Minden emberben ott lapul egy alapvető ösztön, hogy segítsen a másikon. Lehet, hogy néha nem így tűnik, de attól még igaz.

Ha egy hegymászó eltűnik, az emberek keresést szerveznek. Ha egy vonat kisiklik, az emberek sorban állnak, hogy vért adjanak.

Ha egy földrengés romba dönt egy várost, az emberek a világ minden részéről vészhelyzeti ellátmányt küldenek.

És ha valaki a Marson ragad egyedül. Nincs olyan ember, aki ne akarna valahogy segíteni.

Jó reggelt/napot/estét.

Visszatértem, hát egy igen érdekes és izgalmas könyvvel. Visszatértem hmmm. Igazából sose mentem el csak nem írtam semmilyen blogot. De most megtöröm a csendet és bemutatom Andy Weir sci-fi klasszikusát. Igazából még nem klasszikus, de én úgy érzem, nagyon hamar kultuszkönyv lesz. Mert EEEEZZZ már valami.

Az űr annak ellenére is bőven tartogat veszélyeket, hogy többet voltunk „odakint”, mint itt a Föld bolygó legmélyebb pontján a Marianna-árok legalján. És ha egy ismeretlen bolygón ragadsz egyedül akkor minden leleményességedet latba, kell vetni, hogy életben maradhass.

Mark Watney az ARES 3 Mars expedíciójának az egyik tagja. Rajta kívül még 5 másik ember is a csapathoz tartozik.

Lewis a szigorú ám igazságos parancsnok.

 Martinez a pilóta.

 Beck az orvos.

 Johanssen a számítógép zseni.

És Vogel a specialista.

Mark pedig a botanikus volt. De mivel szükség törvényt bont ezért mindenhez ért az ember, ha magára van utalva.

Az ARES 3-nak egyszerű rutin feladata lett volna. Kőzetmintákat kellett gyűjtenie és rengeteg tesztet elvégeznie. A védelmükre és az 1 hónapos ott létükre felállított „Lak” lett volna az otthonuk, amiben megpihennek és élnek arra a kis időre. Ám a 6. napon máris katasztrófába torkollott a küldetés ugyanis a Lak 150km/órás marsi szélviharokra lett tervezve. És amikor a NASA-tól jött a hír, hogy egy igencsak 175km/órás szélvihar tart feléjük azonnal abba kellett hagyni a küldetést és elhagyni a bolygót az MFE-vel (Marsi Felszálló Egység) és dokkolni a Hermészhez amivel egészen a Marsig jöttek el.

Egy ideig minden rendben megy. Libasorban haladnak, de a nagy vihartól alig látnak valamit.

Ám egy drasztikus pillanatban Watney elszakad a többiektől és egy antenna csapja el.

Lewis még megpróbálja megkeresni, de a biometrikus szkennerek Mark ruháiban egyértelműen azt mutatják, hogy nem él. Vagyis annyit mutatnak, hogy még meleg a test, de hát egy halott teste lassan hűl ki. De Watney nem válaszol semmire, és amit tudnak róla a többiek, hogy egy antenna áll ki belőle.

Végül nehéz döntést hoznak, és ott hagyják.

Még épp időben szállnak fel, mert ha még 1 percet maradtak volna, felborul a mentőhajó, és mindenki ott marad. Ezért Lewis meghozta a legjobb döntést.

Inkább 1 ember maradjon ott, mint 6. Igaza van.

A csapat sikeresen megérkezik a Hermészhez és mindenki mély depresszióba, esik. Valaki sír, mások csak némán bámulnak maguk elé. Jelentenek Houstonnak és a hír bejárja az egész világot. Az ARES 3 expedíció kudarcba fulladt és egy társuk Mark Watney halott.

Az egész bolygót megrázta a hír, és rengetegen gyászolnak.

Eközben a Marson Mark Watney azon gondolkozik, hogy mi a picsa történt :D ?

Egy antenna áll ki a hasából, a többiek itt hagyták, és még a rádió is tropára ment ezért kommunikálni, sem tud senkivel. A Lak-ot kicsit megtépázta a vihar, de helyre lehet hozni. Az élelem kitart egy ideig, de meddig? Víz is hiánycikk.

Mark Watney a bolygón ragadt és valahogy túl kell élnie a következő 4 évben, ugyanis akkor érkezik meg az ARES 4 ám nem közvetlen ugyanoda, ahol Ő van, hanem 3200 kilóméterre arrébb egy olyan dimbes-dombos rögös sziklás helyszínre, ahova kész rémálom lesz odajutni.

 A küldetés tehát adott:

Élelem kell, víz kell, és valami rádiós egység, amivel fel tudja venni a kapcsolatot a NASA-val.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

Dióhéjban ennyi a történet, de ennél sokkal epicebb és szívszorítóbb és izgalmasabb volt a könyv. És persze ne feledjük el Mark leleményességét és azt a tényt, hogy makacsul ragaszkodik az élethez. Ezt egyébként nagyon jól megoldotta az író, hiszen szarkasztikus és olykor olykor beteg humorral néz farkasszemet a halállal. Ezzel, jóval szerethetőbb lesz a karakter és azonosulni is egyszerűbb lesz vele. Hiszen, ha valami balul sül el, hisztizik egy sort, de a következő naplóbejegyzésben már arról ír, hogy „Na gyerünk, megtudjuk csinálni”.

Nem egyszer röhögtem fel hangosan és Apám meg is kérdezte, hogy mit olvasok.

 Minden nap történik valami hiba, de igyekszik megjavítani őket és még arra is, van ideje, hogy kalkuláljon, számoljon, osszon-szorozzon. Ugyanis idő az van bőven, de élelem és levegő és folyadék már annál kevesebb. Valamit ki kell találnia, hogyan termeszthet növényeket, egy olyan bolygón, amin semmi nem terem. De hé! Mark egy botanikus biztos megoldja. Naná, hogy meg.

Meg kell oldania a dolgokat, hiszen magára van utalva, és túl kell élnie.

Az eseményeket a naplóbejegyzéseiből ismerhetjük meg, ahol részletesen elmagyarázza nekünk, hogy aznap mit csinált. Ha valami elromlik, megjavítja, ha vizet kell csinálnia, egy egyszerű ám annál veszélyesebb kémiai reakció során vizet fakaszt.

A könyv egyáltalán nem unalmas és már az első sorok is azonnal beszippantják az olvasót, és egyszerűen odaszögez és olvastatja magát. Alig bírtam letenni és olyan jelentéktelen dolgok miatt kellett mindig abba hagynom az olvasást, mint, hogy alvás meg munka, meh.

Rengeteg kémiai, matematikai, és fizikai képleteket és megoldásokat magyaráz el nekünk. A számolással még nem volt gond mert érthető volt egyszerű, de amikor már a kémiáról kezdett el beszélni, hogyan tud vizet csinálni robbanóanyagból ott kicsit vakargattam a fejem, de szerencsére ez csak pár oldal volt.

A történet egy másik érdekes szálon is fut lent a NASA-nál ahol rengeteg szereplőt vonultat fel a történet (és az idén érkező filmben igazi sztárparádé lesz ennek hála), Ők is azt hiszik, hogy Mark halott ám az egyik alkalmazott furcsa dolgokra lesz figyelmes, amikor a legfrissebb Marsi műholdképek jelennek meg. Azonnal szól a feletteseinek és kiderül, hogy fatális hibát követtek el. Mark Watney él és virul, és rohadtul egyedül van.

Innentől fogva versenyfutás van az idővel. Minél előbb el kell hozni Markot a bolygóról és meg kell könnyíteni a dolgát. Persze ezt könnyebb kimondani, mint megtenni. De a NASA sem tud vele kommunikálni és Watney sem tudja, hogy figyelik már.

Persze idővel minden értelmet nyer és az olvasó is, drukkol.

Nagyjából ennyi.

A könyv nagyon tetszett, ám nem olvasok sok sci-fit és ez mindenképpen pozitívum, hogy nem egy újabb olyan sci-fi ahol idegenek vannak meg hiperhajtóművek lézerfegyverek BUMM BUMM Michael Bay.

A valósághoz van inkább köze. Jóval.

Mark csont egyedül van egy kietlen, lakatlan, sivatagos vörös bolygón. Ki kell találnia, hogy csinál élemet magának, ami legalább kitart 4 évig. Plusz víz és levegő is kell. Folyamatosan naponta törli le a napelemekről a homokot, hogy az áramellátás működjön a jobb napokat is megélt Lakhoz. Tennivaló és idő van bőven. És ha van egy kis szabadideje, olvasgat és régi 70-es évekbeli diszkó zenét, hallgat, amit Lewis Parancsnok hagyott hátra a kabinjában. Amiért egyébként Mark a pokolra kívánja a felettesét. Miért pont szaros diszkó? A régi 70es évekbeli sorozatokról már nem is beszélve. De ez van, ezt kell szeretni.

A könyvet ajánlom mindenkinek, aki ki van éhezve egy jó kis sci-fire. De ha csak egy modernkori Robinson Crusoe-ra fáj a fogad, akkor ez a te könyved lesz.

Mark szerethető és vicces figura és semmi sem állhat az útjába. Főleg holmi vörös bolygó nem.

A film amúgy GIGAvárós lett számomra, mert ilyen impozáns sztárparádé már önmagáért beszél. Matt Damon szerintem egy az egyben illik ehhez a szerephez. Tud Ő vicces is lenni, ha akar. És drámához is ért. Ridley Scott meg nem a kedvenc rendezőm, de sci-fihez el kell ismerni, hogy ért. Bár a Prometheus nekem nem jött be, de remélhetőleg nem ba…a el.

Apró Információk:

ÍRÓ: 

További szép napot és jó olvasgatást. ^^

Zene a végére mert erre jó tolni a blogokat.