godach

godach

Márciusi Ajándékkosár! (Frissítve 3)

Link másolása
Játsszon mindenki, aki szeretne. (Kezdeményezés a Gamekapocs játékosai megajándékozására) Játékok, Ingyen!

Szevasztok.

 Írok ide elég sűrűn, de sajnos vagy nem sajnos, nem alkotok maradandót. Elég sok ember felkeres levélben és sokan írnak úgy, hogy még csak a nicknevük sem ismerős, mert nem szoktak hozzászólásokkal küszködni. Azonban, mostanság elég sok veszekedést, ellenségeskedést látok az oldalon. Én úgy gondolom, hogy míg játékosok vagyunk, addig platformválasztástól függetlenül össze kellene tartanunk, és odafigyelnünk egymásra.

Épp, pontosan ezért szeretném ezt a kezdeményezést elindítani, amit minden hónapban frissítenék, hogy sok eredmény, öröm és tapasztalat, még több emberhez eljusson. Nagyon jó, néha elbeszélgetni itt egy-két emberrel. Öröm felfogni néha, más játékos gondolatmenetét és megérteni azt, hogy valóban a föld a saját tengelye körül forog és nem körülöttünk.

Ezért is jutottam arra a döntésre, hogy míg a net tele van ilyen-olyan apróval Én nem kívánok külön küszködni, a játékok eladásával. Az, meg hogy ilyen-olyan használt kereskedő bevegye a lemezeimet, nem téma, 5-600 forintos áron. Így inkább, szeretném elajándékozni ezeket a lemezeket és örömet szerezni másnak, mint ahogyan más is volt már, hogy engem ajándékozott meg, akár Angliából egy Alan Wake játékkal. Ugye DCBA? :D

Szóval. Nem fogok senki után járni. Nem érdekel, ki mit csinál a játékkal miután odakapja. Ezt, már mindenki bízza majd a maga lelkiismeretére.
Fontos még megemlítenem, hogy a játékokat nem csak Én ajánlottam fel. De, a név után, mindig ki lesz emelve az is, hogy ki volt az, aki szerette volna ezzel megvenni a jegyét a mennyországba.

Ha egy játékra több jelentkező is akad, az első 24 órában, akkor bekerülnek a virtuális kalapba, és egy nap múlva sorsolunk. Ellenkező esetben, ha nincs igény rá, akkor jelentkezési sorrendben kapják meg a játékot.

Szóval:
PlayStation 3 konzolra eredeti játékok, tokkal, vonóval, füzettel:
Gran Turismo 5: Prologe
Need For Speed: ProStreet
Need For Speed: Undercover (Magyar Felirattal)
Need For Speed: Shift (Magyar Felirattal)
Call Of Duty: Modern Warfare 2
Call Of Duty: Black Ops
Uncharted 2: Among Thieves


Xbox 360 konzolra, tokjában, füzetekkel:

PC: (Fizikai, adathordozókon)
Overlord (Díszdoboz)
Tom Clancy's Rainbow Six Vegas
Tomb Raider Aniversar
Anno 1701 (Díszdoboz)
Blacksite: Area 51

 

Digitális kódok Drraco felajánlásával:
Space Scaven
Elems
Violet Remastered Edition
Particula
Chronicles of Emerland Solitare
+2 random kulcs:
1 Breakout Invaders, Match 3 Revolution, Arkhelom 3D, or Tompi Jones2 Dead Bits, Overcast - Walden and the Werewolf, Particula

 

Digitális kódok, Joe-Ker felajánlásával:
Shooter Gunguy
Woodle Tree Adventures
8BitBoy
Why So Evil
Orbital Gear
Cult of the wind
ABO MANDO
Alter World
Lost Moon
Rolling Gauntlet
Survive Me Miolhr

 

Valamint a következő oldalon (CNCNET.ORG), ingyen letölthető a

Tiberian Dawn, Red Alert, Dune 2000, Tiberian Sun, Red Alert 2 és a Yuri's Revenge.

Ezen kívül, szeretnénk egköszönni a támogatást az OJE (olcsó játékok egyvelege) és VIP C.G.P (Cheaper Games Place) csoportnak.

Külön köszönöm, azoknak, akik már így az elején beszálltak ebbe a kezdeményezésbe. Ha valaki szeretne felajánlani még játékot, az vegye fel a kapcsolatot velem és következő hónapban, a következő blogban már szerepelni fog.
A hozzászólásokban viszont, ne tegyetek közé kulcsot.
Nem fogom/fogjuk regisztrációhoz, vagy életkorhoz kötni a kéréseket, de azért remélem tisztában vagytok vele, hogy mi sem vagyunk hülyék. 1 órás Joe1, és Joe 2 ne is nagyon próbálkozzon azzal, hogy egyszerre több kulcsot kérjen.

Mindenki, próbáljon meg lelkiismeretesen hozzáállni a dolgokhoz.

UPDATE1:

Mindenki próbálja meg a Hozzászólásokba jelezni, hogy milyen játék kellene neki, hogy mindenki számára átláthatóbb legyen. Este 8.-kor frissítem a blogot. Aki több játékot jelöl be, az (ha több jelentkező van, akkor sorsolásra kerül) hanem, akkor automatikusan sorrendbe, azt a játékot kapja, amire hamarabb jelentkezett, vagy nincs még jelentkező. Épp ezért írjátok a hsz-ekbe, hogy lássátok más kérte e már a játékot, vagy sem. Így, ha csak egy jelentkező van, akkor nem sorsolunk, hanem automatikusan jár neki a játék. (nem érezném igazságosnak, ha valaki jelentkezik 4-5 játékra és a sorsoláson, mindet Ő nyerné meg) Valószínűleg ilyen nem is lesz.

Mivel a közeljövőben, szeretnénk folytatni, így szívesen olvasom az ötleteiteket. Ha találtok igazságosabb, értelmesebb módját a szétosztásnak, akkor örömmel hallgatjuk ;)

 

Update 2:
A nyertesek:

Mivel csak egy ember jelentkezett a következőkre, így kizárásos alapon:

StarRats Men of War: Assault Squad GOTY-kód
Sparta3 Tom Clancy's Splinter Cell Double Agent
samgereb Uncharted 1: Drake's Fortune
Chrysh Abyss Odyssey
kopic Crackdown
sloth Two Worlds - Game of the Year Edition
x360player Gears Of War 2

 
 
 Sorsolást követően, a következő játékosok nyertesei pedig:
Winter Battlefield 4
RangerFox Resistance 3
 
A sorsoláshoz egyszerűen csak a random.org-t használtam. A játékokra jelentkezők nevei belekerültek a progiba, és az első vitte a cuccot. A képeket, Itt és Itt találjátok meg.
Innentől kezdve, érkezési sorrendbe viheti el a kulcsokat/játékokat, aki szeretné.
Egyedül annyi, hogy egy hónapban egyszer jelentkezzetek, hogy másnak is jusson és a következőkben, legalább egy hónapos regisztrációval rendelkezzenek a jelentkezők.
 
A nyertesekkel a többit, privátban megbeszéljük. Sok szerencsét, és ne feledjétek, ha van nektek is fölöslegbe valami, akkor ti is felajánlhatjátok.
 
Közben, az elorrozott játékokat folyamatosan eltávolítom a listáról, tehát amik még fenn vannak, azokért lehet jelentkezni. Az innentől felajánlott játékok, a következő havi kínálatba kerülnek be.
 
Ubdate 3:
Befutott közben még két játék BOSS jóvoltából. Használjátok egészséggel, egyedül annyi, hogy ha valaki felhasználja az egyik vagy másik kódot, akkor ahogy Ő is írta, jelezze azt egy kommentben.
A Csomagok hét közepe felé, elhagyták a postákat, így a mai naptól lehet számítani rá.
 
 
Köszönjük a Támogatóknak!

Köszönöm, sziasztok!

39.
39.
Winter
Ma megérkezett a játék. Bubis borítékban,
karcmentesen. Nagyon köszönöm még
egyszer a lehetőséget.
38.
38.
x360player
Meg is érkezett a játék,sõt,már a feléig el is jutottam benne. :) Még egyszer köszönöm Godachnak,amiért ilyen önzetlen dologgal állt elõ!
37.
37.
NECROMORPH
Köszönöm, hogy a megajándékozottak között lehetek. Nagyon örülök az önzetlen kezdeményezéseteknek.
36.
36.
kopic
Ma délután tökéletes állapotban és hamar megérkezett a Crackdown !
Még egyszer köszönöm godachnak és azt is, hogy játszhattam !
34.
34.
RangerFox
33.
33.
neo19
Helo!
Jelentkeznék az On a roll cd key-ért. Köszi.
32.
32.
Seggeszkexkluzív
fealajánlom, Commander - Conquest Of The Americas steam key ingyen
31.
31.
Winter
Köszönöm a játékot. Daniel Recker szolgálatra jelentkezik uram! :D
30.
30.
StarRats
#29: Bocs nem olvastam végig csak a nyerteseket, de már elolvastam és köszönöm szépen! :)
29.
29.
StarRats
Úristen! Köszönöm szépen! Nagyon hálás vagyok szerintem a következő hónapban én is ajánlok föl valamit. :) Egy kéréds egy ember havonta 1 doolgot vihet, vagy én már semmi se vihetek? Nagyon hálás vagyok köszönöm! :)
28.
28.
Seggeszkexkluzív
#27: privátba elküldöd hova utaljak, holnap vagy utána úgyis megyek a bankba.
27.
27.
godach
#26: Nem, azt nem vitte senki sem. Ami maradt, annál még szabad a gazda. :)
26.
26.
Seggeszkexkluzív
cod Bo vitte valaki? vagy ami maradt azt már szét lett osztva.
25.
25.
godach
#24: Majdnem, kimaradtál :D
24.
24.
x360player
Gears of War 2-re csak én jelentkeztem,én kimaradok? :D
23.
23.
Crafters
#21: Szia, nekem eddig nem volt ide accountom, csak simán olvastam a cikkeket, illetve a nagybátyámtól értesültem, hogy van ilyen kezdeményezés és ezért most regisztráltam. Remélem megérted!
22.
22.
Norbiii
Én egy játékért sem jelentkezem, de ez egy nagyon szép gesztus Tőled! Jó érzéssel tölt el, hogy vannak még ilyen jó emberek, köszi!
21.
21.
godach
#20: Arra gondoltam, hogy valami demokratikus megoldást majd találunk rá.
A postaköltség árát, vagy elutalja a nyertes, vagy a postaköltség árával megfelelő összegű kódot ajánl fel, amit a következő adagba belerakunk. Nem tudom még, döntsetek ti.

(Egyébként, mit ezek a friss regek? Szó se róla, senkit nem akarok megbántani vagy meggyanúsítani, de eddig nem kommenteltetek, vagy az "eredeti" nick-el szégyellitek elkérni a játékot?) ;)
20.
20.
Crafters
Huhh nem semmi vagy, respect! Xboxos Battlefield 4 ért jelentkeznék! Illetve a dobozos cuccoknál a postaköltséget én állom, vagy hogy van? Persze ha az enyém lesz.
19.
19.
godach
#18: Felvesszük a kapcsolatot, és elpostázom. Vagy, aki át tudja venni személyesen Debrecenben, az odakapja személyesen. :)
18.
18.
StarRats
Csak egy kérdés, a dobozok szállítását hogy oldjátok/oldod meg? Amúgy nagy respect!
17.
17.
shooter1234
Ez nem semmi dolog, sajnos manapság elég ritka hogy valaki ennyi mindent felajánl másoknak. Én nem kérnék semmit, mivel az itt szereplő játékok egy kis része megvolt, vagy nem nagyon tartozott az érdeklődési körömbe. Inkább meghagynám a lehetőséget másoknak.
16.
16.
godach
15.
15.
kopic
Ja és töltöm is lefele a Red Alert 1-et. Anno Ps1-en volt meg, szóval király lesz ismét nosztalgiázni.:)
14.
14.
StarRats
Mikor kapjuk/kapják meg a játékokat azok akik kérik?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...