godach

godach

SorozatBlog 04 - Évadzáró Epizódok 01

Link másolása
Dominion S01, Supernatural S07, Doctor Who S01, The Walking Dead S06

Szevasztok.

 Nem mostanában volt SorozatBlog, azonban most visszatértem mint Árnold Svájcinéger aki pokoli bújócskát játszott Szántá Máríná dzsungelében a Prédikátor nevű űrlénnyel. Mindjárt négy sorozatról írnék nektek, egy rövid kis ... amolyan összefoglaló félét saját véleménnyel vegyítve. Ez most nem az ajánlóról szól, így nem kívánom a Spoilereket elkerülni....

 

Dominion - Bukott Angyalok S01

 Amennyire ígéretesnek bizonyult a Pilot és a következő rész, annyira hamar rá is untam már a sorozatra, pár rész után. Komolyan mondom, hogy még a sorozat alapjául szolgáló mozifilmet is meg akartam nézni, hogy megismerjem az eredetet, de annyira "ellaposodott" a negyedik, ötödik rész felé, hogy végül el is felejtkeztem a The Legion című filmről. Aztán még rosszabb lett a helyzet. Persze voltak fordulatok, de már-már büntetésnek tartottam ha az asszony nagy nehezen rávett, hogy ugyan már, csak folytatni kellene.

Alapból nem vagyok híve ezeknek a vallási eredetű dolgoknak. Szeretem a misztikumot a horrort és a fantasy-t, de míg amikor valami teljesen a vallásra épít, az kicsit érdektelenebb számomra. Példaként azt tudom felhozni, hogy míg az Ördögűzőt nem tartom egy rossz filmnek de elég volt belőle életemben kétszer, addig a Péntek 13-at, vagy annak bármelyik részét akármikor szívesen meglesem, újra és újra. Mivel így ez a sorozat is, alapból hátránnyal indult, kellemes meglepetés volt az első egynéhány része. A látvány és ugye a másik gyengém a poszt apokaliptikus világ, mind pozitívum volt. A főszereplők is szimpatikusak vagy épp unszimpatikusak voltak, pont ahogy kellett.

Viszont a történet hiába rejtett néhány csavart, lapos volt mint Nádai Anikó hasa. Ami viszont végleg kiverte a biztosítékot, azok a teljesen abszurd viselkedések. Bár, ezeket szerették volna úgy feltüntetni, hogy a sorozat kiszámíthatatlan, nem az volt. Csupán, egyszerűen hülyén viselkedtek a szereplők. Így történt, hogy magamban tapsikolva mentem ki egy cigire az első évad befejező részét megnézve és csak reménykedek, hogy a nejem is mihamarabb elfelejti a sorozatot és nem jut eszébe, hogy ennek van e második évada.

 

Supernatural - Odaát S07

 Sam és Dean Winchester.... A barmok. Ők akik a sárga szemű démon kinyírása után, kinyitották a pokol kapuit. Akik kiengedték Lucifert és akik részben segítettek a Purgatórium kapuinak feltárásában is. Eddig szinte minden évad végénél azt mondtam, hogy nem lehet felülmúlni a sorozatot és az Ötödik évad végére, szentül hittem is benne. Felülmúlni nem is, és a színvonalat tartani sem sikerült a sorozatnak. Nem igazán marad el, de pl a Leviatánok, számomra a legkevésbé sem voltak félelmetesek.

Benito Martinez és James Patrick Stuart kellően tenyérbemászó leviatánok voltak, de valamiért úgy éreztem, nem hoztak ki mindent ezekből a lényekből. Bennük pont az kellett volna félelmetesnek lennie, hogy okosak és nem a megszokott bosszúszomjas dögök, de sajnos ez számomra nem jött össze. Ha egy nagy tervet kell néznem, akkor George Clooney csapata az Oceans sorozatban, sokkal de sokkal okosabb, mint ezek a több ezer éve élő lények.

Sajnos (míg az Evolúcióban, nem volt bajom a Head&Shoulders összetételével és világmegmentő felhasználásával addig itt) nem tetszett a Leviatánok elleni védekezés és a végkifejlet sem. Rettentő sok rész alatt próbálták velünk elhitetni a halhatatlanságuk és veszélyességük erejét, aztán a végén, csak úgy bumm... locsolgatják és vagdalják őket. Maga az ötlet, amit ezek a szörnyek kiterveltek tetszett, de a megvalósítás borzalmas lett.

Aztán, amikor már az utolsó rész is lement és bebizonyosodott, hogy Bobby (aki valljuk be elég jó színt vitt a sorozatba) tényleg nem fog visszatérni és sajnos ennek a komolyságát is elbaltázták, hogy szemtanúi legyünk, hogyan születik meg egy kopogó szellem, kicsit csalódottak vagyunk. Elmaradt a nagy összecsapás és a katarzis. Semmit nem kaptunk a hetedik évadtól, csak érthetetlenül kiaknázatlan dolgokat. Egy fogyatékos Castielt és egy helyet, amit Purgatóriumnak hívnak és ami csöppet sem tűnt félelmetesnek. Nem érezte azt az ember, hogy tűkön ülve várja a következő évad első részét. Persze, egy rosszabbul sikerült évad nem veszi el a rajongó kedvét a továbbiaktól, de elég ahhoz hogy keserű szájízzel egye meg a vacsorát és forgolódjon az ágyban...

 

Doctor Who - Ki Vagy Doki? S01

Sokáig szemezgettem ezzel a sorozattal, aztán pár éve el is kezdtem. Azt hiszem, akkor még nem kilenc, hanem 5-6 évadnál járt még csak. Tudtam nagyjából mire számítsak, mert az egyik oldalon egy felhasználó nagyjából felvázolta a dolgokat nekem. Aztán mégis csalódtam az évad végén, így hagytam is a sorozatot. Most újból elkezdtem, és hasonlóak az érzéseim. És hogy miért is?

A saját csapdámba estem bele. Nem szeretem amikor lecserélnek egy szereplőt. Számomra a Max Payne széria is akkor halt meg amikor Sam Lake arcát lecserélték. Viszont, itt tudtam, hogy miről van szó. Tudtam, hogy a Doktor nem képes meghalni, csak testet vált. Viszont egy valamire nem számítottam, mégpedig arra hogy Christopher Eccleston ennyire szimpatikus lesz.

Már amikor a szétszórt viselkedése kezdte az emberrel elhitetni, hogy Ő valóban egy kelekótya időutazó, akkor jött a pillanat, amikor belőle is előtört az állat és épp ez tette hitelessé és szerethetővé. Ezekkel a viselkedésekkel azonban, az arcvonásait, mimikáját, mosolyát vagy épp dühét is megszerettük, amiről sajnos az utolsó részben le kell mondanunk.

Magáról a sorozatról is azt tudom elmondani, hogy míg az évad feléig csalódott voltam és magamban azt mondogattam, hogy bárcsak komolyabban vette volna magát és felhagyott volna a kissé bugyuta játékkal, a második felére úgy éreztem, hogy talán ez teszi olyan erőssé a sorozatot. Talán, nem azt akarja nekünk megmutatni, hogy minek hogyan kell kinéznie, csupán skiccekként vannak jelen egyes szereplők, helyszínek vagy tárgyak, amiket mi magunknak kell elképzelnünk, mint egy könyvben.

És hogy mi lesz a második évaddal? A sorozat nem foglalt eddig magában egy nagy és érdekes átfogó történetet. Ha nem nézem azokat a részeket, amik kétfelé lettek vágva, akkor talán még a sorrendet is fel lehetne cserélni a részek számozását illetően. Egyetlen dolog maradt a végére, a Doktor kinézetének megváltoztatása. Persze, most már kíváncsi vagyok a sorozat folytatására és azt hiszem a kamaszkori sértődöttségem is félre tudom rakni, hogy lecserélték a Doktort, viszont az a hatalmas húzóerő sincs meg, amit a fentebb említett átfogó történetszál tudna nyújtani. Minden esetre, pár rész alatt kiderül, hogyan válik be az új Doktor és hogyan alakul a sorozat.

 

TWD - The Walking Dead S06

Ó hát igen. Vége van a The Walking Dead hatodik évadának is és megkaptuk a már jól bevált receptet. Mi is az?

- Összezavaró trailer a hatodik évadról, amiről mindenki tudja, hogy nem az lesz ami a Trailerben, mégis reménykedik az ember abban, hogy nem csapják be. PIPA.
- Kemény kezdés (bár itt végig tartotta a sorozat a felállított mércét), ami aztán csak úgy halad szépen lassan előre.
- Minden rész végén bedobni valamit, ami aztán nem folytatódik akkora erőbedobással. Ilyenkor már az ember úgy érzi, hogy elég lenne egy-egy húsz perces epizód, mert a többi csak puszta időhúzás.

Szó ami szó, nem érzem azt amit rajtam kívül nagyon sokan, hogy több akció kellene, de az utolsó résznél már komolyan mondom, megfordult a fejemben, hogy összeszámolom mennyi időt vesznek el azzal, hogy a járművek útját mutogatják vagy a szótlan szereplőket. Persze, tudom én, hogy a dráma miatt szükség van az ilyen nyugodt jelenetekre is és mint mondtam, nálam nem a harc a fő dolog ebben a sorozatban, de a Dextertől megkezdve, a Kemény Zsarukig és a Jericho-val bezárólag megmutatta, hogy harc nélkül is lehet valami izgalmas.

Itt legfőképp nem azzal van bajom, hogy nem történik semmi. Komolyan mondom nektek, hogy akár még egy természetfilm féle beállításban, ahol csak éldegélnek az emberek, is képes lennék nézni a sorozatot. Valószínűleg szeretném is. Ami itt a bajom, az az hogy csalogatják az embert és a végén, vagy nem akkora dolog történik, vagy tíz perc alatt lezavarják az egészet és megoldják a dolgot.  Gondoljunk csak vissza a Terminusban történt dolgokra. A negyedik évad végére, és az ötödik évad elejére. Na erre gondolok.

A lényeg azonban az, hogy még így is szeretjük. Így is nézzük és én is még így is egy nagyon jó sorozatnak tartom. Kicsit persze csalódott vagyok, viszont az utolsó tíz perc, az tényleg odab*szott. Ennek az egy résznek elnéztem a vontatottságát, mert itt megértettem, hogy tényleg Negan előjátéka volt. Amit jól is csináltak, jól is csinált. Azt hiszem, tényleg egy pszichopatát sikerült teremteniük. Viszont, még mindig az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Mert, ha ilyen állatok túlélték és ekkora (hadseregük) van, akkor a jóknak is túl kellett élniük. Nincs mentség, nincs félrebeszélés. Kezd egy kicsit itt is elmozdulni nagyon a mérleg az egyik oldalra. Még jó, hogy a várakozásban segít majd nekünk a Fear The Walking Dead ami immár tizenöt epizóddal fog minket kényeztetni.

Ennyi volt a SorozatBlog negyedik felvonása és a kis kibeszélőm. Persze, mint ahogyan a játékokról ezekről is mindig szívesen beszélgetek, ezért is nézek vissza gyakran az ezekkel a dolgokkal foglalkozó blogaimra, amiket itt pótolhattok, ha érdekel titeket. :

SorozatBlog 00 Pilot - Emlékezz a Szörnyetegre!
SorozatBlog 01 - Les Revenants (A Visszajárók)
SorozatBlog 02 - 2016 Szezonindítás!
SorozatBlog 03 - 12 Majom /Első Évad/

Köszönöm a figyelmet.

Játsszatok!

13.
13.
godach
#12: Igen. Jogosnak tartom a véleményed és olyan bosszantó dolgok, mint pl hogy Rick kiszalad tudja isten hány zombi közé és elkezdi kaszabolni őket, már engem is kiidegelnek. Rengeteg negatívumot tudnék mondani a sorozatról, de még így a hibái ellenére is nagyon szeretem. Elhiszem, hogy az USA nagy, de az hogy akárhol megállnak az erdőből vagy mezőről mindig előjön egy tucat dög, nem tudom hova tenni az ilyen (baromságokat).
A képregényt én abbahagytam a harmadik évad körül, mert nem akarom magamnak spoilerezni, de még így is hallottam fél füllel hogy ki az a bizonyos személy. Sajnos....
12.
12.
Mr.Dead
#9: A fő, hogy időben fogok válaszolni ..szóval az eddigi legfurcsább évad a TWD életèben a hatodik. Az első 8 rész felemás volt(4 jó-4 nagyon sz@r) a második nyolcas meg egész jó volt. Ami miatt viszont szerintem rossz volt, hogy az íróknak nincs tökük. Az évad elején szinte sírni akartam Glenn miatt, most már nyugodtan kinyiffanhatna. Komolyan, ennyire sérthetetlenek a fő karakterek? Értem én, a Rick-Daryl-Carl hármast nem bánthatják, de akkor is. Ha szeptemberben azzal kezdenek,hogy egy mellékkaraktert trancsíroztak szét, abbahagyom. Vállalják be az egyik fő karaktert halálát. (Egyébként remélem a képregényt követik ezzel.)
Akit szeretnék a halállistára írni: Glenn vagy Maggie. (Valamelyiküknek mennie kell...)
Aki szerintem meghal az évadnyitóban: Aaron vagy a kocka.
11.
11.
godach
#10: Igen, sajnos láttam a borítón. Nem tudom, asszem az 5. évadban Crowley a 6.-ban meg Castiel halálát játszották el. Sajna azonban a borítón, amiből mindig a legújabbat a képedbe tolják, szerepeltek mind a négyen, már a negyedik évad végén is. (már ugye, amikor én ott jártam) tehát lespoilerezték...
Na de ettől még örülök, hogy benne vannak ;)
10.
10.
#9: Persze, értem én. Hű, akkor innentől szakadni fogsz Crowley-n, nagyon sokat fog szerepelni. Mondhatni a tesók mellé felsorakozik állandónak, Castiellel együtt.
9.
9.
godach
#6: Trailerekről már rég leszoktam. Van azért, amit nem bírok megállni hogy megnézzem, de általában megy. Szerintem nagyon sokaknak ezért sem tetszett a Terminator Salvation sem. A legnagyobb poént elsütötték a trailerben, ami az egész film csattanója is volt egyben. Én meg röhögve néztem meg a trailert a film után és áldottam az eszem, hogy nem előtte,

#7 Caleb Kyle
Crowley karakterét szeretem e? :D :D :D
Szerintem a legnagyobb arc a sorozatban. Rengetegszer kacagtam már hangosan fel, a hülyeségei miatt. Legjobban a cinikus megjegyzései tetszenek és a szarkazmusa. Na meg amikor Bobby-val üzletet kötött :D
Egyébként, nem azt mondom, hogy nem jó a hetedik évad, hanem hogy számomra a leggyengébb. És nem azért mert rossz, hanem azért amit írtam is, hogy rengeteg kihagyott ziccer van benne. Talán inkább csalódottnak mondanám.

#8 Yanez
TWD még mindig No1 Nálam, de már a dramaturgiát szerintem inkább hanyagolják. Számomra az volt a drámai, amikor Carol lányát részenként keresték, majd váratlanul egy pajtában zombiként bukkant fel. Vagy amikor a két kislány közül az egyik leszúrta a másikat. Esetleg utána, amikor Carol kinyírta a másikat, és morális kérdéseket feszegetett. (Egyébként mint apa, engem elég mélyen elgondolkoztatott, mit is tettem volna)
Ami most megy, az szerintem de ismétlem szerintem egy nagy szemfényvesztés. Köze nincs a régi részek hangulatához. Az komor volt, ez meg olyan, ami sok néző bevonzására képes ;)
8.
8.
Yanez
A TWD-nek nekem minden másodperce tetszett. Egyre jobban ábrázolják a drámaiasságot és mutatják be a szereplőket. A többi szériához nem tudok nyilatkozni.
7.
7.
A Supernatural S07 tényleg kicsit gyengébb lett, de azért szerintem még bőven jó volt. Véleményem szerint a Leviatánokat nem dolgozták ki rendesen, seperc alatt végeztek velük és csak annyi derült ki róluk, hogy szeretik az embereket vacsira. Úgyhogy ebben egyetértek, a többi viszont (Bobby halála, majd visszatérése szellemként, fogyi Castiel, stb.) tetszett nekem.
Nagyon lassan mennek nálam a sorozatok, ráadásul ez elég hosszú is. Jelenleg a kilencedik évadnál tartok, ami szerintem a sorozat legjobbja eddig. De a nyolcadik is nagyon tetszett.
A hatodik évad volt eddig számomra a leggyengébb, eléggé untam.
Crowley karakterét szereted? Egyre többet fog szerepelni, az egyik legnagyobb figurának tartom a sorozatban. Eszméletlen vicces :)
6.
6.
mestermagyar
#4: Ahha. Értem már.

Én ha tehetem inkább elkerülök minden filmtrailert. Csakis a párhavi moziban meg 5mp-re a youtube videó elején látom. Nem biztos hogy jó hozzáállás de én kb az imdb pontig megyek hogy behatároljam az elvárásaim aztán nekiesek.
5.
5.
Heldengeist
#4: Regeneráció után mindig szokni kell az újat, nekem Peter Capaldi nem jön be annyira. Ha mégsem sikerül megbarátkozni Tennanttel, kiragadva is van vagy pár önmagában is nagyon ütős (főleg dupla)rész, amit szerintem kár volna kihagyni.
4.
4.
godach
#1: Igen. A réginek több mint 20 de már a 2005-ös is a 10. évadnál jár. Hanniballal meg szemezgetek, de még egyenlőre nem kezdtem neki. (Egyébként a filmeket sem ismerem, csak rövid ajánló által)

2 mestermagyar
Félre értettél. Persze nem az a bajom, hogy nem lövik le a trailerben a spoilereket, hanem az, hogy be akarják nekem magyarázni azt, amit tudok, hogy úgysem azvan/úgylesz. Ritkán szoktam trailerekbe belenézni, vagy csak olyanba amiben biztos vagyok hogy nem lőnek le poént, de a mai világban már nagy tudomány kell ezeknek az elkerülésére is.

3 Heldengeist
Ne is mond. A Bad Wolf miatt, amit nem gondoltam hogy ennyivel elintéznek, szedem most a második évadot. Első benyomásra ez a Tannen nem szimpatikus, kicsit olyan Michael J Fox beütésű, de azért megfogadom a tanácsod. Minden esetre Ecvleston hiányozni fog :/
3.
3.
Heldengeist
Adj időt Tennantnek. Lehet, hogy elsőre nem fog annyira jó Doktornak tűnni, de nagyon kinövi magát. A struktúra általában véve maradni fog, de lesz hangsúlyosabb átfogó történetszál is, mint a Bad Wolf.
2.
2.
mestermagyar
Walking dead: Gagyi marketingfogások, cliffhangerek, eléggé klisés avagy szereplő-spórolós történet supermanekkel, sokszor irrealisztikussá tett események csak a sztoriszál kedvéért. Minden kétség nélkül a legrosszabb sorozat ami nagy tömegeket mozgat meg. A trailernézegetést meg elég nagy hakninak gondolom, a f*szom bele hogy mellettem a trailerben nézték az évad végéd mielőtt otthon nekiláthattam volna megnézni (ha az trailer volt). Elvethetnénk ezt? Ahogy [SPOILER]
Negan mondaná, "not cool". Nem látom értelmét ellőni a lényeget vagy felháborodni hogy a trailer nem lőtte el.
1.
1.
RangerFox
A ki vagy dokinak több mint kilenc évada van, csak a többi nagyon régi, és azokat nem szokták emlegetni az új szériával egy lapon. TWD-ben még csak a harmadik évadnál tartok, szóval arról nem tudok nyilatkozni még. ajánlom figyelmedbe a Hannibalt, meg a trónok harcát, zseniális mind a kettő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...