ket árult, és a rendszergazda ismerve ízlésemet, ajánlott nekem egy dupla válogatás cd-t.

Mikor megtudta, hogy sose hallottam róla biztatott, hogy hallgassak bele, mert szerinte ez nekem tuti tetszene. Betolta a cd-t, majd megszólalt a hangfalakból a Sadeness:

Elvarázsolt, lenyűgözött, ámulatba ejtett. Azonnal megvettem, és vittem is haza. A dupla cd minden számát imádtam, nem tudván, hogy Cretu közel 10 éves munkásságának legjavát tartalmazza.

Michael Cretu komolyzenét tanult, majd a 80-as években több albuma is megjelent, amelyek nem arattak túl nagy sikert. Emellett producerként is dolgozott. Sandra producere is ő volt, aki nagyban ennek köszönhette sikereit.

Összeházasodtak, és ezután a román származású művész elkezdett foglalkozni a saját projektjével. Fiatal, szerelmes, és boldog házasemberként dúlt benne a kreativitás, kibontakoztatta saját stílusát, és megszületett az Enigma. Különleges, egyedi new age zene, gregorian beütéssel. Az első albuma több, mint 60 országban lett platinalemez. Ám Cretu elég szégyenlős volt, ezért nem saját nevén jelent meg a lemez, sőt kifejezetten titkolta kilétét. Sokan találgattak, hogy az Enigma mögött ki áll, vagy kik állnak. Együttes, vagy egy személy? A 90-es években még további két album született, majd ez a Greatest Hits.

Gregorian, és törzsi énekek, változatos hangszerek, melyet sokszor igencsak erotikus női vokálok tettek még egyedibbé. Jó néhány szám alatt a női énekhangot felesége Sandra adta, de nem egy szerzeményében maga Cretu fakadt dalra.

Személyes élmények.

Én úgy vallom, hogy egy művészember személyisége, belső lelki világa, szellemisége sugárzik, tükröződik az ő művészetében, és szerintem azokat fog meg leginkább, akik hasonló lelki, szellemi síkon vannak.Ezért szerettem meg Cretu zenéjét. Mert valami hasonló volt nekem is a lelki világom, mint amit ő sugárzott a zenéjén keresztül.

Jómagam is akkoriban voltam nagyon boldog szerelmes, de ugyanakkor megvolt bennem is az, ami Cretu számait is áthatja. Érződik a melankólia, a nehéz lelki terhek, a múlt árnyéka, az elvontság, a szomorúság, a szenvedés, de a szenvedély, lázadás, küzdeni akarás is. Intenzív érzelmi viharok jellemzik zenéjét, amelyben váltakozik a csendes melankólia, és a lázadás, mindez átitatva nagyon erőteljes misztikummal, és szenvedélyes erotikával.

Akkoriban éjszakai bagoly voltam. A munkahelyemen mindig éjfélkor végeztem, majd aztán a csendes, kietlen sötét utcákat róttam hazafele, és közben az Enigma zenéjét hallgattam. Ha szabadnapos voltam, akkor meg az asszonnyal voltam, akivel akkoriban még csak jártunk, és a szüleinél lakott, én pedig késő éjszaka mentem haza tőle az üres szobámba, ahol sokszor egyedül éreztem magam („I feel loneliness in my room”). Rengeteg megválaszolatlan kérdés kavargott bennem az élet nagy dolgairól, és sokszor kiáltottam volna én is bele az éjszakába azt kérdezve, hogy miért? (Why). De inkább csendes harcos voltam (Silent Warrior). Árnyék a csendben (Shadows in silence). Jó lett volna visszatérni az ártatlanságba. (Return to innocent)

Éjszaka éjfél után hazaérve sokat néztem a Tv3 adását. Akkoriban olyanok sorozatok mentek, mint pl. a Millenium (fsz: Lance Henriksen, alias Frank Black) vagy a Végtelen határok. Volt még egy, ami tetszett: Nikita a bérgyilkosnő. De ez még az a változat, amiben Peta Wilson szerepelt. Nem egyszer hallottam közben hogy az Enigma egyes számai szólnak néhány jelenet alatt.

Az Enigma szenvedélytől, és erotikától fűtött, máskor pedig mélabús, melankolikus, vagy éppen lázadó. Az első három lemezéről minden számot szeretek. TNT for the brain, Mea culpa, Metamorhosis, Beyond the invisible, Callas went away. Csak néhány a teljesség igénye nélkül.

Az Enigma korai évei számomra olyan volt, mint a sötét éjszaka, amelyet fáklyák, lámpások, gyertyák sárgás fénye világít meg, és melegséggel tölt el. A szeretet apró lángjai világítanak szolidan a sötétben.


The Screen behind the mirror (2000)

Új lemez, új stílus. De az én életemben is új fejezet kezdődött, azzal hogy összeköltöztünk az asszonnyal. Gregorian helyett Carl Orff Carmina Burana részleteit használta fel Cretu. A gravity of love klipje is nagyon beszédes, de ez még inkább:

Nagyon megérintett a klip akkor. Nem tudtam miért. Most már tudom. Mert arról szól, ami közöttünk is volt akkor az asszonnyal. Elkezdtünk álarcot viselni, és közben durva játék vette kezdetét. Mint a klipben, egy fiú és egy lány odamennek a videójáték automatához, és egymás ellen játszanak, harcolnak. Hatalmi harcot vívnak. A párkapcsolati romboló játszmák sajnos nem ritka dolog, minket sem került el, és a klip nagyon jól visszaadja ezt.

Ekkor már úgy éreztem, hogy az Enigma zenéje csakúgy, mint az életem, inkább szürke, és borongós. De továbbra is megmaradt a csendesebb melankólia (smell of desire) és a vad lázadás kettőssége (Modern crusaders), valamint az érzelmek lágyabb és erősebb hangjai.


Voyageur (2003)

Teljesen új stílus, inkább popos irányt vett. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy az egyik nagy sláger a lemezről elkészült Chicane verzióban is, ami nekem nagyon tetszett akkor, mert pont úgy éreztem a nejem iránt, ahogy abban a dalban. Hevesebben vert a szívem ha rá gondoltam, és nagyon szerettem, de mégis inkább olyan lett az életünk, mint ebben a rajongói klipben:

Kicsit talán kevésbé komor számok jellemzik az albumot. Az előzőekhez képest kicsit nyugodtabb, és érzelmesebb. Following the sun, The piano, In the shadow in the light.

Határozottan állíthatom, hogy ez egy harmonikus, nyugodtabb, kellemes album. Nem dúlnak benne nagy drámai érzelmi viharok. De az elvontság, és a melankólia továbbra is jellemző. Új színt vitt ismét Cretu munkásságába. Számomra ez az album olyan megnyugtató zöld színű.


A posteriori (2006)

Ismét új színt vitt Cretu az Enigma zenéjébe. Ezúttal hideg, és kék színt. Ez az album is jól tükrözte az akkori személyes érzelmi világomat. Az érzelmek kihűltek, hidegség volt belül. És már a szerelem láthatatlan volt. (Invisible love). A kodependenciára oly jellemző módon arra vártam, hogy mentsen meg a szerelmem („Rescue me my love”). Nagyon messze éreztem magam mindentől, ami fontos volt nekem. (20.000 miles over the sea). A kísértetiesen hangzó, hátborzongató Dreaming of Andromeda, és a The Alchemist is jól kifejezte érzéseimet. Csak az album végén két szám hozott némi melegséget az egyébként fagyos hangulatú lemez hallgatása közben: Sitting on the moon, és az utolsó, búcsú szám: Goodbye Milky Way.

 

Seven Lives Many Faces (2008)

A román származású művész ismét megújult. Erőteljes, és lázadó hangulatú album, de nem úgy, mint annak idején, amikor még Cretu boldog házasságban élt feleségével. Ebbe beleborzongok:

A same parents c. szám már lágyabb hangon teszi fel a költői kérdést, hogy miért van annyi gyűlölet... Van egy szám, amiről mindig egy itteni, számomra kedves tag jut eszembe, mert pont ezt a felhasználónevet választotta: Fata Morgana. ;)

Visszatérnek az erotikától, és szenvedélytől fűtött számok is, de ez is valahogy más, mint régen: Touchness. Frusztrált, és buja. Most nézem csak, hogy mennyire :)

Ráadás: Je t'aime till my dying day

Ez az album számomra olyan mint a tűz. A kínzó sóvárgás, a szenvedély, és a szenvedés tüze, mert a sóvárgás kielégítetlen marad, és marad a magány sötétsége. Az album születése előtt egy évvel Cretu és Sandra elváltak.  Ezért ez nem olyan, mint amit a 90-es években sugárzott Cretu zenéje. Megvan benne ismét az erotika, és a szenvedély, de ez már nem az az "egészséges erotika", hanem inkább perverz, ami mélységes fájdalommal, és szenvedéssel van átitatva. Talán a régi szép idők után sóvárog, és annak elmúlásától szenved? A Deja vu c. szám erre utal, mert a régi időket idézi fel, és szinte az egyetlen szám az albumon, ami nyugodt. Annyira, hogy szinte már maga a megnyugvás, és a mennyország. Cretu számára az lenne, ha visszahozhatná a régi szép időket...?


The Fall of a Rebel Angel (2016)

Sok idő telt el az utolsó lemez óta. Cretu ismét zseniálisat alkotott, és megint összhangban van a szellemisége az én lelki világommal. Visszatért a Sadeness, de persze nem olyan, mint régen volt. Valami egészen más. Valami egészen… sokkoló. Máig gondolkodom a klip képsorain:

Talán rájött, hogy az elmúlt szép időket soha nem lehet már visszahozni, és ezért dühös, frusztrált, és sötét? Egy érzelmi hullámvasút. A Mother c. szám hallgatása alatt lenyugszok, mintha kicsit a régi Enigma térne vissza. Csodálatos énekhang: Oxygene Red. Aztán egy kicsit csendesebben elmélyülve: Confession of mind. Aztán néha van benne valami beletörődés, és egyfajta megnyugvás, vagy belenyugvás. The Die is Cast. Máskor meg sötét: Agnus dei.

Az előző két évben ősszel, és télen sokat hallgattam ezt az albumot, főként a szürkületben sötétben, hidegben, ködben tett egészségügyi sétáim alkalmával.

A poszt elején azt írtam az első pár albumról, hogy számomra olyan, mint a sötét éjszaka, amelyet fáklyák, gyertyák meleg fénye világít meg. Ez az album pedig olyan számomra, mint a lemez záró dala, és hozzá a fenomenális klip. A sötét éjszakában mindössze egyetlen fáklya világít. Egy ember egyedül a sötétben, fáklyával a kezében magányosan zarándokol. Hogy hova? Nem mondom meg. A vége csodálatos. A zene, a klip, és a szöveg is tükrözi, ahogyan én is érzek:



Köszönöm a figyelmet.

1.
Neotechtr
Nagyszerű blog lett, érdeklődve olvastam, hiszen az előadótól csak a Sadness volt nálam képben. Jó volt belehallgatni a számaiba ahhoz képest, hogy "egész életemben" lett volna lehetőségem rákeresni mondjuk youtube-on, de nem tettem. Most hallottam először pl azt a Chicane remixet is, ami duplán is tetszett egyéb dolgok miatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...