Gamerdavid

Gamerdavid

Assassin's Creed költeményem

Link másolása
Tegnap este nekiálltam írni egy verset az AC sorozatról, de valahogyan nem jött össze, inkább egy kis unaloműző iromány lett, amit több mint három óráig írtam.

FIGYELMEZTETÉS: A blognak nincs semmi értelme, nem a történetről, sem a játékmenetről, hanem inkább az unaloműzésről szól. Desmondot és a pierce of edent kihagytam belőle. Lehet, hogy nem rímel minden sor, de remélem nagyából kivehető hogy mit írok. Mégvalami. Ezt ÉN írtam, nem koppintottam sehonnan. Jó szórakkozást, remélem tetszeni fog.

ASSASSIN'S CREED

Én vagyok Altair a rettegett orvgyilkos,

az ókórban élek, fülem zsíros

rohadt mély a hangom,

de engem nem érdekel, nagyívben lesz@rom

A szentföldre mentem,

hogy a templomosokat jégre tegyem

összesen kilenc célpontom van,

melyikkel kezdjem?

Az utcákon sétálok, elvegyülve a tömegben,

közen a következő gyilkosságot, tervezem a fejemben

De a legtöbb időmet a háztetőkön töltöm,

odafent én vagyok a fehér ördög

Ha lelepleződök, akkor megtámadnak az őrők,

de én nem vagyok gyáva, nem menekülök,

inkább előkapom kardomat és szemtől-szembe győzők

Küldetéseimről csak annyit hogy van itt minden:

halgatózás, verés lopás, gyilkolás,

de ezek sajnos dög unalmasak,

lehetnének kicsit változatosabbak.

Mivel ezzel a résszel nem játszottam,

így nem tudók róla többet írni,

de a következő hosszabb lesz,

nem kell sírni.

ASSASSIN'S CREED II

Mond fiam, ki a tököm vagy te?

A nevem Ezio Auditore Da Firenze.

Ezioról annyit, hogy jófej,

a játéktörténelemben ő az egyik legjobb karakter.

Ő már 17 évesen háztetőkön szaladgál,

és könnyedén elekeni bárkinek az arcát.

Hiszen Ezio barátunk imádja a pun----cit,

rendesen kifugázza Christina Vespuccit.

Megismeri Leonardo Da Vinchit....

Mit mondott Leonardo Da Vinchi?

Büdös a p.....a de fincsi.

Előszőr csak szaladgálós és verekedős küldiket kapunk,

de aztán hirtelen a lecsóba csapunk.

Ezio családját elárulják és megölik,

ezért úgy dönt, hogy assassinnak öltözik.

Találkozik pár prostival, akik megtanítják hogyan vegyüljön el a tömegben,

Pont úgy, ahogyan azt Altair tette régebben.

Ezután elmegy monteriggioni-ba,

Az Auditore család városába,

Ott Mario megtanítja harcolni,

ütni, blokkolni, támadni.

Most jöjjön a fegyverarzenál

van itt méreg, pisztoly, duplapenge,

egészségell használd.

Az ellenfelek ismét a templomosok,

ők a célpontok.

később Ezio elmegy velencébe,

itt játszódi a játék legnagyobb része.

Legnagyobb ellenség Rodrigo Borgia

Azt hogy ő kicsoda, micsoda azt mindenki tudja,

most pedig ugorjunk a brotherhoodra.

ASSASSIN'S CREED BROTHERHOOD

Az AC brotherhood ott folytatódik, ahol a 2-nek lett vége,

Ezio barátunkat nagy meglepetés érte.

A bevezető után irány monteriggioni,

itt vár ránk pár unalmnas küldi.

majd Caterina Sforza, akinek szépen borotvált a pun-------cija,

Ezionak ez tetszik, ezér jól megdugja.

De a szeretkezést egy ágyúgolyó félbeszakítja,

Ugyanis a város a megtámadja a borgia.

Kinyírunk pár ellenséget,

és megismerjük a harcrendszer nagy újítását,

az execution streaket.

Ezio Rómába megy, ahol jeneleg Cesare Borgia a főtuskő,

róla elég azt tudni, hogy egy hataloméhes bunkó.

Rómában rengeteg a tennivaló,

felkel szabadítani a várost, a borgia uralom alól.

A boltok romokban vannak, ujra kell építeni őket,

így tudjuk növelni, a bevételünket.

És ha már brotherhood a játék címe,

toborozhatunk saját orvgyilkosokat,

a játék negyedéhez érve.

Da Vinchi visszatér rengeteg új találmányal:

Tankkal, ágyús gondolával, gépfegyverrel, és bombázóval.

Áhhhhh, Kapd be Leonardo!

ASSASSIN'S CREED REVELATIONS

Hagyuk az olaszokat,

irány a török birodalom,

erről a részről is van mit írnom.

Ezio már egy 50 éves tata,

aki csak annyit változott hogy ősz lett a haja.

Régen nagyon szerette a nyalást (fagylalt)

De most csak egy dolgot akar,

a megvilágosodást.

A parkour és a futás maradt a régibe,

Annyit leszámítva hogy egy kampó került a kezébe(re)

A bombakészítés nagyon faxa dolog,

csak elkészíted, és a tömegbe dobod.

ismét újra kell építeni a várost,

de most nem rómát, hanem konstantinápolyt.

Ismét tornyokat kell foglalni,

ki kell nyírni a kapitányt, azt felgyújtani.

A multi szerintem gagyi,

annyi az egész hogy szétkell egymást gyilkolni.

Lehet hogy kicsit rövid lett,

de a kövi még rövidebb lesz, nem kell aggódni.

ASSASSIN'S CREED III

Amerikában járunk,

A játék elején hősünk apjával játszunk

A főhős Connor egy seggfej,

Ezioval ellentétben ő egy unszimpatikus karakter.

hiszen ezio egy olasz pun---cifikátor,

Connor pedig egy indián terminátor,

aki profin ugrál a fákon.

van két város: Boston és Új york,

És persze a határvidék,

itt vannak állatok: pumák, szarvasok, nyulak, medvék.

A sztori uncsi, könnyű rajta elaludni,

de azért el lehet vele kockulni,

lehet hogy nem lett valami értelmes írás, de ettől mén nem kell morogni.

20.
20.
RangerFox
Tényleg jó és vicces, de tele van elírásokkal: pl nem "orvgyilkos" hanem orgyilkos meg minden egyéb Ha ezeket kijavítod tényleg egy mestermű lesz! :)
19.
19.
Füge
Szép lett, király lett, de csak szerintem káosz úgy általánosságban az AC storyline (a verstől függetlenül)? Nekem ez az istenséges, sci-fis fantasys, templomos romantikus katyvasz már kibogozhatatlan. :D
18.
18.
adam222
Ezio családját elárulják és megölik,
ezért úgy dönt, hogy assassinnak öltözik.

Ez hatalmas! :D

Egyszer én is költöttem egy 2 soros versecskét mikor még nagyon régen WoW-ban pvp-ztem. Így hangzik:

Ide nézz, oda nézz.
Pofádba egy epic mace.
16.
16.
Itt mindenki verseket ír? Az a szerencse, hogy mindenki tud.
Például ez. A helyesírási hibáktól eltekintve, nagyon ritmusos, és poénos volt.
A következőben el is Rap-elhetnéd. :D Csak mert ez inkább volt rap-szöveg, mint vers. De tényleg nagyon tetszett.
10.
10.
Gamerdavid
DBjoe: Köszi.

Gora: Nincs mit, örülök hogy tetszett.
9.
9.
Gora
Jót nevettem, köszi :D
8.
8.
DBJoe
Kedvenc játékom,nagyon jó blog lett.Grat!
7.
7.
Gamerdavid
#6: Tervezek még ilyet. Gondoltam mát GTA, Halo, Batman, Elder Scrolls versekre is.
6.
6.
Yanez
Ez a versike széria nekem nagyon bejött! Még ilyet, még! És grat!
5.
5.
Gamerdavid
#4: Pedig állati jók lettek, a paródiáid szintén.
4.
4.
Norbiii
#2: Köszönöm Szépen, jól esik, és örülök, hogy még emlékszel rájuk. Mostanában sajnos nem írok ilyeneket, nem akarok feszkót, de majd esetleg nagyon ritkán, 1-2-3 havonta egyszer egyet-kettőt beiktatok. :) :) De esküszöm, hogy a Super Mario-t kiparodizálom. xd xd

Köszönöm, és megtiszteltél vele, hogy reagáltál. :)

További jó blogírást!
3.
3.
robogo98
2.
2.
Gamerdavid
#1: köszi szépen. Imádom a paródia verseidet olvasni. Nagyon jók lettek.
1.
1.
Norbiii
Istenem régen mennyi ilyen verset írtam, volt hogy a Nintendo-ról, meg a konzolokról írtam egy ilyet. Sok helyen egy picit +18-as lett, de voltak jó sorok, és az ötlet is jó, bár nem ismerem ezt a gamet.

Na kedvet adtál a versíráshoz, lehet jövök egy Super Mario-s költeménnyel, mint régen. :))))))))))

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...