godach

godach

Ember, a játékos mögött!

Avagy, a játékok szociális és lélektani hatásai. (ahogy én érzem)

Szevasztok.

Szeretnék most veletek, valami könnyedebb és kicsit személyesebb témáról diskurálni. Ez pedig nem más, mint az, hogy milyen hatásai lehetnek a játékoknak ránk. Valószínűleg a blog végére, van aki jobban fog kedvelni és van aki nem. Ez a dolgok rendje, és kicsit sem zavar, hisz van aki engem szeressen, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki más véleményére tojok. Az első és legfontosabb dolog, amikor meglátok egy cikket, hogy ilyen-olyan tudósok bebizonyították hogy ....

Nem. Ne bizonyítsák. Használják, és úgy mondjanak véleményt. Vagy ne. Rájuk bízom. De míg bebizonyítják, hogy a zsír az káros, holott akkorákat lehet enni belőle, hogy nem győzöl forgolódni, addig már-már kezd bosszantóan idegesítő lenni.

 

Visszatérve a lényegre. A játék. Nem szeretnék sajnálatot, megértést, együttérzést kicsikarni senkiből sem. Csupán "oktatás" céljából írom le, amit írok. A játék egy eszköz. Eszköz ahhoz, hogy az alkotók az álmaikat, gondolataikat eljuttassák hozzánk. Semmi több. Nem kell ebbe belelátni, tudat alatti neveléstől megkezdve, terrorista hajlamú viselkedést. Semmit. Játék, az egész.

Van, ami jól sikerül és van ami nem. Ez már mind igényesség kérdése, és ez megint ne a felhasználók gondja legyen már. Ne szabjuk meg, kinek mi, mennyi legyen az igénye. Míg engem gyerekkoromban, örültem hogy a szomszédba átengedtek, addig a szomszéd gyerek, szabadon csavargott az egész faluban. Mégsem lettem pszichopata . Nem lettem sorozatgyilkos, nem lettem vandál és egyéb szarság. Csak, mert nem is akartam. De kezdjük, az elejétől.

Az első konzolom egy Atari 2600-as volt. Nem én kaptam, sőt nem is használhattam. Nem emlékszem már rá miért, de büntetésben voltam. Azt hiszem, szokás szerint verekedésért.
Akinek van gyereke, az tudja. Akinek még nincs, majd megtudja. Nincs "várj egy kicsit", nincs "majd később". Vagy most, vagy akkor nem is kell. Én nem így voltam vele. Tudtam, ha türelmesen kivárom, akkor rám kerül a sor. És nem utálkoztam, amiért én nem játszhattam, nem mérgelődtem amiért büntetésben voltam. Csak figyeltem a játékokat. Figyeltem a pályát, a Power Upokat, a rövidítéseket. Hogy kellene csinálni. Élveztem, már azt a részét is, hogy figyelhettem a játékot.

Tehát, én itt kezdtem. Büntetésben, "kitaszítva". De nem adtam fel. És amint én kerültem a géphez, már ment is a dolog. Nem mondom, hogy nem kellett szoknom az irányítást, de amint ráéreztem, nem nagyon voltak korlátok. De jött a Nintendo, ami megváltoztatott mindent.

Persze ma már tudjuk, hogy a sárga kazettás masina, nem volt más csak egy Warez cucc, az én időmbe még igen is sokat jelentett és ért. Havi 10.000 forintos jövedelemből, 2500 forint az igencsak nagy, Felesleges kiadásnak számított. Egyetlen szerencsém volt, az idősebbik testvérem, már akkor látta, hogy nekem ez valamiért nagyon bejön, és támogatott. Először egy Nintendo, majd havi 2-3-4 kazetta hozzá, amiért az akkori időben igen keményen meg kellett dolgozni. A 800 forintos ár, mára áthelyezve olyan 8000 forintot képviselne. Ami igen nagy szó, és ebből mindjárt hármat választhattam. Köszönöm neki, mai napig.

 

Aztán, a következő lépés egy PC volt. Az egyik blogomban említettem, így akit nagyon érdekel utánajárhat, akit meg nem az nem érdemli meg hogy keresgéljek neki. Lényeg, hogy itt megismerkedtem a Prince of Persia sorozattal és a parancssorokkal. Nem is nagyon akarok külön kitérni erre, csak amennyire lényeges.

Felgyorsítva az eseményeket, elérkeztem arra a pontra, amikor már én is üzletelhettem. Volt zsebpénzem, volt "nyersanyagom" amit elcserélhettem egy PSX-re. És itt minden megváltozott. Akartam tartozni, ezekhez a tökéletes, elfogulatlan és egyben nem garasos emberekhez. Akartam úgy karatézni, mint Hwoarang és olyan tökös lenni mint Leon a Resident Evil 2.-ből. Akartam, hogy minden olyan papírforma szerint működjön, mint ahogyan az a játékokban működött. Semmi extra. A jó elnyeri a jutalmát, a gonosz megbűnhődik.

Persze az évek során rájöttem, hogy ez közel sem így működik. Viszont, míg játszottam a GTA sorozattal, a Manhunt-al és egyéb, (nem játékos emberek) számára ismeretlen játékkal, nem vált belőlem őrült. Megtanultam a játékok által közölt információt szétválasztani. Jó, Rossz.
Ennyire egyszerű az egész. És míg élveztem Carl Johnson álmok futásait a GTA San Andreasban, az élmény legnagyobb foka az volt, hogy tudtam, azt tehetek meg a játékban, ami a való életben nem csaj lehetetlen, hanem egyenesen erkölcstelen. Nem azért, mert féltem megtenni. Azért, mert tudtam, hogy ha megtenném, az nem lenne helyes.

A másik oka annak, hogy a játék fejlesztőképes az a Resident Evilnél kezdődött még a kétezres évek elején. Emlékszem a tanár mennyire próbált megtanítani, arra a mondókára amit már mindenki tudott. Alapkövetelmény volt, mégsem ment. Nem a nyelv, hanem a paradicsomról szóló vers nem érdekelt. Persze, a 3. újrakezdésnél a Resident Evil 3: Nemesis játéknál, azonnal mentek a kezdő mondatok.

"September 28th, daylight. The monsters have overtaken the city. Somehow, I'm still alive..."

Érdekességképp elmondanám, hogy vizsgaanyagnál épp ebből mentem át. Persze, hangyákról írtam, de nem volt nehéz felcserélnem a szavakat. Monsters helyett hangyák, City helyett a kertünk. Simán ment és míg pár játszótársam hamar levágta a dolgot, mint ahogyan első nap Szalacsi Sándorként mutatkoztam be a Jókai Út huszonhat szám alól, addig a tanár elképedve nézte, milyen összetett mondatokat tudok, pár nap elteltével.

Sorolhatnánk napestig a történeteket, de egy dolog biztos. A játék, nem egy uralkodó, hadvezér, vagy isten. Egyszerűen csak egy eszköz, amit mi fogunk eldönteni, mire használunk. Nem maga az ördög. Mint ahogyan a Mein Kampf-ot elolvastam és nem lettem náci, úgy amikor a bibiliát elolvastam (puszta kíváncsiságból és bizonyos szintű ön-fejlesztésből) hithű vallásos sem lettem. Ezek. mind eszközök. Lehet ezekre fogni a jó és rossz dolgokat, de valójában mi döntünk arról, hogy milyenek leszünk, miről, hogyan döntünk.

Vannak olyan dolgok, amikre nem vagyok büszke. A Morrowindben, mire a teljes üvegpáncélt megszereztem, szakállam lett. Szó szerint, valamint fehér voltam mint a hó. Utólag nem bánom. Kutyám se, macskám se volt. Egyvalamit azonban megtanultam. Nem szabad túlzásba vinni. Persze, előfordult, hogy egy-egy kínosan középszerű, kellemetlenül indokolt összejövetelről megléptem, csak azért mert akkor jöttem rá, hogy egy-egy puzzle darabkája hogyan állt össze, de ezt már mind a szervező javára írtam.


Az életet lehet élni játék mellett is. Aki igazán szereti ezt a hobbit, az nem halkítja el a szavait a buszon a haverjával beszélgetve, csak azért mert két csaj áll mellettük. Elmondja, milyen fasza "júnikk" cuccot szerzett be, és magasról tesz arra, hogy mit gondol az aki hallja.

Nekem most fog születni a harmadik gyermekem. (Bár lehet már megszületett, a blog írása óta nem néztem körül, csak vicceltem). Nem érzem azt, hogy le kellene mondanom a játékról. Nagyszerűen el vagyok a feleségemmel és a gyermekeimmel. Itt és Itt van egy kép. Aki akarja csekkolja, aki nem az nem. A lényeg az, hogy a Silent Hill részeknél maga az asszony szabta mikor nyomjam. Mert őt is érdekelte. Coop játékokkal próbálkozunk mostanában, mert tudja, hogy nekem ez a hobbim. Nem érdekli, hogy haverok helyett inkább havi 20 ezret elbaszok játékokra, mert otthon vagyok velük. Az sem érdekli, hogy jelenleg PS4-re rakom félre a pénzt. Mivel az elején XO szimpatizáns voltam, Ő arra gyűjt nekem.

A gyerekekkel lehet foglalkozni játék mellett is. Nem kell választás elé állítani magunkat. Én, amikor etetőember, vagy fürdető ember vagyok, akkor szoktam cikkeket, blogokat olvasni. Nincsenek trágár szövegek, csúnya videók. Amikor kellek ott vagyok, közben olvasok. Ha felnevetek, akkor a kérdésükre azt mondom "Vicces a bácsi aki írta a betűket" fordított helyzetben butának titulálom.

A játék, nagyszerű dolog. Egy ideig azt hittem, kinövöm majd. Aztán már csak indoknak használtam, hogy ne kelljen a mindennapok szörnyű, unalmas kérdéseit feltenni vagy épp válaszolni rá, a személyes környezetemben. Ma már egy olyan hobbi, amit külön tudok választani a Virtuális és valós tértől. Az, hogy az egyik erősebb mint a másik, az már legyen a program erőssége, vagy a személy gyengesége.

Játszani jó. Én azt mondom, játsszatok!!! ;)

8.
godach
#3: Én is mindig ezt mondom, de sajnos abban igaza van annak, aki a PC-t válassza egyetlen, vagy fő platformnak, hogy nem mindenkinek van erre pénze. Meg is értem, hisz "olcsóbb" játékokat beszerezni rá, stb. Akkor kezd el bosszantani, amikor meg akarja nekem magyarázni, hogy Ő járt a legjobban. Ördögi kör ez, de kompromisszumokkal és toleranciával, simán el lehet ezekkel az egyénekkel is beszélgetni.

#4 Seggeszkexkluzív
Régebben én is így gondoltam, de szerintem az esetek nagy százalékában ez nem így működik. Nekem, hatalmas baráti társaságom volt. 8+ os switchet kellett vennünk, hogy Lanozni tudjunk itthon, nálam. Aztán, idővel ez szép lassan fogyatkozott. Voltak akik a megszerzett jogsi vagy autó miatt érezték úgy, hogy "kinőttek" a játékból. Volt aki szerelmes lett és onnantól megkezdve, megszűnt létezni számára a világ. Volt aki a továbbtanulás vagy a 130%-os munkateljesítmény miatt. Ma már ott tartunk, hogy ezek közül a cimborák közül, sokan csak akkor vesznek kontrollert a kezükbe, ha ide jönnek. Persze érthető az is.
Sokszor megvádoltak már, hogy valószínű hogy még életem sincs, azért játszok ennyit és járok ilyen oldalakra. Pedig, egyszerűen csak azért, mert én imádok játszani és ezekről megosztani a tapasztalataim, élményeim.
A mindennapos gondok, szakmai árnyoldalak megbeszélése után, velük ahogy befejeztük az élet nagy gondjainak megoldásait szóban, igénylem az effajta közösséget is.

5#kindzsal
Adok-kapok mi? :D Azért szerintem, kölcsönösen szerzünk egymástól tapasztalatot, mégsem kívánjuk a másikat sírba. Nem olyan rossz dolog ez. Magam nevében csak azt mondhatom, hogy volt már jó pár dolog, amire általad figyeltem fel ;)
7.
godach
Az is maradok :D
A buszos témát nem mára, hanem a középiskolás korszakomra értettem még a 2000-es évek elején. Akkor még nagyban ment a "'játszol? nem nőttél még ki belőle:" szöveg :)

#2 kindzsal
Köszi. Én pont az általad is tapasztalt, könnyen függőséget okozó kihatásai miatt kerülök minden MMO-t és hasonlókat. Tudom magamról, hogy ha belemerülnék, akkor az ég nem állítana fel előle. A WoW-al pont könnyű dolgom volt, mert CS-ről mindenki áttért rá az internetkávézóba, akivel addig játszottam, így bosszúszomjam kívánta, hogy utáljam a játékot. Nem is követtem a híreit és úgy isten igazából, nem is érdekelt sosem.
Én is hasonlóan vagyok mint te. 3 napig élt volna a kiskutyánk, amiért 1 hónapot rimánkodtak a gyerekek. Azóta az etetés, miegymás mind rám maradt. Azt hiszem, lett egy saját kutyám :D :D
Annyiból szerencsém van, hogy még a gyerekek előtt egyszer felhozódott, mi hiányzik a legjobban. Kérdezte a nejem, hogy a csajozás, ivás a haverokkal, bulizás? Erre mondtam neki, hogy az az egyedüllét, ami az összeköltözés előtt megvolt, és amikor feltételek és kompromisszumok nélkül leülhettem játszani akár napi 16 órát is és nem zavart senki sem.
Havonta 1x-2x kapok tőle egy ilyen napot, amikor csak ők mennek el az anyósék. Mondanom sem kell mennyire jó érzés, de mennyire várom már délután, hogy jöjjenek hazafelé és legyen egy kis zsivaj a házban. :)
6.
Seggeszkexkluzív
#5: Ebbe most nem mennék bele, de igazad van, hisz énis azt látom hogy kise látszanak a telefonból, meg facen is játszanak, csak hát ugye az nem konzol és így látják a dolgokat. Szóval az ilyen témát kerülni kell velük.

Azért jó az ilyen oldalak meg blogok mert azért itt találni embereket akikkel lehet beszélni a vidójátékokról, kortól, nemtől függetlenül.
5.
kindzsal
#3: Attol lennek igazi gamer, hogy itt porosodna egy PS4/XO (van 3DS-em)? Mert eddig egyik konzolra sem jott ki szamomra erdekes jatek (vagy ha igen az megjelent PCn is). Amugy is fricska volt Godachnak, vele szoktam neha fasza kis adok-kapok bveszelgeteseket lerendezni a temaban.

4#: Az regen rossz ha a barataid leneznek a hobbid miatt...szerintem. + amit irtam a mai vilagban mar nem olyan nagy dolog ez a "gamerkedes", hisz gyakorlatilag minden platformra betort mar, es szinte mindenki jatszik valamin (phone, tablet, PC, Console, egyeb handheld)
4.
Seggeszkexkluzív
Szerintem aki gyerekként egy kicsit is fogékonyabb volt a videójátékokra akár játéktermekben vagy haveroknál ismerkedett meg ezzel a szórakozási lehetősséggel, hamar az egyik fő hobbijává nőtte ki magát. És aki az iskola befejezésével és a munka elkezdésével tovább vitte így már maga finanszírozza nem (anyu-apu-meg antiszociállis jótétlelkek akiket a szülei is lesajnálnak) saját maga veszi meg a neki szimpatikus játékokat, azok tudják hogy ez már nem fog változni és ez elkísér a sírig. Lehet hogy baráti kör csak egy hobbinak múló hobbinak tartsa majd és lenéznek majd emiatt, közbe ők elfelejtik hogy egy időben őkis lelkesen töltötték idejüket és pénzüket erre a hobbira csak mára lecserélték valami másra. (nem tudom veletek hogy van, velem viszont előfordult) Nem érzem hogy velem lenne a baj vagy a hobimmal, én igyekszek elfogadó lenni másokkal szemben és nem ítélkezni felettük. A videojáték-filmek az életem szerves része de ugyan olyan fontosnak tartom a családot és a szociális életet.
3.
Heldengeist
#2: Egy igazi gamer nem korlátozza magát egy platformra :)
2.
kindzsal
Remek blog, de most akkor 30 vagy 60 FPS? XO vagy PS4 esetleg PC master race?XD

Szemely szerint imadok jatszani es a csalad mellett lett kutyam is (ami persze az asszonynak lett veve, de pillanatig ne legyen tevkepzetetek ki allt kinn vele este fel 11kor a szakado hoban es konyorgott hogy "hugyozzal maaaaaar"XD). Azt vettem eszre magamon, hogy veszem a jatekokat, hogy majd milyen jo lesz vele jatszani, de nincs idom. Egyszeruen barmennyire is szeretnek szakitani idot ra, egyre kevesebb es oszinten zavar...Tudom nem szep ilyet mondani, de egyszeruen neha vagyakozva gondolok vissza a 20 eves koromra mikor egyedul eltem egy kisgarzonba es a 8 ora munka utan 10et jatszottam (WoW) es 6ot aludtam...visszasirom na. Persze a csalad is sok oromot ad, csak epp teljesen mast. Komolyan szivem szerint felkoltoznek egy domb tetore fel gigas nettel, es nyomnam 0-24....aztan 2 nap mulva zokogva rohannek vissza a csaladhoz mert ugy hianyoznakXD.

"Aki igazán szereti ezt a hobbit, az nem halkítja el a szavait a buszon a haverjával beszélgetve, csak azért mert két csaj áll mellettük." Szerintem a True Gamer elkezd beszelni a hobbiajarol, kivulallo nem is erti, emlekszem meg mikor a WoWot csak szlengbe toltuk, a nem jatekos haverjaimnak kb. minden 8 kotoszo volt ertheto...ma mar nagyon sokan jatszanak kozelsem olyan "ciki" ez mar mint mondjuk egy 15 eve.
1.
Caleon
Maradj is játékos! :-)

Relaxáció és rekreáció, mindig mondom. Karrier, magánélet, szórakozás, egészség - meg kell találni az egyensúlyt, és akkor minden rendben lesz, amit befolyásolni tudunk.

"Aki igazán szereti ezt a hobbit, az nem halkítja el a szavait a buszon a haverjával beszélgetve, csak azért mert két csaj áll mellettük."

Ezen jót nevettem. Van egy kedves lány barátom, aki egyszer úgy megvert CoD-ban, hogy legbelül azóta se álltam fel belőle. :-D Ők is játszanak ám! Már rég nem azok a kis ártatlan báránykák, akik a konyhában főzőcskéznek! :-)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...