godach

godach

Kényelem vagy Lustaság?

Sziasztok!

 Míg szinte minden nap felhozódnak olyan dolgok, mint az fps, felbontás vagy a fontos és nélkülözhetetlen hardverek, addig úgy érzem van rengeteg olyan apró kiegészítő, technikai (csoda) amiket bár teljesen természetesnek érzünk, mégis elhanyagoljuk a fontosságukat. Ilyen fontos dolog az internet is, ami kapcsolattartáson kívül rengeteg információt nyújt nekünk és annyira megkönnyíti az életünket, hogy bár nem emlegetjük nap mint nap, ha nem lenne, akkor kegyetlenül hiányozna.

Ez persze nem volt mindig így. Nem volt mindig, mindenkinek internete. Ha valakinek megadatott ez a kiváltságos dolog az én gyerekkoromban, akkor Ő volt az isten. Ő volt az, akihez játékokért jártunk. Aki magyarosításokat töltött le nekünk, vagy épp egy-egy filmet írt ki, már ha annyira vagány volt, hogy még cd író is fityegett az otthonába. Ő volt az, akivel úgy beszéltünk, hogy megválogattuk a szavainkat vele szemben, hisz senki nem akarta magára haragítani azt a gazdát, akinek aranytojást tojó tyúkja volt egy végtelenségig fejhető tehénnel. Ő volt az, akihez olykor sapkába csomagolva vittük a winchestert és jobb esetben tele is vágta nekünk a 20, 30 giga szabad helyünket.

Ilyen apró dolgok voltak régebben, amiket ma már egy gombnyomással, szinte ingyen elérhetünk a saját házunkban. Sőt, lassan ott tartunk, hogy még csak helyhez sem vagyunk kötve, hisz olyan lefedettség és térerő van, hogy a ma már a kezdeti gépünknél erősebb hardverrel rendelkező telefonunkon is akármikor, akármit elérhetünk. Sorozatok, filmek, játékok vagy különféle dokumentumok tárházát nyitotta meg az internet előttünk és szinte úgy érzi az ember, hogy Övé a világ.

Akár, amikor nem vagyok biztos egy receptben, vagy ha itthon barkácsolok valamit, már szaladok is fel és a legnagyobb gondom csak az, hogy melyik oldalt válasszam, ami a legszimpatikusabb és ami csak azért van, hogy nekem segítsen. Felváltotta az internet a hordozható tárolókat, hisz ma már nem szaladgálunk egymáshoz CD, DVD vagy akármilyen lemezzel. Nem nagyon menő már a pendrive, hacsak nem autóba használjuk zenelejátszásra. Szinte nincs olyan dolog, amit az internet ne mutatna meg, csak helyesen kell keresni.

Ezzel együtt egy nagyszerű találmány még a WiFi és a vezeték nélküli technológia is. Bár az FPS guruk ellenkeznek a vezeték nélküli egér használata ellen, nekem tökéletes kényelmet nyújt. Nem ám, mint annak idején, amikor a golyót kellett folyamatosan takarítgatni, hisz már ezt is lézerre cserélték le, és amikor nem győztük a vezetéket pakolgatni, hisz mindig útban volt és mindig a legrosszabb pillanatban akadtunk be valahová. Nem kell már képeket előhívatnunk, sőt ennek a technológiának köszönhetően, még USB vagy adatkábelre sincs szükségünk, hisz mára már automatikusan is csatlakoztathatjuk a telefonunkat vagy a digitális fényképezőnket, ami a közelbe érve már menti is le a számunkra fontos fotóinkat.

Nem kell már sétálgatnunk a barátainkhoz, csengetni hátha otthon van. Ott a telefon, és annak minden alkalmazása ami könnyebbé teszi a dolgunkat. Napra, percre készek lehetünk, hisz azonnal értesít ha valaki beszélni akar nekünk vagy írt. Az áramon kívül lassan semmilyen kábelre nem lesz szükségünk, mert mint pl nálam is, rengeteg minden így van csatlakoztatva a lakásban. Nincs szükség körülményes lemezírásra vagy másolgatásra az adathordozókra, hisz ott a jó kis DLNA, amit a lakásban akárki elérhet, és míg van egy jó kis szerverünk, addig mindenki azt és akkor néz amit és amikor csak akar.

Ott van még a ma már mindenki számára elérhető GPS, ami a navigációnkat segíti. Bár nem elterjedt, de az okos óra, aminek magam is tulaja vagyok és az elmúlt pár hónapban többször is bebizonyította hogy hasznos kis kütyü, mert a telefonálásban is megkönnyíti a dolgom és a "lopás gátló" funkciója nélkül, többször is otthagytam volna így viszont figyelmeztetett ahogy eltávolodtam a készüléktől.

Persze nem csak ezek a technológiák elégítik ki a kényelmünket. Nekem nagyon bevált dolog az elemtöltő és a hozzá tartozó akkuk. Amit lehetséges, azt úgy veszek, hogy akkus legyen, de az egérbe, a Wii Remote kontrollerbe és egyéb dolgokba nagyon hasznos és természetesen kényelmes. Úgy, mint ahogy az xbox 360 kontroller is, amihez viszont már egy dokkolót is beszereztem és bár már kicsit túlzásnak érezhető, csak azért, hogy ne kelljen az elemet cserélgetnem. Kényelmes úgy játszani, hogy ha lemerül akkor csak belecsapom a másik akkut és már nyomhatom is tovább, mindenféle egyéb kínlódás nélkül.

Lassan de biztosan haladunk a virtuális valóság felé is, amiről persze még konkrétan nagyon sokan nem tudnak beszélni, mégis van annyi sütnivalónk, hogy elképzeljük mennyi mindenre jó kütyü lehet ez. Valószínű, hogy sosem fogom látni a Niagara vízesést vagy a Grand Kanyont, de talán ezzel a kis vacakkal, ezt is megcsodálhatom egyszer. Persze, nem csap arcon a lágy szellő vagy a vízpára és az illatokat sem fogom érezni (egyenlőre), mégis láthatom azt, ami csak "kevés" embernek adatik meg. Sőt, merjünk nagyobbat álmodni és gondoljuk el, milyen lehet a Holdról egy földfelkeltét megcsodálni, vagy milyen lehet egy szondáról a Jupiter viharát megcsodálni. Esetleg a Jurassic Park dínóit megnézni, vagy akár térben és időben akárhová eljutni és újra átélni olyan dolgokat, amikről eddig csak olvashattunk vagy hallottunk. Igaz, gyerekcipőben járunk még ebben a dologban, de valószínű, hogy a jövő ez lesz.

Apró mégis nagyon hasznos dolgok ezek, amiknek a hiányát nagyon megérezném már, hisz a jóhoz könnyű hozzászokni. Ma már szinte mindent az ölünkbe pakolnak, hisz a vásárlástól megkezdve a számlák befizetéséig még az egyéb ügyeinket is sorban állás nélkül, kényelmesen, otthon elvégezhetjük. És hogy szerencsések vagyunk e? Igen. Addig amíg nem esünk át a ló túlsó oldalára, mindenképp azt mondanám, hogy nem csak lustaság hanem a mai rohanó világ kényelme ez.

9.
godach
#7: Köszönöm. Értelek és igazat is adok neked, bár már nálunk is felütötte anno a fejét, az hogy inkább valaki otthon maradt tv-zni vagy nálam is volt olyan, amikor a többiek előre megbeszélt focimeccset toltak én meg inkább Dino Crisis-eztem. Viszont voltak olyan momentumok, amiket kényszerből meg kellett csinálni, ma viszont ezt a kényszert kiveszi a nyakunkból a kényelem.
Az biztos, hogy a kölyökkori csavargásaimból egy pillanatot nem cserélnék el másra. :)
8.
godach
#6: Én még soha semmi ilyesmit nem tapasztaltam, de az nem jelenti azt, hogy nincs is ilyen. Mondjuk ha másnál nem tapasztaltad, akkor esetleg valamilyen programhiba is lehetett a játéknál.
7.
Tr4nCe
Jó kis blog lett! Gratuláció érte! Bár nekem hiányzik az, hogy elmenjünk a szomszédba felcsöngetni a kis barátunkhoz, aztán anyu meg apu parancsára hazajönni, amikor felizzanak a köztéri lámpák. Ahol én lakom üresek a játszóterek, a kosárlabda pálya. Mi a 30-asok járunk le kosarazni és csak elvétve látni egy két fiatal gyermeket, akik napi szinten szednek össze valamilyen horzsolást, vagy lesik a "nagyok" játékát. Szerintem ez abszolút elszomorító. Amikor én voltam olyan kicsi, rengeteget gyakoroltam, hogy a felnőttek behívjanak játszani közéjük. Miután eljött ez a pillanat és beérett a munka gyümölcse, hatalmas öröm volt. Én imádom ahogy virágoznak fák és megcsap a szellő, kiülünk a Holt-Tiszára és nézzük a nádas mögött alábukó napot. Gyönyörű! Főleg ha van kivel megosztanod, és nem a Facebookon. Szerintem a sok modern kütyütől az emberi kapcsolatok nagyon sokat romlottak. Persze jó dolgok amiket leírtál, de én úgy hiszem, a személyes találkozások, a közös kirándulások akár a Grand Canyon-hoz, vagy csak a Tiszához, sokkal boldogabbá tesz mint otthon bámulni valamilyen tárgyat. Persze mások vagyunk, de a világ most nagyon átlendült a ló másik oldalára.
6.
SES_HUN
#5: Próbáld ki a moto gp 07-et vezeték nélküli kontrollerel aztán vezetékessel (eredeti) nálam játszhatatlan volt vezeték nélkülivel annyira lagolt viszont, a vezetékes nálam is gagyi volt,nyikorgott meg ropogott :).
5.
godach
#1: Na, neked hála, sosem fogok a Holdról földfelkeltét nézni :D
Nagyon jó dolog a Paypass bár én a készpénzes megoldást részesítem legtöbbször előnybe. Viszont én a játékokat is jobban szeretem dobozosan, más meg nem, szóval tökéletesen érthető az a felállás is.
Nekem a fülesem is egy vezeték nélküli kütyü, és bár nem 30+ ezres minőség, így ha csend van akkor bizonyos háttérzaj hallható, mégis meg vagyok vele elégedve.

#2 Szubjektív vélemény és itt inkább csak az igényesség fog dönteni. Tehát, én nem veszem észre a wifi technológia hátrányát, a reakcióidőt amibe sokan bele szoktak kötni. Viszont az 50 és 60 FPS közti küönbséget sem veszem észre, ha nem direkt erre figyelek (de még akkor sem nagyon) márpedig sokan vannak akik igen.
Nekem egérben is tökéletesen bevált. Van vagy 10 db 800mAh-es akkum, ebből általában négy mindig fel van töltve, becsúsztatva a monitor alá. Megsúgom, nem kell hetente max egyszer cserélnem, pedig egy 400 forintos, aliexpresszről rendelt egérről van szó, mégsem szívja az elemet és a dpijével is tökéletesen meg vagyok elégedve.
A 360 kontrollernél pedig egy speedlink dokkoló van, amibe egyszerre két kontroller helyezhető(vagy akku). Az egyik mindig benne van, így csak kicsapom (nem azt, hanem a merült akkut :) és már nyomom is tovább. Az egész nem több 10 másodpercnél, de ekkor már az ágyból kell kiugranom érte. És nem csak hogy a wifi hátrányait nem veszem észre, de egyenesen minőségibbnek érzem.
Ezt értsd úgy, hogy a múltkor beszart és nem volt itthon csak egy másik, fehér vezetékes. Annyira gagyinak tűntek az analógok, hogy míg nem érkezett meg a másik vezeték nélküli, addig kedvem sem volt FPS-eket tolni. Aztósnál még elment, de ott is érezhető volt. Pedig eredeti, MS kontroller, tehát nem is valami utángyártott fos.
És még egy fontos dolog, hogy nézegettem és bátran merem állítani, hogy 22+ órát simán bír az akku egy feltöltéssel, de ha még ezt is végigjátssza valaki egy ültő helyében, akkor addig a másik 10x feltöltődik ;)
1.
Heldengeist
Nekem leginkább a bankkártyás fizetés, aminek nagyon érzem a hiányát, ha nem adott. Nem is szívesen járok olyan helyre, ahol erre nincs mód, mert szinte sosem tartok magamnál készpénzt. Csak pár száz forint aprót úgymond vész esetére, ha elhagynám az irataimat, tömegközlekedésre. Nem vagyok vallásos, de a paypass az isten ajándéka. Nem kell készpénzzel szöszölni, számolni a visszajárót, átszámolni, a boltos jól adott-e vissza, csak odanyomom és fizetve.

Illetve most ezt bocsásd meg nekem, kötekedős hangulatban vagyok. A Holdról földfelkeltét még senki sem látott és a valóságban nem is fog. Ez a kötött keringés "átka".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...