Szevasztok!!!

Röviden:

 Bármennyire is rövid hónap, ez a Február, be lehet ám sűríteni rendesen. A múlt hónapi termés után, vágytam egy kis változatosságra és dcakee erre keményen rá is segített. Addig-addig beszélgettünk a Devil May Cry sorozatról, hogy mindjárt három végigjátszást le is pörgettem a hónapban. Igazán üdítő (és persze dühítő) volt érezni, mennyire el tud tunyulni a gamer az évek során, ahogyan hozzászokik a magától visszatöltődő élethez és a mindensarkoncsekkpojint-hoz is. Aztán, megérkezett a Call Of Juarez sorozatom harmadik és egyben leggyengébb epizódja is, amit sikerült kipörgetnem, és bár üdítő volt újra látni Ray McCall hangját és pofáját, valamint bármennyire is rajongok a sorozatért, be kell vallanom, tényleg nagyon gyenge rész lett. Kibontottam a csomagolásból, a Battlefield 4-et, amit még az X-Box-om mellé kaptam, végigjátszottam azt is, de már tényleg csak azért a pár achievement-ért, és hogy tovább tudjak adni rajta. Bountlex kollega lepett meg még, egy Call Of Juarez: Ginslingerrel, amit ezúton is köszönök neki. Bár, Ray aki a széria kedvence számomra, kimaradt és hiánya mindvégig elkísért, azt kell mondjam, hogy talán a hangulata és játszhatósága miatt, a legjobb CoJ játék, ami valaha megjelent. Végül pedig, a sokak által ajnározott, Batman Arkham City és Harley DLC-je maradt. A játék maga jó volt, nem mondom, de azért eszembe jutottak dolgok, amiket megosztanék veletek. De... ezt kicsit lentebb...

Hosszabban:

353 Devil May Cry 1 HD (X360)

Mivel régebben sikerült beszereznem, a Devil May Cry HD Collectiont 360 konzolra, csöppet sem volt kétséges, dcakee monológjai után, mit fogok betenni a gépbe. Az első részt még anno, valamikor régen, egy messzi-messzi galaxisban végigjátszottam, így nem volt számomra idegen a sorozat, de mégis meglepett egy kicsit. És hogy miben? A nehézségében. Komolyan mondom, már azt hittem, hogy a kamaszkori lázadást kinőttem és értelmes, normális és legfőképp nyugodt családapaként le tudok játszani bármilyen nehéz játékot, de itt, ennél becsődöltem. Néha, már-már habzó szájjal ültem a játék előtt, vérpiros fejjel és kidülledt szemekkel, visszafojtva minden átkot, ami eszembe jutott. Persze, este amikor már a gyerekek alszanak, nem célszerű felemlegetni a készítők, a tervezők, a kiadók és végül is mindenki édes anyját, akinek köze van ehhez a játékhoz, így csak nagyokat szuszogva, röfögve letettem a kontrollert, amit legszívesebben a TV kijelzőjébe építettem volna be, jó mélyen.

A játék, nagyon nehéz. Irgalmatlan, és nem a modern kori srácoknak való. Aki, arra van felkészülve, hogy minden sarkon majd menteget és mindenkit szétkaszabol, az hatalmasat fog tévedni. Számomra eddig a Ninja Gaiden BLACK tartotta a rekordot, életem legnehezebb játékaként, de most a DmC felnőtt ehhez a trófeához, és bizony ott csöcsül a NGB mellett. Komolyan mondom nektek, volt olyan BOSS ami előtt, nem órákig hanem napokig ültem. Persze, megszakításokkal, hisz olykor már az őrületbe kergetett a játék, de aztán "valahogy" mindig sikerült. Nyugodtan elhihetitek, hogy a krediteket nézegetve a játék vége, felért egy kisebb orgazmussal. Aztán a játék felajánlotta, hogy szeretném e újrakezdeni, eggyel nehezebb nehézségi fokozaton. Persze, majd ha hat+hét anyám lesz!

354 Devil May Cry 2 HD -Dante (X360)

 Még ki sem hűlt a DmC 1 részének a lemeze, már vágtam is be a másodikat. Igazad volt dcakee komám, kegyetlen rá lehet erre függni, gondoltam magamban és már nyomtam is rá a title screen-en a DMC2-re. Meglepő módon, egy választási lehetőséget ajánlott fel a játék: Dante vagy Lucia?. Persze hogy Dante-t választottam.

Sokak által a leggyengébb résznek van titulálva a második. Ha a nehézséget veszem alapul, akkor lehet, hogy így van, mert egy nap alatt lepörgettem a játékot. Igaz, nem volt olyan hosszú mint az első rész, viszont könnyebb volt, amire rátett az elődhöz való kiforrottabb irányítás és sok lehetőség is. Tényleg érződött a játékon a törődés, és tetszett, hogy a környezetet is áthelyezték a modernebb korba. Valamiért ez nekem jobban bejött. Történetre, annyira volt erős, hogy a Boss-okon kívül már így, egy hónap után, nem is nagyon tudom felidézni, viszont itt tényleg nem ez, hanem a hentelés volt a lényeg. Abba pedig a Devil May Cry, minden tekintetben kielégített és felülmúlta az első részt.

355 Devil May Cry 2 HD -Lucia (X360)

Nem is vártam sokat, hogy beleugorjak a játék másik részébe, ami még mindig Devil May Cry 2 volt, de a Resident Evil 2-höz hasonlóan, egy másik karakter szemszögéből, másik útvonalon teljesíthettük a játékot. Nekem, valamiért Lucia még könnyebb karakternek tűnt, de az is lehet, hogy egy végigjátszás után, már jobban elsajátítottam a lehetőségeket és az irányítást, valamint az ellenfelek gyenge pontjait. A Disc2 nem volt olyan hosszú, mint az 1, de még így is megirigyelhetné nagyon sok mai játék. Valószínűnek tartom, hogy ha a program napjainkban jelenik meg, akkor nem tartalmazná az alapjáték, hanem DLC-ként kerülhetne a kezeinkbe, aminek így a mostani választék mellett, terjedelme miatt, talán még örülnénk is, hisz ezek a kétfegyverpakkok kutyafülék hozzá. Teljes történetét a játéknak, így fogjuk megérteni egyébként, ha Luciaval is végigjárjuk a DMC2 történéseit, és sok pontot fel fog rakni, sok i betűre. Így, nem is bántam meg, hogy szántam még pár órát, ennek a kijátszására is.

356 Call Of Juarez - The Cartel (X360)

Több mint egy hét zúzás, vágás után, már szükségem volt valami változatosságra, így megnéztem mit is rendelgettem legutóbb a 360 konzolomhoz. Azonnal felcsillant a szemem, amikor megláttam, hogy ott figyel a csomagban a Call of Juarez: The Cartel is. Bár, nem kapott jó kritikákat és mint utólag kiderült, tényleg a sorozat leggyengébb része lett, örömmel vágtam neki és kíváncsian, hogyan boldogul Ray McCall leszármazottja Ben McCall.

Játékmenetben sajnos nagyban látszott, hogy az egész Coop-ra van tervezve. Sajnos a társaim, és az ellenfelek is igen bugyuták voltak, amit valószínű az élő emberek kárpótoltak volna. Én, viszont szeretek nézelődni a játékokban, nem szeretem ha sürgetnek, azonban ha akció van, azt sem szeretem ha valaki majomkodik, ezért nem igazán preferálom a kooperatív módot. Főleg nem első végigjátszásra. Örömmel láttam azonban, hogy a játékot, három karakterrel lehet végigjátszani, így úgy gondoltam, hogy Ben McCall-al lepörgetem egyszer a sztorimódot, és ha a hangulat olyan, akkor coop-ban adok neki még egy esélyt.

Nem volt olyan. Persze, mint CoJ rajongó, nem tipornám a sárga földig a játékot, mert nem bántam meg, azt a 7+órát amit a Single kampány elvett az életemből, de már vettem is ki a lemezt, ahogy végeztem, még épp az achievementek megjelenítését is alig vártam meg.

357 Battlefield 4 (X360)

Viszont, ha már így belejöttem a lövöldébe, gondoltam berakok valami igazán ütős címet és a játékaimat nézegetve, megtaláltam a géphez kapott BF4-emet, amiről már téptem is le a fóliát, és úgy vágtam be az xbox-ba, hogy majdnem füstölt. Anno, az Origin Time keretében, volt szerencsém kipróbálni, és nekem az elején a single kampány kezdése, a víz alatt Bonnie Tyler - Total Eclipse of the Heart számával, azonnal meghozta a hangulatot. Aztán, valamiért áttértem a multira, és így a single kampány abba maradt a 48 óra próbaidő pedig lejárt, én pedig nem éreztem azt a késztetést, hogy megvegyem a játékot.

Most azonban (csekkoljátok a másfél perces videót, ha még nem ismeritek, ennyit igazán megér) ismét előhozta a hangulatot, és örömmel kezdtem neki a single kampánynak. Sajnos azonban, bárki bármit is mond, nekem hatalmas kedvencem a Call Of Duty sorozat és azoknak modern részei, hisz elhozzák számomra a 80'-as 90'-es évek akciósztárjainak képességeit, hamar elkezdtem hasonlítgatni, és hamar alul is maradt. Elhiszem én, hogy a BF ereje a multiban rejlik, de mivel single kampány is van benne, így azt hiszem van jogom összehasonlítani a két versenyzőt és ebben a versenyben bizony a Call Of Duty részek, toronymagasan verik a számozott Battlefieldeket. Egyszerűen, ezen a fentebb videón kívül, már két nap után nem jutott eszembe egyetlen epic jelenet sem, ellentétben a CoD MW és BO részekkel, amikből, álmomból felkeltve tudnék mesélni rengeteget. Itt már kicsit jellemesebb karakterek voltak mint a 3. részben és magasan verte a Medal Of Honor jellemtelen karaktereit, de a nagy húzóerőket mint cpt. Price vagy Frank Woods egyiküknek sem sikerült elérniük. Bár, maga a játék tetszett, nem volt annyira szimpatikus, hogy a második (multi) lemezt behelyezzem, így mehetett ez a doboz is abba a stócba, amiket már kijátszottam és valószínűleg nem veszek elő többször, csak majd ha elajándékozom vagy az új gazdájának küldöm.

358 Call Of Juarez Gunslinger (PC)

Kis meglepetésként ért, egyik ismerősömtől innen, a COJ Gunslinger, amit bár terveztem a The Cartell után, nem mostanában akartam megvenni. Viszont, úgy voltam ha már megvan, akkor csak megpróbálkozok vele.

Az első pár percben, csak fintorogtam. Nincs Ray McCall, helyette van valami iszákos Silas Greaves nevű emberke. Aztán a második pofon, amit már a menüben is sejtettem de sajnos beigazolódott, az a cell shaded beütésű grafika. Sajnos, nem igazán szeretem valamiért, és míg a Borderlands szériánál és a Teltalle játékoknál eltűrök, addig itt egyenesen szentségtörésnek éreztem, hisz számomra már az első rész is gyönyörű volt, és sajnáltam mit hozhattak volna itt ki a motorból. Tévedtem, bár a grafikai részletességre később jöttem rá, mert a történet és annak elmesélése, annyira magával ragadott, hogy szó szerint alig bírtam felállni a gép elől.

Az egész játék, egy kocsmában játszódik, ahol a főszereplő Silas meséli el, a vele történt dolgokat, amiket közben nekünk kell végigjátszani. Mondanom sem kell, hogy az öreg piás, a végére már nem kicsiket túloz, és van olyan szakasz, amit 3x-4x mesél el, persze mindig megváltoztatva a történetet, de mindezt olyan szórakoztatóan és hihetően teszi, hogy az embernek az az érzése van, hogy tényleg ott ül az asztalnál vele, és neki mesél a vadnyugat gunslingere. Kihagyhatatlan játék, a Western korszak kedvelőinek pedig mindenképp.

359 Batman Arkham City (PC)

Bőregér. :D Nem is tudom, hogy kezdjek neki a véleménynyilvánításnak, mert komolyabb bajom nem volt a játékkal, azonban amikor megnéztem a tesztet és megláttam a 9.5 pontos értékelést, hatalmasat mosolyodtam. Számomra az Arkham Asylum akkorát ütött, mint a Sötét Lovag. Még csak véletlenül sem voltam felkészülve, ilyen jó sztorira, játékmenetre és hangulatra sem. Szükség volt már erre, mert azt hittem játékok terén leragadunk a rajzfilmes Batmaneknél, és sosem lépünk tovább. Viszont, még ha csalódás nem is volt az Arkham City, semmiképp sem mondanám elégedettnek magam.

Kezdetnek ott volt, az OpenWorld aminek semmi értelmét nem láttam. Menj el A-ból B-be, aztán harcolj az esetek 85%-ban belső térben, mint az első részben. Nem volt egy maradandó helyszín a játékban számomra, és a szabadban sem lehetett mást csinálni csak Assassin's Creed féle tollgyűjtögetést, csak itt ezt Rébusz kérdőjelei váltották fel. A másik dolog, nem is igazán a Batman játék hibája, amiért felfigyeltem rá, hanem az AC-t fanatukusan utáló emberek véleményei miatt fogalmazódott meg bennem. Srácok, most őszintén. Mégis, mennyivel összetettebb ez, mint az AC aminek játékosait két gombot nyomkodó hülye gyerekeknek hívtok.
Semennyivel sem. Aki azzal tud játszani, az ezzel is, aki meg ezzel, az azzal is. Sőt, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy talán még nagyobb könnyítés van ebben, mint abban. Hozzáteszem újra, nem a játékkal van bajom, a negyede után már nagyon is élveztem, csupán néhány véleményt és dolgot, igazságtalannak tartok, főleg akkor, ha az egyikben negatívum az, ami a másikban meg a legnagyobb erény.

360 Batman Arkham City 'Harley Quinn's Revenge (PC)

Mivel a történet tetszett, és GoTY editionbe sikerült beszereznem a játékot, nem volt kérdéses, hogy belevágok a Harley Quinn's Revenge DLC-be. Kíváncsi voltam, mi történik az alapjáték után, de ahogy végigjátszottam, és amennyit tudok az ORIGINS részről (végül is semmit, csak hogy előzménnyel lesz dolgunk) azt hiszem, pár kérdésre az Arkham Knight-ig nem fogok választ kapni. Robin játszhatósága jó húzás volt a játékban, és tetszett is a karakter, viszont messziről bűzlik a DLC-n a pénzsóvárság szaga. Sajnos, nem volt annyira maradandó, hogy azt mondjam vegye meg, akinek nem volt dolga vele, de így ha már benne volt a GotY-ban, nem bántam meg.

Titanfall

Rengeteget hallottam már erről a játékról, és az elején szintén az Origin Time jóvoltából még az egyik, akkori cimborámmal próbálgattuk volna, de sajnos a tutorial rész után, mivel dolga akadt én meg nem igazán szeretek idegenekkel játszani, el is maradt nekem. Nemrégiben azonban, beszereztem 360-ra és gondoltam, miért ne multizhatnék egy kicsit. Valószínű, hogy azért tetszett meg egyből a játék, mert nem PRO Gamerek ellen rakott be, így már a második játékban, sikerült az első helyen végeznem.

A jó bő fél órás training elsajátítása után, úgy ugrottam be a játékba, mintha mindig is ismertem volna. A kezelése és játszhatósága, valami kegyetlen skacok. Tényleg képes az ember benne úgy mozogni, falon szaladni, ugrálni, lőni, mintha mindig is ezt csinálta volna. Amikor pedig hatalmas füstgolyóként, megérkezik a Titánunk, és az addig nagy fölényben lévő ellenfelek közé csapódik, majd lenyúl értünk, a mellkasába helyez és megkapjuk az irányítást fölötte valamint nekiiramodunk a maradék ellenség likvidálásának, akik jobbnak látják ha felveszik a nyúlcipőt, valami felbecsülhetetlen. Jelenleg 25. szinten vagyok, amit jó pár óra játéknak köszönhetek, de egy másodpercet nem bántam meg belőle.

Ennyi volt tehát számomra a februári hónap. Szívesen olvasom, ti mivel töltöttétek az időt, és azt is, hogy mi a véleményetek, ezekről a játékokról, vagy az én véleményemről. Addig pedig,

Játsszatok!